Délmagyarország, 1916. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1916-04-09 / 84. szám
8 DÉLMAG Y ARORSZÁG üfcegSsd, 19.16. április 9. — Kitűntetett szegedi rendőr. Ácsai András t szegedi rendőrt, add még a. mozgósitáákoí j bevonult katonának, aa ellenséggel szemben tanusitott vitéz magatartásáért előbb a bronz majd a kisezüst éremmel tüntették ki. Ácsait már régebben, őrmesterré léptették elő. — A fővárosi kávésok a záróra meghosz* szabbitásáért. Budapestről jelentik: A Budapesti kávésipartársulat Harsányt Adolf elnöklésével rendkívüli közgyűlést tartott, a melyen az éjjeli záróra meghosiszabbitásának kérdését vitatták meg. Valamennyi fölszólaló azt hangoztatta, 'hogy a záróra elrendelése következtében a jövedelem alaposan megcsappant. Az egyik fölszólaló arra kérte az elnökséget, hasson oda, 'hogy hétköznapon 'legalább két órakor, szombaton és vasárnapon pedig legalább három órakor legyen a záróra. A 'közgyűlés elhatározta, hogy a belügyminiszterhez hattagú bizottságot küld, hogy a rendelet intézkedésének enyhítését kérje. — Vitézségi érmet kapott az untauglich. Érdekes ügy foglalkozlatj a mostanában Bili a? megye katonai ügyosztályát. Káka Demeter és Káka Mihály ikertestvérek, alkik nagyon hasonlítanak is egymáshoz, az 1915. év novemberében egyszerre és egy napon kerültek az élesdi sorozóbizottság elé. Kóka Demetert alkalmatlannak, (Mihályt alkalmasnak jelentette ki az elnök. A két. román paraszt ér temet len ül bámult az urakra és az öl tűzéshez látott. Pár pere múlva két piros cédulát nyomtak a kezükbe. Megköszönték és kimentek. Egy Írástudó embertől megkérdezték, mi van a cédulájukra írva. Az ránézett a Káka Demeter hilétájára: — Alkalmas. Kendnek be kell vonulni katonának. Aztán a Mihálynak ennyit mondott: — Maga hazaméhet. Nem kell katonának. Pár iliét múlva a behívások idején a megcserélt nevii ibevomilólappal az untaug1 lich Koka Demeter bevonult katonának. Ki| képezték szépen és elküldték a frontra, ahol becsülettel telj esi tette a kötelességét, — most is verekszik a többivel. Eközben az élesdí katonai lapok osztályozásánál rájöttek az érdekes tévedésre. Kezdtek nyomozni, mi lett a két megcserélt testvééből és hamarosan megállapították, hagy t« tauglich nyugodtan fűrészeli a fát az erdőn és észt a málét, az untauglich Demeter pedig elő van terjesztve a vitézségi éremre a 4-ik bon véd gyalogezredben. — A leánygimnázium érdekében a vallás és közoktatálsügyi miniszterhez benyújtandó kérelem Vár-utca 5. szám alatt (I. em. jobbra), a Feministák Egyesülete helyiségében .hétköznapokon 5—7 óra között irható alá. Kérjük tehát azokat a szülőket, kik leánygyermeküket gimnáziumba adni és ennélfogva a leánygimnázium létesítését óhajtják, liogy a kérelmet az emiitett helyen és időben annál is inkább írják alá, mivel sikert esak az esetben remélhetünk, hogyha az aláíró szülőik minél nagyobb száma jogos óhajtásának ezzel is kifejezést ad. A Szegedi Feministák Egyesületének elnöksége'. — A 18 évesek sorozása. Még pénteki számában közölte a Délmagy arerszág, hogy Szegeden a 18 évesek sorozása április 14-től 29-ig tart. A sorozás részletes rendje a következő: I. Szegedi születésű és vidéken született szegedi illáhőségü népfelkelők: 191(1. április 14-én az 'A, B, C, Üs; 15-én a D, E, F, G, H, I, J; 16-án a K; 17-én az L, M, iN, Ny, 0, Ö, P; lábán az OR, S, Sdh, Sz; 19-én a T, IT. Ü, V, >Z, Ze betűvel kezdődő nevüek. II. Szegeden tartózkodó idegen illetőségű népfölkelők: 1916 április ,20-án az A. B, C, iCs, D, E, (F, G;25-én a H, I. J, K, iL, M, N; 26-án az 0, 0, P, R, S, Seb, Sz, Ti IJ, Ü, V, Z. Zs betűvel kezdődő líevüeik. Április 27-én a cs. és kir. 