Délmagyarország, 1917. március (6. évfolyam, 50-78. szám)

1917-03-04 / 53. szám

Szeged, 1917. március 4. DELMAGYARORSZÁG O DRPLÓ. oooo Rrcmy, a uiöéki. Berlinben nem születik német költő: tartja a német közmondás. Budaipest se adott költőt a magyarságnak. Vájjon, mi lehet ennek az oka? Talán az, hogy a költő a gyermekkorában „születik." A'kkor dől el a sorsa, a jelleme egy életre és egy egész örökkévalóságra: iA vidék pedig alkalmasabb a szemlélődésre, mint a főváros, ahol az értelem mindent átvilágit, gyorsan a problémák pedig még össze se csomósodtak, máris felbomlanak alkotórészeikre. Arany János, kinek száz éves születési évfordulóját ünnepeljük jellegzetesen vidéki Nemcsak abban az értelemben, hogy vidéken született. Hiszen vidéken született Petőfi is, aki már gyerekember korában egy nagyvilági és nagyvárosi élet szédületét ho^ja magával,' Jókai is vidéki, de férfikorában egészen pestivé vált és svábhegyi' villájában otthon érezte magát. Arany sohase tudott gyökeret fogni a fővárosban. Itt csak lakott, de nem telepedett le. A lelke mindig vidéki maradt. Majdnem minden versének, történetének székhelye a vidék, a fájó és misztikus. Mert anyiban is vidéki, hogy mély, töprengő és kétkedő, egy-egy problémát nem tud elintézni könnyedén, ,felületesen .elegánsan, a fővárosi emberek kötésértékü szellemességével. Prózáját ő maga is „fa"-iziinék nevezte. :1Ü tiszta, pontos, okos próza egyben és másban gyakran emlékeztet a megyei akták stílusára. Soha se tudott felolvadni a pesti népben. Szerette, diel távolról r.éztÁ, •egy vidéki émber szemével. Mikor a ligetbe sétált ki, külön uton ballagott és mosolygó lenézést érzett a kiöltözött ruhát, fitogtató, fecsegő fővárosi nép iránt. Öreg korában még hevesebben szerette a természetet mint annak előtte. A margitszigeti tölgyek alá vonult. Mert azok a tölgyek egy darab falut, egy Az élet éjszakája. Irta: Sspos Iván. Nyugtalan, epegedő vágy tojnlbolt az idegeiben már napok óta. Sűrűsödő, egészséges férfivére előbb az ereit feszegette, aztán a szivének rontott lüktető, bizsergő haraggal, — néha azt hitte, megpattan az az, elképzelt, jövendő nászoktól és multak mámorától remegő, el-el zsibbadó kis husmotor; —• majd az agyának támadt és azt ostromolta zsarnoki gőggel és harsogó haraggal. Hallotta, hogy zug a lázasan forró vér az ereiben; az agya szinte elborult és izzott, mint a szenesedő fa a 'mult század kandallóiban éjfél felé, — érezte égető forróságát, amely mint kavargó tűzeső áradt el az egész testében. — Anna! — reszketett fél tompán, elfúló suttogással a tüdejéből, — dörmölt, hörgött ez a hang, maga is elszégyelte magát egy pillanatra a rekedt, állati hörgés hallatára. De a következő pillanatban már újra remegve tört fél az elcsukló hörgés a hatalmas tüdőkből, — a szoba bénult csendje sikongó ijedtséggel rengett meg és utána monoton csengéssel ülte meg a fülét a csend, — egy pillanatra ugy érezte, vonatra vár valamelyik vidéki állomás peronján, ahol eső esik és ő a távirda csengőjének végtelenül egyhangú berregését hallgataj a halálra gondolva ... De lehunyt szemei elé halk kontúrokban formás nőalakot rajzolt lázas képdarajb vidéket jelentettek a számára. A tölgy ép olyan a vidéken, mint a fővárosban. Halála előtt