Délmagyarország, 1916. december (5. évfolyam, 282-311. szám)

1916-12-31 / 311. szám

Szeged, 1916. december 31. DÖÜMAGYABÖESZAG 15 Elfáradt, szomorú emberek, (Saját tudósítónktól.) Akikről az alábbiak­ban szólunk, az év utolsó napján, vala­mennyien itt élnek közöttünk és a szemünkben van a ihiba, hogy csak nagy­ritkán vesszük észre őket. Mert akárhol já­runk, akármerre megyünk, velük találjuk szem ben magunkat, az elfáradt, szomorú emberek­kel; a sárgára sápadt 'arou, idegen tűzzel csil­lámló szemű páriákkal. Ök maguk mondják, hogy nem emberek, mert az 'élet sem emberi, amit élnek. Ha különbsége lehet tenni közöt­tük egyáltalán, az csak annyi, hogy az egyik még panaszkodik, sir, jajveszékel, a másik pe­dig már nöm beszél; egykedvűen, letargikus álomba.merülve fogad mindent, jót, rosszat, örömöt és bűnbánatot. Az egyiket meg tépi a fájdalom, a másiknak már minden mindegy. Melyik a szerencsétlenebb, szánalomra,méltóbb, ki tudná megmondani? Nagyobbrészt asszonyok. Akik sűrűn láto­gatják a városházát, nagyon sok ilyen embert láthatnak; a polgármesteri folyosó napról­napra zsúfolva van velük. Segélyért járnak föl; rongyaikban sem a hideg bántja őket, •az éhségtől dideregnek és az éhségtől cserepes az ajkuk. Egyformán szomorú valamennyi; ha szótlanok, ha zajongók; a moraj, amely áthul­lámzik néha tömött soraikon, nem is tudna, a fenyegetésé lenni. Hiszen á hangjuk is éhség­től reszkető. Egv asszony, azok közül, akik még pa­naszkodnak: — Nem voltam az urammal megesküdve. Jött a mozgósítás, bevonult. Akkor már nem volt idő ilyesmire. És elesett, mindjárt a hábo­rú elején. Négy gyerekein van, de hadi,segélyt nem kapok. Sohasem is kaptam.iMááfélévig én tartottam el a gyerekeket; mostam, vasaítafn napszámba jártam. A legkisebb gyerekem más­féléves volt, de nem gondozhattam. Legnagyobb lányom — liót éves, szegény — vigyázott rá­juk, a kicsinyekre. A legkisebb meghalt, a harmadik beteg lett. Kenyérre is kevés volt, a pénzünk; ha nem kapok ingyen orvosságot, ez is meghalt volna. 'Azután én lettem beteg; már neon birok nehéz munkát. Legutóbb újságot hordtam, de most már járni, sem tudok. Leg­jobb lenne, ha elkenné az isten valamennyi gyerekem; úgysem tudom sokáig hallgatni ,a sírásukat, hogy éhesek: mindig éhes mind! Az utóbbi szavakat már vad haraggal, két­ségbeeséssel mondja. Harsogna, a hangja, ha nem kötné a tüdővész. De köti, hát reszketős panasszal beszél és közben köhécsel. Akinek elmondta ezt a, szürke kis tragédiát, hallgat; egykedvűen néz az ajtó felé; ha későn érkezik be, esetleg nem kap segélyt. És nem lesz ebéd­je máma, de — ugy látszik — már ez a gondo­lat sem tudja 'felvillanyozni. Az URÁNIA színházban már kedd­től kezdve be lesz mutatva minden — előadáson — Ő felsége IV. Károly király és Zita királyné — megkoronáztatásának első része. — A folyosó túlsó oldalán menekültek szo­ronganak, akiknek még maradniuk kellett. Egy fiaal lány; vonásain, megjelenésén lát­szik, már jobb napok is dédelgették; hangosan sir. Öt napja nem kapott segélyt; az igaz, hogy