Délmagyarország, 1915. október (4. évfolyam, 237-263. szám)

1915-10-24 / 257. szám

e A legérdekesebb a dologban az, ihogy az átirat október 12-én adatott ki és annak tartalmáról már szeptember 22-én nemcsak az ellenőrzésit gyakoroló hölgyek tudtak, de az élelmezési vállalkozó is. (buki1iiiiiii93irmiiiiibbiiiiiiisbiiiiuiebbssib11i A német hegemónia — tiz év előtt. — Angol és amerikai világításban. — Irta: Zsoldos Benő. A germán sasnak mosltani diadalmas szárnyosattogtatása közben ritka szellemi élvezetül kínálkozik annak megfigyelése, hogy pontosan egy decennium lefolyása előtt miként vélekedett a német elein fejlődő hegemóniájáról a legszámottevőbb — angol paolieisz tika. A német hegemónia mumusa tiz év előtt már javában kisértett az -angol sajtóban, jogászok, államférfiak sürün foglalkoztak ezzel az ©gyre jobban előtérbe lépd kérdéssel s a hol komor sejtelmekkel terhes, hol pedig a 'többékevésbbé indokolt aggodalmak tó a gánosolódás álaroa alá rejtő fejtegetéselv során nem egyszer olyan jóslásokba is bonyolódtak az angliuis elmék önkéntelenül is, amelyeket azóta Németország jó sorsa, — a mostani világháború tanúsága szerint fényesen valóra is váltott. Az angolok tehát — vesztükre — épen nem eredménytelenül festegették oly buzgón a falra az ördögöt. A német hegemóniától itiz évvel ezelőtt is, azóta is állandóan még jobban félt az angol, mint a „Jellow peril"-fcői, a sárga veszedelemtől is .attól való félelmében, no mueg féktelen kapzsiságával felidézte a mai világháborút. A néhány éyvel ezelőtt elhalt nagytudásu angol publicista és literary gentleman: a magyar származása dr Emil Reich la nagy Németország jövőjéről elmélkedvén az 1905-iiki „FortnigMly Review"-ban: ®wsai habozik kijelenteni, hogy ő Németország jövendő boldogulásának fő-fő rugóját a nagy-német elem intellektualitásában találja. Szinte elképzelhetetlen az a rendszeres tökéletesség, mát a németek a szellemi élet mindennemű nyilvánuMsai között tanrusitanaik. Fő a rendszer, amelynek betartása mellett ma sem nyűgözheti le a szellemi törekvésekét. S gondoskodik jó eleve arról is, hogy ennek a systematikus befejezettségnek a szeretete már idejekorán szinte a vérébe menjen az emberieknek. A német áffju úgyszólván már kora gyermekkorában megtanulja azt, a éves kora ellenére vén volt s a vénsége, aszott, meggörnyedt teste, esni, ráncos arca és kopasz feje dacára ostoba, de kinzó és solha ki nem elégülhető vágyódással nézte a fiatal, üde lányokat, akik undorodtak tőle, mint a varangybékától, de azért mulattak rajta, minit a vásári paprikajancsin. De hát nem csoda! Hiíiszeii ínég a vásári paprikajancsikon is az a legmulatságosabb, mikor az egyik egy nagy kalapáososal agyba-íőbe veri a másikat és fütyörészve mángorolja ki belőle a még iföl-föltápásZk-oduí készülő életet... Tehát jól mulattak az emberek Kövér Jánoson, a vén bolondon. Olyan jól, hogy szinte szerettek. A szeretet érzésének útjában csak az a kis pénz állott, mely a havonként félretett nyolc-ítiz forintokból hat év alatt immár csaknem hatszáz forintra emelkedett, — támiasztékul arra az időre, amákoT majd kidől a miunkáhól s aaniikor majd „Isten nevében" elbocsátják a hivatalból. Félve gondolt erre az időre és spórolt, összefcuporgatott pénzét a hivatali íróasztal fiókjában tartotta. Spórolt, olvasgatta a pénzét s körben mosolygott í«, mintha önmagát gúnyolta volna. Olyan furcsa volt a mosoly szigora arcán, hogy szinte ijesztő volt. Mosolygott és azután számolt, tervezgetett. Eddig kell még dolgozni, ennyi lesz a megtakarított pénz stb. istb..., De hát kár volt tervezni. IMjesen kár. Egy vasárnap reggel, amint bement a hivatalba, az íróasztalt!okot, melyben1, pénzét tartogatta, nyitva találta. A szóiba ablaka be volt törve, a DELM AG Y A KOKSZ Ab mit nálunk, mostani nevelési és oktatási módszereink isokszerii tökéletlenségei közt oly hasztalanul keresünk: miként