Délmagyarország, 1915. szeptember (4. évfolyam, 212-236. szám)

1915-09-14 / 222. szám

4 DMJáAGYÁEOfiSZm Szeged, 1915. szeptember 14. A tengerek szabadsága. Berlinből irfák: Az angolok tengeren való önkénylkedésének hatása alatt a XVIII. század végén Fultoti „Az emberiség barátjálhoz" címen müvet irt és ebben megállapítja: „The li'berty of t-lie seas will be t'he happines of the eanth", m'agyarul: A föld1 boldogsága a tengerek szabadságától függ. Ma, a XX. században Németország ugyanennek a nézetnek a képviselője ugyancsak az angolok tengeren való önkényködösével szemben. A napi sajtó, német brosúrák, sőt vastag kötetek csodálatos szorgalommal gyűjtötték össze az elmúlt. hadi év tapasztalatait és ugyancsak sokat irnak „a tengerek szabadságáról", anélkül azonban, Ihogy ennek fogalmát közelebbről meghatároznák. Legjobb, 'ha azzal kezdjük, hogy arra az államra gondolunk, amely a' tengeren való uralmat e büszke szavakkal igényeli: „Britannia rules the waves." Aki a tengeren' uralkodik, az a- népek vízi utjain való szabadsága fölött rendelkezik, amihez mindenkinek alkalmazkodnia kell. Amfitrite birodalmának a használata tehát nem szabad. Ezek a viszonyok természetszerűen csak a háborús időkre állanak fenn. iBéke idején korlátlanul szabad volt minden nemzet számára az egész vjlág tengere. Csak egyes szorosokra, főleg 'hadi kikötőkre, csatornákra állottak fenn egyes rendelkezések az illetékes államok részéről, mert ezekre az illető ország biztonsága szempontjából volt szükség. Kizárt dolog, hogy a! jövőben is ennyire szabad ne legyen a tenger. Mert fel kell tételeznünk, hogy ha maid elpihennek a fegyverek, ismét megindul a világkereskedelem. Az ész hatalma föltétlenül diadalt fog ülni az érzelmeken. Mert aki vizi kapuit elzárja az idegen kereskedelem elől, az legérzékenyebben önmagának árt. Igy tehát „a tengerek szabadságukat, nem állja meg szakértők előtt időkre való tekintettel kell tárgyalnunk. A háború kezdetével 'Németország a második tengeri hatalom volt. Az angol tengerészet kétszerné! erősebb volt. Rövid idő alatt tehát módjában állott, -minket úgyszólván teljesen kizárni a tengerről, mig a saját kereskedelmi hajózása csaknem teljesen zavartalanul folyt. „'Csaknem!" Mert tengeratattjáróirJk korlátozzák Anglia tengeri kereskedelmét. Azt azonban senkisem állithatja, Ihogy ez a korlátozás oly mértékű, hogy arról lehessen' beszélni, mintha az angolok elvesztették volna a tengeren való uralmukat. A tengeralattjáró-fegyvert rendkivül hatásos eszköznek tekintik a tenger szabadságáért folyó küzdelemben. Az a nézet azonban, hogy tengeralattjárók segítségével kis nemzetek is biztosithatják a maguk számára a. tengeren való szabadságukat, nem álja meg szakértők előtt a helyét. Ezt a feladatot 'csak rendkívül sok tengeralattjáróval lehetne megoldani és még igy is egymagukban — még ha a mostaninál tökéletesebb formájuk és. fölszerelésük is lesz — alig lesznek elegendők. Támaszpontjaikat legalább is meg kell védeni. A The Economist cimü angol folyóirat nemrégiben meggyőző módon mutatta ki a következőt: Ha- 50—60 német tengeralattjáró elegendő arra, hogy minket nyugtalanítson és nekünk veszteségeket okozzon, akkor 5—600 ilyen jármű föltétlenül képes arra, hogy élelmiszer hozataliunkat megakassza. Elsietett dolog volna már most ítéletet mondani arról, minő lesz a háborít utáni a -hadihajóépitészet fejlődési iránya. Ma még .ajánlatos e tekintetben: a tartózkodó álláspont. Mivel ez idő szerint egy állam tengerészete sem rendelkezik több száz tengeralattjáró fölött, nem vonhatók le a megfelelő következtetések. 