Délmagyarország, 1916. május (5. évfolyam, 102-128. szám)

1916-05-07 / 107. szám

ö DfíLMÁ íi Y A F.OfeHZAÖ Szegőd, 1918. május 7. és az ura homlokát simogatta. A gyerek fél­ve (húzódott az anyja mögé és folyton az ap­ját bájmulta. * iN. András kereste a ihalált, mindenáron itt akarta hagyni ezt a cudar világot, ímert a falujából nap-uap után kapta a névtelen leveleket, amelyekben a feleségét hűtlenség­gel vádolták ímeg. Az első névtelen levelet félrdobta, a másodikat, a harmadikat elolvas­ta, a többit meg ugy őrizte, mint a szeme­világát, hogy ha majd haza jön, az arcába vághassa azokat a csapodár .menyecskének. A poklok minden kin ját átszenvedte -N. őr­mester és Iha az asszony akkoriban elébe került volna, vak dühében bizonyára végzett volna vele. Most már vakon hitt a névtelen levélírónak, pedig azelőtt az oltár előtt letet­tet volna a hitet a felesége tisztaságára. Bor­zasztó módon el volt keseredve N. András, hogyne, hiszen a cselédi sorból emelte maga mellé az asszonyt, jómódba helyezte, meg­becsülte, mert nagyon szerette. Amikor megsebesült, az ápolók alig birtak vele. Minden áron meg akarta aka­dályozni, hogy felgyógyuljon, a kötelékeit is leszaggatta, .csakhogy a sebek hegedősét késleltesse. A- tábori kórház parancsnoka végre ugy segített a dolgon, ihogy a kezeit az ágyhoz kötöztette. Ahogy Szegedre ér­kezett, megváltozott, .látta, hogy nem enge­dik meghalni, hát ismét a bosszú érzete éb­redt fel benne. Meg akarta kinozni az asz­szonyát, azt akarta, az is szenvedje át a poklok minden keserves szenvedését, mint ahogy ő átszenvedte. Megkérte az orvosát: dr. Bálint segédorvost, hogy sürgönyözzön az asszonynak, értesítse, hogy a fémiparis­kola kórházában fekszik. Másnap megérkezett az asszony, a gyerek, az öreg N. András, a sebesült apja, meg a felesége. N. András zokogva magálhoz ölelte a szülőit, meg a gyereket, simogatta, — Mi az ördögnek cipeli magával? — Az a disznó odakinn nem hagyott Ibákivel-, addig szekírozott, hogy vigyem ,a. kendőt magammal, próbáljam meg, .amíg vittem. — Ja lelkem, ha nem vigyáz a kendők­re, akikor az a három, amit az ura adott, ke­vés is lesz. Én nem pótolhatom. — Nem is lőhet tekintetös ur, az uram ráírta a maga kézivel, hogy János és kibé­lel tette. — -Milyen jogsegélyt .adhatok én itt? — A kendőt kéne kihozni a várösbul még ma, talán az asztalon van, amelyiken hagytam, de röggel bizonyára elviszi valaki. — Menjen '.be érte. — Dél is lösz telkintetős ügyvéd ur, mire én beérők. iKocsit az állomásra most nem kapok és .gyalog reggelig se érőm el. Hát amiikkora vonat is gyün. — Hogy tudjak én ibemen ni, Iha maga nem tud. — Az ur -ügyvéd, 'azok mindent meg­tudnak tönni, ha fizetnek érte. Azt is tudta, hogy bajban vagyok, .gondotara, ezt is tudja. — Majd megpróbálom, — fejeztem be a beszélgetést és felálltam, hogy kijöjjek a dohos szobáiból, de az 'asszony nekem esett, csókolni kezdte a kezeimet és olyanokat mon­dott, hogy majd meglátom, megáld az isten, ha segítek rajta. Elindultam. Negyedórai gyaloglás után körülnéztem, senkise láthatott. (Elővettem a gépemet, kinyitottam, beleültem és alig emelkedtem valamire való magasságba, már — térkép volt. nálam — a Szegedi városháza becézte őket, cs-ak a feleségét nem akarta észre venni. Az