előlegben van, de meg lehet ma élni két koronából? És tehet róla, hogy éihes? Mit te­gyen? Eladja magát; munkát nem kap; senki­sem tudja, meddig maradnak még. A másik leány, aki mellette szorong, ide­gesen szólja le: — Mit sirsz ezért? Hát én talán többet ettem? Akik jóllakottan hallgatják a panaszokat, végig a folyosókon, (a pénztár előtt meg hadi­segélyes asszonyok tömege áll) összeszoruló szívvel mennek tovább: Úristen, éhség, éhség, nyomor! . . . Napidíjassal találkozunk; a, városházáról. Ugyanaz a viaszsárga arc, ugyanazok az ide­gentüzii szemek Igy panaszkodik: — Magam vagyok. És kapok havonkint harminc forintot. Ezért dolgozom reggel 8 órá­tól délután kettőig. Sőt néha délután is. A mun­ka a végsőkig kimerít, a gond pedig megőrli az agyam, szivem és a fizikumom. A másik napidíjas nő. Édesanyja, két kis testvére negyven forint nyugdíjból élnek. És ő kap harminc forintot, amiért kilenc órán át dolgozik egy nap. Igy jut hetven forint havon­kint lakásra, ruházkodásra, élelemre négy em­bernek. Ma. Amikor csaknem tiz korona egy kiló zsír, 50—70 korona egy pár cipő. És még sokan \ panaszkodnak, fáradtan, összetörten, szomorúan. Iparosok, hivatalno­kok. munkások. A panasz mindenütt ugyanaz, csak a körülmények változnak. Nyomor, min­denütt nyomor. Elfáradt, szomorú emberek sorakoznak végebeláthatatlan sorokban hiva­talok folyosóin, szobáiban, utcákon, tereken. És a számuk egyre növekszik, nőttön-uő a tö­megük. Uj és uj emberek szédülnek közéjük hangos panasszal. Akik még simák, sikoltoz­nak, átkozódnak. De holnapra, holnaputánra elcsendesednek lassan. A hangjuk megtörik, még reszketősebb lesz. És elesnek, elhullnak a frontmögötti harcban, mert nincs, aki gondol­jon rájuk, aki meglássa őket. Túlságosán is megszokták már a, látásukat, nem tudják ész­revenni arcuk sápadását, szemeik idegen tüzét. Tudja Isten, nálunk mindig ez volt a hiba, nem tudtuk meglátni soha, hogy nagy sebek­ből vérzünk. A kicsinyek, a millió kicsiny min­dig eltakarta a nagyot, a lia.lálosat. (s. i.) 1bbi ibi & IPipere-szappanfj s a a • legjobb bőrápoló, kellemes illat-® tal 1 drb. Serail-szappan 2 ko-1 rona 50 fillér. Kapható egyedül | FRANKLANTAL® gyógyszertárában. Szeged, Felsőváros g Szt. György-tér, e a fl 0 B [1 em i 0 0 0 0 0 0 0 0 0 JT T 1pz® /% T%T JT Magyar Tudományos Síin- rg SLJ JLYI^ Jr-m. L^l JL ház. - Telefon 872. VV| ? Vasárnap, december 31-én Elfeunyt királyunk, i. Ferencz József legkegyelmesebb engedélyével készült film ümáikozik a király. ? Hazafias dráma 4 részben. Szenzációk szenzációja! Előadások d. u. 2 órától kezdve. Gyermekjegyek csak az első előadásokra érvényesek. 10000® 00000000000000000 0 0 0 0 0 0 0 0 •LOIOiDOIDD •DIÓIDIG NE FOGADJON EL MÁST MINT TUNGSRAM mt HAZAI GYAPYMANY. OVAKODJUNK ÚYÁNZAYOKYÓL! A „TUNGSRA/YV'-lámpa gazdaságos, mert tökéletes ét hostzu élettartamú. A minőségért a gyártavatok Kérje süínitfcitt i „Tunflir védjeggyel ellátotfámpát. Gyártja az Efiycftülf Izzólámpa és Villamossági R.-T Újpest 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom