Délmagyarország, 1915. december (4. évfolyam, 287-311. szám)
1915-12-05 / 291. szám
Szeged, 1915. december 5. DÉLMAGYABOBSZÁG. Beszélgessünk. (A kultúrpalota előcsarnoka, ahol elhagyatva áll a fahonvéd. (Esti idő. Künn nedves félhideg.) A fahonvéd (busán áll, a szemét a földre szegzi): Tavaly ilyenkor nem volt látoga-" tóm. lEgyedlili vendégünk az ember magas hó volt és még sem fáztunk. Több .melegséget éreztem, mint itt, mostanában. És haza gondoltain igy Karácsony-táján, hogy ugyan mit is csinálnak az enyimek. Én: >És most mire gondol ? A fahonvéd: iSok mindenre és leginkább azokra, akik a fronton állnak és várják a Megváltó érkezését szent Karácsony előestéjére. Mi meg a jó híreket várjuk róluk. (Egy kis elgondolkozás után.) Hallom, hogy a színházban előadást tartottak a fronton levő vitézeink karáiesonyfájára való egyet-másra. Volt-e eredmény? Én: Nem igen volt. Nagyon kevesen gondoltak azokra, akik mi ránk gondolnak, érettünk áznak-fázmak, száz halállal szembeszállnak. Hálátlan a világ, dicső honvédunk. A fahonvéd <(keservesen mosolyog, majd csöndesen megszólal): Nem baj, no. Ki igy, ki ugy, mindenki az embersége szerint cselekszik. Mondja csak, küldik-e már a melegítő ruhaféléket a katonáknak? Én: Még nem hallottam róla. Sok ezen a tájon a Pató iPál, akinek az volt a szava járása: Hejh, ráérünk arra még. A fahonvéd (szomorúan): Rá ugy-s? Azt gondolom én, uram, hogy azért mennek igy a dolgok, mert amit az egyik akar az intézők közül, a másiiik nem akarja. Személyes torzsalkodások késleltetik az ügyek intézésének rendjét. Hiúság kérdése minden, ezen akadnak meg a sürgős intézkedések. Én: Szent igaz. A fahonvéd (gúnyosan mosolyogva): Ugy-e legutóbb a .másik egyesület rendezett felolvasást? Mentik a gyerekeket. Hát van még? Azt hiszem, maholnap Írmagja sem lesz. Az az éh nézetem uram, hogy a sok bába között elvész a. gyerek. Én: Bizony az volna a jó, ha annyi gyerek lenne, ahány bába van. Mert ebből ugyancsak sok van és aki van, a,z mind azért ágál, hogy tudjanak a létezéséről. A fahonvéd: Hát fa van-e? Én: Ha nincs, majd lesz. Mire valók az értekezleteik, a tanácskozások? Majd kisütnek valamit a hatóság bölcsei. Hallom rendeletet akarnak kiadni, hogy sem ceruzát, sem fogvájót nem szabad más használatra kiadni, csak tüzelésre. Láthatja drága vitézünk, lesz erősitik, hogy a bírálót leintették annak nem tüzelő anyagunk, csak pénzünk legyen rávaló. A fahonvéd: Azt hallom, hogy másutt máskép van minden. Miskolcon nemcsak olcsó kocsonyát lehet kapni, hanem fát, is. Én: Ugy mondják. iDe hát édes honvédem, Miskolcon kevesebbet üléseznek, tanácskoznak, ott cselekszenek és ott nincs annyi újság, mint errefelé, ahol még a" lélokzetvételüket is kiíratják azok az újságokba, aki szeretik a nevüket forgalomba hozatni és szerepeltetni. A fahonvéd: lOlyanok vannak-d, akik nem szeretik? Én: Hogy ne volnának. De ezek azért nem szeretik, mert rendszerint bírálattal kapcsolatos a nevük érintése. Dicséretből a sok is kevés, de egy szó bírálatra má.r fölszisszennek és szaladnak Ponciustól—Pilátusig, hogy így meg ugy azért áldozták fel életüket a jótékonyság szolgálatában, hogy öregségükre se hagyják békében őket. És ha találkozik egy-egy befolyásos pártfogó, aki szót emel az érdekükben, akkor aztán lovagi szavukra erősítik, hogy a bírálót leintette,k annak nem szabad már csak jót irni róluk. A fahonvéd: iFura világ fura állapotok •és furák némelyek még vénségükre is. (Egy ideig hallgat, majd mosolyogva megszólal.) Nini, majd elfelejtem, mi baja támadt a nagy rendezőnek a mozival? • VASS • MOZGÓ-SZI N HÁZ TELEFON 807. TELEFON 807. • Vasárnap, 1915. december 5-én. • n a Két világsláger! Egy ffltfljetiy asszony. • a y (Monte-Cabelló hercegnője.) Dráma 4 felvonásban, a főszerepben • Franciska Bertini. • Vígjáték 2 felvonásban. b J Folytatólyagos előadások 2 § órától kezdve | fsbbbbhbsbbbbshflnabbihhib8 §5 (=3 e URÁNIA —* ra ca ca álagy. Tudományos Szinház Vasárnap Elsőrangú bűnügyi történet!! 