Délmagyarország, 1916. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1916-04-09 / 84. szám

0 D&LMAG Y A RQBSZA.G Sete®©d, 1916. április 9.' vége volt a harcnak, az előteret ezer meg ezer szürkéskék uniformis tarkitotta. Beszélgessünk. (A szokásos szombat esti látogatás a fa­tou vödnél, aki még mindig a Kultúrpalota előcsarnokában áll és vár.) A fahonvéd: Azt h ittam, liogy már ,el sem jön,, uram. Én: Egy kicsit megkéstem. Oka van en­nek is. Gyűlésről jövök. A fahonvéd: Már megint gyűléseztek? És ugyan miben törték már megint a fejűket? Éti: Női gyűlés volt. A szereplés a körül forgott, hogy gátat kell vetni a pucciunk, a költséges toalettenrozáspak. A fahonvéd: Eső után köpönyeg. De jó még, liogy belátják a hölgyek, hogy ugyan-, csak nagy parádézást vittek véghez az öltöz­ködésben. Ugyan miből győzték? Én: A jó isten is felruházza az erdőik ma­darait és itt a földön is találkoznak talmi is­tenek. akik a felruházást elvégezik. A fahonvéd: De uram, nincsen áldás eze­ken a felrtiházásokon. Különben is az a vé­leményem, hogy megkéstek az asszonyok a spórolási tőreik vésőikkel. A háboru kezdetén kellett volna. KII: Talán még most sem késő. Nekem azonban az a véleményem, liogy annyit ér az egész mozgalom, mint a szentelt viz. És mi­kor látom a legújabb egyesület akcióját, az a .pap, jut az eszembe, aki vizet prédikál, maga padig bort iszik. .1 fahonvéd: Hál ugy van az. urain, hogy aki egyszer meg,szokta, a jó módot, a rosszba nem tud beletörődni. Aki megszokta a póvás­kodást, a porcot, nem tud az szerény, egy­szerű lenni. ÉV: Az a haj, hogy a nők egymást akar­ják legyőzni, túlszárnyalni és akikor boldo­gok, lm külsőségekkel tudják a ügyelmet fel­kelteni. A fahonvéd: A mondó vagyok, liogy a férfiak a hibásak. Minek táplálják a nők fényűzési hajlamait! Év: Ha nem táplálnák, akkor is élne, sőt virulna. Vele jár ez már á női hiúsággal, mint pappal a szentség. | A faiion véd: Ez is háboru, csaik az a ba j, I hogy ebben a háborúban nem lehet győzelmet aratni. Én: A győzelemről jut az eszembe, .hogy egyik egyesületben nagy győzelmet arattak a tiszta lelkűek, azok, akik a szivüket nem a szájukon hordják. A fahonvéd: Hallottam felőle. Az igazság mindig uton van és ha hosszú idő után is, de beérkezik. Én: Ideje volna már, ha rákerülne a sor a bálványok ledöntésére, ha a. szereplés teré­ről lekergetnék azokat, akik beállnak az olyan eszmék hirdetőinek táborába, ahol a legsajá­tosabb önző érdekeiket kívánják szolgálna es nem a szentséges eszméket, .amik az emberi­ség javáért vannak. A fahonvéd: A kufárokat előbb vagy utóbb, eléri a sorsuk. És igaz az a szólás­mondás. hogy nincsen olyan sötét éjszaka, amire világos nappal ne következnék. Én: Hej, pedig sokan vannak, akik a ve lágosságpt nem szeretik; akik a .sötétben ólálkodnak és mindig haszonra lesnek. A fahonvéd: A haszon nyomában jár a vesztesség is. Annyiszor le a kerék, ahányszor föl. Elérkeztünk ahoz az időhöz, amikor a szemfényvesztőkre rájár u rud. Én: Ideje, aminthogy ideje, hogy bekö­szöntött a tavasz. Bár már a nyár i,s itt volna. A fahonvéd: Ho.se volt jó az a nagy siet­ség, uram. Én: Oka van annak, hogy kivánom a nyaral. Nyári időben ugyanis mezítláb leh^l, járni. Már pedig ha a cipő-árakban igy hala­dunk, .mindannyian mezítláb járhatjuk a kor-, zót. A fahonvéd: De uram, ha idáig jutnánk, néptelen maradna a korzó. Én: Ugyan miért? A fahonvéd: Csak azért, mert a betétes cipellőt, a