Délmagyarország, 1916. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1916-01-21 / 18. szám
Szegted, 191 (i. január 21. 1 )ÉLM A (ÍY AtRORSZ Ad. 7. Radkó Dimitriev Riga védője. (Saját tudósítónktól) Nem a harcmezőn szerepel, mert szépen meglapul a polgári lakosaitól kiürített Rigában, hanem a Petit Párisién hasábjain. Ennek a lapnak az orosz fronton bolyongó harctéri .tudósítója elvetődött' Rigába is és a renegát tábornok rögtön fülön 'ragadta — na nem az újságírót, ámbár odaát az oroszoknál az sincs kizárva, hanem — az alkalmat és leadott egy intervjut a világ számára. Ez a nem tudni mi okból annyi önérzettől dagadó nyilatkozat alkalmat szolgáltat nekünk arra, hogy összefoglaló képet adjunk arról a Radko Dimitrivről, aki a kárpáti harcok idején annak a töméntelen orosznak a feláldozásával oly becses szolgálatot tett a mi -nagy háborúnk ügyének. Ez a modern Coriolanns eddig nem azért nem ment még a saját hazája: Bulgária ellen, mintha nem szívesen vállalkozott volna erre, hanem azért nem, mert Oroszországnak, az emberanyagban kifogyhatatlan birodalomnak nincsen egy pár százezer katonája, akit a főfronton nélkülözhetne és igy Radlko Dimitrievnek be kell érnie azzal, hogy ahelyett, hogy Várna kapuit döngetné, Rigában legyen a jégre, téve és onnan kürtölje világgá az említetf francia lap hasábjain: a megvertek dicsőségét. Dimitriev a délbulgáriai Gradezból való. A nyolcvanas évek elején elvégezte a pétervári katonai akadémiát és mint tiszt belépett a bolgár hadseregbe. 1885. őszén végigkiizdötte a szerbek elleni hadjáratot. A Battenberg Sándor fejedelem elleni összeesküvésnek ő is részese volt. Amikor aztán a kamara elnöke, Sztambulov az ellenforradalom élére állott és ennek sógora, Muthurov tábornok a déli bolgár csapatokat Szófiába vezette, hogy a szófiai helyőrséget (lefegyverezze és megbüntettesse, Dimitriev Benderev és Genev nevü társaival Oroszországba menekült, .ahol körülbelül nyolc esztendőit töltött számkivetésben. Mikor (1894) Oroszország és Bulgária megbékült egymással, Ferdinánd fejedelem, a mostani bolgár király, amnesztiát adott és Dimitriev visszatérhetett s beléphetett Ismét a bolgár hadseregbe. Húsz év alatt különböző állásokat töltött be a hadseregben és tábornokká lón. A Balkún-húboru idején rábízták a III. bolgár hadsereg vezetését, amely a KirkKilissze—Lüle-Burgasz vonalon operált. Rövid idő alatt sikerült neki a török hadsereget Csatuldzsa mögé vetni. Ezen operáció alatt azonban közte és a vezérkar közt nézeteltérések keletkeztek, amelyek Bulgária katasztrófáját idézték elő. Dimitriev ugyanis teljes erejével üldözni akarta a törököt, hogy viszstaszoritsa Ázsiába, a vezérkar ellenben várakozás taktikáját követte. Kinek a véleménye volt helyesebb, azt megmutatta ennek az akciónak a szerencsétlen kimenetele. A íailogatas révén a törökök időt nyertek arra, fogy megerősítsék a Csataldizsa-vonalat és amikor később a bolgár vezérkar kiadta parancsot ezen vonal kierőszakolására, 17 ezer ember lelte ott halálát. Dimitrievet tisztjei é.s katonái istenítették és Napoleoncsevnek (Napoleonka) nevezték. ( A londoni béke után Dimitriev visszatart Szófiába és kívánsága, ellenére a második balkáni .hadiárat generálisszimuszává nevezték ki. Ámde