Délmagyarország, 1915. augusztus (4. évfolyam, 183-211. szám)

1915-08-05 / 186. szám

4 DÉLMA GY A R ORSZÁG. Szeged, 1915. augusztus 5. Szegedied az olasz ijatáron% — €pizód a doberdói hatalmas harcokból. — (Saját tudósítónktól.) Az olasz halárról jöri a vonat. Zug', zug, zakatolnak a kerekek és tompán dübörög a föld az ércóriás súlyos léptei alatt; olyan szédilő, olyan különös érzés kir.oz 'bennünket, amíg zuhanva vágódunk bele vonatunkkal a fekete, esős éjszakába. Szürke, piszkos esőcseppek monoton egyhangúsággal verik a kupé félig leeresztett, füstös ablakát, amelynek homályos tükrében tétován imbolyog, táncol az olajlámpa .sáppadt, halovány reszkető világa s kavargó hideg szél vágja 'be az ablakon az ázott földek szagával telitett, párásán nyirkos levegőt. Távoli falvak tüzeinek csillanásában az\élet szava, szól hangtalan beszéddel és táncoló tiizszikrálf sírnak az irdatlan éjszakába zuhanó vonat után, mig rájuk nem nyomják halotti csókjaikat a lehulló esőcsöppek. Benn a kupéban kemény viharokhoz szokott, komoly férfiak ülnek; ezek megtértek már a végtelen útról, hol ezerszer látták a Halál vad, erőszakos, elsáppadó csókját közelükben elcsattanni. Magukiba süppedten hallgatnak a megpróbált szivii emberek; néha felriadnak egy-egy erő sebb zökkenésre és lassan, nehezen eszmélve néznek szét a füstös homályban; talán újra közelükben dörögnek az ágyuk és attól rengett meg lábuk alatt a föld? És a vonat csak zuhan előre: minden pillanat közelebb lioz bennünket Szegedhez, ahová négyen is igyekszünk. Egy ncgyvenhatos főhadnagy; három érem dis'ziti a mellét és egyik legkiválóbb hőse a jóhirü szegedi ezrednek, rágyújt kialudt szivarjára és csendesen beszélni kezd, kinyilő, őszinte szivvel, az emberekről, a hősökről és arról az ismeretlen helyről, ahova csak álmaink szállnak el néha. Amikor észreveszi, hogy jegyzem, amit mond, megkér udvariasan, ne irjam ki a nevét, úgysem az itt a fontos, hanem a kadét éj Tormianó Giaconda, Ének az esős éjszakában, — Hofbauer Pál a kadét neve és igen sokan ismerik Szegeden, ahol két év előtt egyik legkedveltebb tagja volt az aranyifjuságnak beszélte el a főhadnagy. Julius 20-án megbízást kapott a parauc-.snoktói, hogy kémlelje ki csapatával a mi állásainktól oldalt elterülő erdőséget, nem fészkelték-e be magukat az olaszok s nem várhatunk-e onnan másnapra oldaltámadást? Ezen a napon ugyanis rendkívül heves harcok után sikerűit a doberdói fensiktól nyugatra elterülő magaslatról elűzni az ellenséget és megszállni .a magaslat egész keleti oldalát, az erdőségig. Arra azonban, hogy bizonyosai-, megállapítsuk, miszerint az erdőségből is viszszavomvlfak-e az olaszok, heves támadásunk következtében, vagy pedig ott meghuzódtaik-e, nem volt már időnk. Ez a feladat igy egyike volt a legveszedelmesebbeknek, mert hiszen a kis csapat nem tudta, melyik pillanatban akad ellenségre a nagyobb kiterjedésű erdőségben. Esti tiz órakor indult el veszedelmes útjára a kis csapat Palika (igy hivta az ezredben a pucertől kezdve mindenki) vezetése mellett. Az égen setét felhők úsztak; ez volt az egyetlen, ami hasznára volt r állalkozásában a csapatnak. Az untalan, ötpercenkint megeredő esőt — azt hiszem — szívesen elengedte volna valamennyi. Hasukon csúszva, nesztelenül közeledtek a vakmerő emberek