Délmagyarország, 1916. június (5. évfolyam, 129-150. szám)

1916-06-11 / 137. szám

4 Lélek a föld alatt. — A lövészá* ok-irodalomról. — Irta: Zsoldo3 Benő. Ama többrendbéli alapvető elméletek közt, melyeknek megdönthetetlen voltára még a világháború előtt kevéssel is mérget tudtunk volna venni, s amelyek azóta pozdorjává morzsolódtak a nagy kataklizma mennydörgése alatt: az elsők közé való az a mondás, hogy fegyverzaj közt hallgatnak a Múzsák. Hiszen talán ugy is volt az mind e mostani időkig; asszonyok lévén a múzsák, féltek a túlságosan férfias karcjátékok zajától, ijedten dugták be füleiket és erőt véve szemük általánosan ismert t rmészetén, a beszélni szeretésen: — hallgat-h. Mennyivel különbek már a mostani idők múzsái hajdan való elődeiknél! Olyanokká lettek, mint a mai kor asszonyai, kik nem szentimentálisak, gyűlölik az álszemérmességet s -mindenekfölött nern nagyon szívlelik .-i — hallgatást. A mai kor Miuzsája — dacára az arányaiban még soha felül nem múlt viflágiháborúnak — beszédes. Költői és prózai irodalmunk fellendült és ugyanez a jelenség észlelhető a többi hadviselő államok irodalmi életében is. Természetesen a nagy vérontással bárminő vonatkozásban álló és a háború hatásaival átitatott irodalmi termékek érik meg rövid időközökben a több ki adást. De diát most olyan háborús irodalomról szólunk, mely a Hinterlandban készül egyenesen a lövészárok számára; sőt olyanról is leszen szó, amelyik meg épen a lövészárok földalatti világában indul életnek, o'tt születik meg s ott éli is le hosszabb vagy rövidebb életéi aszerint, amint épen az állóharcok természete azt megengedi. Az angol s francia seregek lövészárkaiban példátlan népszerűséget értek el a „bi'oaiMiet"-eknek elnevezett termetes papírlapok. A londoni Times hozta őket divatba már a világháború első félesztendejében. Szédületesen nagy papirlepedők ezek, egyiknekmásiknak méretei túlhaladják a Times vagy a párisi Figaro rendes nagyságának arányait. Csak az egyik oldalukon van nyomtatás, akárcsak a jó öreg Gutenberg hajdani kézi sajtója alól kierőszakolt prímátiv kísérletekről lenne szó. A broadshet-ek másik oldala tiszta, aminek meg nem kicsinylendő praktikus hasznai vannak a lövészárokbeli szükségletek közt — a kiolvasás után. Nos, és mi van a süriiii teienyomott betűs oldalon? , Egytől-egyig a legnevesebb irók és költőktől való háborús olvasmányok, buzdító, lelkesítő tartalommal, köztük akárhány nem riad vissza az ellenség iránti gyülöletszitás olcso fegyvereitől sem. Egy pennyért vesztegetik darabját s hatos sorozatokban százezer számra viszik szét a különböző tábori posták. Jelentősebb irodalmi hasznuk abban vau ezeknek a papirlepedőknek, ihogy rendszeresen tartalmaznak válogatott közleményeket a régebbi angol vagy francia irodalom termékeiből s a beteken, nem ritkán hónapokon át tartó lövészárok-élet alatt a katonák meglehetős széles körű irodalmi tájékozottságra tesznek szert, olvasott emberek lesznek belőlük. A most emiitett röpiratok tehát olyanon, melyek közvetlenül a lövészárok szániára készülnék. Mennyivel érdekesebbek s az irodaim, gourmandok részére is megbecsiilketleiiebbe!ezeknél a lövészárkok földalatti világában megirt és sokszorosított szellemi termékek, a rohamra várás izgalmas órái és napjai közt megszülemlett időszaki lapok, — szóval a lövészárkok uj tágjai. Papírlapok, melyeken át xiieg átszűrődött a rendkívüli idők diadalszomjas mámora, a kétség, a szebb jövő utáni remény, a végső leszámolás a lépten-nyomon les>. ődő balállal. Olyan ujságtermékek, melyeknek egyik-másik megmaradt példányáért mái ina is ezreket fizetnek a ritkasággyüjtők, eze'kx már csakugyan el lehet mondani, bogy kor[tolt