irt egy verset a szénásszekérről, mély végig döcög a kővel kirakott •aszfaltos pesti utcán és üzenetet lioz néki, Moraht őrnagy a zelete; a karjait ölelésre tárta ki, mintha magához akarná vonni halálos, érzéki szorítással a cigaretta lassan -kígyózó, gördülő füstjébe rajzolódott lengő nőalakot, — aztán, hogy eltűnt a vizió, fáradtan hulltak le hatalmas karjai, — sülyedő kezét beleütötte a" széke támlájába. Ez öntudatra ébresztette. Végigsimította enyhe fájással fájó, láztól, gyöngyöző homlokát és szédülve lépett az ablakhoz. A szájában fanyar izt érzett, mintha éretlen vadkörtét kóstolt volna és a testében ernyedten zsibongtak az előbb még megpattanásig feszült idegek. 'A gyöngyöző abl lak torz mosollyal nézett felhevült arcába. Bán undorodó szégyennel gondolt rá, hogy mennyire komikus figura lehetett pár pillanattal előbb, ott, a széken ülve, de aztán a tehetetlen düh lázongó, féktelen ereje rengette meg a szivét. — Anna! 1— hörögte ismét, bömbölő haraggal, hogy szinte az ablaküvegek is megremegtek belé, mintha a vihar szele rázta volna meg őket. ' > Egy fotelbe vágta magát dacos haraggal, — a rugók ijedt csikorgással feleltek a remegő test. zuhanására. Hallgatott. Tehetetlen haragja cak nagynehezen enyhült torkot szorongató keserűséggé. < — iHát nem érzi ineg, hogy utolsó éjszaka ez, — nem jön! — gondolta halálos keserűséggel. — nem érzi meg, hogy holnap máimesszi leszek, a lengyel hómezők felé, — régi életéből, friss sarjú szagot a mezőről, a faluról, a vidékről. Ez a durva szénás szekér is ugy jelent meg előtte, mint jelképe az életének, látományként, mint a vidék boglyas és különös kisértete. Kosztolányi Dezső. •BaBaaBaBaBaaaBaaBaaaBaBBaaBaaaaaaBBBaaaBaaaiaaaaaaaB harctéri helyzetről. nem jön! Pedig ígérte, — mióta! Es én várom, — mióta! Nem jön! El kell mennem igy, — hiába vártam rá szédült remegéssel. Nem érzi meg, nem tudja megérezni ezt sem, a távozásom sem, — nem jön! Az utolsó éjszakán sem jön, — hiába várom! A kezeivel belemarkolt a fotel szövetébe, — az halk panasszal sirt fel a görcsös szorítás nyomán. A szálak elpattantak az ujjai alatt, de csak nem engedte cl. Vérbeborult szemekkel nézett végig magán; a csizma puha szára feszesen simult a lábához és földesszürke egyenruhája kaján örömmel ölelte át a hatalmas testet, Öntudatlan, gyűlölködő haraggál fogta meg a komisz egyenruha szövetét, — tépni, szakítani akarta. Aztán elernyedten emelte a kezét a fejéhez, •— már újra a keserűség volt az ur a szive felett. — Felvettem a halotti ruhát, — holnap indulunk és mégsem, mégsem jön! . . . Harapta a szájaszélét fájdalmában, hogy szinte a vér serkedt ki a fogai nyomán. — Nem jön! Felugrott, — az ajtóhoz rohant, felrántotta. Hosszan nézett ki a szeles, esős januári éjszakába, — a szemének sugarai áthatolni szerettek volna a sötétségen, a felhőkön, a házakon. Senkit nem látott. Dühös haraggal vágta be az ajtót, — az egész ház megrengett bele, mintha a föld kemény, kipróbált háta mozdult volna meg. A bevágott ajtó kMindazok a hirek, amelyeket nyugati frontunkról kapunk, örvendetes módon azt bizonyitaják, hogy az állóharcban annyira megerőltetett hadseregünknek nagy az öröme a buvárhajók arc hatása fölött. Frontunknak ez a morális ereje ebben a