sem széleskörű katonai tudása, sem energiája nem tudott a viszonyok fölött úrrá lenni. Kimerült 'hadsereggel 7—800 kilométernyi fronton az északi, déli és nyugati ellenséggel megbirkózni, lehetetlenség volt. A második balkáni hadjárat és a vezérkarral való viszálykodás annyira elkeserítette, hogy hitelre találtaik azok a mendemondák, amelyek szerint Dimitriev élére áll az elégedetlenkedőknek, — nagy számmal voltak ilyenek — és detronizálja az uralkodóházat. Ezek a hírek bizonyára a fülébe jutottak Ferdinánd királynak, aki bizonyára azzal as zándékkal, hogy eltávolítsa az országból, kinevezte őt Pétervárra követnek. Di mitriev el 1 enkezet t: — Felség, én nem vagyok diplomata, hanem katona. A diplomáciához egyáltalán nem értek! — Es én megparancsolom önnek, tábornok, hogy Pétervánra menjen! — mondta állítólag a király. — Jó, — felelte a tábornak, — de a legelső alkalommal fel fogom cserélni a követségi állást a csapatvezetéssel. Egy másik forrásunk azonban egészen másnak jellemzi Dimitriev egyéniségét és működését: — A bolgár tisztikarral szemben — mondja a forrás — Dimitriev sokkal idegenebbül állott, mint orosz kollégáival szemben. Ifjúkorát Oroszországban íöitötte és ott mint fiatal tiszt gyorsan emelkedett. Mikor aztán megint visszatért Bulgáriába, sem a bolgár tisztikar, sem a társadalom nem akarta az ö rehabilitációját elfogadni. Még azok után a nagy katonai sikerek után is. amelyet a bolgár—török háborúban kivívott, nem oszlott el felőle a,z. a vélemény, liogy orosz szolgálatban áll. Ez a vélemény mintegy beigazolást nyert akkor, amiiker, mint a szerbek elleni hadjárat fővezére, orosz kivánságra visszarendelte Kutintsev hadseregét, amely messzire benyomult volt az ellenség földjére. Ezzel végleg elvesztette hitelét. Amikor' annyira ment, hogy Szevov tábornoknak, aki három hadseregnek volt a parancsnoka, meghagyta, hogy vonuljon vissza a határtól, ez azt felelte neki: Én nem vesztettem el az eszemet és a világért sem fogom kiüríteni ezeket az állásokat! A háború befejezése után érezte, hogy helyzete a hadseregben tarthatatlan, azért szívesen, vállalta a pétervári diplomáciát megbízatást. Mert ő Pétervárott van otthon. Felesége orosz nő, fia is Oroszországban telepedett meg és annak a felesége is orosz nő. A bolgár hadseregtől való .megválása a nacionaiisákat örömmel töltötte el. az orosz hadseregbe való belépése pedig Bulgáriában az általános megbotránkozás viharát • kavarta fel. Az orosz támadás felőrli Bvanov seregét. Bécs, január 20. Csaknem egy hónapja, hogy az oroszok nagy offenzívája a besszarábiai határon és Bukovina és Keletgalicia ellen megindult. Karácsonykor rohanták meg először az oroszok állásainkat abban a hiszemben, hogy támadásuk meglepetésszerűen fog érinteni minket. Joffre tábornok módszerével éltek, használták először a pergőtüzet és a támadó oszlopok tagozása olykor tizenhatszoros volt. Az offenziva nem ért célt, már az első napokon összeomlott s igy a meglepetésből nem lett semmi. Az oroszok elpanaszolták nagyszerű védőállásainkat, amelyeket ujabb modem eszközökkel szereltünk fel, de nem tágitattak attól a tervüktől, hogy áttörjék legdélibb frontunkat, hogy elfoglalják Bukovinát és ezzel politikailag nyomást gyakoroljanak