Délmagyarország, 1916. július (5. évfolyam, 151-176. szám)

1916-07-23 / 170. szám

6 DELM.A (1Y A KOKSZA 0 Szeged, 1916. julius 23. szeretnék végezni. Én: Ez is a magyar átkok közé tartozik, Nem kell feledni vitéz honvédunk, hogy ezen a tájon is több az olyan ember, aki csak szerepelni kiván, mint az olyan ember, akinek egészséges, életrelWó és kivitelre érdemes gondolatai keletkeznek. A falion véd: iAz ilyent azjonban nem volna szabad kihagyni az akcióból, a gondolat megvalósításából. Én: Régi nóta: a mór megtette kötelességét, a mór mehet. A fahonvéd: Az újkori mórok pedig mennek a Balkánira, nyelvek tanulására. Na higyje, hogy a nyelvismeret a fontos előttük, de az az eshetőség, hogy mint tanárok elhelyezkedhetnek a Balkán-akadémián. Én: Egy kissé mulatságos látvány ez a gyorsforraló rendszer. Hipp, hopp, itt vagyok, ott vagyok'és most már Balkán nyelvtudós vagyok. A fahov véd: Szemesé a világ, vaké az alamizsna. Én: Ennek a példázatnak a bizonyítékát nap-nap után látjuk. Hiszékenyek az emberek és aki élni tud az emberek hiszókenységóvel, az még anyagiakban is boldogul, előre megy, mint a napokban az ábra itt is megmutatta. A falion véd: Az ábra mást is mutatott, egy kis felbuzdulást arra a hírre, hogy az ország második városa ném lesz Haditermény-központ. Én: A hir tévedésen alapult, de a felbuzdulás szegedi érdekeket megvédeni kivánó besületes, sőt köteles alapon. A fahonvéd: Most újra bebizonyosodott, hogy az „azt mondják"-ból lesz a bolondok újságja. Én: Szó ami szó, de a Haditermény r. társaságnak nem megfelelő a cime. Inkább lehetne talán „A közönség érdekével hadilábon álló részvény-társaság"-na.k nevezni. A fahanvéd: A közönség is hadilábon áll a saját érdekének a megvédésével. A közönség még mindig olyan, mint a kezes tórány és aki érti a módját, mindenhez hozzászoktathatja, mindent elhitethet vele. Én: Ez már igaz. Azt is elhitették vele, hogy itt csak télen virit a kultúra, a művészet is csak télen bontogathatja leveleit, mig végre a Korzó-mozi bebizonyította, hogy a művészet nincs időszakhoz kötve, mindig virulhat az, csak művészet legyen. A fahonvéd: Mint a baocarat szerencse, ami nyáron éppen ugy hozzá szegődhet az emberhez, mint télen. Én: És ha a szerencse nem jelentkezik, akkor meg kell javítani, azzal, hogy a különbözetet nem egyenlítjük ki. A fahonvéd: Kiki a saját izlése szerint. Hanem tudja-e, begy én megcsodáltam a Béke fi László szellemességét, pompás humorát, Ember lett a Laci gyerekből, aki már is meg tud állni a saját lábán. Én: És levenni tudja az embereket a lábukról az elevenbe vágó gúnyjával és ötletességével. A fahonvéd: Annyi szent, hogy a Vöröskörösztös hölgyek fejéről leszedte a szentelt vizet és megbizta őket a további működéssel . . . Én: Némelyeknek az ilyen megbízatásból sohasem lehet elég . . . férfi és női divatcikkek Segnagnabb raktára. — :: Legmegbízhatóbb cég. :: Legolcsóbb beszerzési forrás. Csekonics-u. 6. Telefon 854. t'f ' ' Széchenyi-tér 17. Telefon 855. (3 s URÁNIA na .1 a tlagy. Tudományos Színház Uasámap, julius 23-án Kalandordráma 3 felvonásban. Izgalmas! Érdekfeszítő! Vígjáték 2 felvonásban. A főszerepben: Anna Müller Lincke. Kacagtató! Mulatságos! » I : I • • • 1 I | Előadások d. u. 5, fél 7 és 9 órakor 2 vasárnap d. u. 3 órától folytatva. Gyermekjegyek csak az első előadásokra érvényesek. Basaaaaaaaaaaaaaaaasaaaaaa i m m 3 aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa" A Délmagyarország telefonjai Szerkesztőség 305. Kiadóhivatal 81. ben vannak. Egy ilyen kirándulás után történt a tragikafei összeütközés. iGondölom a Zugligetből jöttünk. Mari azt proponálta, hogy a Városmajorig menjünk gyalog. Az nton azonban elfáradt. Kimerítette az a sok ugrándozás, meg a friss, éles levegő. Egyszerre