Délmagyarország, 1917. február (6. évfolyam, 25-49. szám)

1917-02-09 / 33. szám

Aziármegállapitó bizottság fölemelte a kenyér és petróleum árát. (Saját tudósítónktól.) Az ármegállapító bizottság csütörtökön délben dr. Somogyi Szilveszter polgármester elnöklésével a vá­rosháza tanácstermében ülést tartott. Az értekezlet a kenyér árának megállapításával, a petróleum árának fölemelésével és a szén makszimális árának megállapításával fog­lalkozott. Balogh Károly pénzügyi tanácsos jelen­tette, hogy az Országos Közélelmezési Hiva­tal elrendelte a kenyérlisztnek kukoricaliszt­tel való keverését. A kukoricaliszt mázsáját 62 koronáért bocsájtja a város rendelkezé­sére a Haditermény részvénytársaság. A város költségei 2.24 fillért tesznek ki má­zsánkint és a kereskedők 70 fillérért kötele­sek a kukoricaliszt kilóját a közönság ren­delkezésére bocsájtani. Miután a kiutak lisztmennyiségnek 60 százalékát kapjuk ke­nyérlisztben, 20 százalékát főzőlisztben és 20 százaiélát tésztalisztben, vagyis kapunk havonkint 30 vaggon kenyérlisztet, tiz vag­gon ifőzőüsztet és tiz vaggon tésztalisztet, azonkívül pedig — most már — öt vaggon Kukoricalisztet is, a keverést csak a kenyér­liszttel lehet elvégezni, amelynek egyhateda lesz a kukoricaliszt. Igy a kenyérben tíz százalék helyett 16 egész és hattized szá­zaléknak keli lenni a kukoricalisztnek. En. rek következtében egy7 kilogram kevert liszt­ből -készült kenyérben lesz öthatod rész, te­hát összesen 40 fillér értékű kenyérliszt és egyhatod rész, tehát összesen 12 fillér értékű kukoricaliszt. Javasolja, hogy a kukorica­kenyér kilónkinti ára az eddigi 48 fillér he­lyett 52 fillér legyen. Az értekezlet ehhez a javaslathoz né­hány hozzászólás után egyhangúlag hozzá­járult és javasolja a polgármesternek, hogy a kukoricakenyér kilónkinti árát 52 fillérben határozza meg. Kimondta még az értekezle , hogy a kenyérlisztnek kukoricaliszttel vaL vegyitésre azokra nézve, akik házilag kész tik a kenyeret, nem kötelező, de minden köz ellátásra szoruló tartozik átvenni az öt meg iilető kukoricalisztet is. Dr. Somogyi Szilveszter polgármester kérdést intézett Engelsmann Mórhoz, a Ha ditermény szegedi kirendeltségének vezető­jéhez, hogy m-iért adja a Haditermény 62 f.I lérért a kukoricaliszt kilóját Szegednek, hol ott Budapestnek 60 fillérért adja. Engelsmann Mór ezt nem tudja. A kukoricaliszt magas árára vonatkozólag megjegyzi, lelhet, hogy azért állapították meg ilyen magasan az árat, nehogy állatok etetésére forditsák, Balogh Károly közli, hogy a petróleum árát egy miniszteri rendelettel árpótlék el­mén 100 literenkint 3 korona 60 fillérrel fül­emelték. A kicsinyben! árakat ehhez mérten újból meg -kell állapítani. Egy hordó petró­leum a régi ár szerint 56 korona 25 fillér. Ehhez mérten 1 kilogram petróleum árát az eddigi 59 fillérről 64 fillérre, egy liter petró­leumét pedig (82 dkg.) 49 fillérről 54 fillérre javasolja fölemelni. Az ármegállapitó bizo t­ság ezt a javaslatot is egyhangúlag elfogadta. Dr, Temesvary Géza, főkapitány-helye, tes szóváteszi, hogy a tanyai kereskedők drágábban adják a petróleumot a makszirnü­üm&üii , •• , -.,, , ' I I ' ' , , , lis úrnál, inert a fuvar sokba kerül. Balogh Károly személyes tapasztalatok alapján tud­ja, hogy egy liter petróleumot a fuvarozás a tanyára 10 fillérre! drágítja meg. A bizott­ság a tanyákra vonatkozólag egy kilogram petróleum árát 74 és egy liter petróleum árát 64 fillérben állapította meg. Ezután rátértek a szénárak tnakszimá­lásának kérdésére. Balogh Károly előadta, hogy a kihágás: biró figyelmeztette rá, mily ábnormisan emelkednek a szénárak Szege­den. Ennek a figyelmeztetésnek alapján ö beadványt intézett a tanácshoz, amelyben kifejtette, hogy a szénárakat makszitnálni kell. Közli azt is, hogy azok a kőszenek, a melyek őszig Szegedre érkeztek, kamatot, portást és minden egyéb költséget számítva legfeljebb 7 korona, 7 korona 20 fillérbe van­nak a kereskedőknek. Ez a szén tehát 10 ko­ronával tisztességesen meg van