Délmagyarország, 1916. december (5. évfolyam, 282-311. szám)

1916-12-30 / 310. szám

Szeged, 1916. "déeémbeí Bö. 1 HIREK O0©o — Időjárás. Állandóan derült, hideg idő várható. SÜRGÖNYPROGNOZIS: Derült, hideg száraz. — A király átvette a Vörös Kereszt íő­védnökségét. Bécsből jelentik: Őfelsége a kö­vetkező legfőbb parancsot bocsátotta ki: Őfelségével, a császárnéval és a királynéval együtt átveszem az osztrák Vörös-Kereszt Társaság és a Magyar VörösjRereszt Egye­sületnek védnökségét. — A király védnök­helyettesül Ferenc Szalvátor főherceget ne­vezte ki. — Szeged ünnepe a koronázás napján. A nemzet történelmi nevezetességű nagy ünnepét, amint azt több izben megírtuk már, Szeged is meginni epi i. A házakat szombatra fel lobogózzák, délelőtt 10 órakor a rókusi kegyúri templomban pedig bálaadó isten­tiszteletet tartanak. A hálaadó istentisztele­ten megjelenik a város tisztviselői kara, a törvényhatósági bizottság, a katonai pa­rancsnokságok képviselői, az állami hivata­lok, tábla, törvényszék;, járásbíróság, do­hánygyár egész tisztviselői kara. Délben a városi népkonyhák ünnepi ebédet adnak; minden ember egv ötöd kilogramnvi disznó­húst kap. Egy ebéd ára 30 fillér és akiknek ebédjegyük van, ha nem teljesen szegények is, kapnak népkonyhái ebédet. Ugyancsak ünnepi ebédet ad a város egyéb jótékony­intézményeiben. Szombaton, Károly király koronázásának napján, a református egyház templomában is bálaadó istentiszteletet tar­tanak délelőtt 8 órakor. Istentiszteletet tar­tanak az összes vallásfelekezetek templo­mában. Dr. Szalay József rendőrfőkapitány közli, liogy a szombati mmrikaszünetre néz­ve az üzletek záróráját kivéve a vasárpapi miunkaszüuietre vonatkozó rendelkezések irányadók. Nem érinti a rendelet a hetipia­cot sem. — Javaslat az országos petróieum-je­gyekrői. Budapestről jelentik: Fazekas Ágoston, Pestmegye alispánja javaslatot tett a keres­kedelmi miniszternek, hogy a petróleum egy­séges, igazságos elosztására nézve, az egész országra szóló petróleum jegyeket Léptesse­nek életbe,, körülbelül olyan rendszer alapján, ahogy a cukorjegyéket a legtöbb helyen már életbeléptették. Az alispán hivatkozik arra, bogy a vármegye egész területére kötelezően a petróleum-jegy éket ő már meghonosította ás ez jól bevált. ,A petróleumgyárak kimuta­tásai alapján az alispán állandóan nyilván­tartást vezet arról, liogy a vármegye közsé­geiben mennyi petróleum áll a lakosság ren­delkezésére és mennyi a tényleges hiány. Ahol a jegyrendszer alapján fölösleg mutat­kozik,, onnan átutalják azon helyekre, ahol nagyobb a hiány. Az esetleg elrejtett készle­teket pedig a meglévő kimutatások alapján módjukban áll azonnal elrekvirálni. — A váci káptalan koronázási alapítvá­nya. A váci székeskáptalan tegnap tartott ülésén elhatározta, hogy őfelségéik megkoronáztatá­sának emlékére Zita királyné nevére 50.000 koronás alapítványt tesz a Vácon létesitendő rokanttelepen Zita királyné nevére építendő római katholikus iskola javára, amelybe más vallású róka kutak gyermekeit, is felve­szik. Az alapítvány kezdőkamataiból a rok­kanttelepen egy rokkant számára családi há­zat építenek. Ezt a követsére méltó elhatáro­Előleges jelentés. n s itallal Anna a m. kir. Operaház primaballerinája. Előad klasszikus, modern lánco­kat, jeleneieket, balietbeíéteket. a Vígszínház művésze. Előadja: Gabriele D'Annunzió a világ legnagyobb komédiása. Péesl Erzsi a Vígszínház primadonnája. Előad operett készleteket, a leg­újabb kupiékat. Kurucz János zeneszerző és műdal költő. Előadja saját szerzeményeit saját zongora kísérete mellett. Ernyei Aoréiia színművésznő Konferál: Tamás RezSÖ. Az előadás kezdete 10 órakor. Helyárak: Páholy és zsölye 6.