Délmagyarország, 1916. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1916-04-23 / 96. szám
Szegeti, 1916. április 23. délmagyarország 15 úriasszonyokat Msosan tessékelték ki a kórházakból. A fahonvéd: .Hej, uram, ha ők nem. lettek volna, hála a. jóságos Istennek, hogy voltak, de szomorú is lett volna az életünk, amikor csak hálni járt, belénk a lőlek. Én: lEz a üuilállk-odás- a legszebb klitünfeisés azoknak az uri asszonyoknak, akik a szivükre hallgatva, semtmire sem várva, telj esitették honleányi kötelességüket. A fahonvéd: A mészárosok is teljesítik a kötelességüket, mert mint hallani, megint emelik a húsárakat. Én: A mészárosok már megszokták az emelést. Ha emelik a taglót, a bárdot, a kést, miért „ne .emelhetnék az árakat ? Magyar szokás, mennél drágább valami, annál nagyobb a keletje. A fa,honvéd: Most. különben ugyancsak lenne vagyonik az emelésben. A nagyságák is emelik a szoknyát, és azért, csináltatják oly rövidre, hegy a cipészeknek alkalmuk legyen a cipőszárakat emelni. Én: Emelkedik iis .a kiadás szépen. Csak a jó Isten- a megmondhatója, hogv miből telik. A fahonvéd: Én megtudnám mondani, de minek nyissa,m ki az érdekeltek szemét. Én: Ilyen esetekbe® az érdekeltek rendszerint. vaksággal vannak megverve. A fahonvéd (hosszan .elgondolkodik): majd mclgszőlal!): illa-lkm, h-ogy a gyűjtéseket beszüntetik. Nyitnak már. a szemek. _ Én: Ideje már. Előbh kellett volna! 'Most már eső után kiöpemyttg. A fahonvéd: ,Sok.-gyüjté.s fcömpönyeg alatt történt és még a köpenyeg is kikerült belőle. Én: Attól a köpönyegtől ugyancsak me lege lehet annak, aki viseli. A fahonvéd: Viseljük békességben azokat a csapásokat, amiket az Isten ránk mért. •Szálljunk magunkba és ünnepéljük a. feltámadás ünnepét. Ént lOsak már -feltámadna a szivekben- a jósáig, az -emberszeretet nemes érzése. iSck piI IJRáKIíL Magyar Tudományos Szinház. I s Vasárnap, április 23-án Szenzáció! Szenzáció! A legújabb Stuart Webbs film. A pokolkastély. Detektivdráma 4 felvonásban. Ezenkivül fl ll Előadások vasárnap d. u. 2 órától kezdve. Gyermekjegyek csak az első előadásra érvényesek. ros tojást dicső honvédünk és boldogabb hnsvót-i ünnepeket, mint a mostani lesz. A fahonvéd: Boldogságot mindazoknak, akik megteszik itthon,'a kötelességüket és akik nem utaznak az embertársaik zsírjára, zsebére. (Angyalok szállnak alá és teli. marokkal szórják a fahonvéd fejére a hála, szeretet hótiszta fehér virá-gait.) SZÍNHÁZ művészet oooo SZÍNHÁZI MŰSOR: VASÁRNAP d. «.: Náni. Népszínmű. ESTE: Legényh-uicsu, operett. Bérlotszüne,t. HÉTFŐ d. u.: Lyon Len, regényes- színjáték. ESTE: Máignás Miska, -operett, L-etlet szünet. IKIEHD: Nőstény ördög, páros. SZERBIA: Mágnás Miska, óp-evti, pora ti an. CSÜTÖRTÖK: Cfeányszerelera, ©persrt t, páros. PÉNTEK: I. Szerelmi varázsital, operett. II. (A fdher felhő, bemutató. SKOlMjBAT: I. Szerelmi varázsital, >op-erefct, II- Fehér felhő, páratlan. -VASÁRNAP délután: Hamlet, tragédiaFISTE: I. Szerelmi varázsital, -operett. I.T. A fehér ifdllbő, páratlan-. A fehér felhő. A szinház! iroda jelenti: Molnár Ferencnek -eddig még minden szindarabja meglepetést hozott, Minden rendestől elütő technikával uj utakat hasított önmaigánek aí színpad világiábaii, s a közönség állandó tetszése igazolta, hogy neki van igaza. Legújabb -mesejátéka, A fdhér felhő a-ny .nyiban különbözik a régi iM-olnár-darinlbcktói, hétgy az illusztris szerző itt -árrnlj-n el először költői vénáját is. Molnár F-erente maga nem igen szeret ellágyulni, 'A fehér felhőt azonban a lelkéből sírta, átélt, látott, háborús élmények legszebb strófájaként. ,A mesejátékot pompás uj dis'zletekkéi, kitűnő szereposzt,á- han- hozza színre la társulat s részt vesz benne kivétel nélkül az egész elsőrendű személyzet- Egyidejűkig eleveníti fe'l a