Délmagyarország, 1916. július (5. évfolyam, 151-176. szám)

1916-07-09 / 158. szám

* * J" DÉUMAGYAÍRORSZAG Szeged, 1916. julius 6. Apró történetek. — Régi idők emlékei. — Még Békefi Antal idejében történt, hogy a szegedi irók és újságírók egyesületet ala­kítottak, de alapszabály 'nélkül. Annak rend­je és módja szerint választottak elnököt, al­elnököt, titkárt, jegyzőt ós pénztárost. Az ülésekét rendszerint a Kis-Kassban tartották. Vidám ülések voltak ezek. Az elnök Tömör­kény István volt, akit nemcsak szerették, de tiszteltek is az egyesület tagjai. Az egylet­ben legtöbb dolga az elnöknek akadt, mert neki kellett a megnyitó beszédeket tartani, amik tele voltak szel lémmel, humorral. A pénztárosnak semmi dolga nem került, mert nem volt sem bevétel, sem kiadás. És mégis anegvádolták hűtlen pénztárkezeléssel. Sza­kács Andor ós Sz. Szigethy Vilmos iaz elnök­höz sürgős beadványt intéztek, amelyben arra kérték, rendelné el a meglepő pénztár­vizsgálatot. Az elnök el ás rendelte. A (pénz­táros a színházban volt, előadás közben ve­zették ki Pálfy József és Temesváry Géza rendőrkapitányok. A jelenet nem kis ffeltii- í nést keltett a közönség közt. A színház elő­csarnokában a pénztáros meg is kérdezte a rendőrkapitányokat, hogy m'it akarnak vele, a kérdezettek azonban rászóltak, bogy majd megtudja és miután hivatalos az eljárás, a bizalmas baráti, megszólitást hagyja el. A pénztárost, aki ellen az ügyészség által 'kiál­lított elfogatási parancs volt >a rendőrkapitá­nyoknál, ,a Kis-Kassba vezették. Együtt volt a szegedi irók és újságírók egyesületének 'va­lamennyi tagja, számszerűit harminchaton. — A'heug, ki vele! — kiáltás fogadta a rendőrkapitányok kíséretében megjelent pénztárost, aki előtt az elnök felolvasta 'a hűtlen kezelést feltüntető vádlevelet. A pénz­táros csak azt kérte a tagoktól, hogy bemu­tathassa a pénztárt, amiből xniajd ki ifog tűn­ni, hogy a kegyetlen vádnak senuni alapja áinics. Az engedélyt megkapta. Egy régi péztárkönyvet kért Kass Jánostól, akinek a lakásába felvonult, Ihogy elkészítse a pénz­tár-kimutatást. Egy detektív, akinek nem volt arról tudomása, ihogy az egész ügy csak hecc, mindenütt a pénztáros nyomában volt. Felkísérte a lakásba és onnan le a Kls-Kass­ba. Ismételt abcuig, pfuj és ki vele! kiáltások fogadták a pénztárost, aki ihogy bemutatta a mókás pénztár-kimutatást, az elnök föltette a kérdést, hogy megadják-e a felment vényt? — (Nem adjuk meg! — kiáltották az egyesület tagjai. — Miután az elnöknek eggyel több ,a sza­vazata, mint az összes tagoknak, a felment­vényt megadottnak jelentem ki, szólt az el­nök. És a pénztáros helyet kapott az asztalnál és sorba koccintottak 'vele. Ezek után a te­rem sarkában egyedül üldögélő detektív föl­emelkedett, a társaság asztalához lépett, egyenesen a pénztáros elé, akinek kezet nyúj­tott, majd a következőket mondotta: — Nagyon örülök, 'hogy jóra fordult a dolog. Nincs ' más kívánságom, minthogy maradjon meg továbbra is a becsületesség utján. '• lErre kitört a kacaj és az egyesület tag­jai a pénztárossal együtt a reggeli órákig próbálták, hogy italos éflapotban egyenesen lehet-e járnli a becsületesség útját... * Szögedi Miska azok közé a színigazgatók közé tartozott, akik sem inni, sem olvasni nem tudtak. (A mostaniak Írni is, olvasni is tudnak, csak színházat nem tudnak igaz­gatni.) Szöged i Miska sem a szerzők nevét, sem a színdarabok cimét nem tudta, nem ismerte, de még a színészeinek a nevét sem. Egyszer egyik tagja, azzal a kéréssel állt elő, hogy a Don Cesar de Banán-1 választ­hassa jutalom játéka gyanánt. Az igazgató rá.szólt a színészre: — Mii, még hogy te 'akarod eljátszani a don csozét, mög a. .bazárt, te piszok! Hisz erre ineköm két szinészöm ris van! —i Kicsoda, igazgató ur? •— Bat a krisztuskópii emkör, mög a két pár éipőliü színész. Te nem is -kaphatsz .inta­ioirtjátékot, ment a te játékod csak neköd lőhetne jutalom, de másnak nem, te piszok! * Innen-onnan két évtizede lesz, hogy Smrret Emil, a kiváló hegedű miivész, Szege­den 'koncertezett, Hangverseny után egy kis társasággal a Kassban pityiizálgatott a mű­vész. 