az erdőséghez, amelyben az olasz csapatokat gyanilották. A kezek kissé remegve, de mégis erősen szorították a fegyvert és sasszemekkel néztek előre a sűrű setétségbe. Végre beértek az erdőbe. Riasztó, sziveket megremeg tető halotti csend fogadta a próbált szivii, erős férfiakat. Falevél sem mozdult <a halálos csendességben. Igy értek el körülbelül az erdő közepéig, mikor a közeli tisztásról halvány fénysugarat pillantott meg Palika, a kadét. Tnteft csapatának s dobogó szivvel kúszott előre néhány lépést. Kis erdei kápolna ablakába állított gyertya fénye mellett sötét tömeg előtt térdeplő fiatal nőt pillantott meg. Éppen közelebb akart kúszni, hogy megláthasson -mindent, mikor nagyon finom, halk, szinte síró hangon .halotti éneket kezdett a görnyedten térdeplő nőalak. Bus, zokogó melódiák szálltak szivetíépö fájdalommal ajakáról, hogy Pali kadét szinte elfeledte küldetése célját, fontosságát. Felugrott rejtekéből; odasietett az éneklő leányhoz és megszólítótta: — Ki vagy? Mit keresel itt? Riadtan nézett fel a lány, aztán felszökött térdeplő helyzetéből. — Tormiáno Giaconda vagyok s ez... itt... az apám. Megölték .azok... odaát! — Miért? — A ti kémetek volt. Most itt van. Oda akasztották fel... arra az ágra!... Jaj, nektek odaát! Setélen csillantak meg a szép fiatal lányszemei és a finom, erős kis kezek ökölbe szorultak: — Akarsz bosszút állni az apámért? — Én katona vagyok. Csak parancsra cse lekedhetem. — De én mindent tudok róluk. Tudom, ho! állanak, mennyien vannak, mit akarnak. Mindent tudok. Pali kadét gondolkozott és megadta a jelt csapatának. Pár perc múlva ott álltak az emberei, mind. Tizenöt ember egy század, olasz ellen. A lány csillogó szemekkel nézett szét a csapat láttára, aztán Pali kadét felszólítására beszélni kezdett: — Ezer lépésnyire innen állnak az olaszok. Közvetlenül a szélén az erdőnek. Egy század van fenn a magaslaton. A többi már elvonult és ezek hajnalban ellenetek indulnak, hátulról. Meg akarnak kerülni benneteket. Egy másik rész szemben fog támadni. — Honnan tudod? — Hallottam, amikor megbeszélték. Itt benn voltak a kápolnában és én itt sírtam kinn, az apám holttestén. Ök nem láttak engem, mert, amikor kijöttek, befutottam az erdőbe. De hallottam mindent. Utánuk menteni és láttam, hol álltak meg. Ha akarjátok, elvezetlek benneteket. Pa.li kadét gondolkozott egy pillanatig, aztán kiadta a parancsot: — Három ember futólépésben visszamegy a csapatunkhoz, segítséget kér s mi addig közelébe kuszunk az olaszoknak ós visszatérve ide megvárjuk csapatainkat, hogy megtámadhassuk őket. A három ember futólépésben indult vissza s a tizenöt ember óvatosan ment előre. Elől mindenütt a. lány. Egy negyedóra telhetett el, mikor ritkult az erdő s a kis csapat saját szemeivel győződhetett meg róla, hogy igazat mondott a lány. Az erdő első fáinál puskájára támaszkodva kémlelt előre a kiállított olasz őr. Pali kadét éppen kiadta a parancsot, liogy mehetnek vissza, amikor az egyik ember megbotlott egy kiálló tuskóban s hosszában végig esett az ázott haraszton. Esés közben ujjai megnyomták a mannlicher felhúzott ravaszát és nyomán dördülés remegtette meg a levegőt. A következő pillanatban megingott az olasz őr és hangtalanul végig esett a földon. Idegizgató pillanatok következtek/ Pali kadét anegdermedten bámult egy pillanatig előre, aztán kiadta a parancsot: — Fel a fákra, aztán gyorstűz! Mire a megriadt olaszok felugráltak, katonáink már a fák tetejéről ontották rájuk a gyilkos tüzet. Az olaszok nem tudtak hirtelen fedezéket találni, a lövések irányával sem voltak teljesen tisztában, a gyors puskatüz pedig teljesen megtévesztette őket. Pár percig vaktában belelövöldöztek az üres levegőibe és az erdőbe, aztán, hogy a tűz nem szűnt, sőt erősödött, eszük nélkül ugráltak fel állásaikból. Hiába hangzott a tisztek parancsszava, a katonák az alig derengő világosságban mindenüket eldobálva menekültek a gyilkos tüz elől. Mire a csapataink megérkeztek, az olaszok már elhagyták a hegytetőt. Amint hajnalodott, összeszámláltuk az olasz sebesülteket és halottakat, akiket szintén hátrahagytak a menekülők. Huszoiieggyen voltak összesen, a mi részünkről senki serii sebesült meg. Csak az volt feltűnő, hogy Giaeondát meni találták sehol. Eltűnt. Peggel 8 órakor aztán jött az egyik katona jelenteni: a lány, akinek győzelmünket köszönhettük, holtan fekszik az erdőben. Négy golyó érte; a setétben könnyű volt meglátni az olaszoknak a fehérruhás, mozgó nőalakot. Az apjával együtt temették el, katonai pompával s Pali kadétnak egy hét múlva megjött a kitüntetése: nagy ezüst vitézségi érem. Ezt a történetet egy héttel ezelőtt mondta el a főhadnagy, a vasúti kocsibán, mikor Szegedre utaztam. Kedden, hogy meglátogattam ,a szegedi tisztikórlizat, újra elmondták ezt a. megható, kedves epizódját a nagy bábomnak. Talán nem rójják fel bűnömül, .amiért megírtam, ugy, ahogy két hős szájából magam hallottam? Sipos János. Oroszország nem köt békét. — A duma határozata. — Pétervár, augusztus 4. A duma az októbrista és nacionalista pártok központi bizottsága nevében gróf Bobrinszki által benyújtott következő napirendet fogadta el: A birodalmi dumla meghajlik vitéz hadseregünk és flottánk dicsőséges és példátlan teljesítményei előtt. Megerősíti, bogy a hadsereg minden katonai balszerencse ellenére a birodalom egész lakosságában megszilárdította azt a rendithetetlen és egyhangú elhatározást, hogy a hü szövetségesekkel tovább folytatja a harcot a végeredményig és nem iköt békét a teljes győzelem előtt. Kijelenti, hogy gyorsítani kell a győzelmet azzal, hogy a lakosság egyértelműen tárno-. gatni fogja az uj harci szerek megteremtésére vonatkozó akciót. Kívánja a belső béke megszilárdítását, az egyoldalú politikai küzdelmek megszüntetését és hatóságok jóakaratú minden lojális orosz alattvaló érdekeivel szemben fajra, nyelvre és vallásra való tekintet nélkül. Azt tartja, hogy csak belső egységesség az egész ország és egy teljes bizalmat élvező kormány között vezethet gyors győzelemre s miközben azt a tántoríthatatlan reménységét fejezi ki, hogy a hadsercgszállitásoknál mutatkozó hiányokat azonnal a törvényhozás és a közhatalom segítségével megszüntetik és a visszaélések elkövetőit törvényszerű szigorú büntetéssel sújtják, bármily hivatali állást töltsenek is be — áttér a napirendre. Rodzianko, akit 296 szóval 24 ellenében elnökül választottak, beszédet mondott, a melyben kijelenti, hogy a háború Oroszország minden elemét egyesítette egy cél: a győzelem érdekében. Reméli, hogy a pártok között való barátságos viszony a háború után is megmarad.