asszony ugy állt ott, mint akiben már nincs élet, nem tudta, miért nem akarja észrevenni az ura; odalépett az ágy­hoz és a kezét nyújtotta az embere felé. :N. András boldogságtól ragyogó arca egyszerre átváltozott, merev lett az arca, szúrós, kutató a szeme, amikor az asszony­ra nézett. Az anyja meg az apja érthetetle­nül bámultak a fiukra, aki -felemelte a karját és eldobta magától a feleségének feléje nyúj­tott kezét. A fogait vicsorgatta tehetetlen dühében, a melle zihált, orrlyukai kitágultak, óriási vihar dúlt a keblében. Amikor egy kicsit ma­gához tért, lassan a párnája alá nyúlt és egy csomó levelet (húzott elő: a tábori postán ér­kezett névtelen leveleket. Szó nélkül átnyúj­tott egyet az asszonynak, aki még -mindig nem sejtette, miért bánik igy véle az ura. Az asszony végi'gbetiizte a kiét oldalas leve­let, aztán a sírástól fuldokolva borult az urára. N. András őrmestert nem indította meg a felesége zokogása, durván eltaszította .magától. Az asszony nagyneihezen erőt vett magán, aztán meg-megcsukló -hangon meg­szólalt: — András, a megfeszített -Krisztus íhét sebére esküszöm ... ártatlan vagyok. A két öreg is értette most már, hogy miről van szó. Idősb N. András, — galamb­ősz, szép öreg paraszt — jóságosan szólt a •fiához; — Édes, jó fiaun, a feleséged ártatlan. Még csak gondolatban sem vétett ellened s-clha, hiszen jobban szeret, imint az életét. Ifjú N. András neim hitt az apjának. Ek­kor az anyja lépett közbe: _ — Fiam, — mondta — iha az apádnak nem hiszel, nekem csak elhiszed, ihogy a .fe­leséged ártatlan. A szentséges sziiz anyára esküszöm, hogy ártatlan. Amióta elmentél a háborúba, mindig velünk volt, velünk mí­fölött lebegtem. Óvatosan a bérház tetejére ereszkedtem. iViigyázn.om kelle-tt, mert) már más városokban -is hallottam, hogy iSzalaj József kordában tartja a rendőröket. A ház­tetőről leugrottam. (Gyorsan elővettem ;a hajamba rejtett pumpát, ,a torkomba nyom­tam és teljes erővel elkezdtem a tüdőmből kipuimpázni a levegőt. iMik-or ez megvolt, a két lába-mat gyorsan összehajtottam, a bal kezemet hasra vágtam, a jobb kezemmel összehajtottam magamat ós azután — a. ka­puban az asszony tüzetesen megmagyarázta, hogy melyik szobáról van szó — a kulcslyu­kon át, miután előbb ügyesen kitoltam be­lőle, a kulcsot, (besurrantam a szobába. (Itt meg- kell jegyeznem, hogy -az európaiak erre teljesen képtelenek. Mély megelégedéssel ta­pasztaltaim azonban, hogy a mozikban már mutogatnak ebez hasonló müveleteket.) Az egyik asztalon valóban ott találtam a ken­dőt. örömmel -diugtam a torkomba, hogy boldogságomban el ne kezdjek ordítani. Ép jókor, me-rt egy hang még, vagy egy moz­dulat ós végem van. Kinyílt ugyanis az ajtó és egy jókora has után szép szál ember lé­pett a szobába. Koczor János volt, az adó­ügyi tanácsnok, aki éjjelenként is kénytelen dolgozni, annyi munkát adnak neki bizonyos jásznagykunszolnoki átíratok. Hivatalában találtam -Balogh Károlyt, a pénzügyi taná­csost, aki egy színházi szerződés tervezetét készitette, Gaá'l Endre kulturtanácsost, aki bizonyára pénzügyeket intézett volna, ' ha nem azon töprengett volna, hogy mit csinál­jon ő egész nap, amikor ' egyetlen kultnr­ügyét, a színház dolgát Balogh elragadta ! velte a kis földünket, velünk imádkozott es­ténkint — érted. N. András hitt az anyjának, -magához ölelte az- asszonyt, -megcsókolta, aztán mint­ha imi sem történt volna, fordult az asszo­nyához: — Eladtad a kis -hornyút? Az öregek összeölelkezve állottak az ágy végében, a gyerek az apja sapkájával játszott a földlön. Idősb N. András halkan odaszólt a feleségének: — A Ragyás Vera irta a leveleket! A Ragyás Vera ifjú -N. András meny­asszonya volt, gazdag, módos lány, de And­rás-mégis imás, vett el, egy szegény cselédflt. unert azt szerette és szereti még most is. Tamás Rezső. eai>iiiaaBHasaBBa»BsaaaBBaa8aHEaaeiiaeaMeaa9»a«aiia Á színházi szerződés reformja. (Saját tudósítónktól.) A májusi köz­gyűlés (hivatása lesz az uj színházi szerző­dést megállapítani. A iszinlházi pályázat a normálisnál nagyobb 'érdeklődést kelt, a minek oka abban rejlik, hogy mindeddig si­került a sziniházat a fejlesztés útjáról -mes­terségesen visszatartani és hogy ép színházi kérdésekben és neim vették tekintette a pol­gárság igényeit. Érthető, ha imost egyszerre akarják mindazokat a reformokat megvaló­sítani, amelyeket eddig mesters-égesen zár­tak -el az élettől. Szombaton Balogh Károly tanácsnok az uj szín-házi szerződés ügyében a következő beadványt intézte a tanácsihoz: — A 'városi színház használatára vonat­kozó vállalati szerződés hatálya 1917 augusz­tus végével megszűnik. Magam részéről ab­ban a meggyőződésben vágyok, ihogy a meg­változott viszonyok ugy a város, mint a közönség érdekéiből azt követelik, hogy a színház használati szerződésének feltételei a közérdekn'ek megfelelően állapíttassanak meg. -Nem habozom kijelenteni, hogyha raj­tőle. Sietnem kellett, nem ifolytathattaiu to­vább sétámat a városházán. Visszagurultam a bérház udvarára. .Lábaimat, kezeimet szét­nyitottam, a tüdőmet mellkasomba vissza­nyomtam, levegőt pumpáztam 'bele, a gépe met kinyitottam és alig másfél óra m-ulva a zsebkendő törvényes tulajdonosánál veit. A liirem a tanyán gyorsan, elterjedt. A zsébkendős asszony lakást és ellátást a-dott. özönlöttek hozzám az emberek, akik mái nem ihitték, hogy ügyvéd vagyok, csodatévő szentnek gondoltak, aki eljött bajaikon segí­teni. Ezek a bajok ilyenek voltak: 1. 9 koro­náért aidtam a 3 koronás csirkét és elitéltek érte. 2. gyerekem akar születni. 3. vegye rá a tekintetös ur az ipát, ihogy a földjét rárn­irassa. 4. zsebkendő-ügy ' többféle változat­ban. 5. 16 pézórt adtam egy tojást. 6. eldug­tam a rekvirált kukoricát. 7. mit -csináljak ások készpénzzel? 8. mit csináljak' a piacról visszatartott tojásokkal, hogy meg ne zápul­,iának, egy óv múlva szeretem eladni, ami­kor bizonyóra még drágábbak lesznek. 9. aidte nyugdijat az állam, ha a gyerek elesik. 10. hogy lehetne a. háború alatt a mi adón­kat -is a városi urakkal fizettetni, ők elege T keresnék. 11. igaz-c, hogy felkutatják, kinek mennyi heverő pénze van otthon és annak az asszonynak a baját .levágják, akinél(20,000 koronánál többet találnak. 12. muszáj-e hadi­kölcsönt jegyezni, amire még én is azt mondtam, Ihogy igen. Szereztem tapasztala­tokat a városi urak tanyai életéről ÁS. Pél­dául: a :földdel keveset törődnék, ellenben sokat isznak. Ha a városiban délelőtt nem dolgoztak, délután kijönnek pihenni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom