Délmagyarország, 1916. március (5. évfolyam, 51-76. szám)

1916-03-15 / 63. szám

Szeged, 1916. március 15. D«LMÁÖYÁROM«I» Égő falvak lángtengere mögött. (Hadbavonult munkatársunktól.) Az ablkokat, a 'hosszú 'katonavonat ablakait kövér, cscppszetnii eső mossa, monoton kopottassal, a kocsii belsejében a kora tavasz nedves 'hidege borzong; az utasok fázósan gubbasztva osak- ülnek, ülnek csendesen. Alattunk zugó kattogással forognak a kerekek, a nehéz vaggonok sóhajtozva sírnak és uyognek belé és rázkódva zuhanunk a mozfeny után. Az éj és az eget boritó nehéz, feíe.te felbök, mint lidércnyomásos álom, rá'ekusznek a földre, — hiába nézünk ki a kocsi homályos. nedves ablakán, sehol vigasztalófény, mindenütt csak eső zuhog; fekete e"rbo! hull az eső a feketébb földre. Csak a rosszul világitott kis felvidéki állomásokon es a'nielleitünk elmaradó őrházaknál hatol be a kocsinkba egy Kevéske fény a sötéten és u süriin hulló esőn keresztül, — egy-egy fénysugár csak. de nekünk, akik hiába própai.iuk az álmot 'szemeinkre icsalni, mégis 10esik az i-dailan éjjel vigasztalan sötétje után. Mezölqborc Az állomása — ennyit láttatok csak az egy év előtt még annyira neyfzetes .helységből, olyan, inint a legtöbb u'iotnás errefelé. Aránylag kicsi és szük és Piszkos. Egyik útitársamnak — főiliad'takv és négv, különböző fajtája kitüntetésa tulajdonosa — sikerül az álíomásoin ueliány szál gyertyára szert tenni és igy, "taikor újra megindul a vonatunk, már halk teuy terjeng a homályos szakaszban. A csend egyformán nyomasztóan nehezedik mind-' ta'nyiunkra, — öt perc multán már beszélgetésben áll egymással mindenki. Magam a főuadnagygyal kezdek beszélgetést; különösen Pszichológiai kérdések izgatnak, milyen helyeiben 'hogyan nyilvánul ineg katonáinkon u,lélek izgalma — odafönn. A főhadnagy par;tzslóan izzó tűzzé fejleszti szivarja Itoamtüzét. — a kékes ködszerű füst lomhán, terjengve fon körül bennünket, aztán szomor"< elégikus hangon mesélni kezd: , — Mint tartalékos zászlós 1914. augusztus negyedikén vonultam be és hatodikán inül|ltam el az ezredemmel. Fiatal feleségem taolsó ölelése, az utolsó csók. ezek kísértek a hosszú utón, észak ifei'é. Könnyes, szorongó és szomorú fájdalom kinzott az uton es az édes asszonyi arc kisértett; a felvirákozott legények a hosszú vaggonsorban 1-el^ s riuhajsággal énekeltek, — az állomásozene szólott, asszonyok sirtak 'ás kendőKet lobogtatva éljenzett az ezernyi nép. • fgy értünk fel a galíciai határra, — Lern:ergon tul gyalog folytattuk az utat. tovább, pzak felé Rémült lakosok gyászos, fekete ^tavánja kigyózott szembe velünk; zokogó ta>k, aggok, gyermekek; a vállukon minden •""nkálkodásuk eredménye'; a koldustariszr'Va. , 'Most .még egyszer felmerült a lelkemíré" a hosszas szomorúság ködén át egy édes 1 Ssz*tayi fej, a feleségein feje. mosolya, hang' : Felordítottam a fájdalomtól és ebben a ' .tatodban eltűnt a lelkemből minden bánat, taiden szomorúság, csak az égő, vad gyülota lángja lobogott fel bennem) olthatatlan , zzel: igen, ha másból nem állna is a ihác?ru» csak ebből, ha nem lenne más, szent as a hábonmak. csak ez, hogy megmentsük ' z°nyainkat, már akkor is mennünk kell, 'tnig lehellet van bennünk; már akkor sem ti[aka ár semmi vér, ha ettől megmeneküllheu Az első ágyúlövés hangját ugy iidvőzölj I: mint az áldozatra hívó harang szavát; u aii az is volt: harangszó, amely behivott "nünket a boszu szent templomába, áldozatra. s . Az ezredem legénysége közül háromba t|Zan kaptak kitüntetést az első hónapokruKK ~ Azutan ~ ezek voltak a legszomoyot> idők, a gyűlöletet legjobban felcsigázok — többet mentünk hátrafelé, mint — hajdan — eíőre. Néha megálltunk és nekb rontottunk az ellenségnek, győzhetetlen elkeseredéssel és győzhetetlen erővel; a titánok harca volt ez a tömegekkel. Ebben az időben sokat jártunk égő falvak lángtengere mögött; ebben az időben a pokollal harcoltunk és a harchoz a pokol eszközeit vettük segítségül. Ebből az időből való az alábbi kis történet is, — kitűnő jellemző erejű — Az egyik menetszázaddal Czegléd körül elfogott és besorozott katonaszökevény cigány került fel. Mikor csak ágyúlövés 'hangját hallotta, remegett, mint a nyárfalevél, hideg, szeles délutánon, ősszel. Aztán bekerült a svaimba az egyik kemény napon. Rettenetes ágyútűzzel dolgoztak ellenünk az oroszok. Hullott a gránát, inint a nyári zápor. A cigány — bizonyos Lakatos László, nevű, eleintén a földbeíurta a fejét és nein nézett voina fel egy világért, de aztán igy sem érezte magát kellőképpen biztonságban. Egyszerre felugrott a cigány, aztán imára kulcsolta a kezeit; térdrehullott az árokban és könyörögve nézett fel az égre, miközben stró hangon mondta: — Isten, Isten, (hát tűröd ezst, hogy ilyesmivel lövöldlözzsenek azs emberre? — Még aznap nekirontottunk az ellenségnek; rohammal elfoglaltuk az állásait; 70 ágyút is sikerült elfogni, szóval alaposan megvertük az oroszokat, ugy, hogy üldözés is lett belőle. A .menekülő oroszok, hogy a menekülésüket megkönnyítsék, felgyújtották a fulukat maguk mögött és ugy menekültek tovább. — Hanem rosszul számítottak. Az üldözéssel csak nem hagytunk fel. — üldöztük őket az égő falvakon keresztül. Az üldöző csapatba került az én cigányom is. Elég az •hozzá, hogv 'az üldözések befejezése után jelenti az. egyik cugsführer: — Lakatos László üldözés közben öt kozákot fogott el egymaga. — Én, aki tanúja voltam az előbbi jelenetnek, hihetetlennek találtam ezt, vallatóra fogtam hát a cigányt, hogy történt, mint történt a nagy -eset. Az én cigányom először hallgatott, 'mintha szégyelt volna valamit, de hosszas faggatásra mégis csak kibökte az igazságot: — Csókolom a kezsit-lábát, csak nem nizs-hettem, hogy mit csinyálta'k avval a szegíny asszonnyal. Szeginy ráljkók is hogy sirtak .. . Két hónap multán tnár két ezüst és egy bronz vitézségi érem díszítette a cigány mel lét: egyike lett az ezred legvitézebb katonáinak. (s. i.) A háború a szegedi szegényházban. Német flotta előnyomulása az Északi-tengeren. Krisztiániu, március 14. Egy Blythbő! Stavangerbe érkezett norvég hajóskapitány elmondta, lipgy a legutóbbi napokban a 'hajóforgalmat Blythből lés Blythhe megszüntették. Azt hiszik, hogy ez az intézkedés valamelyes összefüggésben van a némtet hajóhad műveleteivel. Angliában ugy mondják, hogy pontos híreik vannak arról, 'hogy a német hajóhadat a háború kezdete óta rengeteg módon megnövelték, ugy, hogy még soha sem volt olyan erős, mint aminő most. Kopenhága, március 14. A Times kato nai tudósítója .megállapítja, hogy -a németek a legutóbbi időben az Északi-tengeren előbbre nyomulnak, mint ezelőtt. A légi harcban való felsöbbségiik abba a helyzetbe hozza őket. hogy az angol hajók mozdulatairól gyorsan értesülnek és más előnyöket