Délmagyarország, 1916. szeptember (5. évfolyam, 204-229. szám)

1916-09-02 / 205. szám

(Szombat, 1916. szeptember 1. DÉIáÜAGYAROHfíZÁG Szeged az erdélyi menekültekért. — huszonnégy óra alatt 13.000 korónéi gyüjtótt a 3> álmagyar ország. — (Saját tudósítónktól.) Szeged társadal­ma példát mutatott. Huszonnégy óra alatt a hatóság, egyesületek ós magánosok az em­berbaráti munkának hatalmas tömegét vé­gezték el eredményesen. Péntek estig körül­belül ezer menekült érkezett Szegedre. Gon­doskodni kell ezeik elhelyezésiéről és ellátásá­ról, kalauzolásáról s szeretetteljes megnyug­tatásáról. Érző szívek, amelyek fel tudnak emelkedni a niai idők magaslatáig, minden­nek a módját elővarázsolták. A rendőrségen egyre jelentkeznék, akik lakásuk ajtaját megnyitják az otthon nélkül maradottaknak. Az a gyűjtés, amelyet az első napon este hét órakor kezdeményeztünk, huszonnégy óra alatt olyan összeget eredményezett, amely — a mi emlékezetünk szerint — példátlanul áll Szegeden. Az állomások előtt hatalmas néptömeg tanyáz, amely bővíben van nem csak a részvét ineleg könnyeinek, hanem a készséges szolgálatra állásnak és az — éle­lemnek is. »A barna kenyértől a sült csirkéig mindenből jutott menekülő véreinknek, ami szegény emberek és szerény polgári ház­tartások egyszerű éléskaimrájáhól telik. Gon­doskodás történt inár arról is, hogy min­denki nyomban megérkezése után minden szükséges útbaigazítást megnyerjen, hogy aki dolgozni akar, dolgozhassák: akcióba lé­pett a Jótékony iNőegyesiilet, a feministák egyesülete és a /munkaközvetítő. Vannak je­lentkezők, akik 30—50 ember elszállásolását és élelmezését vállalják el. Szóval: oly álta­lános, meleg és közvetlen a szegedi társa­dalom érdeklődése, készsége és hazafiúi közreműködése, hogy az első nap minden várakozást kielégítő eredményei biztosítják azt, hogy Szeged a ráháruló kötelességet hiven, minden polgári erény gazdag meg­nyilvánulásával tölti be. Az, ami most az ország (második: váro­sában is történik, nem egyéb, mint háború. Mindig .mondtuk, de különösen az utóbbi he­tekben hangsúlyoztuk nyomatékosan: lehe­tetlen, Ihogy ez a társadalom önmagára ne találjon teljesen. /Amikor minden leomlik, ami válaszfal lehet, aimikor csatasorba állunk az itthoni munka elvégzésére, hogy a fronton az ellenségek özönével harcolók olyan hát­védet tudjanak maguk mögött, amelynek ál­dozatkészsége kimeríthetetlen, jóságának forrása soha ki nem apad és amely győzi és vállalja a munkát a kidiilésig, mint ők. ' Kincses /Erdély szépséges bérceit száll­ta meg a leghitványabb ellenség. Miközben hadseregünk /felkészül, hogy erős fegyveré­vel lesújtson rája, teremtsünk otthont az otthonukból el menekülteknek. Legyen viga­szHk a nemzet részvéte és biztos támaszuk a mi támogatásunk. Minden városok és me­gyék között vezessen a legnagyobb magyar város, erős magyarságunk egyik legszilár­dabb vára. Gazdag és szegény gondoljon a maga otthonára, a szülő gyermekére, a gyer­mek szülőire. Adjunk továbbra is mindent, ami kell. Pénzt, lakást, ruhát, élelmet, jó szót, meleg vendéglátást. Országunk csorbí­tatlan fenmaradásáért, sorsüldözött magyar testvéreinkért, kemény küzdelemben álló di­fső katonáinkért történik mindez. Van-e, aki ettől a küzdelemtől, távol akar imaradni? A hatóság (pénteken is fáradhatatlan buzgalommal végezte a menekültek fogadása és elhelyezése körüli munkát. Az állomáso­kon egész nap és éjjel rendőrtisztek tartóz­kodnak. Tekintélyes már azoknak száma, a kik lakást ajánlottak fel. A (Magyar Kender­és Lenipar r. t. 50, a Jótékony Nőegyeslilet 30 személy teljes ellátását 'vállalta el. Az a gyűjtés, amelyet csütörtökön este .kezdemé­nyeztünk, eddig 12,974 korona 45 fillér,t eredményezett. Pénteken adakoztak: Arany Károly _ 100 — Dr. Ács Sándor 20 — Aczél Géza 50 — Almássy Endre 100 — Becker József l — Bucsy István __ 10 — Berényi János (Pósz Alajos) 50 — Barth Károly ... 