— I. hely 5.— II. hely 4.— III. hely 3.— kor. zá«t & 'Váci sróbeské'ptftl&'Ui bejelentette, a mi­niszterelnöknek a legfelsőbb hozzájárulás ki­eszközlése végett. — Uj pályázók az adóügyi tanácsnok állásra. A Koczor János tanácsnok haláiávai megüresedett adóügyi tanácsnoki állásra pénteken két ujabb pályázat érkezett be a főispáni hivatalhoz. Az uj pályázók közt ma első volt Fodor Jenő rendőrkapitány, az ipar­iigyosztály vezetője, a második dr. Dettre János városi ügyiész. — Az osztrák kormány tagjai Budapesten Budapestről jelentik: Az osztrák kormány tagjai közül a koronázásra pénteken, Buda­pestre érkeztek: iGeorgi báró bon védelmi, Forster báró vasúti, Spitzmüller dr. pénzügy­miniszter és Úrban dr. kereskedelmi minisz­terek. Éjszaka érkezett Budapestre gróf Clam-MartTnic miniszterelnök is Tmka báró közmunkaimniszter kíséretében. — Kiürítette a katonaság az állami gim­náziumot. Az állami gimnáziumot, amelyet a háború kitörésekor a katonaság kórház cél­jaira leifoglalt, január elsejével visszaadjál, rendeltetésének. A javítási és takarítási mun­kálatok még beteket vesznek igénybe, ennek végeztével azonban megkezdődik a gimnázi­um épületében a délelőtti tanítás. Jelenleg délután folyik a tanítás a reáliskola épüle­tében. — Rendelet a bevonult állami- és vár­megyei alkalmazottak illetményeiről. A hi­vatalos Lap pénteki száma rendeletet közöl, amely a mozgósítás folytán tényleges katonai szolgálatra bevonult állami ós vármegyei tisztviselők, altisztek és szolgák illetményei­nek szabályozása tárgyában kibocsátott ha­tározmányoikat 1917 január 1-én kezdődő ér­vénnyel hatályon kivül helyezi és helyettük a következőket rendeli el: A mozgósítás foly­tán tényleges katonai szolgálatra, bevoniult olyan egyén részére, aki ,a bevonulás időpont­jában nem állott állami vagy vármegyei szolgálatban, vagy a bevonulás időpontjában nem töltött be fizetés természeté vei biró illet­ményekkel egybekötött állást és akit a tény­leges katonai szolgálat tartama alatt, fizetés természetével biró illetményekkel (gyakor­noki segé'lydijijal) egybekötött állami vagy vármegyei tisztviselői, altiszti vagy szolgai áliáspa neveznek ki, 1917. évi január l-jétől fogva — tekintet nélkiül arra, liogy az illető a kinevezés folytán nyert állásában a. hiva­tali esküt letette-e vagy sem — a. polgári il­letményeket ki kell utalványozni. — A fölmentettek jelentkezése. A városi katonaügyosztály pénteken hirdetményt tett közzé, amely fölhívja jelentkezésre a most fo­lyamatban levő 1898—92 évíölyarUbeliek ösz­szeirásával egyidejűleg az ugyané korosztály­beli fölmentettekiet is. A fölmentettek,nek ig,a­zolniok kell, liogy a föl mentés jogosultsága ma is fönnáll és pedig a kereskedők, ipa­rosok a rendőrhatóság igazolványával, a gazdák azonban csak a kezeik között levő vö­rös lappal. Ugyancsak a katonai ügyosztály közli, .liogy jelentkezésre és szemlére kötele­sek ézuttal a vasutasok; is, valamint azok az 1898—92. évfolyambeliek, akik korábban min­dennemű népfölkelői szolgálatra alkalmatla­noknak minősítettek. — Az 1898—92. évfo­lyambeliek összeírása után kezdődik a 25—32 A2 URÁNIA színházban már kedd­től kezdve be lesz mutatva minden — előadáson — Ő felsége IV. Károly király és Zita királyné — megkoronáztatásának első része. —

Next

/
Oldalképek
Tartalom