Romániára, ahol az utóbbi időben az antant egyre hevesebb agitációt fejt ki. Tegnapelőtt, miután a harcok már két nap óta elcsendesedtek, Hőfer az újévi csata befejezte^ jelentette. Ezek eredményeképen' az oroszok hetvenezer embert vesztettek h lottiakban és sebesültekben és hatezer k..l;o~ nát foglyokban. Ivanov tábornok ugylátszik, nem elégelte meg ezt a számot, konokul ragaszkodik áttörő tervéhez és ismét megujultak a harcok Cseriiovictól keletre Toporoucnál és Bojannál. A támadások most sem értek váratlanul bennünket, hiszen vezérkari jelentésünk már napokkal ezelőtt beszámolt róla, hogy Kcletgaliciá'ban uj csapatmozdula tokát visznek végbe az oroszok. Az oroszok rohamai Ivanov uj hadseregének felmorzsolódásához fog vezetni. Oroszország nem mond le Besszarábiáról. Bukarest, január 20. Az orosz határról jelentik: Szaszonov orosz külügyminiszter a mjnap kategorikusan megcáfolta azokat az ujabban* terjesztett híreket, hogy Oroszország kész volna Besszarábiát Romániának átengedni. Oroszország — mondta Szaszonov — semmi körülmények között sem hajlandó Bcsszurdbia átengedésére. Ami pedig Románia jövőbeli magatartását illeti, az orosz külügyminiszter nem hiszi, hogy Románia egyáltalában belekeveredne a mostani világháborúba. Románia — úgymond — most aftnál is könnyebben megőrizheti semlegességét, mert Oroszország ujabban 'lemondott arról a tervéről, hogy csapatait Románián keresztül vonultatja át. Orosz közállapotok. Stockholm, január 20. Pétervárott ismét több sikkasztást fedeztek föl. Drasevszki vár(©.kapitányt letartóztatták, mert egy péiervári újság 'szerkesztőjét arra kény szerit ette, hogy hamis nyugtákat állítson ki. Hyen módon egy év alatt félmillió rubelt sikkasztott el. Azonkívül álfamkötségen egészen berendezte birtokát, amelyet most vásárolt sikkasztott pénzen. Egy szemtanú a Lovcsen elfoglalásáról. Zürich, január 20. A Lovcsen megostr omlásáról egy semleges jelentést közöl a Schweizerische Tclegraphen-lnf ormát ion levelezője: E hatalmas bástya meghódítása — mondja a jelentés — az osztrák-magyar hadseregnek egyenesen mesébe illő sikere, a mely az egész világot ámulatba ejti. A levelező leírja a hatalmas védőmiivéket és kiemeli, hogy a rohamra menő csapatokat különösen a Lovcsenen felállított olasz deportúgyuk veszélyeztették, amelyeknek nagy a hajtási szögük. Szinte lenyűgöző volt az osztrák-magyar tüzérségnek 8-án délben a Lovcsen ellen irányított tüzelése, amely főképen a Szolár-magaslat két oldalán levő állásokat, valamint a többi betörési helyeket vette célba. A tüzérség tömegtüzelése rettentő vihar módjára dühöngött, minthogy az ágyuk bőm- . bülését ezerszeresen visszhangozták a sziklák. Amikor a gyalogság rohamra indult a Lovcsen ellen, süni zápor és havazás állott be. A magyar gyalogosok tömegei a hóvihar és erős bóra ellen mászták meg a sziklákat, miközben ki voltak téve a jól fedett ellenség tüzelésének. Sürü köd ereszkedett alá, ami megkönnyitette a katonáknak a sziklafalak megmásizását. Kétnapi rettenetes küzdelem után, 10-én délélőtt a támadók ezerméternyire a 'tenger fölött borzalmas közelharc után rohamra indulhattak. Krausz gyalogezredben százados 10*én este fél nyolc órakor elsőnek lépett győztesként a Lovcsen csúcsára. é