Délmagyarország, 1916. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1916-02-02 / 28. szám

Szeged, 1916 -február 2 DELMAGYARORSZÁG A szinügyi bizottság iilése. (Saját tuctósiiónktól.) A szinügyi biz'ti ság m-a délután ülést tartott a városi széképület bizottsági termében. lAz ülésnek prológusa is volt, még pedig a szinügyi bizottság elnökének: dr. Gaál Endre városi tanácsnok hivatali helyiségében, ahol az ölniük ur, egy kissé tálán tulhangdsan is, előadást tartolt arról, hogy miért, kelleti .szabályrendeletet alkotni a zárt ülésről. lA szinügyi bizottság ugyanis zárt üléseket szokott tartani, lm a színtársulat személyzeti dolgait tárgyalják. És dr. Gaál Endre, a szinügyi bizottság elnöke"-ékes szavakban megmagyarázta, liogy Bulla Jenő és Wimmer Fülöp miatt kellett szabály rendeletet alkotni a zárt ülések irányában, nehogy nyilvánosan tárgyalhassák a színtársulat személyzetének a bizottság ülésein történhető bírálatát. A tanácsnok ur nevetséges állítását kellő értékére kell leszállitanunk. Balla Jenő, a DGrnagyarország munkatársa, mióta hírlapírói kötelességből tudási fásokat ir a szinügyi bizottság üléseiről, soha ncsm közölte azokat a bírálatokat, amik a szinügyi bizottság ülésein a társulat tagjairól elhangzottak. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az tudva valótlant állit. Balla Jenő esa'k azokról a komédiákról, lieeeekről, in trikókról irt, amik a bizottság ülésein előfordullak és irt az elnök ur szinészeti ismereteiről, elnökösködóséről és egyéb megnyilatkozásairól. Az elrendelt zárt ülések csak arra voltak jók, Ijogy az ott elhangzott jelentéseket, kijelentéseket és egyéb dolgokat ne lehessen ellenőrizni, ne lehessen rámutatni, hogy mi födi a valóságot és ,m.i ellenkezik az igaz-ággal. Ezért kellett elrendelni a zárt üléseket és még azért, hogy nq lőhessen minden ülésről humoros tudósítással detektálni a közönséget. , , E kis kitérő utón pedig beszámolunk a szinügyi bizottság mai üléséről. Jetem voltak dv. Gal Endre, Baek Bernát, dr. Bcesey Károly, dr. Gerle Imre, Vajda. Béla és Weinei Miksa. Az elnök Balogh Károly városi tanácsnok indítványát ismertette, amely tudvalevő! a kórzorcium megszüntetését célozza. E kérdésben már a közgyűlés határozott ugyan, de a bizottság foglalkozott vele és Vajda Béla megjegyezte, hogy az a baj, hogy az igazgató azt hangoztatja, hogy konzorciummal állunk szemben, mig az elnök arról beszél, liogy a konzorcium csak látszólagos. Dr. Becsey Károly szerint az' igazgató felelős mindenért és ha a tanács a művészi igények tekintetéiben tett is engedményeket, ezt most már meg tehet szüntetni. Dr. Gerle Imre azt ajánlotta, hogy meg kellene az igazgatót kérdezni, hogy hajlandó-e a konzorciumot beszüntetni? Ha igen, minek a kérdés felett vitatkozni? Kár is volt. A közgyűlés már kimondotta a konzorcium befejezését. Még azt tárgyalta a bizottság, hogy mikor mutassa be az igazgató a jövendő társulata névsorát. Abban állapodtak meg, bogy április 15-re kötetes az igazgató társulata névsorát bemutatni. Erre a határozatra nagyon helyesen jegyezte meg dr. Gerle Imre, hogy ha eddig nincs szervezve megfelelően a társulat, később se lesz, mert ilyenkorra már minden jó tag elszerződött. Elhatározta még a bizottság, hogy a tanácsnak javasolni fogja, hogy a cukrászdában engedje meg a dohányzást. 