Délmagyarország, 1915. augusztus (4. évfolyam, 183-211. szám)

1915-08-29 / 210. szám

DÉLMAGYARORSZÁG. Sz-eged, 1915, augusztus 29. mögül nem hallszik hortyogás, nem hallszik gyereksírás, oly néma, minden oly néma. A nagy város halott. Keresztülrobogunk* a sö­tét utcákon, sivár tereken ás üres körutakon. Az utca Végén vörös lámpa lóbálódzik ide­oda. A sötétből előtűnik a masszív, fekete várkapu. Az őrség előlép, lámpája szime megvakítja az utasokat. Mehet! Most egyszerre imég sötétebb lelt. Az autó lámpája fényszóró módjára, világit bele az éjszakába. Fakó fatörzsek mellett, hal­ványzöld lombbal borított, 1 ugasok alatt ro­hanunk tova. Fasorok, utak. Hideg van, az éjszakai levegő arcunkba csap. A fák zug­nak a széltől. Felriasztott állatok futnak ke­resztül az uton, szikrák röpködnek villám­gyorsan a levegőben. Éji bogarak ezek, u melyeket megvilágít a ifénykup és ide-oda hajit a légnyomás. (Holt, alvó falvak. Se hang, s-e ember. Vörös tégla.házak villannak fel a fényben és pillanat múlva ismét eltűn­nek a sötétben. Hófehér macska villogó sze­me. őr. Néhány hangos kiáltás. Méhet! Kocsink röpül. Pompás egy utazás! Fö­löttünk tisztán és csillogóan állanak a csil­lagok. Hallgatunk. Mindenki a saját gondo­lataiba merült, Itt az uton menetelnek az oszlopok, szá­zaid-ók, ezredek. A 1a. basséei csatáiba. Önkén­tesek, diákok. Szinte rohanták, énekeltek, szemük tiizben égett. Fl-őrie! Bokán neim tér­tek vissza -ezen az uton. Az ut -mentén csodás formájú bokrok, ugy tűnnek fel az éjszaká­ban, mintha -asszonyok volnának, akik ke­zűikkel eltakarják az arcukat. Itt is, ott is, mindenütt. Másutt kőoszlopok állanak az ut szélén, kísérte ti-eisem, nézni akarnak bennün­ket, mindent akarnák látni, ami ezen az uton történik. Kis, fehér keresztek állának 'két­oldalt, messziről fehérlenek, -ha rájuk -esik a fénykéve. Már közel az ősz és még mindig inenetelnek itt a haido-szlopok, az ezr-edtek, a századok. Az éjszakában menetelnek. Már neim énekelnek, mert ba -dalolnának, közéjük csapnának -a gránátok. lEz az oka, amiért nem énekelnék és nem más. iAz árkok felől lövések ballszanak. Mini közelebb és közelebb, m-ert mi .gyorsak va­gyunk. Olykor-olykor tom.pán hangzik egy ágyú valahol. Itt Ikiünn éjijel sincs nyugalom. Hónapok óta lármázik itt -az ember. Néhány szekér nyikorog az uton. lA lovaik alszanak -menetközben ós nyugtalanul felriadnak, mi­kor rájuk esik a fénykéVe. A kocsisok féken tartják őket. Az ut mentén mind sűrűbbek .a gránáttöl-cs-ér-ek. Sok legétszem friss. Kocsink megzökken. A gránátok belecsaptak az út­testbe is. Néhány órával azelőtt semmi esetre sem 1 elletett itt valami kedélyes világ. Ágak és galy'ak fekszenek az uton. Lombjuk még zöld és nedvdús. A fakoronák szétrongyolva. A fatörzsekről caifatok lógnak. Soffőrünk egy rántással hirtelen megállítja a kocsin­kat. Egy fatörzs fekszik keresztben az uton. Elesett, mint egy katona. A gránát gyökeré­nél vágta el és leborította arccal leifelé. Agai még zöldek iés susognak a széliben, még i-de­od'a himbál óznak, imég semmiről sem tud­nak. A motor zug, kerekei a magasba