háborúban, amelyben a pszihológia olyan nagy szerepet játszik, a legfőbb dolog ránk nézve, ha arra gondolunk, hogy belátható időn belül milyen feladatok hárulnak ránk. A bovárhajóharc hatása — s erre vannak adataink — a franciákat valósággal lesújtja. A foglyok erre vonatkozó nyilatkozatait nem akarjuk ugyan a kelleténél nagyobbra értékelni, de elfogott tábori levelek és a semleges sajtónak párisi hírei megerősítelek bennünket abban, hogy Franciaországnak, a kitartásra és a győzelemre irányuló akarata most gyöngébb, mint tavaly a 'Som uie és Ancre közti harcok idején. Habár jelenleg nyugaton, mert sokáig kim,élte magát, az angol az erősébb ellenfél, harci kilátásaink megítélése szempontjából mégis értékes ránk nézve, hogy a szükség a francia népet gondolkodásra késztette. Jöhetnek még ingadozások és valamilyen okból föléledhet ugyan a francia háborús hangulat ujfcóí, de a buvárhajóhgrc további sikerei mind világosabban éreztetni fogják Franciaországgal, milyen kínosan függ sorsa Anglia szerencséjétől vagy balszerencséjétől. Ellenségeink vállalkozásai a Nyugaton kinőttek a hírszerző-előretörések állapotából. Az angol fronton legalább az a buzgó törekvés állapitható ine.g, 'hogy állásainkat a tenger és \Soissons közt nagyobb erővel megrohanják. Az Ancre vidékén ez már meg is történt. Az ottani harcok, miként főhadiszállásunk jelenti, „a vezetőség szándékai szerint" folytak le. Az angol jelentésekből az j olvasható, hogy az Aneretől északra és délre az ő frontjuk Bapaume és Aehiet-le-Grande vasúti csomópont irányában tolul előre. Február 27-én az ellenség megszállotta Le Barmié falut, majd Lignyt. Az ellenség frontja tehát már csak két kilométernyire van Bapaumetól. Az Ancretól északra Tusieux-auMcnt falu jutott angol kézre. Itt az ellenség hat kilométerre áll Achiet-la-Grandtól. Frontja tehát északkeleti ír ágyú é,s arra törekszik, hogy egyenlő magasságra hozza a bal szárnyát a jobbal, ahol a mienk Pércnne és Gueuííecourt között áll. Érthető, hogy. az angol jelentések e taktikai sikerek egyikét sem hagyják megemlítés nélkül. 'Ha azonban felmérjük e sikerek árát, akkor az angol hadvezetés szelleme egyáltalán > \em mondható nagyszabásúnak. A veszteségek átlaga 100 tiszt.és 2000 ember három nap alatt. Az angol hadügyi költségvetés a taralyival szemben nem emelkedett. Még mindig öt millió emberrel számol. Ehhez jönnek még az Indiából sorozott kiegészítések. György király már ,a, mult évi május végén adta tudtul a világnak, hogy nem kevesebb, mint 5.041.000 angol alattvaló lépett katonai szolgálatba. Be óvatosan hozzátette, „a háború kezdete óta." Ebben a verseny háborúban bizonyára elveszett már egy millió fehér ás >színes angol, anélkül, li.ogy minket dacára annak, liogy az egész világ fegyverben áll ellenünk, engedékenységre bírtak volna. Az augusztus liS-iki Reuter a következő királyi kijelentést jelentette: „Az offenzívát szilárd elhatározással megtartottuk." Ez az offenzíva azonban november 19-én sikertelensége miatt megszűnt. Augusztus 30-án az angol (király sürgöny ileg e szavakkal fordult a román királyhoz: „Az egész anyol nép kifejezi megelégedettségét Romániának a háborúban váló részvétele miatt, amivel a mi magasztos ügyünk közelebb jutott a megvalósuláshoz."