Délmagyarország, 1916. december (5. évfolyam, 282-311. szám)
1916-12-21 / 302. szám
6 Szeged, 1916. dráetüjEer 21, harctéren tartózkodó fiától hozott üzenetet. Bellerék természetesen nagy örömmel fogadták a híreket, majd pár percre eltávoztak a szobából, hogy némi harapnivalóval kínálják rneg a messzi útról, jött embert. Az ismeretlen katona ezt a kedvező alkalmat arra használta fel, hogy kifeszítse a 'bezárt szekrényt és kivegye onnan Bellerék 6000 koronás takarékkönyvét. Ezután maga is rögtön elhagyta a házat.-Az udivaron találkozott a cseléddel, akinek azt mondta, most nem ér rá tovább maradni, de legközelebb ismét el fog jönni. A lopást Beller Sándor fedezte fel, aki a szobába visszatérve látta, hogy a 'katona már nincs ott és a sziekrény ajtaja,tárva-nyitva van. Azonnal a rendőrségre sietett,- alhol feljelentést riett az ismeretlen katona ellen. A rendőrség a bankiban, amely a betétet kezelte, azt az értesítést kapta, hogy a katona már felvette az egész összeget. Most nyomozzák a tolvaj ,katonát. — BesziiotetUk a székesfehérvári gázgyár üzemét. A Székesfehérvár és Vidéke irja: Amivel hetek óta fenyegeti a gázgyár Székesfehérvár közöns-ógét, bekövetkezett. A gázgyár szénhiány miatt beszüntette tizemét és azzal igen sokakat kimos helyzetbe döntött. Egyelőre nincs is kilátás arra, hogy rövidesen megszüntesse a gyár a szénhiányt. A városi hatóság táviratilag kért sürgős intézkedést a kereskedelmi kormánytól és a bécsi vasutintézőségtől. — Halálozás. Kedden este fél tiz órakor négy heti szenvedés után meghalt Kertész Ferenc városi vámfelügyelő. Kertész 68 évet élt és 43 év óta állott a város szolgálatában. Hosszas szolgálata közben mindig -pontosság jellemezte. A város -egyik legrégibb tiszt /kelőjét vesztette el benne. Te-metése csütörtökön délután 3 órakor lesz a Leehner-tér 4. szánra gyászházból. — Adomány. Nagy Sándor csendőrőrmester 8.50 koronát küldőt hozzánk a harctérről az erdélyi menekültek résziére. A- pénzt a városi pénztárba befizetjük. — Százezer korona Szegedfalvára. A szegedi bőripari szövetkezet pár hét előtt 600 koronát szavazott meg Szegedfalva céljaira. A pénzt szerdán átadták dr. Somogyi. Szilveszter polgármesternek. A Sz-egedfalva céljaira összegyűlt összeg ezzel megilraladja a 100.000 koronát. — Az erdélyi menekiiltek karácsonya A város karácsony szombatján délután 4 órakor karácsonyfát állit fel a közgyűlési teremben a Szegeden tartózkodó erdélyi menekültek részére. A menekültek karácsonyifájára olyain ajándékokat vásárolnak, amilyenekkel a menekültek mai viszonyaik között nem tudnának gyermekeiknek kedveskedni. Erre a célra 1506 korona áll a város rendelkezésére. — A kötőit áruk bejelentése. A kötöt áruik bejelentési határidejét elhalasztották január 11-ig, amikor a január 1-én meglevő készleteket kell bejelenteni. — A cigányzenészek köszönete. A szegedi -cigányzenészek köszönetüket fejezték ki a hatóságnak, közönségnek és a sajtónak azért a támogatásért, amelyben a zenetilalom ideje alatt részesítették. — Károly király arcképe. Az Országos Hadsegélyző Hivatal értesítette a város hatóságát, hogy a legközelebbi napokban forgalomba hozza IV. Károly királynak művészi kivitelű arcképét, Az árusítás tiszta jövedelmét a hadiözvegyek és hadiárvák