'Anglia kikötőiben köröskörül sok száz jármű áll őrt a tengeralattjárók veszélyének kivédésére. így biztosítja legalább nagyjából a kikötőibe vezető utat. Világos, hogy háború idején- csak annak számára szabad a tenger, akinek van rá hatalma, hogy uralmát teljes mértékben gyakorolja. Csak akkor szabad a tenger, ha a kereskedelmi hajózás számára az utak háború idején ép oly szabadok, mint békében. Más szavakkal: mig a tengeri zsákmányolási jog meg nem szűnik. Ennek a jognak a megszüntetése „ a tengerek szabadságának" legjobb definíciója. Anglia eddig minden ily irányú ajánlatot visszautasított. A háború -gazdasági következményeinek hatása alatt ujabban londoni lapok nyíltan kimondják, hogy hiba volt, az elkobzást joghoz ragaszkodni. Felvetették például a kérdést: Mi lett volna most a tenger szabadságának gyakorlati hatása? A felelet erre: .Németország mindent bevitt volna, amire szüksége van és mindent kivitt volna, amit nélkülözhet. Ámde ismeretes, mennyit szenved minden háború által a kivitel. A kivitel és behozatal egyenlőtlenségei Németországra nézve sokkal nagyobbak lettek volna, mint ránk, angolokra nézve, merft csaknem az összes német férfiak vagy a fronton, vagy munició-gyárakban vannak foglalkoztatva. Ennek következtében a tenger szabadsága esetén Németország sokkal jobban érezné a gazdasági nyomást, mint a mostani helyzet mellett. Ezt tartalmazzák az angol sajtó fejtegetései. Nem kell külön hangsúlyoznunk, hogy ez az angol nézet csak részben találó, mert lebecsüli a németek ipari teljesítő képességét. Mindazáltal érdekes megnyilatkozás, mivel arról tanúskodik, mint bánják egyes angol kereskedelmi körök, amiért nem léptek fel energikusabban az elkobzás jogának megszüntetése érdekében. Vájjon meg fog-e szaporodni jövőben ez a tábor? Tegyük fel, ihogy Hágában oly irányú javaslat tétenék, hogy minden nemzet mondjon le az elkobzás jogáról. Anglia most esetleg hajlandó lesz viszautasitó magatartásán változtatni. Mint viselkednének e tekintetben más nemzetek, egyáltalán nem állapítható -meg. Nem valószínűtlen például, hogy Amerika nem lesz k apiható az elkobzás jogáról való lemondásra. Nemrégiben nyilatkoztatták ki ugyanis, hogy nekik érdekük, Ihogy a semlegesek tengeri kereskedelme a jövőben ne -szüneteljen, inert oly államok, amelyek a béke idején erős- -előkészületeket .tettek, tönkre tennék a s-emlegeseg támogatása nélkül azokat, akik k-evésbbé készültek fel, De feltéve, hogy az összes nemzetek lemondanának az elkobzás jo-gáról, állitható-e teljes bizonyossággal, hogy egy jövő háború esetén minden nemzet kereskedelme veszélytelenül használhatja a tengert! Aki erre a kérdésre igenlőleg válaszol, annak föltétlenül a korlátlan békebiróság mellett kell állásit foglalnia. Ez csaknem! egyértelmű volna a világbékével. A tengerek szabadságálhoz tartozik, hogy az összes tengerszorosok és mesterséges viziu'tak akadálytalanul legyenek használhatók. Ámde nem lesz-e előnyös egyik -vagy másik hadviselő félre nézve a jövőben is egyes viziutak elzárása? Vájjon nem lesz-e a jövőben is a bevitel, főleg a hadianyag -bevitele az egyetlen kisegítő ut? A háborúban az erő uralkodik. Egyes szerződéseket eddig csak olyan határ-okig tartottak meg, ameddig a saját érdek szempontjából hasznosak v-oltak, vagy legalább is nem hatottak gátlólag. Várható-e e tekintetben ItöléieteS fordulat? Egyesülnek-e majd a né-pek arra, Ihogy az erő helyébe a jog lépjen? Aki erre a kérdésre is igenlőleg felel, az -ennek a háborúnak a legbecsesebb vívmányaként a tengerek szabadságát tekintheti. De vájjon remélhető-e ez? Belváro ;i Kávéház Elsőrendű kiszolgálás. — Jő kávéházi italok. — Reggeü és uzsonna kávé. Szives pártfogást kér Radó Ignác, kávés. HÍREK 0000 A török Vörös Felhőid képeslevelezölapjait 20 fillérért árusítja az Országos Bizottság, (Budapest, képviselőház.) A nemzetek kultnrközössége a háború után. Berlin, szeptember 9. Dr. Klein Ferenc, volt osztrák igazságügy-miniszter ezen a' címen könyvecskét adott ki, .amelyben a két központi hatalom szorosabb gazdasági szövetkezésének szükségességét hangoztatva, a többek közt ezeket irja: Logikai szükségszer üség, hogy valamely állam külkereskedelmi politikája nem állhat csak a gazdasági érdiekek egyoldalú megóvásáib-ól, hanem arra is kell irányulnia, liogy politikai, szociális és kulturális tekinteteket is figyelembe vegyen. A valóságban azonban ily kérdésekben csak .a nemzet gazdákat hallgatják meg, akik nem érzik magukat arra kötelezetteknek, hogy má-s érdekkörök érdekeit is képviseljék. Pedig kétségtelen, hogy állam és társadalom csupán csak a gazdaságból meg nem, élhet. Egész exiszteuíciánk a nemzetgazdaságnak van alárendelve, aitaiből oly ellentétek keletkeztek, amelyek a nemzetgazdaság körén t.u! is éreztetik hatásukat. Szükséges tehát oly egyesítő erőikre törekedni, amelyek a nemzet-gazdaság által okozott repedéseket összeforrasztják. .Ez az egyesítő erő csak a szellemi és kulturális élet lehet. Azok közül, akik iskolamesteri -m-óidou azt hangoztatják, liogy az üzlethez az érzelmeknek semmi közük, a legtöbbnek sejtelme sincs arról, hogy mily nagy mértékben van szükség az érzelmekre üzletek megkötésénél. A nemzetgazdaságnak, mint gazda-sági közösséginek — Schmoller szerint — -erős közösségi érzelmek által k-elil az ellentéteket áthidalnia. Tehát a kettős szövetség között való gazdasági vonatkozásoknak politikai és kulturális összekötő kapocsul kell szcl-gálniok. Az elengedhetetlen állami és kultúrpolitikai közeledésnek tehát nem szabad gazdaságpolitikai nehézségeikben hajótörést szenvednie. Eszerint önálló, vagyis a nemzet és állam érdekeitől lényegesen elütő gazdasági célok nem lehetségesek. A magángazdaságok, mint az egésznek a részei is c-sak a közös céloknak lehetnek alárendelve éis csak annyira tarts hatnak igényt, amennyi az állam és nemzet mindenkori érdekeivel összeegyeztethető. Plelytelen volna téhált, a magángazdaságok egyes csoportjainak önálló, vagyis a közös érdekekkel nem törődő gazdasági céljait ép akkor előtérbe helyezni, amikor sok ezer más magángazdaság vagyon- és viéráldozatban kénytelen a maga céljait az állaim érdekeinek alárendelni, és amikor ezt zúgolódás nélkül és viszontszolgálat igény-elése nélkül teszik. 'Azonkívül rá kell mutatnunk ellenségeinknek a példájára, amelyet követnünk kell abban, ihogy a. gazdaságnak csak mint eszköznek legyen szerepe. Ebben a háborúban, ame ly-et fegyveres ós gazdasági eszközökkel vívnak meg ellenünk, nem lehet 'gazdaságunkat -szögre akasztanunk és csak ott fáradoznunk, ahol a háború révén nyereségre tehetünk szert. Csaknem az öngyilkossággal volna egyértelmű, ha a központi hatalmak a háború után -ellenségeinkkel külön-külön, vagy éppenséggel mint versenytársak akarnának gazdasági tárgyalásokat folytatni. -A tények ereje ellentmond ennék. Ellenségeink gazdasági egyesülése minket ugyanerre kény-szerit. Politikailag és gazdaságilag tulsok forog a kockán ahhoz, semhogy megengedhessük magunknak azt a fényűzést, hogy akár belpolitikai, akár kereskedelmi téren oly viszályokba merüljünk, aminőket békeidőkben megengedhettünk. Mindkét állam politikai jövőjéről van szó. A katonai erőpróba után a mindenre képes ellenséges koalícióval szemben o-sak ugy állhatjuk meg helyünket, lia a