'Éjifél után a társaság asztalához tele­pedett le Winkchler István, a volt 'királyi ügyész. A bemutatkozás megtörtént és Winkchler István kezelt a művésszel, aiknek ugy megszorította a kezét, Ihogy iSauret azt hitte, Ihogy jó ideig n'eni tud hegedülni. A művész hangosan följajdult, majd bosszan­kodva csak annyit .mondott: — Ebben a városban az emberek jóval erősebbek, mint a paprika ... lauaaBaaaaaaBBaaaaBBanvaaBaBaaaaaaaaBaaaaBaBaBaMaB. Beszélgessünk. * (A Széchenyi-téri fagvlibáhan áll a fa­hon véd. Teli van virággal. Jókedvű én kedv­telve nézegeti a mind ritkábban sétáig., tó pá­rokat. Éjféli idő.) Én: Jól esik, ugy-e, a rekkenő hőség után a hűs éjféli levegő? A fahon véd: Nekem mindegy, akár me­leg, akár hideg, az időjárást föl sem veszem. Én: No, csak jól esik egy kis napknrázás is... A fa-honvéd: Nem mondom, hogy a sza­bad levegő nem jólaesik, de én nem napkurá­zom. Hallom, Ihogy ez most a Strandfürdőn divatos, ott süttetik magukat a hölgyeik, a kik közül egyik-másik már olyan, mint egy rézbőrű indiánus. Én: (Mjost ez a passzió. A strand ugyan­csak kapós lett és akiknek egy kis fantáziá­juk van, azt hihetik, hogy tengerparton van­nak. Még az apályt és dagályt is elképzelhe­tik. A fahon véd (hamiskásan mosolyogva): Az apály a tárcákban, a dagály a szivek­ben. Én: Vagy a. lábszárakban. Ezt mutogat­ják különösen az egyetmás között, van is nézője elég, meg fényképeznie. Működnek ,v* amatőrök. A fahonvéd: Hadd játszák meg mag tv kat, akiknek az ilyesmibe télik a passziójuk. Én: Annyi bizonyos, jobb szeretem az amatőr fényképezőket, mint az amatőr fes­tőket, vagy versirókat. A fahonvéd: Amatőrje válogatja. És mindig azt kell szeretni, aki szeretni való. Éu például a. nyilvánosságot szeretem. Én: Itt nagoyn kevesen szeretik. A .Bal­kán-Akadémia dolgával is titkolództak. iHog> miért? Talán a titkolódzók sem tudnák meg­mondani. A fahonvéd: A szinügyL bizottság titkos Ülései éta divatba jött litt a titkolódzás. Én Aki pedig nem állja a nyilvánossá­got, az közdolgokkal ne foglalkozzék. Te­mesvárott nem titkolóznak, minden nyilvá­nosan történik, persze a sajtó bele vonásával és meg is látszik minden dolgon a nyilvá­nos cselekedetek eredménye. A fahonvéd: Csak az nem jár hajadéfő­vel, akiinek vaj van a fején. Én: Vagy akinek, kalapja nincsen. A fi.hon véd: Kalap még csak kerül, de vaj már nem igen. Én: A Pató-Páfök azonban fölös szám­ban vannak. A fahon vén: A halasztgatok, ugy-e? Régi nóta: minden miértnek megvan az azértje. Én: A színházi ügy löíebhezését azért még sem kellene visszatartani. Komédia az már, ami e kn'ltur berek körül történik. A fahonvéd: A komédiához b; média il­lik. Hát az nem komédia, lliegy — amint be­szélik — összeverődik a tár-ulmt egy kis mu­száj ,'kulturára. Én: Kár az ilyent erőltetni. Föl lehetne menteni őket a játéktól is. A fahonvéd: A kuliura nem vallaná ká­rát, azt hiszem. Én: Hinni nem annyi, mint tudni. .'Én tu-domi, bogv magával, vitjé^ honvédünk, meglint; paránézni akarnak. Fémmel akarják bevonni a pa-nganétját és arra szeretnék •> rendezők rávésetni a városi tanács tagjainak a nevét. A fahonvéd: Én tőlem ezt is megtehetik, ha az ilyenben kedvük telik a. rendezeknek. Én: Akiknek mindig csak rendezésben telik a kedvük megtennék, de van ám olyan ember is, aki ellene van az ilyes törekvések­nek. A fahonvéd: Hat csak a mondó vagyok,, hogy erre a panganétra taár csak vitéz hon­védnek irják föl a nevét, aki száz halállal' szem-be szállott. Én: Igy is lesz, akárhogy erőikönnek­azok, akik jótékonyságosdit szeretnek ját­szani, de csak 'hírből ismerik a jótékonysá­got. A fahonvéd: Sajnos, hogy nem mindem kinek az a szívén, ami a száján. Én: Bizony a Balkán-Akadémia létesíté­sére is nagyon sokan nem írtak alá azok kö­zül, akiknek módjuk van rá, és akiknek köte­lességük volna előljárni. A fahonvéd: A honvéd szokott és szerer élőijárni, uram. A hátuljárók nem védenék meg e hont, valaminífliogy nem mozdítják elő a messze jövőbe kiható tervek, gondola-, tok életrekelését. Én: Mégis csak névsort kellene már köz­readni azokról, akik á közre mit sem áldoz­nak, adakoznak. A fahonvéd: Lám, a Korzó-mozi ad. Még művészetet is. (Hétfőire lehozza Rózsa Lajost, akinek a hangja, azt mondják, ugy eseng, mint az arany. Én: Drágább az minden ércnél és olyan szép, mint egy bársonyos rózsa. A fahonvéd: Meghallgatom magam is; mert a férfias hangnak, a szép^éneknek nagy kedvelője vagyok. iHát maga ott lesz-e uram? Én: Ott én, ha a májbajom megengedi... |ii Hitt Várnay l HSnyVMeiftíbett, Szegeden. ® Az irodalom legnagyobb kincsei rendkívül leszállított áron szerezhetők be. ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom