Délmagyarország, 1915. szeptember (4. évfolyam, 212-236. szám)

1915-09-19 / 227. szám

8 "DÉLMAGYARQRSZÁG. Szeged, 1915. szeptember 19. Aki tlzeppégy hónapof töHöftft francia földön, a — Egsj szegedi cigány kálváriája francia földön. (Saját tudósítónktól.) A régi Szeged régi emberei között sokan ismerik és sokan emlékeznek még Rác z Istvánra, az olajbarna arcú-, mosolygó prímásra, aki a tizenöt év előtti Szeged füstös, tükrös kávéházaiban ríkatta meg hegedűjével a pezsgő és a jó tokaji borok mellett a joviális szegedi urakat. A nászindiulók lázas, vágyódó hangjai az ő hegedűjéből szállottak a fényes, uri esküvőkön, az uij asszonyok azóta anyák már és a fiukat is 'besorozták régen, mert hát Ferenc Jóska azt üzente! ... Az akkor még fiatal, gyerekarou primás pedig egy szép napon gondolt egy nagyot; a Ihóna alá csapta kopott, törött hegedűjét és elindult messzi, a nagyvilágba. Cigány nem/ halhat élhen, ha megéhezett, előkapta a hegedűt, megríkatta párszor a húrokat és volt mit enni, volt pénz, asszony, leány, pezsgő, ami csak kellett. Azok a siró, nevető hurok előteremtettek mindent, ami kellett, — a franciák épen ugy szeretik a húrokat, hegedűt, mint a magyarok és bizony hogy nem' árt egy kis világot látni. Rácz István, a fiatal primás Párisba, az örök vigalom fényes városába került. Az édes asszonyi ajkak kacagása mellett itt talán még tüzesebben, mámorosabban szólt a hegedűje, jobban tudott sírni és vigadni, mert hát más dolog az, ha mulató uraknak kell Ihuzni a csudaszép nótákat, vagy asszonyok éneke is kiséri a tarok danáját!... ... És teltek és multak az évek; Rácz István bebarangolta az egész francia földet, aztán át-átrándult néha Montc-Curlóba is a szezonokra és egyformán szépen szólt a hegedűje mindenütt. Rácz István nyugodtan élt, sokat keresett, időközben' megtanult franciául is és volt miben gyönyörködnie a kultura őshazájában. Bámulhatta a műveltségüket, amiből sikerült is neki sokat elsajátítani, az életet, az asszonyokat, lányokat, az ízléses és finom és selymes nőket. 1914-ben Lyonba került Rácz István. Persze, hegedült itt is és július végén, augusztus első napjaiban, mikor idehaza már forrt az egésiz; világ, Rácz István még nem tudott semmiről semmit. Egy nap aztán jött a hir: A monraohia hadat üzent 'Oroszországnak. Rácz István megijedt nagyon. Utazni akart haza, a szülőhazájába, de amikor az állomásra siettett, hogy megváltsa a jegyét, elutasitották .a pénztártól. Rácz István, a délceg, makkegészséges primás, aki olyan sokszor húzta az altatókat — tizennégy éven át — a francia urak fülébe, nem jöhetett haza. Nemi jöhetett, mert amint a pénztárnál mondták néki, most csak katonák utazhatnak. Rácz István kint rekedt az ellenséges földön. A többit, ami itt következik, már maga mondta el. Érdemes elolvasni, — amikor a semleges lapokban — ellenséges információk nyomán — a legképtelenebb 'hírek jelennek meg arról, hogy miiként bánunk mi internáltjainkkal; érdemes meghallgatni, elolvasni, mint történelmi dokumentumot; amíg nálunk szabadon járnak-kelnek az internáltak, mi az élete a mi testvéreinknek az ellenséges földön, a kultura őshazájában, Franciaországban. Mert Rácz István, az azelőtt