segélyezéséra fordítja a hadsegélyző hivatal, amely kéri a törvényhatóságokat és testületeket, liogy a király arcképét tőle szerezék be. [Telefon: IZaHTÖSi 455. Telefon: pbuzié 11-85. Igazgató: VAS SÁNDOR. Csütörtökön HENNY PORTÉN a csodaszép filmmüvésznő felléptével A más férje. Társadalmi dráma 4 felv. • • • A víg cimborák, Vigjáték 3 felvonásban. Előadások 5, 7 és 9 órakor. A/nlvárak* Páholyülés 1*60, zsölye 1*20, I. hely 1 kor. J\ Cl J dl a A • II. hely 80 fillér, III. hely 50 fillér. — A régi cukorutalványok beváltása. Azokat a régi cukorutalványokat, amelyeket eddig nem váltottak be, a Délvidéki Fogyasztási Szövetkezet karácsonyig beváltja, bármely kereskedő nevére vannak is az utalványok kiállítva. Az uj szelvényekre ez.a rendelkezés nem vonatkozik. Karácsony után a régi utalványok egyszer és mindenkorraérvényüket vesztik. — A Szegedi Kereskedelmi és Iparbanknál az V-ik magyar hadi* kölcsönre Lombard kölcsönök nyújtatnak előnyös feltételek mellett. — Hat év helyett négy évi fegyház. Lilits János fényii sziiletésü 26 éves, temesvári lakos Mészáros József néven különböző helyekre elszegődöt kocsisnak. iMikor már megismerkedett a helyzettel, minden helyén tol; vajlásra vetemedett. Iigy Frekó Miklós ifényi lakostól 1914 szeptemberében egy lovat ruhanemüeket, Vegerser József zsablyai lakostól ez év januárjában egy lovat, lószerszámokat és ruhanemüeket, Baja Pá vei csenei lakostól két lovat, kocsit, lószerszámokat, subát és ruhanemüeket lopott el. A szegedi törvényszék a veszedelmes tolvajt, aki már több izben volt büntetve különböző bűncselekményért, hat év i fegyházra itélte. A szegedi tábla ezerdán -ezt az ítéletet négy évi fegyházra szállította le. — Jegyezzünk hadikölcsönt a Szegedi Hitelbank R.-T.-nál, Szeged Kölcsey-utca 11 szím alatt. — Páratlan sikert aratott a szerdai bemuta; tón IA más férje cimü hatásos társadalmi dráma a Korzó-mozi'bain. A darab főszerepét Henny Portén, a világhírii, csodaszép filmművésznő játsza olyan elementáris drámai erővel, hogy a nézőközönség vele érez és aggódik a sorsa iránt. A más férje messze kimagaslik a sablonos társadalmi drámák közül és mindvégig leköti a közönség figyelmét. A darab meséje sem a megszokott mozidrámák meséje, hanem 'irodalmi nivóju sé a rendezés is olyan tökéletes, hogy valósággal fraippirozzia .a nézőt, A kisérő műsor valóban elsőrangú filmjei közül I. Ferencz József temetéséről készült felvételek említendők. Ez a film van hivatva megboldogult királyunk temetését az utókor számára megörökíteni. Betetőzi a csütörtöki műsort A vig cimborák cimü vigjáték, amely falatrengető nevetést fog kiváltani. Ez a műsor még csak csütörtökön kerül szinre. — A szegedi katonai nyilvántartó hivatal tudatja, hogy december 23-án délelőtt 9 óimkor a Mars-téren készpénzfizetés mellett a katonai hatóság lovakat vásárol, miért is felhívja a ló tartó gazdáikat, hogy e napon 4 éven felüli és eladandó lovaikat vezessék elő. A nyilvántartó lappal ellátott lovak is vásároltatnak. Katonai ügyosztály. Tanuljunk idegen 'nyelveket a Város nyelviskolában. Telefon 14—11. fér!! és női divatcikkek legnagyobb raktára. — :: Legmegbízhatóbb cég. » Legolcsóbb beszerzési forrás. Csekonlcs-u. 6. Telefon 854. Széchenyi-tér 17. Telefon 855.