1­Blau József _ 1 — Dr. Barta Dezső 20 — Brummer Kálmán ... ... 2 — Berkes József 50*— Balázs Zoltán ... _ ... 30 — Bauer Juliska ]•— özv. Brecher Albertné ... 100*— Dr. Brana Ivánné ... 5'— Brauswetter János ... ... 10 — Bück József _ ... 30 — Dr. Boros József gyűjtése a szükség tartalékkórház II. csoportban: Dr. Boros József— 100 — Zilahi Kis Miklós hadnagy 18*— Jakolevics Vladimír hadp.... 10'— Kiss Imre zászlós 5'— Devics István hadpjelölt ... 5 — Pollák Adolf 15 — Balthazár Miklós 20*— Farkas Balázs 2'— Ápolónők — 15 — Ápolók 10.— Dr. Cserő Ede _ 100 — Deutsch Lipót ... ... ... 100 — Danner Mihály ... _ ... 2 — Deutsch Mór — 2— Demeter Lajosné 5'— Eisner Ignácz 20'— Eisenberger Nándor ... 20 — Engelsmann Mór 20 — Fischer Lipót 20 — Dr. Faller Alajos... ... ... 8 — Fabriczkv István _ 20 — Földes Lilike ... ... 5 — Fischer Klárika és Bandika 10 — Dr. Faragó Józsefné 5 — Fischer Testvérek Kárász-u 2. 50-— , 10. 50'­Dr. Falta Marcei 30*— Faragó Lajos ... — ... 50 — Gerle Jenő ... 10 — Dr. Gáspár Ignácz 10 — Grosz Marcei 5 — Grosser Jenő ... ... ... 3*— Gallér Kristóf 10 — Dr. Goldschmidt György ... 20 — Dr. Gróf Árpád _ 30 — Honvéd százados neje 10'— Hilger Oszkár —10 Horváth István ... ... ~ 2 — Hesér Béla ... _ 1 — Holtzer S. és Fiai 500 — Hoffmann István*. 5*— Kiucsik István 5'— Keőváiy... ... - - 4.— Kun Jenő ... ... 5-— Kőnig ... ... - 5 — Kass János ... _. ... ... 25.— Kiss Sándor_ ... ... ... 2fr— Kertész Erzsike — 2*­KissGéza _ i,. ... Kelemen Béla ... ... ... TOÖ*— Kóos Elemér — 50*— , Dr, Klein Mór ... - ... 10Q— Kardos. Sarifu — ... — 50*— Kardos Mihály ... ... ... 20'—" Kenderfonógyár tisztviselői... 107'— , műszaki alkalmazottai és raktárnokai 61*— „ fonómunkásai _ ~ 41 — , cérnázóteiem mun­kásai _ ... ... 1250 „ vizesfonóterem mun­kásai ILr-r „ motollaterem munká­sai — 6*60 „ gombolyitóterém mun­kásai 20-— „ simitóierem munkásai 7'50 • előfonó és kötélfonal­terem munkásai ... 22*70 , finomttóterem munká­sai ... 10-— . szövflltrem női mun­kásai ... — 20-80 „ kühőgyári munkásai 29*70 László N. - lr­Lenke Andor 1*— Dr. Lugosi Döme — ... 5*— Landesberg Mór 10-— Menczer Adolf — 2*— Markovits Juliska 5*— Mezőgazdák Szövetkezete — 200*— Milkó Vilmos Fiai 200*— May Gyula és Vajda Bé!a_ 500 — N. N. ... _ ... ... 1­Nónay Dezső 4*— N. N 2— N. N. ... — 1 — Osztrák-Magyar bank tiszti­kara _ 100 — Dr. Orkonyi Edéné 10 — Paul Adolf lO— Dr. Pártos Zoltán 10*— Perl Pálné 20*— Pollák Testvérek — 20 — Pataki Vilmos 20 — Pusz Matild 10*— Princz Károly 10 — Rajna Vilmos ... — ... 1*— Reiner — ... ~ ... — —'40 Dr. Róna Mór 10 — Reöck Ivánné 10 — Radó Ödön ... ... — ... 10*— Dr. Reiner Mór 10*— Strasser József ... — ... 5*— Dr. Sallayné — 5 — Sebestyén Károly — 5*— Sugár Sándor _ 20*— Stern ... 10*— Siketnémák Igazgatósága — 100*­Spitzer Miksa 3 — Sandberg Henrikné — ... 10 — Seifmann Mór és Fiai 20 — Scheinberger és Popper ... 300 — Székely Ferkó 5 — Dr. Székely Vilmos 20*­Szegedi honvéd számtísztek 65*75 Sz. G. tanár... — 10*— Szegedi Zsidó Nőegylet — 100*— Szegedi Keresk. és Iparbank 500*— Szász Emil — ... 5*— Szeged-Csongrádi Takarékp.2000 — Dr. Turcsányi Imre — — 20 — Temesváry József — ... 20*— Dr. Torielli Sándor ... ... 20*— Vojtovits Lajos ^ 20*­Vajda Sándor és neje... _ 100 — Vig Sándor — ... ... ... 5Q-— Varga Mihály ~ ... — 100*— Weisz Mihály ... ... ... 40*— Winternitz Márton — ... 50*— Wimmer Fülöp ... 200*— Csütörtöki eredmény 5300*— fák Szmé Síyeái e fcién­UjA & i» ; 3 sj » K>tY t menekülteknek segítségére less az kon és helyiségében. Aki dijtatanul, díjazásért lakást hajlandó a menekültek yen-

Next

/
Oldalképek
Tartalom