életerős, egészséges Rácz István hazakerült Szegedre, betegen', nyomorékam a katonai szolgálatra képtelenekkel. Amíg elbeszéli a borzalmakat, vészesen, borzalmas ürességgel köhécsel néha, — ezek az apró köhögések örök, kiáltó vádak lesznek mai ellenségeink ellen. Mert Rácz István azelőtt makkegészséges volt és ott szerezte a — talán halálos — kórt az internálásnál. — Augusztus 6-án, — kezdte elbeszélését Rácz: István, rendőrök jöttek értem Lyonban, aztán nagy csoportban a le puy-i kolostorba szállítottak bennünket. A helységet 200 évvel ezelőtt használták utoljára; mint történelmi emlékű romot mutogatták éveken át. Ez a helység várt reánk mint otthon. Már ekkor, — voltunk vagy hétszázan, — mindnyájan tudtuk, hogy internáltak bennünket. Miikor szétnéztünk az otthonunkban, bizony 'könny szökött a szemeinkbe. 'Hatalmas, nagy, puszta terem; a levegője dohos, ágyak csak a nők osztályán voltak; egyszerű és puszta vaságyak, szalmazsák nélkül. Mikor megérkeztünk, szalmát hordattak fel velünk a termiekbe, aztán itt laktunk, olyan helyen, hogy a viz becsorgott közénk, ha az eső ! esett. Mellettünk volt a nők osztálya. Ide nem volt szabad bemennünk, de mégis megtudtuk, hogy a katonák bementek néha és ott erőszakoskodtak a nőkkel. — Napokon keresztül nem lehetett mást ennünk, csak szardíniát és mert viz nem' volt, rossz borokat. Mindent méregdrágán fizettettek velünk; a szardiniát, melynek doboza 35 krajcár értékű volt, 1 forint 20 krajcárért árusították, a 20 krajcáros bort egy forintért. Később k'Onyhakészletet kaptunk és kantint rendeztek be, ahová mindenkinek külön kellett mennie ebédért és vacsoráért. Egy leves ára itt 50 ceutime volt, a főzeléké szintén. Ép igy volt a vacsora is. Akinek nem volt pénze, nem evett, vagy ami még rosszabb volt, azt kellett megenni, amit adtak ... — November 19-éig éltünk igy. A nőket akkor elszállították tőlünk, aztán pedig bennünket is vittek. Csak később tudtuk meg, hogy Corsikára visznek bennünket. — December 24~én értünk ide. Itt már várt az uj lakás, — mintha csak mása lett volna az elsőnek. Vártunk, mi lesz? Napokon keresztül csak levest kaptunk, mindig levest, vagy inkább levesnek keresztelt meleg vizet. Reggelre meg fekete kávét cukor nélkül. Azután kényszermunkára vittek bennünket. Egész nap fát hordtunk le a hegyekről a hátunkon. — Viz nem volt, csak nagyon kevés, természetes tehát, hogy hamarosan, fellépett közöttünk a lázbetegség. Hozzájárult ehlhez, hogy a kapott ételek ehetetlenek voltak. A hétszáz ember közül két hét alatt 137-en kapták meg a gyomorlázat. — írnunk csak két hétben egyszer volt szabad. Akkor is tilos volt minden politikai vonatkozású ügyet tudatni és csak németül, vagy franciául levelezhettünk. Egyik társunk, egy Madarász nevü budapesti jogihallgató egy levelében a háború felől tudakozódott. Megtudták és olyan börtönbe vetették, ahol semmi nemi volt, még ágy sem! Ablak sem volt sehol. A falakról a v'iz folyt és minden csupa sár volt. A patkányok meg csak ugy hemzsegtek sz odúban. Két hetet töltött itt el a szerencsétlen ember. Mellé még meg is verték a csendőrök puskatussal. Súlyos betegem' került ki az odúból a kórterembe, a lázbetegek közé, akiknek