színház a régebbi idők -egyik klasszikus' egylf elvonás-os vig operettjét, A szerelmi varázsitalt Hilbert Jankává!, Miklósi (Margittal, Ócskái -Kornéllal, -Solymosi Sándornál a vez-ető szerepekben. iA művészi szenzációszámba menő előadás jegyeit már árusítja, a nappali pénztár. Zeneiskolai hangverseny. Április 30-án délelőtt 11 órakor ij. zsidó népiskola tornatermében (Margit-n. 11.) rendezi -a váro-si zeneiskola első hangversenyét. Közreműködnek az intézeti ének- ós zenekaron kivül Bflhini Pál, íK-oynif eld (Ella, EcJv-áiesj jl'bolya, MűlÉer Irén, íSéhwa-rez Izabella, Simon Virgil, Szepesi Ánnin, Vágó Irén, Várady iMnriisfca, .Bihari Teréz és Szalay József mint zeneszerző-növendékek saját müveikkel szerepelnek. A szegedi közönség kedvencei. A Szinhá-zi iÉlet megszavaztatta a közönséget, hélgj,kik a kedvencei? A húsvéti Fedik Albumban közli m eredményt és a. .kedvencek képét, A szegedi közönség kedveme-ei Ócskái Kornél és. Déri Rózsi. Újvidék színtársulatot keres. Az újvidéki szinházli szezon ,az idén!, ugy látszik, nem fog megkezdődni. Füredi Béla, a, pécsi színtársulat igazgatója a. -legutolsó pillanatban bejelentette, hoigy nem kezdheti meg az előadásokat, m-ert nem ,tudott zenekart kapni. Mint utóbb kiderült, >a pécsi társulat Nagykanizsára tette iát szereplését. |Az ujividékiek nem akarnak belenyugodni abba, bogy az idei szezonban a szinház kapui zárva, maradjanak, De, noha az újvidéki színházi szezon a múltban elég jövedelmező volt, eddig még a város nem tudóit megállapodásra jutni e-gy színigazgatóval sem. Erdélyi Miklós nagyváradi színigazgató, aki pedig annak idején szintén pályázott Újvidékre, kijelentette, begy .társulatával nem hajlandó Újvidékre menni. iA vár-os az eredménytelen kiiséffletezések után m-ost. Valóiszinülég az Országos Szinészegyesület beavatkozását fogja kérni. Fedák Album. A Színházi Élet Incze Sándor kitűnő hetilapja húsvéti számául gyönyörű kiállítású Fedák Albumot adottPompás fényképfelvételeik keretében számol he -a, Fedák Sári tüneményes karrierjéről; -a nagy művésznőről autolgrammos nyilatkozatot adtak: |B'ródyx Sándor, Beöthy László, Blaháné, Cs-Ort-OB, Faludi Gábor, Drégely Gábor, -Bárdos Arthur, Nagy Endre, :S-zép Ernő, iMóntez íZsiga&oüá, Rát,k.ay Márton, Király Ernő, Harsányi Zsolt, G. Kertész Eh la, Farkas Imre, Lehár Ferenc, iZerfcovítz Béla, Vajda László, Lázár Ödön, Bakonyi Károly, Szirmay (Albert, Kolmo-r Gyula, Kosztolányi- Dezső, Tóth Imre, Huszka Jenő, Jóib Dániel; Mészáros Giza, Rákot-i Szí dl, Nád s Sándor, Sziklay Kornél, iPetlbes Imre, Stcll Károly, sth. stb. Közli a Színházi Élet húsvéti- száma, az országos -kedveueverseny -győzteseinek ,a fényképét. Temérdek ötletes színit ízi intimitás, imiilattató áiproság,, kuli-szs-zatitok tarkítják a pom-pás kivitelű albumot. Kapható min-dien dohány tőzsdében. Előfizetési ár a Színházi Életre negyedévre 3 korona, félévre 5,50, egész 'évre 10 korona. E hét folyamán belépő uj előfizetők (ka 1.50 portót is -bűidének) in-gye® kapják az ez évben megjelent -összes számokat kotta ós levelezőlap .mellékletekkel együtt. Ki-adóhivatal: (Budapest, Erzsébet-körűt 22.) SZERKESZTŐI ÜZENETEK H. L. Cikikét nem közölhettük. Töbh 7c?moradt. 1. Ebben a formában nem foiglalk'Oí.hatnnk ezzel a fliolciggal. 2. ,A szerb, sztő-ség alkko-r á.is maga kivién fiisponálni Írásmódom, h-angjj-a és -cikkeinek tartalma fölött, amikor a Vörös-Keresztről van szó. — Dr. N. N.né. A verseket nem közölhétjüf. — I - D.-né. Áz aleln,öiknől állás be van töltve. — P. \M. A -szinház ügyéről elmondtuk. Véleményünkéit. Kéziratéi remklke-zóséro bccs-átjuk. Füredi Fábián gordo^ka-müvész ftoga! kávéházban. a HÚSVÉTI ILLATSZEREK és alkalmas ajándéktárgyak nagy vá 8 asztékban :: kaphatók a :: SEGESVÁÜY :: drogériában :: Kárász-utca 6. sz.