Délmagyarország, 1916. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1916-04-15 / 89. szám

Szeged, 1916. április 15, Újból áremelést kérnek a szegedi mészárosok. (Saját tudósítónktól.) Mellis Lajos és társai beadványt intézteik dr. Somogyi Szil­veszter polgármesterhez és a húsárak újbóli megállapítását kérték. A polgármester át­tette az iratokat dr. Szalay József főkapi­tányhoz, aki péntek délelőttre egybehívta a közélelmezési- és ármegállapitó-bizottsá­8ot, hogy a bizottságok tagjainak meghall­gatása után az árak megállapíthatók tegye­nek. Az ülésen dr. Szalay József főkapitány elnökölt, aki a Mellis és társai által előter­jesztett árakat a következőkben ismertette: Marhahús levésnek, vagy gulyásnak f>.— K Marhahús pecsenyének 6.40 Borjúhús eleje 6.— „ Borjúhús (hátulja) szeletnek 6.40,, Borjúhús pörköltnek 5.60 „ A réglebbi, illetve jelenlegi árak a kö­vetkezők: marhahús levesnek vagy gulyás­"ak 4.80, marhahús pecsenyének 5.40, borjú eleje 5.50, borjú hátulja 6.—, borjúhús pör­költnek 5.— korona. Az ülésen jelenlevő husiparosok termé­szetesem az áremelés mellett voltak, mig a Bizottság többi tagja, nagyon helyesen, csak abban az esetben akart az áremeléshez lioz­tájáru'lni, ha arra kényszerítő körülmények hatása alatt feltétlenül szükség van. Kiss Qéza felszólalásában azt igyekezett hizonyitani, hogy az áremelés feltétlen szük­ségességéhez nem sok magyarázatra van szükség. Szerinte az élőállat annyira meg­tágult, liogy az áremelés indokolt. Bagáry Kálmán előadja, hogy az ország Marhaállománya alig husz százalékkal csök­kent. Vuss Jenő: Az az egyedüli kérdés, mibe került azelőtt és mibe kerül most élősúlyban a marha. Az e heti bécsi 'vásáron 418, a bu­áapestin 430 korona volt a legmagasabb ár. Weiner Miksa információi szerint ele­gendő manha van az országban. Wimmer Fülöp azt szeretné, ha ki le­ütne vinni, liogy a hatósági ármakszímálás "e üres betű legyen, hanem be is tartassák. Az árakat — mondta — ez állatállomány­hoz képest kell malkszimálni. Dr. Szalay József: Szerintem a bizott­sági tagok többségének az a véleménye, hogy abban az esetben, ha az élőállat ára maksziinájltatnék, a túlságos áremelkedés €lkerülhietö lenne. Kiss -Géza azt ajánlja, Ihogy a hatóság rendeljen el próbavágást és ennek alapján állapítsák meg az áraikat. Dr. Szulay József elnök kimondja a bi­zottság határozatát, amely szerint azt a ja­VasIatot terjeszti a szombati tanácsülés elé, h°gy a borjúhús-árak felemelésének szüksé­gessége nem forog fenn. A beadvány többi része fölött is a tanács fog határozni. A közönség, .az árak egyre való fölcsi­ktázásával széniben joggal várja a leghat­hatósabb védelmet 'és a legalaposabb mun­k4t a bizottságtól és a tanácstól. Minden­erétre kedves a mészáros uraktól, hogy a o°riuthu;s árának emelésétől elállottak és most r"ár csak a marhahús árának emelését kérik. A közönség bizonyára azon a véleményen Va'n> hogy a dolog nem annyira sürgős, hogy délmagyarország már szombaton dönteni kelljen benne és hogy a tanács elvi viták helyett pozitívumo­kat igyekszik szerezni arról, hogy jogos és indokolt-e a mészárosok kérése. ias8aiibaaanaaabaagbbcabbebsbabsabsisbabzsavceabb!i3 Eötvös Károly a fehér asztalnál. — Szegedi epizód a vajda életéb'öl. — (Saját tudósitónktól.) EüS'ös Károly egy alkalommal megfordult Szegeden is. Egy pár­szor Bán ff y báróval is lejött, legutóbb pedig akikor járt Szegeden, amikor mint az első ke­rület, képviselőjelöltje, elmondta program­beszédét. Azóta nem látogatott el -hozzánk. -Nyele óv előtt direkt egy vacsorára jött le. Érdekes ennek a vacsorának a története. E sorok írója külföldi útjáról hazatérőben, megszállt Budapesten ahol néhai Lipcsét; Ádám vacsorára invitálta a Metr-opolba, meg a Banda Maréi muzsikájában •gyönyör­ködni. Vacsora- közben az étterembe lépett Eötvös Károly és a,mint- megpillantotta Lip­cse y Ádámot, egyenesen az asztalunk felé tar­tott, ahol helyet foglalt. 'Egy hónapig nélkülöztem a hazai fala­tclk-at, természetesen pörkölt Ikerült, az asztal­ra. Jó étvággyal falatoztam, amit észre vett a vajda és igy szólt: — Rég ehettél öcsém paprikás félét, mert ugyancsak falatozol. — Bizony egy hónapja már képviselő uram. Hanem ez nem igen jó pörkölt. Nincs is párja -a szege-dinek. — Miit értesz te hozzá, öcsém — szólt a vajda. Ha tul a Dunán nem jártál és ha ott nem ettél pörköltet, nem tudhatod, hogy mi a jó. — De képviselő urain, a szegedi pörkölt­nek nincsen párja. A legpompásabha.t ott. is -esülk egy helyen lehet kapni, szép asszony főzi,, akinél jobbat senki sem tud asztalra tálalni. Tessék megpróbálni. — .Ettél a főztjéből, Ádám? — érdeklődött a vajda. — Ettem, elsőrendű, — igazolt Lipesey. — No öcsém, elfogadom a meghívást és m-ajd értesítéssel leszünk, hogy mikor érke­zünk Ádámmal. — Csak szavát ne vedd a vajdának, mert akkor nem jön le — tréfálkozott Lipesey. Három hét múlva levél érkezett Li-pcsey­től, aki arról értesített, hogy szombat este étkezik a vajdával. 'A levéllel a zsebemben beállította-m Balogh Károly városi taná'cv nok-élklhoz és ott elmondtam a vajdával való esetemet, a meghívást és közöltem, liogy Eötvös Károly -már szombat este itt lesz és arra kértem Balogh Károly 11 ét, lássa szívesen uri házánál vendégül Eötvös Károlyt, marha pörköl tre. Természetes, készséggel Ígérték a vendég­látást és el is készült az Ínyenceknek való va­csora ama nyolc év előtti szombat estére. Eötvössel együtt jött vacsorára gróf Pon­igirácz. Lipesey Ádám, a szegedi-ok .közül pe­dig Tömörkény István, a két. Taschler, Koós -Elemér, IB-eck Pista, meg e söreik irója volt hivatalos ás Lipesey Ádám diák fia, a kis Ádám. Vacsora előtt a társaság kis üstön főzött törkölyt ivott, éfcvágycsinálónak. Majd kezde­tét vette a vacsora. A tatárjárás óta olyan pusztítást, nem vittek véghez Magyarorszá­gon. A félkezü Pungrácz gróf mellett ültem ___ 3 ós hétezer kellett a pörköltből -kiadnom a tá­nyérjaiba, Mindenki egekig magasztalta a pörköltet, meg a többi jókat, az izletesnél­izletesebb falatokat. Vacsora után két karszé­ket tettek a vajda keze alá, aki pipára gyúj­tott és ugyancsak eregette az illatos verpeléti füstjét. A társaság az asztanál maradt, fel­köszöntő nem volt -és jobbára a vajda beszólt, akinek érdekes történeteit, a tiszaeszlári pór­ról való visszaemlékezését áhítattal halgat­tulk. — Mit gondoltaik, mennyit kaptam a tiszaeszlári pörben v-aó védelemért? Mert so­kan azt hiszik, hogy százezreket kerestem. No ha tudni akarjátok, 37000 forintot kaptam ós abból fedeztem az összes kiadásokat. Hajnali féi 4 óra volt, ami-kor a vajda kivette a zsebéből -az órját. Megnézte és azt mondta: — Ideje, hogy haza kászálódjunk. Szép lassan felkerekedett a társaság és búcsúzkod­tunk. Mikor az ajtón kifelé indultunk, lEötvös Károly odaszólt hozzám, a kezemet megszo­rítva: — Igazad volt öcsém. Ilyen jól még tul a, Dunán sem lehet enni. Az orosz hadügyminiszter beszédét is megcenzurázták. Stockholm, április 14. A Rjecs hirt ad az orosz újságíróknak Suvajev uj hadügymi­niszternél tett látogatásáról, aki Szaszonov és Kvasztov példáját követve, meghívta a sajtó képviselőit és kifejtette előttük pro­gramját. Suvajev, az orosz cenzúra által erő­sen megrövidített cikkek keretében, a követ­kező nyilatkozatot tette a központi iratai­maikról : — A legfontosabb feladatunk most rok­kantjaink újból való felhasználása. Míg -Né­metországban és Ausztria-Magyarországban a sebészet valósággal csodákat tesz és a se­besültek rövid idő alatt visszamehetnek a frontra, addig a mi orvosi kezelésünk nem felelt meg a várakozásnak. A kolduló sebe­sültek, akik nyilvános jótékonyságra szorul­nak: beteges tünet, amelyet nem lelhet tűrni. Ma nem is térhetnek vissza a frontra, meg­felelő foglalkozást kell számukra találni. — A mi iparunk bármilyen isajnos is, Ihogy ezt be kell vallanunk, nem felel meg a szükségnek. A hadiipar az ellenséges tábor­ban olyan fölényt mutat, ami bennünket an­nál nagyobb -erőfeszítésre kell hogy serkent­sen. Németország hadiipara valamennyi had­viselő államot árnyékba borítja. Igazságta­lan és helytelen dolog volna, (ha ezt nem vallanók be. Komoly ellenfelekkel van dol­gunk, tehát avval is számolnunk kiéli, hogy a jelenlegi körülmények között döntő -fordu­lat, egy megsemmisítő győzelem csak ak­kor következihetilk be, ha nehéz feladatunk­nak teljesen tudatában vagyunk. Kérem az urakat, hagyják abba az ellenségnek — ed­dig szokásban volt — lebecsülését, minthogy az ellenség nehéz megpróbáltatások ellenére is, még távolról sincs kimerülve. A háboru még sokáig tarthat. A városok és zemsztvók szövetségének, a haditechnikai bizottságok­nak még nagy feladataik vannak és a had­ügyminiszter semmit sem tehet, ha nem áll mögötte, mint zárt ércfal, az egész orosz nép, h-ogy a harctéren küzdő hőseinket győ­zelemre segítse,

Next

/
Oldalképek
Tartalom