Délmagyarország, 1916. december (5. évfolyam, 282-311. szám)
1916-12-30 / 310. szám
biiÁik GYÁRÖR ááiúSzeged, 1916. dmmter 80. 'évesek öszeirása, akikel februárban fognak •orozni. — Szeszfőző Alsótanyán. Megírtuk már, hogy a kististök helyett 'felállítandó szeszgyárak jogát, a gazdáknak december 31-ig vani joguk kérelmezni. A gazdák jogainak megóvása végett- Bokor Pál, a Gazdasági Egyesület elnöke és dr. Gerle Imre titkár mozgalmat indítottak, hogy Alsótanyát is egy szövetkezeti szeszfőző körzetté egyesítsék, hogy igy a jogot maguk a" gazdák kérelmezzék. iRövid idő alatt a gazdák közel ezer üzletrészt jegyeztek a szeszfőző-szövetkezet üzletrészeiből. Az alsótanyai szeszfőző-szövetkezet alakuló gyűlését december ,26-án délelőtt tartotta Alsóközponton. Több száz gazda gyűlt össze az alakuló közgyűlésre, amelynek él nőkévé közfelkiáltással dr. iGerle Imrét választották meg. A jegyzőkönyv vezetésére Kail Ferenc Dezsőt, hitelesítésére 'Dobó Istvánt ós László Mihályt küldték ki. Az elnök részletesen ismertette a gazdákkal a szeszfőző szövetkezet ügyét, annak előnyeit és előlerjesztette, hogy az eddig beérkezett aláírási iveken közel ezer résztvevő .jelentkezett. A közgyűlés erre-'egyihangui határozattal megalakította a Szegedalótanyai Központi iSzezfőző (Szövetkezetet Szeged-Alsóközpont székhelylyel és elfogadta az előterjesztett alapszabályokat. Az igazgatóság elnökének dr. Gerle Imrét, tagjaiul Bokor Pált, Dobó Istvánt, Engi Antalt, Kéri Lajost, László Kálmánt, Magyar Pétert, Márki Balázst, ördög Illést és ördög Vincét választották meg. A szintén) egyhangúlag megválasztott felügyelő bizottság elnöke Kail Ferenc Dezső, tagijai László Mihály, Pataki János, Lengyel Imre, Pap János, Pintér Ferenc és Varga 'Mátyás lettek. Alakított a közgyűlés szervező választmányt, melynek feladata lesz a további taggyűjtés és a kapitányságonként felállítandó beváltó helyek szervezése. E választmány Az URÁNIA szinházban már keddtől kezdve be lesz mutatva minden — előadáson — Ő felsége IV. Károly király és Zita királyné — megkoronáztatásának első része. — tagjai: Bokor Pál, Bálint Pál, Dobó János, Dobó iGéza, Dobó Ferenc, Fraunhof'fer Mihály, Födi .Ferenc, Fodor János, Greguss Fe-( ne ne, Huszta Ire, Huszita József, Jakus Péter, Dr. Lederer Dezső, László János, Loja Ferenc, Kiss Ferenc, Mihályify Ferenc, Nógrádi András, Német Mihály, Ördög Imre ördög Vince (Zákány), Pataky János, Savanya Ferenc, Szűcs Ádám, Szél János, Szóméra József, Tandari Antal, Vas Sándor, .Volford Isván, Ábrahám Vince. — Alapítványi kamatok kiadása. A szegedi ipartestület kezelésében levő Kalmár István-féle alapítványi kamatok minden év január 6-ig adatnak ki önhibájukon kivül elszegényedett szabó iparosoknak, ezek özvegyeinek vagy árváinak. Akik a kérdéses kamatokra igényt tartanak, ez iránt való kér vényüket az ipartestület titkári hivatalában január 5-ig nyújtsák be. — Kórházvizsgálat. Dr. Gaál Endre veze tésével Várhelyi József prépost-plébános-, dr. Kovács József, Bokor Adolf, Back Lipót tanácsjegyző és Bózsó János városi számvevő pénteken délelőtt a közkórházban megtar tolták a minden év végén szokásos kórház vizsgálatot. 'Átvizsgálták a közkórház pénztári számadásait, az összes élelmezést és megtekintették a közkórház raktárkészletét. A bizottság, amelyet dr. Boros József főorvos kalauzolt, a tapasztaltak felett legnagyobb Telefon: izsaiós 455. KORZO Telefon: 11-85. Igazgató: VAS SÁNDOR. [Szombaton és vasárnap Világ sláger! Páratfanul álló szenzáció! Izgalmas, hajmeresztő cirkuszi attrakciók I Fata Morgana (Cirkusz Wolfson.) Dráma a cirkuszvilágból 5 felvonásban. Soha még mozgófényképen az idegfeszítő bravúrok ilyen tömege nem volt látható. Előadások pénteken és szombaton 3, 5, 7 és 9, vasárnap 2, fél 4, 5, fél 7 és 8 órakor. Vasárnap este 10 órai kezdettel Szilveszteri művész est. A d. u. 3 és vasárnap d. u. 2 órai előadáson diák és gyermek jegyek is adatnak ki. megelégedésének adott kifejezést, Különöe megelégedését nyilvánította a bizottság a köz kórházi élelmezés fölött. — A vakok karácsonya. A vakok intézete igazgatósága ebben ,az esztendőben, is megtartotta karácsonyfa-ünnepélyét. Minthogy az intézetet csak 23-án adták át eredeti rendeltetésének, az ünnepély az ittlévő csekélyszámú növendékek jelenlétében folyt le. Városunk nemesszivü közönsége ezúttal is elküldötte a vakok részére ajándékait. A kegyes adományokiért a jótevőknek ezúton is a leghálásabb köszönetét fejezi ki az igazgatóság. — Magzatelhajtásért egy évi börtön. 1914 december havában Királyhegyesen Kádár Julianna 25 éves ottani leány hogy tiltott szerelme kellemetlenségétől szahadluljon, félkereste Kókai Mártonné királyhegyesi szülésznőt,, aki megölte magzatát. A szegedi kir. törvényszék pénteken Kádár Juliannát mégy havi és Kátai Mártonnét égy évi börtönre itélte. — A Szegedi Hirlap újévi száma feltűnően érdekes tartalommal jelent meg. A Tamás Rezső szerkesztésében megjelenő egyetlen radikális irányú hetilap érdekesebb cikkei ezen a héten a következők: Havei'da Mária kegyelmet kér a királytól. Levél Márianoszfráról dr. Balassa Árminhoz. A kegyelmi kérvény szövege. Izgalmas kaland a vasúton. Ugyebár Helai mhoz van szerencsém? Lehetetlen állapotok a cukorbeszerzós körül. Panaszos levél. Meglátogattam Undinét, a vizitündért. Nekem több gyermekem lesz. Hányat ütött a záróra? A polgármester n,em tudja. Évvégi hivatalos árfolyam-jegyzék. Az ötödik magyar hadikölcsön. Közgazdaság. A Szegcdi Hirlap előfizetési ára ,12 korona egy évre. Szerkesztőség és kiadóhivatal Tisza Lajos-köiut 37. Telefon-szám 15—73. — Előadások a Korzó-mozioan. A Korzómozi igazgatósága tisztelettel tudatja a közönséggel, hogy az uj záróra-rendelet életbeléptetése folytán az előadások a megjelölt időben mindenkor pontosan percre kezdődnek. Vasárnap, december 31-én délután fél ,2, fél 4, 5, fél 7 és 8 órakor lesznek mozgófénykép előadások. Aa igazgatóság ismételten felkéri a közönséget, hogy aa előadások megkezdésekor mindenkor pontosan megjelenni szíveskedjék. — A szenzációk szenzációja a Korzó-mozi karácsonyi műsora. Vasárnapig bezárólag egy olyan film kerül szinre, amilyet még moziban soha be nem mutattak. Fala morgana, vagy a Cirkusz Wolfson utolsó díszelőadása a kép cime és a szenzációs trükkök és pazar kiállítás ugy van felhalmozva ebben a darabban, hogy arra .példa a mozi történetében még sohasem .volt. Egy teljes cirkuszelőadás játszódik le a nézők előtt, a legelőkelőbb külföldi cirkusz díszelőadása^ ,az utolsó díszelőadása, mert a cirkusz meghibbant elméjű tulajdonosa felgyújtja a cirkuszt. Erről a filmről csodákat beszéltek szakemberek és most, amikor a Korzó-mozi bemutatta láttuk, hogy egyáltalán nem túloztak, mert olyan ez a film, hogy azt mindenkinek feltétlenül meg keli nézni. — Szilveszter este tiz órai kezdettel nagyszabásp müvészestélyt rendez a Korzó-mozi igazgatósága. Fellépnek: Pall\ai Anina, az Operaház tagja, Pécsi Erzsi, >a Vigszinház primadonnája, Ernyei Aurélia színművésznő, Kurucz János, az ismert dalköltő és Sarkady Aladár a Vigszinház művésze. Az estélyen Tamás Rezső szerkesztő konferál. Jegyek már csak mérsékelt számban kaipi látók. , j Tanuljunk idegen nyelveket a Városi nyelviskolában. Telefon 14—11. — Imádkozik a király címen hatalmas filmdráma lesz szombaton és vasárnap az Uránia műsorán telve van a darab elragadó megható jelenetekkel és a fronton készült