'tartalékkódháznál alkalmazott betegápolók; 28-án a es. és kir. járványkórháznál alkalmazott betegápolók; 'SB-én a eB. é» kir. járványkórháznál alkalmazott beteg1 ápolóik és az eddigi szemlékről bármi okból elmaradt népfelkelők kerülnek sor aló. — Az orosz hivatalos jelentés hitele * menyországban. Bakák mesélik a lövészárkokban, az alább következő kedves történetet: Mikor kg utóbb a -Varoc-tóná! megindult a. nagy offenzíva, a cár — hogy jókedvre hangolja és lelkesítse katonáit — megígérte, hogy azok, akik a harcban elesnek, egyenesen a menny országba kerülnek. A csata végeztével, a tízezer orosz, felvonult a menyországba és illedelmesen kopogtattak a kapun. — Ki van ott? — kérdezte szent Péter. •— Orosz hősök, atyuakáxn; valamennyien a Naréc-tóriál estünk el. — Hányan vagytok? =— Tízezren. — Menjetek a pokolba, Most olvastam a legújabb orosz vezérkari jelentést és aszerint a Naroc-tónál csak 'hetvenhárom oraíSR esett el. — A Szegedi Zsidó Nőegylet értesiti tagjait, hogy ápriíils 9-én délután fél 5 órakor közgyűlést tart, amelyre szives megjelenésüket kéri. — Tejrazzia. A rendőrség szombaton délelőtt a. piacon tejrazziát tartott. Tizennyolc tejárus asszonytól koboztak el tejet, amelyről a városi vegyész megállapította, hogy vízzel! van hamisítva. A tejhamisitók ellen a kühágálsi eljárást megindították. — Megszöktek a szeretetházból. A makói „ErzsébdH" szeretetházból április ötöd'ikén Koncsek iMária és Pap Szűcs lEtel megszökött. A makói rendőrség jelentése szerint. Szegeden csavarognak. A rendőrség nyomozza a szökevényeket. — Hatvan fillér — hét napi fogház. Barna Károly, egy mind-zenti ruiiarc'' a mult év végén egy ezüstórát lapott a mostohaanyjától és azt hatvan fillérért eladta. A mostohaanyja nem ismert kíméletet és feljelentette a fiút, akit szombaton lopás, vétsége miatt vont felelősségre a szegedi törvényszék. A biróság hét napi fogházra itélte a fiatal tolvajt. — Nyolc napi elzárás a záróra miatt. A HágU féle vendéglőt péntek rőt-szombatra virradó éjjel két arra cirkáló rendőr egy negyed kettőkor nyitva találta. Az egyik rendőr bement és felszólította Horváth Ferenenét, aki az üzletet hadba vonult férje helyett vezeti, hogy távolítsa el a vendégeket. Horváthné a szombaton megtartott tárgyaláson azzal védekezett, hogy csak a cigányok volták a helyiségben, akik a keresményükön osztozkodtak. A rendőrök azt vallották, hogy legalább harminc vendég volr az étteremben. Dr. Temesváry Géza kihágási biró Horváth Ferencnét, mert a vendéglő egy óra után nyitva volt. nyolc napi elzárásra és száz korona pénzbüntetésre itélte. Az ítélet nem jogerős. — Elfogott tolvaj. A rendőrség szombaton délelőtt őrizetbe vette Németh József harminc esztendős foglalkozás nélküli szegedi lakost, aki huzamosabb idő óta lopásból él. Németh három rendbeli lopást ismert be eddig, de valószínű, hogy több bűn is terheli a lelkiismeretét. — Megbüntetett árdrágítók. A kihágási biróság szobaion délelőtt nyolc-nyolc napi elzárásra és száz-száz korona pénzbüntetésre itélte özv. Hill Urosné és Kormányos Imréné fejárusokat, inert, a tejet a hatóságilag megállapított áron felül árusították. Külön húsz-húsz korona pénzbüntetést szabott ki rájuk .a kihágási biró, mert a tejet néni a piacon árusították*, hanem liázr ól-házra jártak. Vasárnap A magyar filmgyártás remeke SULAmiT a világhírű daljáték 5 felvonásban. A főszerepben: A legszebb magyar színművésznő. LENKEFFY ICA. Előadások szombaton 5, 7 és 9 órakor. Vasárnap 2, fél 4, 5, 7 és 9 órakor. Számozott helyek.