Délmagyarország, 1916. július (5. évfolyam, 151-176. szám)
1916-07-16 / 164. szám
JJElJMiAti Y ARORSZÁG Szegedről - Szegednek. — A mult és jelen. — A régi Szegednek jellegzetes tulajdonsága volt, hogy sohasem kért a maga számára semmit, sőt ha országos érdekek tették szükségesség Ihogy valamely egyházi, katonai vagy más intézmény Szegedre kerüljön, vagy magasabb hatóságok székhelyüket Szegedre tegyék, sem Szeged elöljárói, sem polgárai nem lelkesedtek ezért és egyáltalán nem segítették elő azt, hogy magasabb méltóságok, hatóságok vagy hivatalok Szegeden helyezkedjenek el. A szegedi polgár mindig büszke volt arra, hogy a maga emberségéből meg tud élni, nem szorul senki támogatására és a magaválasztotta elöljáróinál nagyobb urat nem kivánt városában látni. A városi magisztrátus is hasonló érzelmektől volt átihatva, igy történt, hogy a régi Szeged életében nem találkozunk a 'betelepülés utján való fejlődésnek azzal a mértékével, amelyet hasonló emiporiumoknál észlelhetünk. A régi Szeged fejlődése teljesen a saját őserejére volt utalva, a jó Istenen kivül nem támogatta őt senki. A polgári büszkeségnek egyik igen jellemző példáját nyújtotta Ré)h János polgármester esete. Az alkotmányos élet visszaállításakor a város közönsége megválasztotta polgármesteréivél Réh János ügyvédet, néhány évre ez után az országgyűlés törvényt hozott, Ihogv a törvényihatósági joggal felruházott városok élére is főispán állíttatik. Midőn 1872-ben a kormánv kinevezte Szeged első főispánjává Dáni Ferencet. Réh János polgármester rögtön lemondott állásáról, mert — mint mondotta, — őt a város közönsége választotta meg a város első polgárává és vezetőjévé, ő ezt az állást "fogadta el. a főispáni kinevezéssel a polgármesteri állás elsőségén és hatáskörén csorba esett, igy ő azt tovább nem viseli. Réh János lemondása 'án választották meg polgármesteré pá:. Ferencet. A régi Sz - u megszűnt, jött helyébe az újjáépült SZÓ ed, a .királyi biztosság által megalapozott nagy keretekkel, amelyeket tartalommal méltóan betölteni sok generációnak századokra kiható munkáját veszi igénybe. Az újjáépítés munkájában megtanultuk azt, hogy mi minden hiányzik e nagy városból, aminek lenni kellene. Az uj nemzedéknek századok mulasztásait kellett pótolni és ma, egy emberöltő múlva látjuk, hogy a nagy és sok munkának meg van az eredménye, az újjáépült Szegednek meg vannak óok az intézményei, amelyek egy vidéki v tosban . munkával és áldozatokkal létrehozni lehet. Mégis éreznünk keli, hogy sok hiányzik, aminek pedig meg kellene lenni. Meggyőződésem, hogy csak akkor jutunk el ,a háladás igazi útjára, ha Szegednek is megadják a hatatom emberei azokat az intézményeket, amiket már régen kiérdemelt és amelyek e nagy magyar város életének elengedhetetlen kellékei. Régi igazság, hogy Szegedet megyei székhelylyé kell tenni, Szegeden posta- és íávirda-igazgatóságot keli felállítani, ia jövendő katorai szervezet során hadtestparancsnoksági .székhelylyé kell tenni és minden osfcközt meg kell ragadni arra, hogy a legnagyobb katolikus magyar város püspöki székihely legyen. Ha ezeket az intézményeket megteremtjük, .akkor az egyházi, katonai és politikai centralizáló erők egy nagy kiterjedésű vidéket minden érdekszálával a legtermészetesebb uton ide fognak kötni, messze körzetnek vidéke-ezen érdekek folytán nem idegennek érezné magát Szegeden, hanem a maga városának tartaná, ahova minden alkalommal örömmel jönne szellemi ,és anyagi életszükségleteinek kielégítése végett. Ezeknek a nagy érdekeknek hiányában azonban a .közeli vidék is idegen vonzó körbe esik, másfelé huz, Szegedre nem. Dolgozzunk azon. hogy mielőbb létesüljenek Szegeden ezek a nagyon hiányzó intézmények. Nemo. Török buvárhajók síkere a Fekete-tengeren. - Hivatalos török jelentés. — A Magyar Távirati Iroda jelenti Konstantinápolyból: A főhadiszállás közli julius 14-ikén: Irak-front: Többszöri rajtaütéssel elpusztítottunk egy ellenséges tábflr vízvezetéki müveit. (Perzsa-front: Nincs jelentékenyebb változás. Kaukázus-front: A jobbszárnyon a hely •zet változatlan. A centrumban, Ijátszódó "harcok ezideig nem vezettek végleges eredményhez. A helyzet a Csóróktól északra változatlan maradt. Ellenséges 'támadásokat a balszárnyon teljesen visszavertünk. A szmirnai szakaszon ellenséges repülök eredménytelenül dobtak bombákat Soeke vidékére. Bu várba jóink a Fekete-tenger keleti részén Ujabban bárom nagy ellenséges szállító hajót elsülyesztetteik, egy negyediket