Délmagyarország, 1916. szeptember (5. évfolyam, 204-229. szám)

1916-09-23 / 223. szám

I DÉLMAGY ARORSZÁG Péntek, 1916. szeptember 22. A nagy vita tanulságai. Amikor az ország oly tekintélyes és értékes részét, mint Erdély, katasztrófa fe­nyegeti, csak természetes, hogy minden magyar ember izgalomba jő és hogy ökölbe szorul a keze. És természetes az is, ha ezt az ökölbe szorult kezet nem dugjuk zsebre, hanem ütésre készen fölemeljük. Dőre poli­tika volna azonban ilyen világförgeteg kö­zepette a fölemelt kézzel nem az ellenségre •lesújtani, hanem a levegőben vele hadonász­ni. Nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy nem volt helyes dolog — amit az ellenzék megindított — a had- és külügyi kérdések megvitatása. Ezért hálával tartozik az el­lenzéknek elsősorban a nemzet, másodsor­ban a magyar kormányelnök: Tisza István gróf, akiről Apponyi Albert is ugy nyilat­kozott záróbeszédéiben, hogy ha ő volna Tisza helyén, „akkor Tisza Istvánt nem tar­taná nélkülözhetőnek az ország nagy érde­keinek elintézésére." 'Ha visszagondolunk arra a kérlelhetetlen politikai ellentétre, mely e két nagy államférfiunk között fenn­állott a háború előtt és evvel szembeállítjuk Apponyi gróf tegnapi nyilatkozatát, akkor nyugodtak lehetünk afelől, hogy ezekben a válságosán nagy időkben jobb kezekre nem lehetne bizva az ország ügyeinek az intézé­se, mint a Tisza Istvánéira. De elvégre itt nem Tisza Istvánról van szó, mert a háború nagy ügye mellett min­denki eltörpül, ha még oly nagy és kiváló egyéniség is valaki. Arról van inkább szó, hogy hálával tartozik az ellenzéknek az ország azért, hogy alkalmat adott a most lezajlott vita megindításával az ország fel­háborodott közvéleményének a megnyugta­tására. E vita tanulságaként lesziirődött mindenekelőtt az az igazság, hogy az oláh meglepetés azért talált bennünket fölkészü­letlenül, mert az oláhok maguk is készület­lenül ugrottak (bele abba a véres kalandba, amely igaz, hogy nekünk rémes kellemetlen ségeket szerzett, nekik maguknak azonban megássa a sirjukat. Hogy ez nemcsak frázis, ( arról tanúskodnak egyrészt az oláhok dob­rudzsai vereségei, másrészt petrozsényi megfutása. Tanulsága továbbá a képviselőházi vitá­nak, hogy diplomáciánk igenis pontosan volt értesülve a Romániában ellenünk készülő eseményekről, arra azonban, hogy az oláhok antantbuzgalmiukban és falánkságukban (ha­marabb fognak támadni, semmint fölkészül­tek, nem számithatott józan ésszel sem az osztrák-magyar, sem a német diplomácia, legkevésbbé pedig a hadvezetőség. Az ellen­zék ezzel kielézetíen szembeállítja a bolgár diplomáciát -és a bolgár hadvezetőséget. Lát­szatra igaza van az ellenzéknek e tekintet­ben. De csak látszatra. Mert valójában ugy áll a dolog, — s ezzel nem akarjuk sem a bolgár diplomácia, sem a bolgár hadsereg érdemeit kisebbíteni — hogy mig a bolgár hadsereg Szerbia betörése óta úgyszólván csak lábhoz tett fegyverrel és pihenj-állás­ban állott a görög-macedon határon s leg­újabban is német csapatokkal vegyes had­seregének csak egy részét volt kénytelen a Sarrail-íéle hadsereg-egyveleg ellen föl­vonultatni, addig a mi csapataink ember­fölötti küzdelemben állottak az irtóztató orosz embertömeggel szemben, nem is szói­vá az olasz harctér szintén véres eseményei­ről. Ez és csakis ez a magyarázata annak, hogy az oláhok elsietett támadásukkal meg­lephettek bennünket, de a