csak ráan mosolygott és hirtelen karomba fűzte karját, erősen rám támaszkodott és ugy mentünk tovább. Egyszerre vérbe borult az arcom ettől az ártatlan, semimit sem jelentő mozdulattól. Jól emlékszem, hogy egész testemben megremegtem, mikor a leány gömbölyű, puha karját karomon éreztem. A szivem ugy dobogott, hogy féltem, a körülállók is meg fogják hallani. Ez az ártatlan fizikai érintkezés lángra lobbantotta a lelkemben már régen lappangó szerelmet. E pillanatban Zoltayra néztem és tekintetünk talákozott. Komor, fenyegető volt pillantása. És az én most támadt szerelmembe na,gy büszkeség és méltóság vegyült: vetélytársaim van, akin győzedelmeskedtem! Hiú állat az ember. Zoltay komor, fenyegető pillantását egy lenéző vállvonítással honoráltam. Legjobb barátom volt és most "boldoggá tett szenvedése. Otthon, szobánkban sem szóltunk egymásnak. A szokásos esti filozofálás és jó éjszakát elmaradt. Azt hiszem, ezen az éjjelen egyikünk sem hunyta be a szemét. Másnap reggé! Zoltay még komorafcfe, én pedig még boldogabb voltam. Boldogságom csak egy rövid félóráig tartott, mikor Mari megfogta Zoltay kezét: — Jöjjön, jöjjön, beszédem van magával . . . És behívta a szobájukba, hol sokáig suttogtak. Mikor kijöttek, Zoltay arca ragyogott, az enyém még halálsápadtabb lett És igy ment ez napról-napra. Egyszer egyikünkhöz volt kedves, másnap a másikhoz. És szenvedtünk mind a. ketten, mint a hogy csak húszéves korában tud szenvedni az ember. Néhány nap alatt halálosan meggyűlöltük egymást és arra gondoltunk, hogy a másiknak el .kell hagyni a lakást. Talán már nyilt összeütközésre kenüt a dolog, ha egy este Tóthnénál nem találjuk közös barátunkat, a gépészt Az utóbbi időben gyakran megfordult a háznál. Áldott jó ember volt ós nagyon szeretett mind a kettőnket. Szilvóriumot hozott föl a számunkra, sőt egy kemény, hideg téli estén, egy zsák szenet is küldött föl szobánkba. Különben igen egyszerű ember volt, ki órákig el tudott ülni szótlanuL Amint nagy papájából a füstöt eregette, ]e lehetett volna rajzolni, mint a béke, a nyugalom és megelégedettség testet öltött képét. Ha Marival elmentünk valahová, ő odahaza várt reánk. Mikor hazaijöttünk, rendesen ott pipázott a kályha mellett, csendes elmélázással hallgatva Tóthné horkolását. Aztán fölállt, megköszönte, hogy ilyen jók vagyunk Marihoz és mulattatjuk a kisasszonyt, jó éjszakát kivánt ós pipájával együtt ment haza elaludni. Egy bora délelőtt, mikor Zoltáynak meg akartam mondani, hogy (kettőnk számára már szük a világ, Mari benyitott hozzánk: — Jöjjenek be estére hozzánk,' ma lasz az eljegyzésem. Nem voltunk színpadon s igy nem kapkodunk szivünkhöz, de sápadtabbak voltunk e pillanatban a sírban fekvő halottnál. Mari nyugodtan folytatta: — A gépész nr ma reggel megkérte a kezemet és ma este meg is tartjuk az eljegyzést. Ugy-e eljönnék? Csak a fejünkkel bólintottunk és mig Mari bent volt a szobában, nem mertünk egy-másra nézni Aztán hirtelen szembe fordultunk egymással. — Nos? — kérdezte Zoltay valami különös, rékedt hangon, de amelyben, már nyoma sem volt a haragnak vagy gyűlölködésnek. /Nem értettem meg mindjárt. Ezelőtt közös kasszánk volt, de pár hét óta külön végeztük a financiális operációkat. — Azt kérdem, van-e pénzed? — folytatta most már a régi, barátságos hangon. — Nincs. — Nekem sincs, — lógatta a fejét ZoU tay. — Igy hát elküldjük a szürke öltönyömet a zálogházba. Talán kitelik 'belőle két kis bokréta, mert remélem, te is veszel virá•got Mjarinafc. 'A szemem tele lett könnyel es mindent feledve, sirva borultunk egymás vállára. A közös szenvedés és csalódás megint összehozta a lelkünket Zoltay tért előbb magához, pár pillanat múlva erősen hátba vágott: — No, vén szamár, előre! Menjünfk hordárért ...