Délmagyarország, 1916. július (5. évfolyam, 151-176. szám)
1916-07-15 / 163. szám
4 MíMktitMoÉsZÍO 'Szeged. 1916. julius lő. kézzel. Mindnek be volt már kötve a sebe, a szőlőhegyeken, a tanyákon valóságos helyi kötözőtelepek működtek. Tizenötezerre becsülik a jég, által összetört ablakok számát. A város minden utcáján" a nyugat és dél felé néző házoldalakon alig maradt egy ablak, egy kirakat épségben. A két vasúti pályaudvar olyan, mintha ostromot állott volna ki. Három vöröskeresztes, gyönyörű feihér kórházvonaton egy üveg se imaradt épen. A Kolozsvárról 'Nagyvárad felé robogó déli személyvonatot a pályán érte a 'jégvihar. A kocsik ablakai pillanat alatt pozdorjává törtek, a síneket pedigi olyan tömegben borította el a csúszós szemes jég, hogy a vonatnak meg kellett állania Szakadátnál és csak tiz perces veszteglés után folytathatta útját. Nagyon sokat szenvedtek a középületek. A pénzügyigazgatósági palota, a törvényszék, a vármegyeiháza és a városháza, a kir. tábla és az ügyészség épületei jelentős károkat szenvedtek. iA Szigligeti színházban épen zenepróba volt, amikor a súlyos jégdarabok kettesével ütve át az üvegtáblákat, a kuliszsákon kezdtek kopogni. Sikítva rebbent szét a kar, az öltözőkből is menekülni kellett. A telefonközpont 170 üvegablaka tört össze, a szétrepülő szilánkok a jéggel vegyest hullottak be a központi terembe, ahol a telefonos kisasszonyok a készülékek gyors kikapcsolásával dolgoztak. Közel 200 állomás drótját elvágta a jég, ezek nem működnek. A Szilágyi Dezső- és a Nagy Sándorutcákon tetőtartók zuhantak le. a külvárosokban póznák dőltek ki. Igen nagy a villamosmü kára is, amelynek megzavarta az összeköttetését s több helyen rövidzárlatot okozott a jég a drótok leszakitáisával, sőt a Szent László-téren egy vas tartóoszlopot kifordított a helyéből. Az akkumulátorokban is olyan zavarokat okozott, hogy néhol órákig be kél lett szüntetni fez áramsízolgáltatást. Ezenfelül a városi vizmütelep szabad csöveiben olyan töréseket idézett elő, hogy a kár itt is jelentékeny. A magánházak kára egyforma, összezúzott ablaksorok, kirakatok, betört tetők. Az összes fényképésziizleteket tönkreverte a jég, üvegtető nem maradt Nagyváradon. Ahol értékes, (festett üvegablakok néztek nyugat felé, ott a templomoktól a magánházakig icsak szines üvegcserepek 'maradtak. ' A szabadban, udvaron, rosszul fedett ólakban hagyott 'baromfit mind agyon verte a jég. Szódás, tejes és postakocsik vágtattak gazdátlanul s egymást érték a konflisbalesetek is. A Back-malom a Hadítermény r.-t. részére búzát és rozsot vásárol. Románia nem kér Anglia védeSmezéséből. — Anglia és a nemzetiségi elv. — Bukarest, julius 13. Fenti cim alatt a „Moldova" legújabb száma az alábbi érdekes cikket közli: — Közismert dolog, hogy Oroszországon kivük melynek meg van a maga bűnös, jól körvonalazott célja e világháború kitörésében, a legfőbb uszító szerepe Angliának van, amely, ha akarta volna, megakadályozhatta volna ezt a szörnyű vérengzést. Az angol kormány miként a muUban, a netán súrlódó népeket állandóan egymás ellen uszította s e háboru elején is alig várta, hogy a maga számára aknázza ki a szerbosztrák összetűzést, pedig, ha egyebet nem, legalább lokalizálni lelhetett volna a bajt. E helyett azonban ősi szokáshoz híven, beleavatkozott a konfliktusba és európai konfiagrációvá fújta föl. Ezzel párhuzamosan a revandhe eszmének a megvalósítására törekvő Franciaországot azzal biztotta, hogy melléje áll, ha Németország ellen iog fegyvert. Ami megtörtént, az európai háboru kész volt. Majd meg, mikor kitört már a háboru, Sir Edward Grey háborús politikájának támogatására s a nép rokonszenvének megnyerésére azt mondotta, hogy Belgiumot Angliának kell megvédenie, miként mindenkor Anglia védte meg a kis népek függetlenségét, amelyeknek szabadsága most újból veszélyeztetve van. Mihelyt a kisnépek védelmének elve politikai dogma lett, amely Anglia politikájának irányitója szokott lenni (!),' Anglia azonnal nagy népszerűségre tett szert a kis népeknél, kivált azok fölületes és könnyen hivő elemeinél, amelyek soha sem tudták, mi , rejlik Angira eme „nagylelkűsége" mögött. A minden pártárnyalatu angol sajtó pedig a háboru kitörése óta ámulatba ejtő lelkesedéssel ir a kisl népek sorsáról és szabadságáról hallgatván mélyen arról, vájjon Anglia ugyanezen szent elv nevében rabolta el Egyiptomot, Szudánt és Cyprus szigetét? És alighantpn ugyanezen magasztos elv alapján vetette rá magát Anglia most a szerencsétlen Görögországra, mely most oly szánandó helyzetben van, hogy bátran mondhatjuk: Görögország megszűnt önálló nemzeti állam lenni. Avagy, amikor az angol-francia kormányok azt parancsolják Konstantin görög királynak, hogy,mily emberekből válogassa meg minisztereit, nem azt jelenti-e napnál világosabban, hogy Görögország teljesen alá van vetve az angol kormánynak és különösen az angol nemzet kormányának. Midőn ez igy van, mit mondjunk azon emberek magatartásáról, akik nagy lármát csaptak az antant mellett azon' ciinen, hógjí. ime melléje kell állni, mivel Anglia is melléjé állt, megvédvén a kis Belgiumot, most pedig hallgatnak, midőn ugyanaz az Angija most azt a Görögországot semmisiti meg,, melyet állítólag Anglia szabadított meg valaha a török járom alól. Görögország példája megmutatja végre, mikép kell fölfogni Anglia kis népeket pártfogó politikáját: tNeni Belgiumot védte meg, hanem. Németországba kötött bele ezen a ciunen. Nem Görögországot szabadította föl 1829-ben, hanem Egyiptomra, Ázsiára számítva,, Törökországot csonkította meg, s ma, érdekei ugy kívánván ugyanazt a Görögországot ok nélkül alázza meg és teszi tönkre. Azonban nekünk tán nem is kell e példákkal sem igazolnunk azt, hogy mi vezérli Angliát, mikor azt mondja, hogy a kis né-, pékért harol. Félreérthetetlenül mondja ezt meg az egész világnak a „Daily Express", • midőn igy ir: „A világ értse meg végre:, hogy Anglia nem Belgiumért és nem Szerbiáért 'harcol, hanem azért, mert Anglia világuralmi hatalma attól függ, hogy a porosz militárizmus össze legyen törve." íme egy őszinte angol vallomás, mely világosan mondja meg, mit akar Anglia, a J mikor harcol, amikor azt hirdeti, hogy a kis államok érdekeit pártfogolja. Mindenkor csak a maga érdekeit nézte, ezeket a kis népek érdekeinek védelmével palástolta el és valahányszor csak kellett, neki, ezen kis népeket tette tönkre, csak hogy meg legyen mentve a „nemzetiségi elv" és ennek kicsúfolásával önző céljait érhesse el. Igy számitihatnak tehát a kisnépek Anglia jóindulatára és miként Belgiumot, Szerbiát és Görögországot, ugy fog megáédénf minket Anglia, melynek, mint láttuk, most legfőbb gondja a porosz militarizmus letörése és nem Románia védelme a szövetséges Oroszország ellen, mellyel Anglia nélkülünk is le fog tudrri számolni, ha majd eljő az ideje, addig azonban akár az antanttal, akár ellene leszünk, zsákmányául fo^ odadobni a Konstantinápoly felé törő Oroszországnak. iiiiniiiUHiMiiniinnim I űra ériéi juttassanak valamit a rokkant hősöknek L tinyíljfreslfáfsfteti, Szegeden. Az irodalom legnagyobb kincsei rendkívül leszállított áron szerezhetők be.