Délmagyarország, 1916. november (5. évfolyam, 257-281. szám)

1916-11-05 / 260. szám

.... ^ vasárnap, 1916. 'novemíber 5. Berlin, október 3. Az 'a sablon, hogy „külföldön élő kitűnő hazánkfia" ez alkalommal valóban nem frá­zis. Mindenki tudja, hogy Stein Lajos pro­fesszor, a Zemplén-megyéből elszármazott nagynevű tudós, Európa egyik legkiválóbb szociálfilozófusa. Mi magyarok büszkék le­hetünk Stein Lajosra, aki a küllföldi egyete­meken, a politikai világba, a közgazdaság legelőkelőbb fórumain lángelméjével minde­nütt líeltünt, mindég magyar maradt és min­denütt elismerést szerzett honfitársainak. Professzor Stein, mint egész fiatal ember kezdte közéleti tevékenységét Németország­ban, később a berni egyetelTi tanára lett és egymásután adita ki nagyszerű könyveit, amelyek a tudományos világban élénk feltű­nést keltettek. Ez az erős tehetség nem ma­radhatott meg a berni egyetem katedráján. Stein Lajost meghívták Berlinben, ahol 'ha­marosan jelentékeny közéleti faktor lett. Professzor, politikus, közgazdász, a 'Nord und Süd főszerkesztője és tulajdonosa, a Vossische Zeitung legkiválóbb publicistája, tulajdonosa több berlini palotának és oly nagysúlyú politikus, hogy a zárkozott és ri­deg Biilow herceg, a volt birodalmi kancel­lár bizalmával tiszteli meg és gyakran bo­csátkozik vele filozófiai vitába. A Lützow­ufer 5. szám alatt levő palotájában felkeres­tem Stein professzort, aki Németország és Magyarország gazdasági közeledéséről és Magyarország jövő gazdasági nagyságáról rendkívül érdekes perspektívát tárt elém: — Az antant — úgymond — a monar­chia íinanciáit éppen ugy lebecsülte, mint ka­tonai helyzetét. Tudatosan meghamisította a tényeket. Azt .tükröztették a világnak, hogy az osztrák-magyar monarchia politikailag összetöri és pénzügyileg a tönk szélén áll Éppen az ellenkezője a valóság. A legna­gyobb történelmi csoda ez idő szerint a mon­archia hatalmas életereje, amelyet nemrégi­ben gróf Tisza István igen világosan doku­mentált. A monarchia nem egy galvanizált hulla, hanem elpusztíthatatlan, életerőtől duzzadó hatalom. A német organizáció a monarchiában követendő példa gyanánt szol­gált. A kistőkések Németországban, Auszt­DÉL&ÍÁG Y A.RGFvSZÁG riában és Magyarországban örömmel adták mindenüket a haza oltárára. — Amennyire prognózist léhet csinálni, bizonyosnak látszik, hogy békekötés után, az átmeneti években hosszú lejáratú kölcsönökre leszünk utalva és .a kamatláb is magas lesz. A háború a nyers cikkeket és a félig kész anyagokat teljesen felemésztette. A legki­sebb boltos áruja is 'feldolgozás alá került. Az egész világ áruinségben fog szenvedni, mivel a nyersanyagokat, ugy mint pamutot, gum­mit, kéncukrot stb. csak készpénzfizetés mel­lett lehet behozni. Az ipari munkások éveken át nagyon intenzív munkához jutnak és az ipari cikkek nagy nyereséget fognak hozni. Az átmeneti időkben nem lehet a szokásos négy százalékos kamatlábra számitani. Min­den józanul gondolkozó ember jól teszi, ha Európa nyugati részén öt és Európa keleti részén hat százalékos kamatlábra készül el. Ha majd az áruéhség után jól laknak, az ipar által gyűjtött tőkék olcsóbb kamatlábat ered­ményezhetnek. — A politikai közeledés, amelyet minden időre vérrel pecsételtünk meg, állandó köz­gazdasági kapcsolatot teremtett Németor­szág és Magyarország között, Magyaror­szágnak a termőföldekben rejlő nagy kincsét német iőkévéf, kell gyümölcsözőbbé tenni. Az ipar is rá lesz utalva nagyobb német tő­kére, mivel a francia tőkét a jövőben nem fogja igénybe venni, Anglia pedig a magyar iparnak soha sem állt rendelkezésére. Ha Németország kigyógyul a háböru okozta pénzügyi {megpmbáltcitásokból, akkor1, pén­zeit jól kamatozó magyar zálágláyelekbe és ipari értékeikbe fektetheti be. — Nagy kérdés, kié legyen a háború után az ipari uralom, a Törökországon tul levő távoli keleten. A jövendő világgazdasági politikában a Duna éppen olyan szerepet fog játszani, mint a Rajna, ha meg van a köz­vetlen utunk Konstantinápolyiba, aikkor Bu­dapest az átviteli forgalom legfőbb pontja lesz. Eltekintve a tranzitó-forgalomtól, a magyar ipar a közeli és távoli kelet részére fog dolgozni. Vécsei Miklós. ' — -tj-- >:'jt > • — l • b • V ;v 5 — i. . >, ••••r i * < •*•••• v • ••- J - , - « * Í - ' HáTöttük. Kínában minden nap a halottak napja. Minden eleven ember rabj c& cl halottaknak. Ebben a vén konzervatív országban az életet szinte megállitjia a halál. A jámbor kínai ál­landóan sírokat látogat, tarackot durrogtat, füstöl a halottak tiszteletére és malacot, ri­zsét, mandolát visz nekik enni. Évezredek óta látják, hogy (a halotta!k nem esznek — legifö­lébb a temetőesőszök meg az utcagyerekek — de azért nem tudnak eltérni az ősi szokás­tól és a kínai nem egy embernek érzi magát, hanem láncszemnek egy hosszú-hosszú lánc­ban, a sok ház ős-apa folytatásának. Valaha a pogányok is megvendégelték halottjaikat. Eleinte természetben adták át a táplálékot, később — gyakorlatias érzékkel — a sírkőre vésték. Azt nem lehetett megenni, de ellopni sem. A mi háromszázhatvanöt napunkból osa,k egy nap jutott a halottaknak. És az idén fé­lig-meddig ezt az egy napot is elvették tő­lük, a virág drága, nem vittünk virágot s a sírok kivilágítását rendeletben tiltották meg% Én európai ember vagyok. Abban különbö­zöm az ázsiai barbártól, liogy csöppet se szo­morít el ez a rendelet ós nem értem a scpán­kodókat, kik érzelmes írásokban siratják a régi kivilágított temetőt. Benn ülök a szo­bámban. Ha a halottjaimra gondolok, akkor a szoba is temetővé válik. Eszembe jut, hogy nagyapámnak kék volt a szeme, és nagy­anyám — kis, törékeny asszonyka — állan­dóan lila ruhába járt, melyet apró, alig lát­ható virágminták díszítették. Ez az én teme­tő járásom. Ki tudja, képes lennék-e igy gyászolni a temetőben? Miért nálunk a halot­tak is élnek. Kínában pedig az élők is szolgái a balálnak. Nem volt eddig e hosszú-hosszú háborúnak megfliatóbb mozzanata. Mikor a a élet eltűnőiben van, a halottak szolgái az élet­nek, reánk testálják azt a kis meleget és fényt, melyet nekük szántunk és segítenek élni. A temető, a kopár, meddő mező virá­gozni kezd nekünk. Elmegyek a temető mellett, látom, hogy ott sötét van ma is. Csodálkozva tekintek a fekete rácsokra, mint vendég a barátja abla­kára, melyben nem ég a lámpa. Azok, akiket keresek nincsenek itthon ós nem fogadnak? Dehogy is nem. Csak a mi barbár szemünk látja szomorúnak ezt a sötétséget. Az ő sötét­ségük rózsás, átlátszó és tündöklő. Nincs szükségük a gyertyánkra, amint egykor érin­tetlenül hagyták azt a korsó vizet és gyümöl­csös tálat is, melyet a sir mellé tettek az itt­maradtak. ök mindezekről lemondhatnak, mert övék az az öröm, az a láz, szabadság, hogy nincsenek és névtelenek, mint a porsze­mek, vagy a fűszálak a mezőn. Nekünk hagy­ják alamizsnául a fényt, kik még vagyunk, a szegényeknek, hogy megvilágosítsák kuny­hójukat és kezükben ezzel a lobogó gyertyá­val megtalálják azt a kaput, melyen ők már áthaladtak. A ini sötétségünk olyan sötét, hogy csák a fény hat rajta keresztül, mely éles ós bántó, mint a fájdalom nyilalása. Kosztolányi Dezső. Harc a tengeren. London, november 4. A Lloyds-ügynök­ség jelenti: A Glenlogan nevü angol gőzöst valószínűleg elsülyesztették. A Floreal ha­'ászgőzöst elsülyesztették. Legénysége biz­tonságban van. (M. T. I.) Hága, november 4. A távirati iroda je­lenti: Az Oldampt gőzössel egyidejűleg a Randwijk, Brunswijk és Nordwijk g-zösöket >s feltartóztatták a németek. A RandwijkoJ nyomban útjára engedték, a másik kettőt Zeebrüggébe vitték, de időközben szintén szabadon bocsátották. Az Oldampt gőzössel történtek dolgában hivatalos vizsgálat indult "meg. (M. T. I.) \ Hága, november 4. A Vaterland cimü újság az Oldampt gőzös esetéről ir és elis­meri, hogy Németország jogosan fogta el a hadidugáru szállításával gyanúsított hajót, egyben elismeri az angol hajóraj jogát, hogy az elfogás megakadályozását megkísérelje. Az is megegyezik a nép joggal, hogy a néme­tek megkísérelték a hajó elsülyesztését, ami­kor sajáit biztonságukat látták veszélyeztet­ve. De az eset megtanít arra, hogy a nép­jogok pontos szem előtt tartása mellett is könnyen állhatnak elő bonyodalmak, ame­lyeknek az a vége, hogy a hollandiai hajók isszák meg a levét. (M. T. 1.) • "'professzor Síéin •• r-.t- ­Németország és ^Magyarország gazdasági közeledéséről és a S&uiia közgazdasági jelentőségéről — A Délmagyarország tudósítójától. —

Next

/
Oldalképek
Tartalom