ágas­kodnak, keresztül rajta. Falu. Az őr int. El kell oltanunk a lám­pánkat, Sötétben tapogatózunk tovább. A puskák ropognak. Egy nehéz ágyú hango­san dördül el a közeliben és a gránát belezug e sötétbe. Nincs kétség, vége szakád az -ég­szakának, Kint a lövészárkoknál időről-idő­re egy-egy fénygolyó emelkedik a magasba. Izzóan, mint valami,i ellenséges, fénylő hold áll a hatalmas föld felett. A puskák riadtan ropognák, majd ismíét elcsöndesednek. A fény-golyó elhalványodva, egészen lasisan visszahull a sötét földre. Most az-onban jobb­ra a nyárfák között, rikító fehéren és (fenye­getően szikrázó tüz látszik. Ismét megdör­dül a Uelhéz ágyú ós -a gránát elsüvít a fedünk fölött. A csillagok elhalványulnak, megfakul a táj. A mezőkről köd emelkedik. Autónk rö­pül. Sietünk, mert az országút az ellenség látókörébe esik. Mielőtt nappalodik, helyt kell lennünk. A szürkülő hajnalból egy város fakó, elmosódó körvonalai bontakozunk ki: La Bassée. Néhány katona ujjasban, fázósan áll az ut mentén. Halottszerüen tűnik fel a haj­nali világításban La Bassée Nem maradt itt som ember, sem állat. Néhány őrszemtől eltekintve katona sarn tanyázik itt, A még megmaradt kevés lakosnak már hetekkel azelőtt el kellett hagynia a várast, mert La Bas-sée állandóan erős tüz alatt áll. A tem­plom romokban hever és egész házak röpül­tek levegőibe. Mindenütt gránátbe-c-sapádá­sok, -A város ugy fest, mintha Iföl-drengés rombolta vol na szét. Előbb mi lőttük, -azután az angolok. Száz, meg száz, ezer meg ezer gránát hullott Le Bassóe-ra. Csak kévéis ép ház akad. IA zenepavillon azonban még most is ott áll a piactéren, akárcsak Uékie ideijén. IAz autó egy szü'k utcáiba fordul. Komor és füsttel borított. Ég egy ház, amelyet az éjjel felgyújtott egy gránát. Senkiis-em oltja, nincs, aki törődjék Vele. Hadd égjen! A lán­gok kicsapódnak az ablakokon, sénkiseim zavarja őket és ők nyugodtan ós lassan to­vább dolgoznak, Füstfelhő kavarog az izzó gereudázat közt. Bent a házban a tüz fel­kúszik a finom empi resze-gélves, bíborvörös tapétán. A szétrepedt tükör cserepei csillog­nak. Itt egykor emberek laktak. Áthatolunk a fojtó füstön, soffőrünk ká­romkodik. Rohanunk tovább, ki a lövészár­kok felé. A háborús betörő. -A betöltés -békeidőben is meglehetősen harcias foglalkozás. Ha a betörőt nyakon­csipik, vagy munkája közben megzavarják, akkor természetesen védekezik ugy, ahogy tud és kész a hadiállapot. A háborúban, ugy látszik, a betörők megszelídültek ós mivel a taugliflh-ck viagy börtönben ülnek, vagy ha a sorozáskor véletlenül szabadlábon voltak, a harctérre kerültek; az ittlhon maradt un­tau-glicliokiból verbuválódott a háborús be­törők speciális zsánere. Szegeden is van már bizonyára néhány háborús btetörő, miért csütörtökön hajnalban az egyikhez volt szerencséje két szavahihető urnáik. iA két szavahihető ur i-gy adta elő az esetet, mdndakettő egyszerre, nagy lelke­sedéssel beszélve: — Tudod, liogy mi bohém fiuk vagyunk . . . vagyunk, — mondta a másik is. — Hajnalban szoktunk minden nap haza­járni és a 'házmestert meg a kapupénzt utál­juk . . . táljuk. A lakásunk földszinten vau és igy az a pompás ötletünk tálmadt, hogy az egyik utcai ablakot elnevezzük kapunak... púnak. Úgyis bántunk vele, mint egy kapu­val. A küszöb egy kicsit magas volt ugyan, de mi ilyen előítéleten áttesszük magunkat... egyszerűen áttesszük magunkat. No mert a házmestert 26-án utáljuk. — Csütörtökön, mikor hazamegyünk, le­hetett már hajnali nlágy óra, látjuk, hogy egy otromba idegen közeledik saját, külön kapunkhoz. Lesbe állunk. IAz idegen nágy prakszissal felrántja a rollót, aztán egy hi­deg, kiimért mozdulattal Ibeközlekedi'k laká­sunkba,.. uniklba, — siet fulladozvta befejezni a mondatot az elmaradt szavahihető. — Egy pillanatra megdöbbentünk, -de aztán mi. is odaszaladtunk a kapuihoz, inert féltünk, hogy kizár bennünket az klégen... és maradhatunk hidegen. Mintha miről seim tudnánk, nyu­godtan be emelkedünk, aztán lezárjuk a ka­put. Előbb azonban a holdfénynél észrevet­tük, hogy a nyájas be... be... betörő a ftni meg­jelenésünkkor indignálódva elbujt a szek­rény ós a fal által határolt sárokba. — Következő percben meggyújtjuk a gázlámpát és halvány fény terült el a szo­bában... báiban. (Itt az egyik szavahihető liosszn sóhaj­tással elhallgatott, a másik kétszeres sebes­séggel folytatta.) — Én ekkor egész nyugodtan, háttal áll­va a veszedelmes sarolk felié, hangosan meg­szólalok: „Kedves betörő, szíveskedjék csak idefáradni." Semmi nesz. Most már erélye­sebben : „Betörő ur, jöjjön elő onnan a szek­rény mögül! Utoljára kérem — szépen." Némi csoszogás és a betörő megjelenik. (iA másik szavahihető hirtelen -közbevág.) — Te háttal álltál, nem láttad. Torzon­borz szakálla volt, ^bajuszát. leborotváltatta. Hosszai bajáiban egy nemzeti szinti kokárdát viselt. Térdei rogyadoztak, kezében nagy bá­dog kanalat tartott. Itattam, hogy nagyon fáradt lebet, lenyomtam tebát egy fotelbe és mikor kényelembe helyezkedett, barátom szólott hozzá. — Azt mondta-m, — folytatta az előbbi szavahihető: „Tekintetes betörő ur! A helyet ezutta-1, ahová be akarni törni méltóztatott, nem egészen szerencsésen tetszétt megválasz­tani, sőt egészen Szerencsétlenül. Őszinte fiu vagyok, kimondom, pechje van. A dátum magas, pénzünk nincs, adósságunk van. Nagyságos betörő u-r, talán öt koronáról be­szélhetnénk. Csak kölcsön. Elsőig!" — A betörő felugrott és egy szigora, el­utasító mozdulatot tett. De mi se hagytuk annyiban, azonnal mellé léptünk. Ekkor fel­nevetett és csöndes rezignációval kezidte ki­PRO PATRIA. Mélységes hitvesi fájdalommal jelentem, hogy 8 év óta jóságos férjem Földi Lipót, a Maader Róza cipőüzlet tulajdonosa, népfölkelő az 5. honvédgyalogezredben, a Firlejov mellett vivott üt­közetben, ellenséges golyótól találva, a haza védelmében, 36 éves korában, hősi halált halt. Veszteségünk pótolhatatlan. Drága halottun­kat vele együtt harcoló hűséges barátai Firlejov mellett hantolták el ideiglenesen. Tetemét hazahozatjuk és hazai földben, a szegedi teme­tőben helyezzük örök nyugalomra. Szeged, 1915. augusztus 28. Özv. Földi Lipótné, Földi Lipót szülei, testvérei és rokonai.

Next

/
Oldalképek
Tartalom