szánra a megjelenésük. Vegyük például az orosz gyüvii állal féléven át körülzárva tartott przeniy* katonáink hires „Tábori Ujság"-ját, — rí' '-sággyiijtői szempontból mi1 >ÉLM A ü Y AHOHH55 AO lyen becses ennek már ma is egy-egy épen maradt példánya, amelyért idők haladtával egyes hőzsebii gyűjtők talán egész vagyont is hajlandók lesznek fizetni. A párisi Bibliothéque Nationale már jo itleje nagy lendülettel hozzákezdett a lövészárokbeli francia „újságoknak" az összegyűjtéséhez. Eddigelé több mint 70 fajta ilyen spe. eiális időszaki „sajtótermék"-et gyűjtött öszsze, sőt az ismert francia bibliográfus: Pierre Albin már ezeknek a 0 ö vészárok-folyói rátok nak eddigi bibliográfiáját is elkészítette „Tous les Journeaiix du Front" cinraiel. Bizony — elbeszélhetjük — olyan ezeknek a legtöbbje, mint egy-egy lázálomban sziilemlett költemény, melynek külső és belső szerkezete, gondolatfűzése az idegizgató rendkivüljség bélyegét viseli magán s egybeti-másban talán kirívónak is tűnnének föl a békés időkben. Nem vettem még jeleket észre abban az irányban, bogy a mi hőseink lövészárkainak hasonló termékeit akár magánosok, akár tudományos intézetek megmenteni igyekeznének a megsemmisüléstől, sőt utóbbiak — megfelelő anyaggyűjtés révén tudományos feldolgozás tárgyává tennék azt a psyclhologiailag is elsőrendű kérdést, liogy katonáink a bosszú bábom alatt milyen irányú és tárgyú irodalmi termékeket olvastak a legszívesebben? Minthogy a némelek ezirányban ifi hathatósan kiterjesztették figyelmüket, buzgón gyűjtik az adatokat s ez a tevékenység előreláthatólag nagyon érdekes eredménnyel fog záródni. Ezt joggal if el tételezhetjük akkor, midőn pl. Gerhart Hanptmann egyik háborús tanulmányában azt irja, hogv a német szellem méltán elvárhatja, hogy egyegy német katona hátizsákjában egy Faust, vagy Zarathnstra, egy Biblia, egy Fomero*, vagy egy kötet; Schopenhauer legyen található. Á párisi Bibliotlheque Nationale lövész árok-újság gyűjteményében csakugyan kiválóan érdekes és változatos tartalmú időszaki lappéldányok sorakoznak egymás mellé. Tudjuk például, bogy Woevreben és az Argonuokban a hónapok bosszú során át mily elkeseredett vérontó,sok voltak napirenden a németek és franciák közt. És lám, a -Múzsa még ezekben a vérzivataros időkben is ráért mosolyogni « a francia lövészárokban rendszeresen szerkesztődtek a „La Woevre joyense", meg a „Le Sonrire d l'Argonne'1 cimü humoros és lehet gondolni — a németekkel szemben a (legtöbbször a kíméletlenségig csípős újságok. Érdekesebb újságok még: „Le Cri de G-uerre", „La Fusillade", „Períscope", „Poilu", meg „Le Poilu euebaiué". ,Hót bizorííy ezeket a lapokat nem valami villamos rotációs gép sokszorosítja. Akárbánj puszta kézírásban terjed lövészárokból-lövészárokba, másik meg gépírásos példányokban adják tudtpkra olvasóiknak a földalatti élet legújabb mondanivalóit. Tartalmuk is nagyon változatos: bőven van bennük vers, különösen kedveltek a „személyi liirek", meg a lokális pletykák, melyeknek sajátos kifejezései — a lövészárok tolvajnyelve — a front mögötti laikus közönség előtt akárhányszor érthetetlenek. Látszólag efemer-értékii dolgok az ilyen lövészárokbeli sajtó-organumok. Nem is más a céljuk, minthogy néhány pillanatra szellemi szórakozást nyújtsanak az „unatkozó" katonáknak s legalább erre az időre feledtessék velük nehéz sorsuk gyászos eshetőségeit. De mint mozaik darabok, egy csokorba fűzve — az eljövendő béke későbbi időszakában hasznos segédforrásai lesznek azoknak a mélyebb betekintésű buvórkodóknak, akik a mái háborúk hőseinek a nagy küzdelmek alatti érzés- és gondolatvilágát törekszenek megrögzíteni mar a d a n d ó tiik örkópek ben. Az már idáig is határozott tapasztalati tény, ihogy az irodalom Múzsája szívesen látott vendég a mai hadviselő államok küzdőterén. Szivesen és sokat olvasnak a katonák a sokszor tűrhetetlenül hosszúvá vált állló harcok üres óráiban. És pedig nem pusztán holmi könnyed belletrisztikus müveket, hanem olykor súlyosabb tárgyú irodalmi alkotásokat i-s. Ennek az illusztrálására csak két példát. Egy angol tengerésztiszt, k'i hosszabb ideig felderítő szolgálatokat végzett az Északi-tengeren, bizoi , Szeged, 19.1(1. junfius ti. nyos fölénnyel adja tudtul honfitársainak, bogy szolgálata közben elejétől végig elolvasta Milton „Elveszett Paradicsomát." Egy német katona pedig nagyban panaszkodik a lövészárokból, 'hogy ő neki csak történelmi munkákat adnak olvasni -és sehogy sem tud hozzájutni az Ernst Haeokel müveihez. Apró történetek. — Régi Idők emlékei. — A szegedi régi újságíró gárdából kiidőlt Sebők Zsigmond is az élők sorából. Nagy érték veszeti el (benne. A „nagy viiz" után került Szegedre. Mindenki szerette, mindenki tisztelte, még a kollégái is. Csöndes, szótlan ember volt, nem tartozott a „nagyszájúnk" közé és azok közé sem, akik jelezni szokták a jel en le vésiikel. Ha t ársaságiba került, rendesen -alig lehetett a szavát venni; figyelt, hallgatott és másokat ha-gyot beszélni, liogy aztán a sokféle beszédből leszűrhesse a® igazságon alapuló tényállásokat. Pipás ember volt, de pipára csak a szerkesztőségben gyújtott, meg otthon, lakásának sziik négy fala között. Baráti körben a szivar járta és még a füstöt -is ugy eregette, liogy észre ne vehessék a dohányzását. Jobbára a Prófétába, a Balogbba, meg -BáIónéhoz járt, esti időben, a szerkesztőségi munka elvégzése után. Kihozatta a maga két decijét és amellett elüldögélt, mig a társaság szót nem oszlott. A körülötte levő emberek hangosak voltak, ő azonban ritkán szólalt meg, de iha mondott valamit, azt szentírásnak vették. Mindenki respektálta a szűkszavú embert, aki nem beszédben, hanem írásban közölte gondolatait. lEz-ek a gondolatok magvasak, súlyosak voltak és azt bizonyítottá£, hogy olyan ember gondolatai, aki nyitott szemmel járja; a világot és . meglátja az embereikiben az egyénítő vonásokat, az eseményekben pedig a lényeget. Az indulat sose ragadta el, nem támadott senkit, de ha valakiről, vagy valamiről volt mondani valója, megirta, kertelés nélkül, mert a,z igazság embere volt. Egy ideig színházi referens is volt, ám bírálatok helyett apró képeket árt az előadásokról és a. közönségről. A -bérelt páholyoknak becéző nevet adott, például a Zső/lér-pá bolyt, amelyben a család három leánya foglalt helyet, elnevezte őzike-páholynak. És napnap ntán, bájos Írásokban -beszámolt az olvasóknak, hogy mi ragadta- meg' az Őzike-páholy közönségének a figyelmét, mi érdekelte a Gyík-páholy látogatóit és hogy egyáltalán a közönség milyen magatartást tanúsított az előadás alatt. Gyönyörű írások voltak -ezek és miniden sornak gondolat a foglalatja. Egy pál- esztendei itt időzés után elkerült a fővárosba, ahol egyre emelkedett hírnévben, értékben, de a hír, a dicsőség mámoros percei ben -sem feledkezett meg a városról/ahol a pályát kezdte és ahol az ifjúság esztendeit élte. Alig egy félesztendeje, liogy a nagy, deputációzás alkalmával (Bécsben találkozott szegedi ismerőseivel. Mondta is, hogy le kellene már rándulni Szegedre egy kis barátkozásra, amire egyik barátja megjegyezte: — Gyere, csak gyere, szívesen látunk, szeretettel várunk. Majd elbeszélgetünk sok mindenről. Mert hallgatva beszélgetni senki nem tud ugy, mint te, Zsti.ga... • Znojemszky karmester jubileumának estéjén, előadás után, bankett volt a Kassban. Eddig ez volt a legolcsóbb bankett a világon.