pedig zátonyra kényszeritettek. A bolgár kormány válságos helyzete. Az egyik ellenzéki vezért letartóztatták. Szeged, 1916. juliyts 16. harcot Határozta el a kormány ellen. A kor mány állandóan tárgyal az ellenzék megbizottaiival, de megegyezésre egyelőre nincs kilátás és ellenzéki körök egyáltalán nem tartják kizártnak, hogy a kormány a válságot nem lesz képes megoldani. A helyzet súlyosságára jellemző, hogy az ellenzéki pártok számolnak a kormány lemondásával és már a. Radoszlavov-kabinetet követő kormány tagjaira nézve is kombinációk kerültek forgalomba. A válság megoldására irányuló tanácskozások irányitásál»an maga Ferdinánd cár is részt vesz. Azt hiszik, bogy Ferdinánd cár az ellenzék vezéreit, kihallgatásra rendeli magához. Zeppelinek a kereskedelem szolgálatában. Rotterdam, julius 15. A Nieuve Rotterdamisiche Conraut azt irja, hogy Németországban azzal a terével foglalkoznak, bogy á Zeppelineket a kereskedelem szolgálatába állítják, mert a Zeppelinek könnyen tultehetik magukat a blokád veszedelmén. Venizelosz bnkását várják az uj választáson. Hága, julius 15. (Hollandi lapok athéni tudósítása szerint kétségtelen, bogy Konstantin király békepártja az uj görög választáson is győzni fog. Bizonyos, bogy Venizelosz csiak szerény kisebbséggel fog bevonulni az uj házba. Szófia, julius 15. A bolgár ellenzék a szobranje megnyitása előtt arra az álláspontra helyezkedett, bogy a kormányt az ország élelmezési kérdéseinek törvényhozási uton való rendezésére szólítja fel, még mielőtt a szobrai)je az 1916. év második felére szóló indemnitási javaslat tárgyalásához hozzáfogna. A demokratiapárt egy része, az agrárpárt egyi'k csoportja, és a nemzeti pártiak, valamint a Gihenadiev Miklós volt külügyminiszter körül csoportosuló sztambulovisták az klemniti megszavazásának feltételéül az élelmezés kielégítő rendezését állították fel. Még a. szobranje megnyitását megelőzően tárgyalások folytak Radoslavov miniszterelnök és az ellenzéki csoportok vezetői között, Ihogy a két álláspont között némi közeledést érjenek el. Már ugy látszott, liogy a megegyezés az ellenzék és a kormány között létrejön, amikor a demokrata-frakció vezére, Lijapisev volt pénzügyminiszter és Ghenadiev azt kívánta, hogy elsősorban az élelmezési kérdésieket tárgyalják le és csak azután tűzzék ki napirendre, az iudemnitijavaslatot. Riadoszlavov miniszterelnök a szobranje nyílt ülésén állást foglalt ezzel a kívánsággal szemlten és a később folytatott tanácskozásokon a kormánv magasabb érdekekből deferált az ellenzek kívánságának. A népjóléeti intézkedések tárgyalásai során azonban több, mist teljesíthetetlen igény jutott kifejezésre és az a veszedelem fenyegetett, hogy a szobranje tanácskozásainak miiétét obstrukció fogja megakasztani. 'Ennek következtében a kormány erélyes rendszabályokra határozta cl magát, amelyek első sorban Ljaptsev letartóztatására vezettek. Ljaptsev elfogatása nyomán pillain'atra megszűnt az obstrukciós veszedelem, most azonban az ellenzék a végsőkig menő A francia hivatalos jelentés. 'A cs. és kir. sajtóhadiszállásról jelentik, hogy a francia vezérkar julius 14-én (éjjel 11 órakor a következő jelentési adta ki: Az egész fronton aránylag nyugalom volt. Luneville nyilt város bombázásának megtorlásául egyik repülőnk az elmúlt éjjel 500 méter magasságból több gránátot dobott Müiilhehn városára. ' Elkeseredett harcok Delafgnért. — Az oroszok súlyos vesztesége Olesszánál. — Sajtóhadiszállás, julius 15. Kolomeától nyugatra Delatyn városka, amely a Pruth nyugati partján mély völgyben fekszik, a Lubiznya és a Przemiska patakok között, nincs az oroszok kezében, bánom az osztrákmagyar és az ellenség rajvonala között terül el. Tüzérségünk teljesen uralja a várost. Néhány nappal ezelőtt megtörtént, liogy egy orosz század eljutott Delatyn keleti szegélyéig, azonban egy ellene kiküldött csapatunk elűzte az ellenséget. A-z oroszok hivatalos jelentése tehát, amidőn azt állítja, hogy Delatynt megszállották, nem felel meg a valóságnak. Tovább északra a Ivoropiec és a Strypa között, ahol már napok óta tart a harc, tegnap Olessza falu elkeseredett, küzdelmek színhelye volt. Egy orosz osztag -a harmadik roham után későn este benyomult állásaink egy részebe. Csapataink éjszaka az ellenség nagy veszteségével kiverte okét az állásokból. Hogy milyen nagy vesztesége volt Olesszánál az oroszoknak, bizonyitja, liogy egy ezredünk frontszakasza előtt már tegnapelőtt 1200 orosz katona holtteste hevert.