Délmagyarország, 1916. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1916-01-22 / 19. szám
2 íóÉLMAGYARORSZAG. fezeged, 1916. január 22. ujrafelépitésének céljára folyó gyűjtés emberséges >és hazafias müvét. Legtöbb vármegyéink éls városunk mindjárt az akció kezdetén szavazta meg adományát, amikor még a szükségelt összeg mennyisége nem nyert megállapítást. Ezek a imcgyék, amelyek akkor a kár is,merete nélkül esetleg szerényebb összeget ajánlottak ifol a nemes cél javára, mikor megtudták, bogy az omszdulta vidék fclsegélyezésére körülbelül 7 milliónyi társadalmi adományra van szükség, ujabb -zároot vetve anyaga erejükkel, majdnem mind megpéto'lt'ák az első összeget. Igy (például a gazdag jMoscn-vármegye is, amely az első adakozóik közé tartozott, csak 8000 koronát szavazott írveg alklkor, most azonban a vármegye községeinek képviselőtestületei elhatározták, hogy a feldúlt tűzhelyek javára l>eszedik közönségüktől az állami egyen'ds adó 1%-á.t pótadó alakijában. Ezzel Mcison-vármegye is bizonyára méltó helyhez (fog jutni az adakozó törvényhatóságok torában. Az első hülyét ebben a sorban ma is még Borscdvármegye foglalja el, mely (bár eddiig gyüjténeiből már 295.386 korona 40 fillért beszolgáltatot a Khuen-Hédrrráry Károly gróf 'elnöklete alatt működő Országos .Bizottsálghoz, •mégis folytatja még az akciót, melynek ujabb eredménye i«mót 8000 korona körül jár. Sőt a vármegye székhelye, Miskolc, maga külön gyűjtést indított, mely ugyancsak még folyamatban van, de már eddig is körülbelül 40.000 koronát eredményezett. Ujabban még a következő törvényhatóságé,k adakozásáról nyert az Országos •Bizottság ért'esitétt: "Bihar vármegye 53.772 korona 29 fillért gyűjtött. Nsgykülk,üllő-vármegye gyűjtése < ddig körülbelül 24.000 koronát eredményezett. Nagyvárad város adomám ya a t örvén yh a tó-ó í 5000 korona adakozásával együtt 16.891 korona '51 fillérre rug. .Nagykőrös város 10 000 koronát szavazott meg és további 9101 korona 23 fillért, gyűjtött. (Hajdumán,ás társadalmának 6420 korona gyűjtését a város 8000 kormára egészítette ki. Makó város eddigi akciója 6013 korona 01 fillért eredményezett. A nemes munka ezekben a törvényhatóságokban is, ,a többiekben is nagyrészt még folyik. — Kerekes könyvtár a harctéren. Érdekes tervet valósított meg a német hadvezetőség most azáltal, hegy nemcsak „gulyása gyuból" táplálja a harcosokat, ha,nem már „kiu'lturágyuból" is. Igy nevezték cl maguk a német katonák a kerekes könyvtárt., amely egy bizottság által összeválogatott olvasmányokkal látja el a harctéren küzdőket. Eddig is sok ezer meg ezer könyvet és újságot küldött a német közönség a frontra, 'de ebben nem volt semmi tervszerűség. Régi ós uj, jó és rossz könyveik válogatás nélkül kerültek ki a harctérre. Aztán előfordult az is, hogy mig némely csapatok tul voltak halmozva olvasnivalóval, imásck egyáltalán minden szellemi táplálék búján voltak. IA rémet szervező erő ebbe is belenyúlt, hogy rendet teremtsen. Conze dr. államtitkárral az élén, bizottság alakult, amely szekéren vihető könyvtárakat állit össze és azclkat a frontra küldi. Minden hadosztály fog egy-egy ilyen kerekes köny vtárat kapni, üt ilyen (könyvtár már utrakészen áll és ezt csakhamar még tíz fogja követni, majd ujabbak és ujabbak, mig minden hadosztálynak meglesz a maga könyvtára. Az egyes hadosztályok persze aztán ki is cserélik egymással a könyvtáraikat, (Egy-egy ilyen kerekes könyvtár 1000—1500 kötetből áll, amelyek a szépirodalom és tud'.máin y minden ágát képviselik. Hogy a könyvek szerzői közül ctsak néhány nevet felemlítsünk: (Fritz