110000000000000001*: MOZGO [5 ni APOILO SZÍNHÁZ Február 2-án, szerdán A legmesieribb tietekllvtöriéne'. HaláÜelefon. Dráma 3 felvonásban. •••• A legkacagtatóbb filmvígjáték. i Vigjáték 3 felvonásban. L5J Előadások délután 2 órától kezdve. Gyermek0 jegyek csak az első előadásra érvényesek. ® I 00000000000000000 rsi 0 0 0 0 0 E 0 0 0 0 . ® : ® Szegedi századparancsnok a rarance-toporouci harcokról. Dr. Kárpáli Károly, az állami főgimnázium igazgatójának a .szívességéből alkalmunk Van Pcidl Imre, tartalékos főihadnagy, allaoni főgimnáziumi tanár január 26-án kelt levelét a rarance -toporouei frontról az al a bbi nkban köz read n i: ... most már valamivel könnyebb dolgunk van. A muszka is esönde-ebb és kevesebbet ágyúz bennünket. Igen nagy veszteségei vannak s mi is hozzá szoktunk ia veszedelmekhez. De az első hetek bizony igen kemények voltak. Különösen a tüzérségi tüz volt rettenetes. Igen nehéz gránátokkal, veszedelmes pontossággal lődöztek bennünket napokon keresztül. Az ágyúzás után jött hirtel en a gyalogsági támadás. Ezt természetesen visszavertük s utána megint kezdődött az idegeket a végsőig megfeszítő gránátozús. Kibirtnk, .akik ételben maradtunk & mi győztünk. Persze, még nincs vége, mert a muszka folyton kiséri étezik ujak csapatokkal s ujabb támadásokkal s lehelnek még nagy harcok, veszteségek, de céljáé, hogy frontunkat áttörje, vem fogja elérni. Ettől már elkésett. Legföljebb betörhet itt-ott. de néhány óra múlva ott a tartalékunk s a muszka hanyatt-hcfmlok menekül vissza. Ilyenkor ugy hullatnak, mint a legyek, a szó legigazibb értelmében. Az én századom előtt 80—100 hullát olvastam meg körülbelül száz lépés szélességben. Sokan le is fényképezték őket. Megjegyzem, nem az én századom ellen történt a támadás, de szintén tanárember, Zrorényi főhadnagy volt a századiparancsnok, aki itt a muszkákat századával visszaverte. En akkor váltottam fel őket századommal, amikor ők már megtették a kötelességüket. Természetesen azóta is szaporodott a muszka halottak szórna. És még sem enged a disznó. Most már saját csapatainak a holttestei között ássa magáit előre. Mennél közelebb jön, annál kevesebbet ágyúznak te.mminket, mert- a saját csapatait is veszélyezteti. A gyalogsági {támadásban nem is lehet összehasonlítom az oroszt a mi honvédeinkkcl. m Himnusz az anyákról. Irta: Hans von Kahlenberg. Fekete ruhában, egyszerű gyászkalappal haladnak a tömegben. Nincs semmi póz, semmi tolakodás' a magaviseletükben, inkább azt hihetné az ember, liogy észrevétlenül akarnak maradni az ő áriryszerüségükben. Mintha nem akarnák, hogy az ember megállítsa őket és kérdezősködjek. Valami .nyugtalanság hajtja valamennyit, semmisem köti már őket a kötésükhöz, vagy a varróaszta lukhoz, újságot sem olvasnak inár, már régen nemi — és a kíváncsiság sem viszi már őket a falragaszok elé, mainem érdeklik őket a különkiadások és a csődületek. Ha valaki Lengyelországról, yag.v Szerbiáról baszó! velük, odahallgatnak ugyan, de szórakozottan és nem v.tallóznak. Aki beszél nekik mindezekről, az