még ágyuk sem volt. Növelte a ba jt, hogy a betegeket nem tud rák gyógyítani, mert nem volt orvosság. Végre is Németországból küldtek aspirini. meg kinin* a betegeknek. Akkorra azonban már elhaltak tizenhármán. A betegeknek tilos volt értesíteni hozzátartozóika:, hogy betegek. — j-uTHUS közepén elapadt az artézi foprás, ahonnan a vize' kaptuk. Mindenre, mosdásra, takarításra, főzésre alig maradt naponta 200 liter viz. Irtózatos volt. * — Könnyen elképzeled mindenki, milyen helyzetben voltunk, ha mi, <,. fegyvertelen, védtelen foglyok fellázadtunk. Ez történi július 26-án. A katonaság azonban mindent elfojtott. Azzal büntettek meg bennünket, hogy nyolc napig az ablakot sem volt szabad kinyitnunk és nem volt szabad az épületből kimennüuk. A levegő fülledté vált. a szalma szétporlott alattunk, — csoda, hogy kibírtuk. A liszt, amit a főzéshez és kenyérhez kaptunk, állott volt és nedves, ugy, hogy összeállott, mint a kő. Baltával kellett porrá vernünk a lisztet. A nyolc nap alatt harmincan kaptunk az egész testünkbe reumát. — Néhány héttel ezelőtt aztán megvizsgáltak bennünket és kiválogatták közülünk a nyomorékokat, ,55 éven felülieket és a 16 éveseket. 41-en kerültünk igy össze. Gyalog mentünk 11 kilométert, aztán marhakocsiba szállítottak bennünket és a kivont fegyverü csendőrök fedezete mellett kisérték bennünkket Bastyla kikötőbe. Itt hajóra szálltunk. — Bennünket a hajófenékbe, az áruk közé helyeztek. Csak nagy könyörgésre engedték meg, hogy a leszögezett ajtóihoz, a lépcsőre álljanak, .ahol egy másfél méter hosszú és 20 centiméter széles nyíláson jött be frisslevegő. A hajófenéken tűrhetetlen, meleg volt, de tovább már nem engedtek bennünket. Itt beszéltem egy francia katonával, a hajó katonákat is szállított a fedélzeten, —• aki azt mondta, hogy ,a magvarokra nem haragusznak a franciák, de Ferenc Józsefet, meg Vilmos császárt még elviszik Parisba. Elmondta a katona, hogy ők elveszik tőlünk Tirolt, a németektől Elszászf; az oroszok Magyarország északnyugati részét és Németország északi részét. — A katona egyébként is ugy nyilatkozott, hogv még mindig nagyon bíznak, hogy megnyerik a háborút. — (Másnap Marséi Lesbe érkeztünk. Lyonban felszállt a vonatunkba egy gróf Andrássy (?), akit még Parisból ismertem, ahol a békében muzsikáltam neki. Igy érkeztünk Genfbe, ahonnan aztán már könnyű volt az ut haza ... Ennyit mondott el 'nekünk Rácz István. Akii többet akar tudni az embertelen bánásmódról. kínzásokról, az nézze meg a rheumás és köhécselő Ráczot. Aztán nézzen meg itt köztünk, mondjuk, egv 'szerb internáltat. És akkor, ha miind a kettőt látta, beszéljen a kultúráról, aminek az ősihazája ott van Franciaországban1. mm h jjfll a | a jj s jj a i! h j| m jj a]! b ij a [jaj! sí ííllflH lAPOLLOSl fii Vasárnap, szeptember hó 19-én ÚJDONSÁG! Szenzáció! UD HESPEílIA felléptével elvárosi Kávéház Elsőrendű kiszolgálás. — Jő kávéházi italok. — Reggeli és uzsonna kávé. Szíves pártfogást kér Radó Ignác, kávés. x3aBssSBXBSüaBBH«Ba3iaaa»a»aiig5ass3,2aHaBsaBi!aEa>:«is3ii> (volt Konrád) Rókautca 6. sz., Szegedpályaudvarral szemben Gyönyörűen átalakítva tiszta szobák 2 koronától kezdve. — Kávéház egész éjjel nyitva.