kell rendszeresen szerezni az ismeretet. Soha sem .szahad neki egy speciális ismeretágban elmerülnie mindaddig, mig általános ismeretei a lehetőségig nem teljesek. Németországnak ez az egyedülálló intellektuális nagysága kihatással van tengeri haderejére is. Szinte lázas az a gyorsaság, — irja Reich tiz évvel ezelőtt, — .mellyel Vilmos császár a birodalom haditengerészetét ugy elméletben, mint gyakorlatilag elsőrendűvé .tenni törekszik. Ennek folyománya az is, hogy minden hónapban napvilágot lát egy pár, káváié odaadással szerkesztett munka a német könyvpiacon a haditengerészet technikájáról, itörténelméről, ,s a szakkérdések egész sorozatáról; lehet mondani: semmi fáradságot nem kiméi az idevonatkozó német szakirodalom abban a tekintetben, hogy .a legkiftünőbb tudományos kutatásokat és majdnem szőrszálhasogatásig menő tanulmányokat produkáljon a haditengerészet leglényegesebb problémáiban. Hogy aztán tiz év alatt hova fejlődött :a németek haditengerészete, utalunk a mai világháború vizalcitti eredményeire. Dr. Emil Reich szerint ennek a tiz év előtti lázas és fáradságot nem .ismerő készülődésnek a végcélja, aligha lehet kéteégeis. Hiszen ötven évvel ezelőtt, — mondja 1905-ben, — a mai állapotokhoz mindenben hasonló jelenségeket lehetett tapasztalni Németországban. A haderő kifejlesztésének és kiterjesztésének ugyan az az élénk sürgetése, a katonai kérdéseknek ugyanoly éles megfigyelése, a katonák begyakorlásának és a tisztek kiképzésének épen olyan előtérbe helyezése nyilvánult azokban az időkben is, mielőtt Németország, — vakon bizva bekövetkezendő sikerében, — oly elleinállhaltiatlanul dobta magáit Franciaországra. „. Reátíh ezeket a jelenségeket fontolgatva, — Angolországot kezdi félteni a német hegemóniától. Épen a tiz év előtt már tapasztalható jelenségek alapján egyáltalán nem kétséges előtte az, hogy az akkori nagy német fegyverkezés előbb-utóbb od.a fog kilyukadni, hogy Németország egy adandó pillanatban mean fog késlekedni hatalmas lovag-keztyüjélt -nagybüszkén Angolország arcába dobni. A miai világháború rá a ,tanúm, hogy Emil Reich eme jóslata pompásan bevált; laz alkalom miegadódott s a germán lovag-keztyü a John Bull areába röpült, aki -már azóta folyton azt tanulja, hogy az a fcezt-yü, .mint angol-száz duda, hogyan alakulhajt át hangszerré... rács leeresztve. A pénz oenj volt a fiókban. Kövér János meredő szemmel olyanformán bámult az üres fiókba, mintha annak feneke lenne, vagy mintha valami igen apró tárgyat keresne benne. Kinyitotta a másik két fiókot is, mintha ínég remiéibe volna, hogy >a pénz azok valamelyikéiben lesz. Az asztal al'á is tekintgetett. Azután hosszasan nézte a betört ablakot és a leeresztett ráesőt. Majd odament, megtapogatta, mintha tanulmányozná, hogyan jöhetett ott be valaki. És izgatottan, soha ki nem fejtett gyorsasággal kezdett le-föl sétálni a szobában. Elővette a zsebkendőjét és az arcát törölgette. KöZben nagyokat sóhajtott, mintha mindazt a sok keserűségeit ki akarná lehelni, mely egész életén át fölgyülemlett a léikében. Egyszerre csalk megakadt a szeme az irattár-ajtónak egy szögén, melyen a felöltője szokott lógni. Hirtelen körülnézett -és kisietett a másik szobába. Miég nem volt a hivatalban ®enki. Benézett az irattárba is. Az is üres volt. Fürgén odaugrott az ajtóhoz ás magám zárta... Miikor betörték az ajtót, a belépők elé ez a látvány tárult. Egy szögön lógott Kövér János. Azon a szögön, melyen a felöltője szokott lógni. Egészen InezMan volt. Ruhái a szoba köziepén bevertek, ollóval összevagdalva. Az Íróasztalon tízkoronás papírpénz volt apróm szétnyirva; egy fél kenyér tintával leöntve, a Petőfi lapjai kitépve. Még a tartalék szemüveg is öesze volt tÖTve. Szeged, 1915. október 24. Egy bizonyos „Oalcihas" álnévvel rendelkező iró ia Bismarck-féle politika csődjéről irván ugyancsak az 1905. évi „Fortnighfly Keview"iben: értésünkre adja, .hogy Németország akkor, — tiz év előtt — a legizöláltabb nagyhatalom; liogy Berlin derekasan lecseppent az ő predomináló szerepéből Európában ós hogy a Bismarck-féle politikai rendszer a legteljesebb csődbe jutott a vaskancellár utódainak a kezében. Azt hiszem, az álnevű angol iró ezeket a tiz év előtti kijelentéseit józan fővel aligha ismételhetné a mai napokban... ... The Hohenzollern World-Empire is no longer a mere dream... Ez a haltaimas kijelentés az alapeszméje la nagytudásu dr. Di'llon egy tanulságos cikkének, mely tiz -évvel ezelőtt — 1905-ben — az angol Contemporary Revieivben látott napvilágot. Egész határozottsággal konstatálja ez az alapos iró, hogy a Hohenzollern világ-uralom nem puszta álom többé... Nézeite szerint Európa felett ide-stova Németország fog őrködni, mely aztán ennék viszontszolgáltatáSaképen csupán azt az egyet fogj-a elvárni az ő protégéi-tői, hogy ezek külpolitikájukat Némeitország érdekeinek megfelelően irányitsák, természetesen a béke 'érdekében. A német világuralom gondolata, a Germiania Magna előrevetett árnyéka 'bizony, tiz év előtt már egész komolyan kísérteit. Nem csupán az angol politikai irók és • gondolkodók agyában vetődött felszínre ennék a lehetősége, hanem az egész kontinens időszaki sajtója ás nagy kedvteléssel rágódott ezen a gondolalton. De legnagyobbrészt épen iá „higgadt" angolok tartottak legjobban már akkor is a német világuralom beköszöntésétől s napról-napra előszeretettel pingálták falaikra a képzelt ördögöt, melynek képében borzadva látták, hogy Oroszország erőinek hanyatlásával a német elem hegemón-iája, a nagy Gennánia' fölénye mind magasabbra emelkedik a. politikai látóhatáron ... Lehetetlen ezek után és a mai világháború fejleményeire gondolva, bizonyos derültség nélkül nem olvasni egy néniéit, születésű, amerikai zsurn-ali'sztának, a mérges telin Wolf von Sehierbrandmak azokat a megjegyzéseit, melyeket szintén tiz 'évvel ezelőtt bocsátott napvilágra a North American Review hasábjain. Ez -a Wolf von iSchierb-rand 1894—1901íg a berlini egyesüllt, sajtó amerikai levelezője volt. Köziben egy könyvet, még pedig mérges kis könyvet irt a német hadsereg degenerációjáról, á la Bilise... Annyit mindenesetre elért ezzel a könyvével iSchierbrand, hogy tudósítói állásából azonnal elbocsátották; egy kis szabadságvesttés-büntetést is élvezett, a könyvét pediig egyszersmindenkorra számbzték a birodalom könyves polcairól... Sehierbrand odáig megy az óesárlásban, hogy szerinte a német hadseregben szánalmas módon hiányzik minden nemesebb eszme iránti érzék; a tisztek saját hivatásuk iránt teljes mértékben közönyösek; a katonaság a nyerészkedő játék és méhtiéktelen ivás raibja s a 'módfeletti mulatozások és tákozlások örvényében merül el, irtózva minden 'szellemi élvezettől és törekvésektől Sehierbrand ur magát a császárt teszi felel őssé a néniéit 'hadsereg kifogásolt soknámü kinövéseiért Sehogyiseai tudja megbocsátani azt, hogy mig szerinte a nagytevékenységü császár egyre-másra bocsátja ki a rendeleteket és manifesztnniokált, melyekkél a hadseregében lábralkapoít kicsapongó életet ostorozza, addig kitartóan részt vesz a katonatisztek álital — elég sürün — rendezett legköltségesebb banketteken. De hát ez még mind semmi az ő szemében. Rossz néven veszi a császártól, hogy oly nagy kedvelője a fölötte sok kiadással járó udvari ünnepélyességeknek és a paaar személyes időtöltéseknek; -mindezek tudatában nevetséges paradoxonnak Itünik fel előtte, hogy a osászár ily kevésbé mintaszerű körülményék között ^szigorú gazdálkodást, prédikál" fiatal katonatisztjeinek. Ismerve a miai világháború stratégiai eseményeit; szinte pikáns olvasmányul kinálkozik dekünk a Schienbrand cikkéhen az, hogy ez a haragos Bilsetimádó a német haderő állitól'agos gyöngülését (!) elsősorban nem az okra vezeti vissza, hogy azok az igazán megbízható