Délmagyarország, 1916. március (5. évfolyam, 51-76. szám)

1916-03-19 / 67. szám

Szeged, 1910. március 19. „ DELMAGYAROKS2AG. 5 A vasúti hid katonai parancsnoka letartóztatott kétkémgyanus munkást. (Saját tudósítónktól.) .Amikor a háború kitört, a hatóságok falragaszokon szólították fel a közönséget, hogy minden ismeretlen embertől óvakodjék, mert sohasem lehet tudni, hogy a látszólag ártatlan kérdések katonai 'szempontból nem birnak-e az ellenséges államoknak nagy fontossággal. Különösen az utazó közönség kerülhet abba a helyzetbe, hogy ismeretségeket kössön, ezért hasonló tartalmú plakátokat a vasúti kocsikban is kifüggesztettek. A vasúti hidakhoz őrszemeket rendelt ki a katonaság, nehogy az ellenséges államok megbízottjai a vasúti közlekedésben zavarokat idézhessenek elő. Szegeden, a Back-malom melletti vasúti hidnál katonai kirendeltség őrzi a hidat, egy főhadnagy parancsnoksága alattSzombaton délután öt óra tájban két oiunkáiskülsejü fiatalember vonta magára az inspiciáló főhadnagy figyelmét. A két munkás, amikor a hid alatt haladtak keresztül, több izben figyelmesen vizsgálta a vasszerkezetet, majd megállt és az idősebbik hosszasan magyarázott valamit a másiknak. A munkások bementek az uj szegedi Magyar Kender- és Lenipar r. t. gyárába, de alig öt perc múlva már visszafelé jöttek. Ismét a hid alatt kellett áthaladniok, amit a főhadnagy tudott és ezért egy vasoszlop által eltakarva már várta őket. Viselkedésük most még gyanúsabb volt, az egyik a kezét állandóan a zsebében tartotta, a másik pedig suttogva magyarázott valamit. Amikor kijöttek a Ilid alól, a főhadnagy elébük állt és igazolásra szólította őket. A (fiatalemberek ijedten hátráltak, amikor a fölhadnagyot és mögötte a két szuronyos bakát megpillantották. Alig tudtak szóhoz jutni, amikor igazolásra került a sor. Az egyik előszedte az iratait, de a másiknál nem volt semhii olyan irás, amivel a személyazonosságát igazolni tudta volna. A főhadnagy letartóztatta a gyanús embereket és átadta őket a 'hidnál szolgálatot teljesítő rendőrnek, aki a rendőrségre kisérte a két munkástA rendőrségen dr. Borbola Jenő bűnügyi kapitány elé állították a gyanús embereket. Dr. .Borbola megnézte az írásokat, amelyekből kitűnt, hogy az idősebbik B. P. szegedi születésű lakatos-segéd és a Kossuth Lajos-sugárut 121. szám alatt lakik. B. P. dr. Borbola felszólítására a következőket adta elő: — Szegedi vagyok és már évek óta itt is dolgozom. Jelenleg vasúti tanfolyamhallgató vagyok és ma azért mentem Újszegedre, hogy a kendergyárban a gépeket megnézzem- Nem engedtek be, mert ,a főgépész beteg, de azt mondták, ha máskor jövök, megengedik, hogy ott tanuljak. Amikor a hid alatt mentünk, a barátomnak magyaráztam a vasszerkezetet. Magyarok vagyunk és még álmunkban sem jutna olyasmi eszünkbe, ami miatt letartóztattak bennünket. A másik, Cs. B. igy védekezett: — Együtt lakorn a barátommal, ő hivott, bogy menjek át a gyárba. Meg akartuk kérni a gépészt, hogy magyarázza el nekünk a gépeket, de nem volt ott. En különben is sokszor járok arra, mert államvasuti lakatos vagyok. Isten őrizzen, hogy mi a hazánk ellen akarjunk valamit tenni. Miután írásaik kifogástalanok voltak és azt is megállapította a rendőrség, hogy tényleg évek óta laknak Szegeden és rendesen dolgoznak, dr. Borbola szabadon bocsátotta a két kémnek nézett lakatos-segédet. Adakozzunk a rokkantaknak és a világtalan katonáknak! Ahol nincs záróra. — Egy 6ra után a vasúti vendéglőben. — Éjjel két éra. íA városban teljes a csönd. Az árva utcákra ráborul az ég csillagos palástja. Az emberek nyugodni tértek. A házak ablakai sötéten bámészkodnak a nagybékességbe. iAz üres kávéházakból és vendéglökből itt-ott még pislákol a fény, de nem csábítóan és hívogatóan, mint (azelőtt. Az utcákon alig-alig jár egy-egy teremtett lélek. Ahogy megállok és belenézek a messzeségbe: ugy érzem, mintha lakatlan puszta köz&péten lennék, ahol én feledkeztem ott egymagamban. Nem nagy távolságból egy bérkocsi lámpája tör át a sötéten. iMár hallom a kerekek halk röbogásift. A bérkocsi ritmikus mozgása barátságos harmóniába olvad az álmos csönddel... Tehát- mégsem vagyok egyedül. A bérkocsi csöndes ügetéssel halad a vasúti állomás felé. Megindulok én is. Alig veszem észre és már ott is vagyok a Szeged-állomáson. A bérkocsi jóval előbb odaérkezett. Unottan vár a városba igyekvő utasokra. Az állomáson .még tart az élet. A pénztárak előtt tülekednek a jegyekért. Mások sietve halaidnak fel a lépcsőn. Nem akadok közöttük egy ismerősre sem. Bemenekülök az étterembe. Csupa futó vendég van bent. Utasok. Vonatra várnak. Jobbára katonák. A záróra parancsára abbahagyott mulatozást itt nem folytatja senki. Leülök: van hely elég. Hozzám.siet egy régi vágású, becsületes pincér, aki az egyik belvárosi vendéglőből vetődött ide. Rendelek. — Hát ínég mi nincs? Ennivalót nem lehet kapni, mert a konyhát mái1 lecsukták. — Akkor kérek egy feketét. Amig .odahozza, időm. van jobban körülnézni. Épen két német közkatona lép 'be az ajtón és szó nélkül helyet foglalnak az egyik asztalnál, ahol a mi tisztjeink ülnek. A szomszédban egy szegedi igen fiatal cigányprímás teázik. Pár nappal ezelőtt ilyenkor még javában Az asszony járt-kelt a lakásban, később jött a férje és azután vacsoráztak. A kis lány halványan ült az asztalnál. — Mi bajod, Zsuzsó? — kérdezték tőle. — Semmi. Később átment a szalonba, turkált a fotograliák között és azután lefeküdt. Az aszszony a férjével beszélgetett még sokáig, olvastak é* azután készültek lefeküdni. — Mi baja Zsuzsának? — kérdezte a férfi. — Semmi, — mondta meglepetve az aszszony, — semmi. Ma baja volna? — Sápadt vo.lt, szótalan. — Nincs semmi baja, — mondta az aszszony. Később mégis nyugtalankodni kezdett. Hátha csakugyan van valami baja a kis lánynak. Felkelt és átment a szobájába. Lábujjhegyen lépett be és hallgatózott Sötét volt, de hallotta a kis lány szabályos lélegzetvételét. Alszik. Óvatosan csavarta fel -a villanylámpát és ugy fordította az ernyőt, ihogy a fény rá he vetődjék a lányra. Zsuzsó aludt. Szőke feje nyugodtan pihent a párnán és az árnyékban ,is csillogott a haja. Az asszony gyönyörködve nézte egy félpercig, azután el akarta oltani a lámpát. A kis lány arcán ekkor egy könnycseppet vett észre. Az üde arcon, a lezárt szemhéjak alatt egy könnycsepp csillogott. Az asszony közelebb lépett hozzá. Ez a gyerek sirt, sokáig sirt. Nedves volt a párnája is a könnyektől. Egy-két perce Lehet, liogy elaludt; fáradtan, zokogás közben. •rá • - - — Zsuzsó. Irta: Biró Lajos. -- Szervusz Zsuzsó, — mondta Pap. — Szervusz, — válaszolt a kis lány, — Hol a mama? — Elment, mindjárt itthon lesz. — Megvárom. A férfi leült. — Hogy vagy, Zsuzsó? A kis lány hajtogatta a fejét és komolyan szólt: — Na!... — Mii az, — nevetett Pap, — mi baj van ? — Nem is képzeled, — mondta a kis lány — mennyi bajom van. — Igazán? Hát ini, öregem? A kis lány hosszú és komoly előadásba fogott a zongoráról, a francia nyelvről, az •angol kisasszonyról és általában igen lesujtóau nyilatkozott a társadalom berendezkedéséről. A férfi vigasztalta és később nagy vitába bocsátkozott vele az élet értékéről. — Hidd el öregem, vam az életben qénii szépség is. Zsuzsó kételkedve rázta a fejét és azután másról beszéltek. A férfinek jó kedve volt, a •kis lány is felderült, a férfi egy-egy ötletén nevetett és igen jól mulattak. — Nagyon jó kedvet! vau ma, — mondta. Zsuzsó. — Mindig, mikor téged látlak, — szólt udvariasan. A kis lány tréfásan biccentette meg a fejét. Ekkor jött meg az anyja. — Kezét csókolom, — mondta Pap. — Régen van .itt? — kérdezte az asszony. — Vagy egy félórája. Zsuzsával mulattunk. A kis lány felállott. — Zsuzsó, — mondta az asszony, — most menj a szobádba. A kis lány állott még egy kicsit. Kék szeme lágy és meleg pillantással piheni a férfin. Azután kiment. Egy óra múlva indult Pap. Bekiáltott a kis lányhoz: — Szervusz, Zsuzsó. Jó mulat ás t a Balaton mellett. A kis lány kijött. — Szervusz, — mondta. — Hát te mikor jössz le? — Idén nem megyék, Zsuzsó. A kis lány rémülten nézett rá. — Nem jössz? Nem jössz? Hát miért? — Nem lehet, drágám. Nem lehet. Úgynevezett kötelességei vannak az embernek. Látod, csakugyan rosszul van tórendezve a világ. Idén nekem itthon kell maradnom. Más pajtást kell keresned. A kis lány sápadtan állott, nagy, kék szeme nedvesen, lágyan pihent a férfin. — Szervusz, Zsuzsó. Jó mutatást. — Szervusz, — mondta a kis lány csendesen és visszament a szobájába. Az asszony kikísérte a férfit az előszobába. Körülnézett és csókra nyújtotta neki az ajkát A férfi megcsókolta és elment.