Délmagyarország, 1915. szeptember (4. évfolyam, 212-236. szám)

1915-09-02 / 213. szám

4 I>ÉLMAGYABO»Szm Szeged, 1915. szeptember 2. vagy egyéb járványos betegségekben való megbetegedésben jele ne mutatkoznék. így nyilatkozott a főorvos. A táviratra azonban szerdán válasz még nem 'érkezett és Így nem letet tudni, hogy tényleg fertőzött-e a Tisza vize, ríSSSBBa»»B8álfflí?®t»49S®S5»»0»»»a0«*JJS.íS.5i«!5«®!P»®i5.aa8KBaiSS3S Fizetik az olasz menekülteket a városházán. (Saját tudósítónktól) ,A szövetségesek zászlóival fellobogózott városháza előtt tarka csoportok gyülekeztek kedden délután. A bejárati ajtónál szigorú mozdulatlansággal állott egy őszbajusBu rendőrellenőr; az ember nem is tudta hamarjában eldönteni, a bajusza ifaliérebb-e, vagy a disz-sisa.kon lengedező fehér toll? ,Az is olyan őszesen fehér -volt, mint a bajusza és ahogy ott állott a zászlók alatt a kapu előtt kékes dolmányában, azt hitte volna az ember, a közgyűlések heves szónokait őrzi. De tévedés. Az őszbaju-zu rendőr nem az ülésekre felifáradó urak tiszteletére állott kint a kapu előtt. Ö maga mondta öregesen rekedtes hangon: — Az olaszokat fizetik, azért vagyok itt. A piszkos, rendetlen rufházatu, kreolbarna arou emberek felütötték fejüket az olasz szó hallatára. Megértették, hogy róluk van szó. Bámulva nézték fel, aztán, Ihogy nem hallottak több szót, lusta kényelemmel vetette magát végig egynéhány a fal tövén, mint otthon, a tengerparton, amikor még nem folyt a vér, nemi 'Volt háború. Álmosan nézték a korzó tarka képét, a várost, amelyben már hónapok óta csatangolnak dologtalanül, munkátlanul, amikor pedig minden kézre szükségünk lenne. — Most, — amint Scultéty Sándor főszámvevő mondta a Délmagyarország murika társának, — valószinüleg utoljára jelentkeztek a segélyért Szegeden. Néhány napon belül mennek mind a lompos, szegény, lusta emberek, asszonyok, a tengerpart részvéttel fogadott menekültjei Ausztriáiba. Félnégy, órakor kezdődött meg a segélykiosztás a 85.000 koronáibál, amit az osztrák kormány olasz származású, elmenekült alattvalói részére utalt át Szegedre, amikor itt megtelepültek. Szaporán pergő nyelvvel beszélgettek a segélyt osztó hivatalnok előtt és megeleégedéstől sugárzó arccal vágták zsebre a napi segélyezés fejében kiutalt 90 filléreket, amelyeket két hétre .kaptak ki. A magános ember 18 koronát, a családosok többet, harminchatot, ötvennégyet, ahány tagja van a családjának, mind után tizennyolcat. Scultéty Sándor főszámvevő jogos haraggal beszélt róluk: — Mikor idejöttek Szegedre, munkába álltak, de folytonos volt ellenük a panasz, hogy lusták és bármit tesznek is értük, 'mindig panaszkodnak. Tejbe, vajba fürösztotték őket iés mégsem voltak megelégedve soha. A végén aztán kibujt a szeg a zsákból: azért voltak elégedetlenek, mert a munkát nem szerették és megtudták, hogy a segélyt úgyis megkapják. Hamarosan abba is hagytak minden dolgot; a telepre sem mentek vissza. Elszéledtek a városiban és most a segélyből élnek. Alig harminc, harminchat dolgozik közülük. A többi kóborol a városban, a Tiszaparton és lesi az alkalmat, hol juthat hozzá pár fillér borravalóhoz. Épen, mint otthon. Vagy pedig alszik, hasrafekve, Utálatos, renyhe, dologtalan nép. És elbizakodott, han gos. Persze, van olyan család, amelynek öt korona jut egy napra a segélyből. Egész szépen megélnek belőle. A csoportban itt-ott (felhangzik egy-egy szó: signora, signorina; talán udvariaskodnak egymással. Állnak, Ibáimulnak, mig rájuk kerül a sor. Aztán mennek tovább a pénzzel. Magyarul egyik sem tud. iNémetül már több. Ezek mondogatják, mikor meghallják, hogy hamarosan mennek 'Szegedről: — Pedig itt jobb. Szeretnénk itt maradni. Ugyan édes signora, nem lehetne megcsinálni valahogy, hogy itt maradjunk? — Nem lehet. Ki van zárva. — Baj, baj, — mondogatják és mennek tovább, szaporán beszélgetve. Egy jóképű, kényszermunkára berendelt szegedi magyar meglát köztük egy-két erős férfit, aztán igazsága tudatában basszusán mondja: — Ezeket nem viszik el kényszermSunkára, se katonának. Minket meg igen. Ez ass igazság. — Ne bántsa őket bátyám. Mennek már pár nap múlva Ausztriáiba. — Vigye őket a kánya. Sönki nőm sir utánuk. Amerikai magyar ujságiró levele Szegedre. — Bizalom a győzelmünkben. — (Saját tudósítónktól.) Jó egynéhány évvel ezelőtt került el Káldor Kálmán ujsiágirókollegánk, akinek családja szegedi származású, Szegedről Amerikába. Az ügyes, talentumos ujságiró csakhamar karriert csinált az újvilágban, mert rövid idő alatt munkatársa, majd szerkesztője lett a St. Louis és Vidéke cknü magyar lapnak. A háború is itt érte el Káldor Kálmánt, aki csaik a leveleivel látogat el néha családjához. Néhány nappal ezelőtt levelet irt Szegedien tartózkodó szüleinek, melyben élénk színekkel festi a jelenlegi amerikai közállapotot. Annál érdekesebb ez a levél, mert egy szélesebb látókörű ujságiró mérlegeli benne a mai hely zetet, a viszonyok, események és még készülődő események biztos isimeretével. A levél igazán nem kiván semmi egyéb kommentálást. Közöljük belőle a következő érdekes részleteket: St. Louis, 1915. augusztus. Drága jó Szüleim! Ebben a felfordított világban bizony nincs az embernek kedve levelet írni abba az országba, amelynek lakói sokkal többet szenvednek a liáboru okozta nyomorúságtól, miint mi, akik innen — a kényelmes messzeségből — vagyunk szemlélői a borzalmas tusának. Miről irjak? Az amerikai kormány dollár-politikájáról, amelynek segítségével amerikai gyárakban magyar munkások által készített golyókat, muníciót küldenek ellenségeinknek ? Röpiratokban, népgyűléseken, újságokban, feliratokkal, személyes közbenjárásokkal, egyszóval minden e-zköz igénybevételével megpróbáltuk már megakadályozni ennek a felháborító dolognak továbbfolytatását, de. nem sikerült. Megértjük itt az otthonlevőknek nagy haragját és neheztel ését Amerika ellen, de mégsem egészen lehet emiatt az otthoni közvéleménynek elítélni az itteni magyarságot, habár eddig egyetlen magyar vagy más nemzetiségű sem hagyta oda a munkáját emiatt. Mert élni kell itt is, ngy-e? Akadt ugyan néhány gyár, amelynek feje visszautasította az ellenséges államok municiórendelését, de ez csak egy osepp a tengeiben. A többi municiógyár dolgozik éjjel-nappal. Más iparágakról már nem lehet jót mondani. Pang minden. Amerikaszerte nagy a nyomor; pénz nincs, mert kevés a munkaalkalom. Itt már mos tlfélünk a téltől mindnyájan, mert rendkívül mértékben rossznak mutatkozik. Isteneim, milyen világ lelhet most odahaza, ahol hábornhan van az emberek apraja, nagyja? Hogy eltörpül emellett a lelki kínokkal összekapcsolódott szenvedések .mellett a mi mindennapi, már meg is szokott, küzdelmünk? Bujjuk a hazai lapokat, várjuk a híreket, dte csaik nehezen tudjuk megérteni, (ha magyarok nem lennénk, egyáltalán nem tudnánk) hogy van annyi ereje egv nemzetnek elviselni a háiboru kínszenvedéseit? És mégis! Büszkeség tölti el a lelkünk: Przemysl, Leimherg, Varsó! Szédületes. Nem lehet ott nagy baj, nem fenyeget ott bennünket igazi veszedelem, alhol igy el tudunk bánni ellenségeinkkel! Mire ezeik a sorok hazaérnek, talán már nem is lesz ellenség" a monarchia területén. Hogy .megünnepelte az itteni magyar és német lakosság a nagy győzelmeket! Ezt látni kellett volná. Mámoros volt mind az örömtől; olyan (hihetetlenül csudálatos is az, almi ott, a lengyel földön történik! A háborús hírekről egyébként itt kellőleg vagyunk informálva. Bár a sajtó javarésze'angol pénzen van megvásárolva, mégis megtudjuk a valót, mert a bécsi és 'berlini jelentéseket itt leközlifk. 'Az amerikai közvélemény pedig meggyőződött már róla, hogy a.z antant-jelentések mennyire hazugok. Különösen Róma, amely napról-napra a hazugság bélyegét magán viselő szenzációkat röpít világgá. Ezért úgyszólván csak a berlini és bécsi jelentéseket olvassák. Rómával kapcsolatosan meg kell még említenem azt is, hogy itt még a jenkik köréhen is nagy ellenhatást szült az olasz áraiVálfse meg jegyét az M-M Bemutatják a KORZÓ-MOZI nyári helyiségében szeptember 3. és 4-én, pénteken és szombaton 600 szerepűd! Teljes zenekiséret! Jegyek eiöre válthatók a Korzómozi téli helyiségében délelőtt 10—12-ig, délután 3—6 óráig.