fizetve és egyáltalán nem indokolt, hogy 12—14—18 koronát számítanak föl érte mázsánkint. Van kereskedő, aki egyáltalán nem akar szenet adni, holott a raktárán van szene. Javasolja, hogy 10 koronában állapítsák meg" a porosz szén métermázsánkinti makszimáii árát. Dr. Temesvary Géza azt az aggodalma, fejezi ki, hogy hiába makszi múlják a szén árát. A kereskedő megteheti, hogy nem aű szenet.' A kereskedők szénkészleteit a köz­fogyasztás céljaira rekvirálni kellene, ehhez azonban nincs joga a városnak. A bizottság elhatározta, hogy feliratot intéz az Országos Közélelmezési Hivatalihoz, amelyben engedélyt kér arra, hogy a köz­élelmezési hivatal a szegedi közfogyasztás céljaira szükséges szenet rekvirálhassa Furcsa határozat. A szénhiányon igy bizo­nyára .sikerül segíteni a — jövő nyárra. A délamerikai államok állásfoglalása Berlin, február 8. Ideérkezett jelen­tések szerint a délamerikai államok kije­lentették, hogy nem csatlakoznak Wilsou eljárásához, hanem megelégednek a szi­gorított blokád ellen való tiltakozással. A biztosító intézetek díjemelése London, február 8. (Reuter-jelentés.) A tengerészeti államtitkár közölte, hogy a szö­vetséges biztosító intézetek a dijakat 125 százalékkal felemelték. E dijak az összes hajójáratokra szólnak. Az olasz flotta uj főparancsnoka. Lugano, február 8. Mint az olasz hadi­tengerészetben történt Különböző kellemet­len esetek folytán várható volt, a legfőbb parancsnokságban és a tengerészeti vezér karban személyi változások történtek. Min: a Steíani-ügynökség jelenti, a flotta főpa­rancsnoka, az abruzzoi herceg egészségi okokból távozik állásából és helyére Tahón de Revei altengernagy kerül, aki a tengeri haderők főparancsnoki állásával együtt át­veszi a tengerészeti vezérkar főnökének hi­vatalát is. Ez utóbbit eddig Corsi altenger­nagy, tengerészeti miniszter látta el. . 5 HIREK •eoo Mii tud lis strófák'. * tKudovicásítenyét. Takarmányliszt- és a korfm hébekorba nem is oly rossz eledel, eledel, belőle az ember viyttn szeletel, szeletel. Tizennyolc gramm nem a világ, ennyi kényért még ebből is szép könnyedén megeszünk, me g eszünk s nem lázad föl ily csekélység miatt gyomrunk, sem eszünk. De most, hogy a korpáslisztkez kukoricát is kapunk, is kapunk, meg kell néznünk mégis, hogy mink mik vagyunk, mik vagyunk? Tiz százalék takarmányliszt és tiz percen„i korpa, ötödrészben benn vagyunk hát az állati sorba. És ehhez még egy ötödben kukoricái is eszünk, két ötödben tehát máris állatokká siilyedvnk, süly ed ütik. Már kérdezi is a gyomrom: — Édtfs uram, mert — és!.. mi vagyunk hát tulajdonképp: ember-e, vagy -— sertés'? Síp. v" > i — Burián Szarajevóban. Szarajevóból je­lentik: Báró Buriáji István közös pénzügy­miniszter ide érkezett. — Haus Antal vezértengernagy mégha,t. Bécsből jelentik: Haus Antal viezértenger­nagy az osztrák-magyar hajóhad parancs­noka szerdán éjjelikét órakor tüVőgyuiludas­ban meghalt. Haus Antal 1913 februárjában lett a haditengerészet parancsnoka, amikoi Monteouceoli tengernagy lemondott. A há­ború folyamán elérte az újonnan rendszere­sített vezértiegernagyi rangot. Az osztrák­magyar haditengerészetet a nagyadmirális elhunytával érzékeny veszteség érte. — A tej. A közélelmezési tanács egyik leg­utóbbid ülésén szóba került a tejkér Jés szegedi rendezése. Az a gondolat merült fel. hogy a tejet a gazdálkodóktól rekvirálni kell. A ha­tározat — mint megírtuk — ugy szól, hogy a hatóság a rendelkezésre álló mennyiségből a gyermekek, szoptatok, aggok és betegek szá­mára szükséges mennyiséget biztosítsa, a tej forgalmát egyébként ne korlátozza. Tehát — és ezt hangsúlyozzuk a hozzánk forduló sok érdeklődő megnyugtatására — a tejet nem foglalják le azclknál a tanyai gazdálkodóknál, |$BHBBBBBBSnaBBBBBBflSaBBB£SB»BBHBBBBBEBBBBflBBBnBBBBBBB l l^yg^beshbehiraiiilbbgsaiai^j B a a február 10-én nyílik meg. kalapszalonja. Lőw Llpóf-utca 15. szám aiaft. B a !ssa9bbei!sbbbbb«ibbbbb?sibbnbbbbbbb!i!9bbbbbbbbbi!bb«abbbbibaaabbbbbbbabi

Next

/
Oldalképek
Tartalom