nyilas, meg selyem harisnyákat megniüt.atják az emberek, de a bütyköt a lá­bukon, nem igen. Én: Ebben is igaza van, dicső honvé­dünk. .1 fahonvéd: És abban is igazam van. hogy meg kellene mindazokat büntetni, akik a Stefánia virágzó fáinak ágait letördelik. Én: Majd .szóvá teszem a panaszát. Isten­nek ajánlom dicső honvédünk. A fahonvéd: Én meg a rendőrség kezére a fák ágainak tördelői-t. vminritnj: yu»t OI'CJJT . .m-jynrrajixjc^u^^ terű s hogy mii művelek, kérdezte. — Virágot szedek a lányom sírjára. — Mennyi a virágod? Kiteri tettem a kötőmet, igy — és me;g­uintattaim.. Volt egy maréknyi bemre. — Szórd a vizbe. Beleszórtam, fis :az egész, ezüstön sodrú víznek lvullánrát- parttól a partig, amig, be­láttam: a viz medréig apró felbukkanó kis ibolya virág lepte be. Az égen kigyuladt a sö­tét csillag és egy vékony gyertyaláng újra lobot .vetett az isten trónusánál. Kis cselé­dam sírján kinyiladt az- ibolya. Le akartam borulni az idegen előtt, de ez már messze járt ás a Iróniákban békateknől szedő gyermekek­kel játszadozottt. Ész nélkül futottam be a faluba, de csakhogy a nagy piacra értem és a szobor üres talapzatán ez a szó: „Szeretet" szúrt « szivembe, aktkor, csak akkor tudtam már, hogy ki volt az idegen. A. nagy esemény ufám a tanács ebédelni ment. délután a folyó partján a fűben meg­találták a szobrot és visszahozták .a faluba. A fekete faarc, még szomorúbb volt, de a gyerekek nagy örümrivalgással táncoltóik kö­rül. A lábát a talapzatra vasalták, népünnapet rendeztek és zászlós körmenetekben jártak eléje. A szobor üras szemmel nézett reájuk, harmadnap a bal oldatán kihasadt a faköpe­nyeg és ott, ahol az embereknél a szív szá­mára hely van, egy ökölnyi nagyságú skar­látpiros darabka kandikált ki a résen. Sokan ugy látták, hogy eleven, él ós lüktet. A tanács egészen elveszi tette a fejét. Az "j ' ....:rv:—::..-V.. • '.'."•. :. "..:': ". -JTSA­a kis, az ékkövek tüzében ragyogó darab rájuk meredt és szinte belülről égette a koponyá­jukat. Már közelébe értek az őrüiésnek. ami­kor végre mentő gondolatuk támadt. Ivihasi­tották a szoborból azt a kis darabot és a •szivet — ki az emberek közül — messze az erdőkbe vitték, ahol a föld alá ásták. Sziklát. 1 tengeri tettek reá ás megszabadultak az őrü­léstől. - ­De jegyzőué asszony uyugatmát szintén elásták az erdőbe a nagy szikla alá. Egyetlen nyugodt pillanata sem volt, l>ogy akadt szív, mely nem érte hevült. Éjszakánként nyug­talanul hánykolódott, napközben kórosan járt a szobáikon. Megöltek egy szivet, amely csak az övé se volt. Életre fogja hozni és a tani tó lársasiráábau folyton az erdőket járta. fisak nagy későn és véletlenül akadt a szivre. Hervadó levélen, porhanyós -földön, kemény sziiikláni át te meghallótte a verését, a zakatoló lüktetéséi. Kiásta, kezébe vette, a sziv imág ált, vergődött, •dobogott és éraeít. Az asszony rászorította meleg, fakadó ajkát, becézte, csókja iha fullasztotta, hazavitte és a maga szivére ölelte. De reggelre a ,sziv meg­dermedt az asszony ölelő karja között. Másnap a tani tó esfüstgyiiriw ujjával meg. icor-igtattn a kezébe nyomott fagörcsöí, nveg­fo.rgalla és az asztalra, dobta: — Verje ki a fejéből édes, ezeket a bo­londságokat. Ha érező.' csak magáért hevülő, igaz szivét akar, bál akkor, izé. hisz. tudja, itt van az enyém. fis lassan letérdelt az asszony előtt, mert ugy érezte, hogy igaza van. Amikor a szobalányok és szakácsnők felmondás nélkül szeretnének