bolgárokat nem, akikkel szemben különben is csak védelemre szorítkoztak az oláhok. Már pedig világos, hogy amíg a defenzív haditerv szinte kizárja a meglepetést, addig az offenzív haditerv­nek ép a lényege a meglepő támadás. Végül még egy nagy tanulság a kül­ügyminiszter személye ellen megindított ak­cióból. Oróf Andrássy Gyula kiváló képes­ségeit és a külügyi kérdésekben való nagy­szerű jártasságát senki kétségbe nem von­ja s havalaki, ugy elsősorban a miniszter­elnök ismeri és elismeri Andrássvnak arra való hivatoítságát, hogy a monarchia kül­ügyeinek a vezetését rá lehessen bizni. Ám­de, hogy ki legyen a monarchia külügy­minisztere, az nem függ kizárólag sem a magyar ellenzéktől, sem a magyar ország­gyűlés egyetemétől, sem a magyar kor­mánytól, abba ugy szokásjogilag, mint al­kotmányjogilag más és rajtunk kiviil álló tényezőknek is van beleszólásuk. Ha a ma­gyar kormány és a magyar országgyűlés elejti Buriání, ki tud arra garanciát nyúj­tani, hogy a külügyminiszteri székbe gróf Andrássy Gyula kerül? Vagy hogy egy­általán magyar ember lesz Burián báró utódja?! Ami végül a hadvezetést illeti, bizonyá­ra nem a maga érdemének és fellépése ered­ményének tekinti az ellenzék, hogy e téren igen alapos és bizalmat gerjesztő purifikáló munka ment végbe nemrégiben. Most már csak azokhoz akarunk né­hány szót intézni, akik egyes ellenzéki szó­nokok tulhevessége miatt izgatódtak. Ezek a tu!temperamentumos szónokok bizonyára nem tettek szolgálatot a magyarság ügyé­nek. De mi nem azt ró.i.iuk fel hibájukul, hogy ezzel ártottak nekünk1 ellenségeink előtt, minket inkább csak az a kérdés ag­gaszt: Mit szólnak ehhez barátaink? Ez utóbbi okból tette jól Andrássy és. Apponyi, amikor a velük való közösséget megtagad­ták. Mert ami megbecsültetést vérük hullá­sával és életük feláldozásával szereztek szá­mukra barátaink előtt a mi csodás hőseink, azt bűn a parlamenti küzdőtéren meggon­dolatlan politikusok kiszólásai révén elvesz­tegetni. Bolgár hivatalos {elöntés Szófia, szeptember 22. A bolgár vezérkar jelenti szeptember 21-én: Macedóniai front: Florina körül és KaiinöEcalaii-magaslatok. nál a bolgár csapatoknál a helyzet nem vál­tozott. A nap viszonylagos nyugalommal telt el. Az oroszok támadása Arnenik-helységtől északra az 1279. számú magaslat ellen meg­hiúsult. Az ellenséges zászlóaljak rendetlenül vonultak vissza. Romániai front: Csapataink a Dobrudzsa Jxtn elért állásokat megerősítették, A teg: napi napon mindkét részről apróbb vállalko­zások voltak. Német repülőik sikeres támadást intéztek a csernavodai vasútvonal ellen, Nagy károka't okoztak. Körülbelül busz csa­taegységből álló orosz hajóraj eredménytele­nül lőtte a Per Vei iától kelétre és északra fekvő magaslatokat. Tengeri jármüveink meghiúsították ellenséges tengeri repülők tá­madását Várna, ellen. A románok Erdélyből erős csapatokat vontak el. Bécs, szeptember 212. Semleges oldalról érkező szavahihető jelentések szerint a romá­nok megszívlelték az antant-hatalmak ama szüntelen szemrehányását, amely szerint az Erdélyijén való előrenyomulás az általá­nos ügynek csak kárára va.n és átcsoportosi tották a román hadsereget. Ez elhatározá­sukhoz valószínűen hozzájárult az a vesze­delmes helyzet is, amelyben a dobrudzsai hadsereg vau Mackenscn szövetséges csapa­tainak gyors és győzedelmes előrenyomulása következtében. Mindenesetre áll az, hogy Er­délyből erősebb csapatokat elvontak és alig­hanem ezek a csapatok alkotják azt az erősí­tést, melynek beavatkozása elősegítette h csernavodai—konstainzai vonal előtt fekvő uj védelmi állásban az orosz-román hadsereg szívós ellenállását. Párisban a hadihelyzetet az oroszok elégtelen támogatása miatt na­gyon veszedelmesnek találják a románokra nézve, már ped'ig Oroszország az egyetlen hatalom, amely segíthetne. Take Joneacu átkozódik. iStockholm, szeptemljer 22. A bukaresti Roumaine egyik legutóbbi számában .Take Jonescu vezető helyen foglalkozik Tutrakan elestével és a többi közt szó szerint ezeket irja: — A világtörténelem eddig nem is'mer efféle becstelenséget, ilyen cinizmust. Ti. Tut­rakan megvivói, legyetek kárhozottak, le­gyetek örökre . elátkozottak! A tutrakani ctata rátok átok és az is mlarad. Uj orosz sorozások — Dokrndzsa részére. Kopenhága, szeptember 22. A pétervári lapok jelentése szerint a legutóbbi orosz ha­ditanácsban megvitatták jelentékeny orosz erősítéseknek Dorudzsába való küldését. Első kontingensként százötvenezer embert szándé­koznak odnküldeni. E célra, uj sorozásokat kell elrendelni, inert a tartalékok kimerül­tek. A rengeteg emberáldozattal megfizetett orosz offenzíva. Bécs, szeptember 22. A taktikai ered­mény, amellyel az oroszok a Kárpátokban dicsekedhetnek a rengeteg emberáldozattal megfizetett, szívós makacssággal folytatott, egyre megújított támadások ellenére is el­enyészően csekély. Volhiniában a támadás folytatása a Bruszilov-féle módon a legutób­bi napok eseményei után már aligha lehet­séges. A tegnapelőtti német hivatalos jelen­tés azt adta hírül, hogy a Marwitz tábornok frontjával szemben állott orosz csapatokat még saját tüzérségüknek ellenük irányitott tüze sem volt képes árkaikból előre kerget­ni. Az ellenségnél már csődöt mondanak az erőszakos eszközök, mig ezzel szemben a szövetségesek támadó ereje érintetlenül meg­maradt. A nagyszabású orosz támadásnak sztratégiai eredménye eddig nincs. Az oro­szoknak nagy hevességgel folytatott roha­mai a Kárpátokban tegnap is csaknem min­denütt kudarcot vallottak. A népfölkelők és a védők más csoportjai egymással verse­nyeztek a legszívósabb kitartás kifejtésé­ben. Csak északon a két szárnyon, a Pantir­szorostól keletre, ahol Rafailovából á hegyen át ut visz fekete Bisztrica forrásvidékére, Turbacilba és délen Breazetiál, az Arany­Bisztric mellett, Jákobenitől északra két kilométernyire, kellett a védőknek e tömeg­támadásokkal szemben kissé engedniük. Mi­ként a Kárpátokban, ugy a Dnyesztertő! északra, a Narajovka mellett is az oroszok minden rohama legvéresebb veszteségük el­lenére is teljesen eredménytelen volt és nem volt több szerencséjük a Pusztomiti és Za­turci közt Marwitz hadseregcsoportja ellen nagynehezen mégis előrekergetett tömegek­nek sem. Aki nem tört össze a mi tiiziink­ben, az elesett az orosz tüzérség tüzében. Amely támadóoszlop közepette rohamra in­dult az orosz gárda is. Az ellenség veszte­sége mindenütt rengeteg. Megbukott a francia vezérkar főnöke. Genf, szeptember 22. (Havas.) Duport hackjsztálytáboruokot Graziam tábornok he­lyébe a a hadsereg vezérkari főnökévé nevez­ték ki. Graziani tábornokét saját kérésére egészségi okokból mentették föl állásától és ez alkalomból a becsületrend parancsnokává nevezték ki. Graziani két éven át volt a had­sereg vezérkari főnöke.

Next

/
Oldalképek
Tartalom