fíenter, Tolstoj, \Björnsou, Mackey, Cartyle, Fontane, Kant. Ibsen, Naumann. Uerlhardt, Hauptmann, Éneken stb. a német klasszikusokon kivül. A könyvtárakat a hadosztály törzs egyik képviselője és a külöprböző felekezetek lelkészei fogják kezelni. — Tetótöz a Francia-utcában. Pénteken délután két órakor tüz támadt a Franciauitca 15. számú háziban. A tető egy része leégett, a tüz továbbterjedését a kivonult tűzoltók meggátolták. iA kár jelentéktelen. K0RZ0 MOZI Igazgató: VAS SÁNDOR. •••• Telefon 11-85. Szombaton és vasárnap A kinematographia legnagyobb szenzációja. Felülmúlja Quó Vadist és Nílus királynőjét. Óriási filmszenzáció. • Óriási filmszenzáció. Salambó. 6 felvonásban. Egész előadást kitöltő film. Előadások pénteken és szombaton 5, 7 és 9 órakor, vasárnap d. u. 2, fél 4, 5, 7 és 9 órakor. Minden előadáson számozott helyek. — A tábori postaforgalom korlátozása. A szegedi postahivatal közli velünk, hogy további intiézkcdéisig a ,16, 34, 45, 46, 49, 95, 170, 190, 211, 233, 308. és 317. tábori postaszámokra postacsomagokat nem továbbítanak, tehát a közönség ezekre a számokra no készítsen' egyelőre 'csomagokat. — Beleesett a forró vízbe. Borzalmas gyermektragédia történt Szélpál József alsótanyai gazdálkodó portáján. Disznóölés volt és az ötesztendős Szélpál Ilonka nagyon örült ennek a mulatságnak, körülugrálta a tüzet, ahol egy nagy edényben forrott a viz. A kislány megbotlott és beleesett a rizbe. (Súlyos égési sebeibe pénteken reggel belehalt. A hatóság .megindította az eljárást annak a megállapítására, bogy terhel-e valakit felelősség a kislány tragikus haláláért. — A Salambó bemutatója. A Korzó-mozi igazgatóságának nem volt hiábavaló az áldozatkészsége, amikor a film-technika legnagyobb alkotását, a Salaiul ót. három napra megszerezte, mert Szeged műértő közönsége tömegesen jelent meg a bemutatón. A Salambó felvételei a lehető lertnagyobl) sikernek, cl lelhet mondani, (liogy stiszierübben még nem állítottak bo darabot, mint ezt. (A rendezés kiválóságát elismeréssel lehet megemlíteni és az elismerés hangján kell szólani a darab főszereplőiről is. akik- klasszikus alakit ásaikkol valósággal műélvezetei nyújtottak. Szontbate,u éis vasárnap mariid még mükőrcn Salambó. — A városi nvelvískolában uj francia, német, angol és török tanfolyamok nvilnak meg iannár 1-én. Beiratkozni lehet, naponkét a Városi Felsőkereskedelmi iskolában földszint jobbra, délelőtt és délután. Telefon 14—11. Igazgató, Jakab Dávid. FR0MMER, BROWNING. 1914. mode'a steyor pisztolyok Sebük Mihálynál Szeged, Valéria tér kaphatók. PÉTER KIRÁLY ELUTAZOTT ATHÉNBŐL. Athén, január 21. Péter király ma Athénből Edipsoson át Szalonikibe érkezeit. Bojovics tábornok, Sarrail és Mac Mohon fogadták a királyt, aki beszámolt Konstantin királynál telt látogatásának eredményéről is. Sarruil tábornok 18-án vette át hivatalisan az angol és francia vezérkar megbízásából az antant szalonikii serege felett a fővezérletet. ANGLIA KÉT VAGY TIZ ÉVIG HARCOL. AMSTERDAM: Lord Derby, a „Newyork Herald" levelezőjének a következőket mondta: ' — Ha a• háboru két, vagy tiz 'évig tart, Anglia harcolni fog addig, amig Németországot alaposan le nem veri. A mi uj hadseregünk magasan felette áll a német seregeknek. Arra a kérdésre, hogy nem fél-c, hogy a védkötelezettség belső zavarok előidézője lehet, lord Derby azt felelte, hogy a munkásság egy szívvel és lélekkel a néppel érez, a végső győzelemben bizva. Jégvermemet bérbe adnám, amely körülbelül 350 kocsi jeget fogad be Feltételek nálam folyó hó 23-ig megtudhatók. MELLIS LAJOS, mészáros Petőfi Sándor-sugárut 27.