távozni. (Saját tudósi tónktól.) A fél rérkö tényei szotóclcáik és molett szakácsnők ellen a világ megteremtése óta eledelig számtalan panasz hangzott el "A csinos iés chiráitalan szoba­lányok éfe h szakácsnők, — gyűjtőnéven a háztartások női alkalmazottai — nem min­őiig tel jesitették hiven a szerzőknél kötött és nógy-Öiat korona előleggel megpecsételt szer­ződéseiket. A régi jó időkben minden ház-­tartáishcli női alkalmazottnak, —- a jelenle­vők kivételt képeznek — volt egg földije. Ez a földi az idők folyamán. — a konyha­hölgyeik -műveltségével egyenes arányban. — megszaporodott, móyalakot öltött, sőt a ter­minus technikusa te megváltozott: -a földiből vőlegény lett. A mai nehéz napokban, ami­kar a mátka pá rak iclteiiőrtose nem tartozói­a legfontosabb állani-i feladattik közzé, olyik szobaiéicána.k vőlegénye, ismerőse, unokafivé­re, jogyeise, undkasógora, áiwryomíia és még ©gér-7. rak,áf« udvarlója van, akik a hét bizo­nyos napjaiban felkeresik a szolgálati (he­lyén, hogy kedves egészsége miJdéndd állása felől érdeklődjenek: Jaj amink a nagyságának, aki kétségbe meri vonni, — nem is tételezzük fel, hogy akad ilyen vakmerő — a vőlegény nnoka­sógoiráglát. Azt ivedig, hogy miért minden ujjára kettőt választott a Hdtem.pe©am«ntu­mos -Eszti, iRári, Klári, ugyan melyik házi­asszony mejmé. megkérdezni. Ez elten n-irocs in.it tértid, a ••háztartástóli női alkalmaznttalk szerelme .ellen aiines orvosság. IMeg- te szok­tuk ós talán már m, volna -crodál-'a-tas. ha a szdbalá nyu/nk egyszer a hadsereg átkaroló mozdnlattánuk nudlőzrósévál kavarná a rán­tást, ami ugyi.s mindig odaég. Azt tetszik tudni, hagy « cselédek.-? n olykor tek:üzd'betotSen táv ozósi-dü'h vesz erőt. Ilyenkor nem lehet visszatartani érc ha. iwrm engeded cl uyoniba.n. a • lepfknlönitizőhb trifk­kökhöz folyamodik.- A ytogedi rendőrség ese­ted ügyosztályon siiriin tárgyalnék: olyan pa­naszokat, aanelyieket a háziasszonyok t-ma­nek a cselédek eíllen azért, •mert felmondás nélkül akarnak távozni, csetteg a harctérre induló ismerősöket- óhajtják elkisérni. A napokban' Szalag Piroska llmtízeszten­d-ős szobalányon, aki egy előkelő saéSvdi családnál szolgált, vett erőt a sziv szerelim-. Mintán urnő.fe nem akarta .felmondás .nélkül elbocsátani, a „vőlegényével" a következő levetet iratta magának az anyja nevében: Kedves Laánnyom! Nincs nekked szived, amely elfajult, ha. mégis van neked. Csak most tud­tam meg, hogy te Szegeden vagy én meg ágyban fekvő tótéig vagyok és talán mag te foguk halni, mit lőhet tudni. Gyere azonal hawa, mert már talán inog is h al dk' és nem h-eszéíhe­tek veted. iLegyél jó lány, ha a totó rósz lány, megiliívlhataik éjjel, ha ibbjk gyösz. Ezért neveltetek fel, hogy a faképnél maradjak..iEzt a levetet Ár­pádul irattant, aki -ma megy a harctéré Szegeden keresztül megy, neked' otlad'ja. írjál röktön éte gyere röktön, könyörülj uieg rajtam. Ezerszer csókol jó Anyád. A szobalány úrnője bemutatta a levelet a reradőrséigen, mmi-táu nyilvánvaló roll, liogy azt a lány irattá magának. Amikor c cseléd-iigyosztályoji Szála> Piroskát foteíős­ségre vonták, ysilcögva vallotta he, tersgy a vőlegénye irta a. keretet, aki azt ífkai'tii, hogy kísérje el Uu-dapefflre. Utólag az is káderük, hogy Piroska jó anyja már .tizenöt ltoíssrti eazfcenideje üriík álmát alussza. lágy másaik cseléd: Ttapcrti -Borbála Kroó. Adcdf .«zogedi keretekedpnél szolgált. 'Egy

Next

/
Oldalképek
Tartalom