Délmagyarország, 1916. október (5. évfolyam, 230-256. szám)

1916-10-10 / 237. szám

iMci, 191(5. olítófe 10. MíMMrmoBmlé kai búvárhajó kisérte a kikötőbe. Rose, a német búvárhajó parancsnoka Kmit ellentengernaggyal, a tengerészeti állomás parancsnokával látogatást váltott ós ez alkalommal közölte, hogy este szándékozik elutazni. Két órával megérkezése után az U. 53. ismét elhagyta a kikötőt. A Wollf-ügynőkségnek illetékes helyen szerzett értesülése szerint a német haditengerészetnek egy buvárhajójáról van szó, a mely az Atlanti-óceánon cirkálva, az (Egyesült-Államok emiitett kikötőjét meglátogatta. A német búvárhajó elhagyta a kikötőt anélkül, hogy bárminő készletet újított volna meg. Newport, október 9. Az U. 53. német búvárhajó 17 napi utazás után Wilhelmshavenből ideérkezett. A hajó hir szerint táviratokat hozott gróf Bernstorff német nagykövet részére. Két óráig időzött a német búvárhajó Newportban és azután ismeretlen irányban eltávozott. A buvárhajón 2 ágyú és 8 torpedóröpitő cső van. Azonkívül szikratáviró-állomással van fölszerelve. €gy szemtanú Jfagyszeben kiürítéséről és visszafoglalásáról. Német lapok a bravúr jelentőségeiről. Berlin, október 9. A német haditengerészeti tengeralattjárónak amerikai kikötőbe való megjelenéséről a Lokalanzeiger ezt irta: Az erdélyi hegyek között aratott fényes győzelem és az ötödik hadikölcsönnél elért milliárdos győzelem után következett most ez a nem remélt győzelme a német technikának és a német bátorságnak. Az U. 53. hadijárómü s mint ilyen nem időzhetett tovább a nemzetközi jog szerint csupán. 24 óráig idegen államterület vizén. Azt is tiltja a nemzetközi jog, hogy semleges kikötőben ellássa magát útközben szükséges anyagokkal. Rose kapitány, az U. 53. parancsnoka a legszigorúbban ragaszkodott a nemzetközi •iog szabályaihoz. Ennek a ténynek nemcsak technikailag, hanem politikai jelentősége is van. Szótalan válasznak látszik ez az antantnak semleges tenger melletti államokhoz intézett legújabb jegyzékére, amely azt álHtja, hogy német tengeralattjáró ezeknek a semleges államoknak a partján titkos támaszPontot rendezett he és hogy ezért nem illeti őket a nemzetközi győzelem. Ezt a jegyzéket tengeralattjáróinknak a Földközitengeren és a Jeges-tengeren elért eredményei tették az antantra nézve szükségessé. 'Most bebizonyosodott az egész világ nyilvánossága előtt, hogy a német tengeralattjáróknak hosszú útnak a megtevéséhez sincsen szüksége közbeeső támaszpontra. Sokszoros köszönet illeti meg a hősöket, akik ezt bebizonyították. A Berliner Tagéblatt ezt mondja: Az ÍJ- 53. felbukkanása észak-amerikai vizeken bizonyára nem marad hatástalanul ellenségeinkre. angol nagykövet tiltakozása. Washington, október 9. (Reuter.) Az ang°l nagykövet látogatást tett a kiilügymitósztériumban. Hir szerint tiltakozott német űrhajónak egy amerikai kikötőbe való öeftóása ellen. (M. T. I.) Egy Szegedre menekült bankigazgató szívességéből hozzuk öccse részletes levelét, amely avatott tollal és kitűnő megfigyeléssel irja le .Nagyszeben kiürítését és visszafoglalását. Valóságos dokumentum e levél, melyet az alábbiakban közlünk: Vasárnap éjjel arra ébredtem, hogy va laki a szomszédságban döngeti a kapui. Mintha az alarm szót hallanám s azt gondolom, bizonyosan részegek garázdálkodnak. Csak hajnal felé aludtam el ismét, de megint kapuzörgés — most már a miénken — vert fel álmomból. Reggel fél hat óra volt. Mivel a cseléd nem mozdult, magam megyek ki és megérdem, hogy ki az? — Én, hangzik a válasz, én Niedchen unokatestvére. Hát mit zavar fel bennünket? — Jaj kérem, nagy zűrzavar van a városban, el kell menekülnünk, jönnek az oláhok, kiált a leány ijedten. — Maga talán meg van bolondulva? — (Nem én, tessék csak -eljönni a Heltauer-utcába, nézze meg, mi van ott. Erre gyorsan felöltözködöm és megyek. Már a nagy körúton ott állanak a villamos kocsik ládákkal megrakva. Az emberek csoportokban állanak halvány, aggódó arcokkal, mások hátizsákokkal és podgyásszal az állomás felé tartanak. , — Kiváncsi vagyok, mikor visznek bennünket, mondja a mellettem elhaladók egyike. — Már Porumbákon vannak, világosit j fel kérdezősködésemre valamelyik, a katonaság már tegnap este óta csomagol. Rendkiviili kiadások jelentek meg: „Ro mánia Ausztria-Magyarországnak megüzente a háborút, Németország viszont Romániának. Városunkat kiürítik, aki menekülni akar, meneküljön stb. stb." Es az emberek súlyosan megrakodva egész napon át rohannak, éjjel is sokan me nekiilnek, különösen azok, akik szégyellik a futást. Délután Buchholzerék búcsúzni jönnek, az éjjeli vonattal akarnak menni. Bucii holzer egészen meg van zavarodva. Nem tudom megállani, hogy ki ne nevessem. De ő azt válaszolja: — Az oláhok sokkal hamarább itt lesz nek, semmint gondolnók. — Na és itt akarjátok hagyni a házato kat? — Majd gondját viseli az édes anyám. Aztán arra kér, hogy értékesebb képeit hozzám hozhassa. — Azt hiszed, nálunk biztonságban lesznek? — -Azt hiszem, hisz nálad egy festőnő lakik és talán nem bántják. — Tehát Isten veled (Ernő, csak el ne siesd magadat. Ebben a pillanatban éreztem, hogy én az Istennek sem menekülök, jöjjön bármi is! A menekülésnek nem akar vége szakadni. A város mind jobban üressé válik. Végre annyira kihalt, hogy a nagy körútról behallatszanak a léptek, ha valaki az utcán jár. Ez a nagy üresség aggasztó hatású. És még mindig bújnak elő emberek, akik a pályaudvar felé tartanak. Már csak egy vonat megy estére. A pályaudvaron a legszomorúbb jelenetek. Előkelő emberek teherkocsikban ülnek a podgyászukon kora reggeltől késő éjszakáig. Anyák sivalkodó gyermekekkel a karjukon. Katonai egyenruhák halmaza, mit az eső ver. Egész kórházak a tehervonatokon. Emberek, áHatok, holmi leírhatatlan összevisszaságban. A leghihetetlenebb rémhirek terjednek el. — Két óra múlva itt lesznek, hallatszik. Amint este kikönyökölök az ablakba, hallom, amint a lent elhaladó emberek beszélgetnék. — Most jött sürgöny, hogy mindenki hagyja el a várost. Most már én is megijedek. A sürgönyhivatalhoz rohanok, de ott ki van függesztve: SÜRGÖNYFORGALOM NINCS TÖBBÉ! Visszamenet szorongó érzés fog el. A város alig van világítva és gyanús alakok tünedeznek fel a félhomályban. Nappal néhány raktárt a lakosság prédájául bocsátották és a nép most már fékeveszetten betört mindenhová és rabolt. Borzasztó jeleneteket láttam. Egy asszony röhögve lóbált egy szuronyt, amellyel felfeszitett egy ládát. öszhaju asszonyok nekiestek a kávé- és rizszsákoknak, keresztül vetették magukat a kerítésen, miközben egyáltalán nem ügyeltek a szeméremre. Bőrt, bakancsot, felszerelési tárgyakat, puskákat, éles töltényeket raboltak. Mindenfelől fegyverropogás hallatszott. Itt-ott nekiestek a raktáraknak — a francia forradalom jelenetei ujultak föl. Zárt ajtók mögött éltünk s a várakozásban néha visszatartottuk a lélekzetünkei. Beszéltek utcai harcokról. A csőcselék szekerekkel hordta el a rablott zsákmányt: nyolc-tiz zsák lisztet, kávét, rizst, cukrot és minden elképzelhetőt. Napokig hallatszott a szekerek gördiilése. Szerencsére rábirtam édes anyát, hogy itt elhelyezett pénzét mindjárt első nap fölvegye — de csak háromszáz koronát kapott. Atyánknak azt mondották, hogy a nyugdíjpénztár itt marad és hogy három hónapra előre kifizeti a nyugdijat. Schullerus a saját felelősségére fizet, amig futja. Fát nem kapni. Ugy hirlik, hogy kedden csakugyan jön az ellenség. A polgármester a képviselőtestüfillért fizet grammonkén! ,LéJ,Í„ fJSCBER Ar&ljirt Korzó-kávéház Hütász-ufia 14. emre fossák lüuelnl) I