4 felvonásban. Barátnők. Vígjáték 2 részben. A főszerepben: MERCEDES. Előadások: vasárnap délután 2 órától kezdve, j Gyermekjegyek csak az első előadásokon érvényesek. Én: Semmi más, minthogy szabad oktatást tartott .arról, hogy az egyik ember rendez, mindig valamire gondolva és várva, a másik pedig áldoz a jótékonyság oltárán, de semmi másra nem várva, csak arra az érzésre, ami a jó tett után szokott keletkezni a szivekben. A fahonvéd: Ugy van az, uram, hogy az egyiik ember mindig csak rendez, néha csalán szedést, máskor mozi előadást, de mindig a más zsebére. Én: A sok rendezőnek rendezni kellene már egy fékezési tanfolyamot. 'Szabad oktatást adni ám a Szabadoktatás-egyesület tagjainak, sőt a vezetőjének is. A fahonvéd: Szó sincs róla, szabad. És most már nemfesak szabad, de lehet fürödni is. Én: iHála istennek, lehet. Most már legalább tiszták lehetnek azok, akik alkarnak és akik tudnak ... A háborús Szeged. (Saját tudósítónktól.) (Folyton uj behívások és uj bevonulások vannak; nem érdektelen tehát foglalkozni azzal, hogy vájjon van-e még sok civil és milyen arányban vannak a katonákhoz képest. Például éjjel 11 órakor, az ember végig megy a Belváros fő utvonalán: Jókai-utca, 'Dugonics-tér, Kárászutea, Klauzál- és Széchényi-tér egymásután következnek szép. kisvárosi kihaltságban. Az emberi lelkek száma, akikikel össze lehel találkozni 21. Ebből tizenkettő civil kilenc katona. Este kilenc órakor a kávéházban szétnézünk. A nőket természetesen nem számítva, negyvenkettőn vannak. iKbből harminchárom a katona és kilenc a civil. A pincérekkel cigányokkal és a többi személyzettel együtt harminchárom katonával szérűben, huszonkét civilt találunk. Vasárnap délután a moziban különös tapasztalatokat lehet tenni. Itt bajos megszámolni az összes jelenlévőt, három sort azonban lehet átlagnak venni. Ezúttal sem számitva a nőket és gyermekeket, a három sorban tizenhét férfi ül; a tizenhét közül öt férfi, a többi katona. A vendéglőben délben 12 és 1 óra között az ott ülőkkel és jövőmenőkkel együtt hatvannégy férfi van. lEzek közül negyvenöt a katona, tizenkilenc a civil. Ünnepnap- délelőtt a korzón nagyon sokan sétálnak. Egyik saroktól a másikig meg lehet könnyen számolni, hány civillel és mennyi katonával találkozik az erniber. Az öreg és ifjabb untauglidliok harfminicnégyen vaunak,; a. katonák huszonhármán. A villamoson átlag nyolc katona találkozik össze öt civil férfivel. Szombat délután négy órakor két söprő kocsi haladt az utcáikon, a sarat tisztogatták. Az egyik kocsin egy öreg, ősz magyar üldögélt a másikon egy honvéd közvitéz. Ez az ará.ny azonban semmit sem mutat. És pozitív következtetéseket igazán nem lehet levonni belőle. Vaunak ugyanis még olyan helyek, ahol csupa civil férfiak vannak. Például az állami hivatalokban, a pénzintézetekben, a városnál, a biztosítási hivatalokban katonát nem igen lehet Látni. Ezzel szemben a kaszárnyákban és a gyakorlótereken valószínűleg meg civilt nem sikerülne senkinek sem felfedezni. Aki ennek dacára megakarná fejteni a fenti adatokból, hogy milyen arányban vau katona és civil lakosság Szegeden, az ugy járna, mint az egyszeri kivánosi. — Gondoljon egy számot, — mondta. — Adjon hozzá tizennégyet, vegyen cl belőle báromat, ossza el kettővel, a felét dobja a Tiszáiba; aztán szorozza meg öttel, emelje négyzetre, ossza el bárommal: és marad... A kérdezett megszólal: „Nem marad semmi! — Hót hogyan lehetséges az? Hisz valaminek muszáj maradni! — Azáin, csak néni voltam olyan bolond, hogy tényleg gondoljak egy számot. ISokaíi jönnek mostan haza a különböző harcterekről. A fiuknalk rendszerint van egy-