gyűlöl, bírál, győzedelmeskedik, nékik azonban minderre nincs válaszuk. Sohasem hallottam közülük egyet is beosmérelm vagy átkozódni, Legföljebb azt mondja: — Túlsókat imádkoztam a boldogságaért jMost talán boldog... I>e az az egy negyedóra — az az utolsó! -Egyik azt irta, hogy egy negyedóra volt, másik ugy vélte, hogy hat óra. Ép azokban az "órákban semmire sem gondoltam és jártam a dolgom után, bevásároltam, vagy főztem... KépM-e az anyai akarat megvédeni gyermeket, ál-j tal-e eléje védőtfalat? És tekintete álmodozó. Aztán megint megelevenedik előtte a mult, megelevenedik kegyetlenül ós vcesen. A szekrényben még ott lóg a ruhája, ott áll a cipője, mely megőrizte lábának formáját, vagy oda vtan támasztva a rokett, ahogy még ő tette te. Ereklyeként őrzi az anya ezeket, az emlékeket. Magába szívja könyveinek és teveleinek tinóm, szinte észrevehetetlenül finom illatát. Ruháit nem alkarja kiakasztani a levegőre, hogy valahogy el ne tűnjön belőlük aj. ő egyéniségének lehelete. Ilyen hálványtiszteletet iiz titkon... ép ugy mint mikor egykor kisfiú korában, cirógatta őt. Egy kis forradás volt a vállán, vagy egy fehér foltocska a térde alatt. Ki más tud ezekről az apró dolgokról, mint az anya? Fiatal volt, szép és vidám. Huszonegy éves ,volt Huszonkettő. Huszonhárom ...S most vége! Szegényes ruhái an halavány as-zony szállott egy férfival a vasúti szakaszba. Az asszony minduntalan olvasgatta aiz ujjain: egy, kettő, három. Aztán megint elölről, újból és újból: cgy, kettő, három. Néhány süldő leány vigyorgott < zen a különös viselkedésen. Végre megszólalt a férfi: — Csak aztán meg ne bánják a nevelésüket. Három fiunk esett cl a harctéren s az anyjukat gyógy intézetbe viszem most... ' A fiatalság erre elnémult, rémessé lett a csönd a fülkében. Járnak-kelnek köztünk anyák, akik odaadták egyetlen fiukat, akik mind a kettőt, mind a négyet. (Ezek hordják a legmagasztosabb keresztet! Ks a fájdalomtól mégsem k övül tek meg. Mozognak, járnak-kelnek. Olt találni őket a kórházakban, amint ápolnak, ott sürögnek-forognak a népkonyhákon és épugy teljesitik a kötelességüket jnint azelőtt. Van férjük, vagy vannak agg szüleik, avagy még más gyermekeik és a mindennapi kötelesség ezekkel szemben taríja bennük a lelket. A 'konyhán tesznek-vesznek, vagy bevásárolnak, megbízásokat adnak vagy teljesítenek. Néha ezt hallani: Jól néz ki, még sincs egészen megtörve... Nem Erzsébet királyné volt-e az, aki azt mondotta, hogy nem mindig a testi halál halálunknak a napja? lEzek aiz anyák ismerik amazokat az anyákat is. Azokat, akiken a fájdalom ugy elhatalmasodott, liogy betölti minden porcikájukat, akiknek a könnye nem patakokban c-mlik. Hinnem nagy, zugó folyammá változott, emrty mellé letelepednek és amelyből merítenek. Aztán egyik odanyújtja a másiknak a keserű csészét és halk, forró szavakat suttognak egymásnak, oly halkan, aliogy csak az anyák tudnak, liogy a többiek, akik nem anyák, ne hallhassák őket és oly forrón, mint azok, akik szintén égnek a fájdalomtól és véreznék. Valami közösség fejlődött ki ezek között aiz elárvultak között. S mikor látják az utcán azokat, akik szintén feketében ós özvegyen, mint ők, ki-