Délmagyarország, 1917. március (6. évfolyam, 50-78. szám)
1917-03-10 / 58. szám
DELM AGYAKORSZAG Szerkesztőség; SZEGED, KÁRÁSZ-UTCA 9. SZÁM. A szerkesztőség telefonja: 305. ELŐFIZETÉSI ÁRA: egész évre 28.— K. negyedévre 7.— K. félévre . . 14.— K. egy hónapra 2.40 K. Ejfyes s/ftsii ára ÍO fillér. Kiadóhivatal: SZEGED, KÁRÁSZ-UTCA 9. SZÁM. A kiadóhivatal telefonja: 81. Szeged, 1917, VI. évfolyam, 58. szám. Szcmbat, március 10. LEGÚJABB. BERLIN: A Lokalanzeiger jelenti, hogy Kina berlini követe a tényleges helyzet megvilágitása végett belható jelentéseket küldött kormányának a némlet katonai, tengerészeti és gazdasági helyzetről. Ezek a közlések, amelyek a legmártékadóbb helyek pontos információin alapulnak, remélhetővé teszik, 'hogy közömbösíteni fogják az antant 'mind sürgősebb presszióját Pekingben. ZÜRICH: A Corriere delta Sera londoni táviratot közöl, amely szerint hivatalos angol körökben nem hiszik, hogy a keleti fronton két hónapon belül nagyobb offenzíva indulna meg. Ellenben Londonban is biztosnak tartják, hogy ez alatt az idő alatt megkezdődik a nagy offenzíva az olasz fronton.i LONDON: Carson, az admiralitás első lordja beszédet mondott, amelyben az alábbi kijelentéseket tette: —- Aligha nyerünk vele valamit, ha a búvárhajó-háború veszedelmét sötétebben, avagy kedvezőbben vázoljuk, mint amilyen valóban. Haditengerészetünknek még nagy feladatokat kell megoldani és a megoldás módiától függ, hogy Anglia a tengeren való uralmat fentarthassa- Angliának olyan ellenséget kell legyőzni, mely az emberiségnek minden törvényén tulteszi magát. Carson azt hiszi, hogy a behozatal továbbra is csökkenni fog, de a kormány mindenit elkövet, hogy a nemzetet kényelmetlenségektől lehetőleg kímélje. 'Ezután azzal végezte Carson beszédét: „Mi ki fogunk tartani végig, akármit is fognak tenni a németek, vágy akármit is fognak megpróbálni." BÉCS: Kopenhágai jelentés szerint a Erederic VIII. gőzös, amelyen gróf Bernstorff német nagykövet az amerikai követség személyzetével utazott, ma megérkezett Krisztiániába. HÁGA: A szigorított buvárhajó-harc következtében a rendes havi behozatal Angliába február hónapiban a felényire elmaradt. HÁGA: A holland kormány az Egyesült-Álllamoikj kormányával iközölte, hogy ha a felfegyverzett amerikai hajóik hoillland kikötőbe bieifutinialk, azokat hadibajáknak fogják tekinteni és elkobozzák. BERLIN: A Wolff-ügynökség jelenti 9-éh este:) Váltakozó látási viszony dk mellett a nyugati arcvonal számos helyén a harci tayélkenység élénk volt; sok légiharcdt vívtunk. Kelletén nem történt különös esemény. Rohammal elfoglaltuk a Magyaros határmagaslatof. — Az ellenség 4 tisztet, 600 főnyi legénységet, több gépfegyvert és aknavetőt veszitett. — Gyímestől keletre szétromboltunk egy orosz erődházat. — BERLIN, március 9. A nagy főhadiszállás jelenti: Lipót bajor herceg vezértábornagy arcvonala: Nincs lényeges esemény. József főherceg vezérezredes arcvonala: A Trotus- és az Uz-vö!gy között csapataink rohammal elfoglalták a Magyaros hegygerincet és áz orofszclk slzoimisizédos erősein elsáncolt állásait; 4 tisztet, 600 főnyi legénységet elfogtunk. Több gépfegyvert és aknavétöf zsákmányoltunk, Mackensen vezértábornagy hsdcsoportja: A helyzet változatlan. LUDENDORFF, első föszállásmester. BUDAPEST, március 9. (Közli a miniszterelnöki sajtóosztály.) Mackensen vezértábornagy hadcsoportja: Nincs újság. József főherceg vezérezredes harcvonala : Az Uz- és a Csobányos-völgy között német; osztagokkal megerősített osztrákmagyar ezredek rohammal elfoglalták a Maigyaros nievü, . eresen eíjsánlcoltt háíármiagaslaitot. Az ellenség 4 tisztet, 600 főnyi legénységet és több gépfegyvert és aknavetőt hagyott kezünkön. Küllönös dicséret illeti a 10-ik honvédgyalogezredet. GyilmeStöl keletre szétromboltunk egy orosz erődházat. Lipót bajor herceg vezértábornagy harcvonjaíia: Nincs jelemíleni való. HÖFER altábornagy, a vezérkari főnök helyettese. Elkeseredett francia ellentámadások a Champagneban. — A német repülők fölénye februárban. — BERLIN, március 9. A nagy főhadiszállás jelenti: A tüzérségi tevékenység széles arcvonalon újra csak a Champagneban fokozódott; ahol másutt sűrűbbé vált a tüzelés, csak kis harci tevékenységek előkészítéséire vonatkozott ugy a mi, mint az ellenség részéről. Wytschaetefől nyugatra rohamoisztaglaink benyomultak az angolok állásába és 37 fogollyal, 2 gépfegyverrel és 1 aknavetővel tértek vissza. A Sonime területén több ízben felderítő csapiatok kisebb összeütközésére került a sor. Tizemöt amigol maradt fogolyként a kezüniköm. 1 A Champagneban a franciák pergőt űz után megtámadták azokat az állásokat, a melyeket Ripcinlt-tól délre tőlük február 15iikém elfoglaltunk. A 185-ös magaslaton néhány árokba ós a Champagne-majorba sikerült nékik benyomulni. Különbem mindenütt visszavertük őket. A vidéket uraló 185-ös magaslatán fekvő árolkrészcket ellen támadással újra birtokunkba vettük, amelyen fekvő nsaijorit az ellenség tartja. A Miajals balpiartjám les te a franciák a 304-ies magaslat déli lejtőjén íelkvö állásaink ellen támadást intéztek, amely azonbiain melgkíusult Aiz avocourti erdőben egyidejűkig végrehajtott vállalkozásunkkal a nélkül, hogy veszteséget szenvedtünk volna, 6 foglyot és két gépfegyvert szállítottunk be. Februárban 24 .repülőgépet vesztettünk. Ellenségeink nyugaton, keleten és a Balkánon 91 repülőgépet vesztettek, amelyek közül 37 birtokunkban van; 49 a vonalon tül megállapíthatóan lezuhant és ötöt leszállásra, kényszeritettümk. LUDENDORFF, első föszállásmester. (Közli a miniszterelnöki sajtóosztály.) Macedóniában nincs újság. BUDAPEST, március 9. (Közli a miniszterelnöki sajtóosztály.) Délkeleti harctér: Lényeges esemény nem történt. HÖFER altábornagy, a vezérkari főnök helyettese. BERLIN, március 9. A nagy főhadiszállás jelenti: Macedóniai harcvonal: A helyzet változatlan. LUDENDORFF, első föszállásmester, (Közli a miniszterelnöki sajtóosztály.)