is szereznek maguknak ezen az uton. (Saját tudósítónktól.) A iBe-rlini-köruton, az uj honvédlaktanyávail szemben kaszárnyaszerű sárga házban laknak a város szegényei. Becsöngetünk és megkérjük az apácák főnöknőjét: Piacidia-testvért, adjon engedélyt, hogy széttekinthessünk az intézetben. A főnöknő készségesen áll rendelkezésünkre, sőt kirendeli mellénk Sarolta-testvért is, a féríicsztáily felügyelőnőjét. .A két apáca kísér bennünket végig a hálószobákon, — üresek, mert nappal a foglalkoztatóban üldögélnek, vagy tollat fosztanak a hivatalos szegények — majd lemegyünk az udvar hátsó részébe, aliol külön vannak a férfiak és külön a nők elhelyezve. Először a női-terembe tekintünk be. A a asszonyok hosszú padokon ülnek, — előttük asztal — és tollat fosztanak. -Egyik a sarokban húzódott meg, mikor odaérünk és a főnöknő megkérdezi, hogy érzi magát, — sirva fakad. Olyan kellemetlen hallgatni az öreg asszony zokogását... iFePvcuul előttünk az élet. IAZ egyik aszszouy, — galambősz baja van és jóságos tekintete — valamikor jobb napokat látott. Az ura főszolgabíró volt, de nem becsülte meg magát: kártyázott és a bort jobban szerette, mint a tisztességet. Fegyelmi uton eltávolították a hivatalából, fokról-fokra sülyedt, végül is, — három év előtt — delírium tremensben halt meg. A felesége azóta a városi szegényház lakója. Szorgalmason fosztja a tollat Baksa Antalné, egy fazekasme-ster özvegye, akinek aa ura harminc esztendeje, hogy meghalt. Aa egyik fia harminckilenc éves korában megörült, a másik nz olasz harctéren küzd a hazáért. — Már megkr.pta a kis ezüst vitézségi érmet, — mondja büszkén özvegy Baksa >Antalné. Van egy alsóvárosi asszony is közöttük, özvegy Szél Pálné, aki öt esztendeje lakója a szegényháznak. Mégvan elégedlve a sorsával és csak az a kívánsága, hogy a Szilveszter gyerek visszajöjjön a nagy csatáiról. A férfiak az udvaron ülnek és nagyban füstölnek. Két szerencsétlen paralitikus is van közöttük, az egyik még egészen fiatal ..m'ber: harmincöt esztendős. Egykedvűen bámul a semmibe és még az apácákat sem üdvözli. — Zsenrberi János pásztor ember 'vagyok, — mutatkozik be egy illemtudó magyar és tisztessé-gtudóan megbillenti a kalapját. Aztán kérés nélkül elmondja, hogy két fia katona, mind a kettő a negyvenhatodik gyalogezredben. Az öreg pásztor ember reszkető kézzel nyul a zsebébe és elmosódott írású tábori-lapot nyújt felénk. — Tessék, biztos ur, — mondja — itt bizonyíték arról, hogy katona mindakét fiam. A főnöknő elmosolyodik és megnyugtatja: — Úgyis elhiszi ez az ur, liogy katona fiai vannak, — mondja. — De nem ugy van az. Az írás az beazél és én öreg pásztor ember létemre nem veszem fel egy világért, ha a biztos ur kételkedik a mondásomban. Közben Dudás Antal is jelentkezik, —• eddig a bicskáját köszörülte a szobában — és elmondja, hogy világotjárt ember, a boszniai okkuipációt its végigcsinálta. Az a gazember Hadzsi Loja volt az oka mindennek, ha ö nincs, akkor egész Oroszország a miénk lett volna. Antal bácsi a szegényház politikusa, háborús kérdésekiben feltétlenül szaktekintély. .Megállapítható, bogy a nők csak sejtik, hogy háború van és ezt is a férfiak beszélgetéséből tudják; de a férfiak, azok egyébről sem beszélnek, mint a „nagy csatáról." Mii! " nyájan gyűlölik az oroszt, a szer-bet az ole angolt, meg a — németet. Különösen D bácsi nem hisz a „néonetnek", mert f