Délmagyarország, 1915. június (4. évfolyam, 129-155. szám)

1915-06-10 / 139. szám

Szeged, 1915. junius 6. DÉLM AGYARORSZÁG § tenegrói bandák osztrák-magyar egyenruhába öltözve betörést kiséreltek meg, szétvertük őket. KÖZÖS MINISZTERTANÁCS. r Félhivatalosan jelentik: Csütörtökön Budapesten értekezlet lesz a magyar és az osztrák kormány tagjai közt. A tanácskozáson való részvétel céljából az osztrák kormány részéről Budapestre érkeznek: gróf Stürgkli Károly miniszterelnök, Schuster Rezső kereskedelemügyi miniszter és Zenker Ferenc földmivelésügyi miniszter. • Ideges, hiu nők. Dr. Várady Erzsébet jónak látta egy dörgedelmes beszédben megtépázni a magyar nőket. Mintán ez a beszéd a sajtéba is kikívánkozott, sem Várady Erzsébet dr, sem más nem veheti tossz néven, ha az esetleg ellenkező vélemény üék — akik közé' magamat is sorozom — nam baj tandók szó nélkül napirendre térni ezen iskolai beszéd fölött. Távol áll tőlem a polemizáló /hajlam, de ugy érzem, hogy igazságtalanság történt a magyar nőkkel. iNein mondom: minden magyar nővel, de a magyar nők túlnyomó többségével. Mert amint mai bőseink1 nemcsak kiállják a versenyt, hanem sokban felül is múlják a régibb kor hőseit, azonképpen, nekem ez legalább szent meggyőződésem, a mai magyar asszonyok sem méltatlanok e 'hősökhöz és bátran kiállják az összehasonlítást akár a mult várvédő asszonyaival, akár a szabadságharc nagyasszonyaival. A most duló háború tíz hónapja alatt az ország sok részében /fordultam meg és mondhatom, sok dicsérni való dolgot tapasztaltam ép a magyar nőket illetőleg. Imponált mindenekelőtt és mindenütt az a komoly méltóság, amellyel elviselik azt a mérhetetlen szenvedést és fájdalmat, amellyel a háború őket sújtja. Láttam magyar asszonyokat és leányokat a mezőn szorgoskodni, az országúton nem időtöltésként, hanem komoly munkaképpen kocsit, lovat hajtani és láttam magyar nőket, nem izolált jelenség gyanánt, az eke szarvát veCadorna. Höllriegel Arnold Cadornáról, /az olasz vezérkar főnökéről' a császári és királyi sajtóhadiszállásból keltezve a következő képet festi: A világháborúnak két hadvezérét ismerem még a háború előttről szinről-szinre, a szerb generalisszimuszt: Putnik Radomirt és az olasz vezérkari főnököt, Cadornát. Mindkettőt rendkivül felületesen ismerem a nemzetközi szállodákból, amelyekben mi európaiak a háború előtt olyan gyanútlanul, elé"gedetten és egyetértően megfordultunk. Putnik vajdára, őszintén szólva, csak mély tisztelettel tudok visszagondolni; csendes, beteges és nem elegáns vendége volt a szomszéd asztalnak, de a homlokára valami jelentőségteljes volt irva. Cadorna Luigi gróf — a mennyire egyáltalán képesek vagyunk még olasz embert értékelni — talán szintén tiszteletreméltó ellenfél; de igy futólag látva őt, nekem rendkivül ellenszenvesnek tetszett. Akkoriban mi, német és osztrák Rómautazók és mübarátok kicsiny, de kedélyes társasága, a Ludovisi-negyednek egy rendkivül diszes penziójában laktunk és egy csomó fiatal olasz lovastiszttel benső barátságot kötöttünk. /Ezek a csinos fiatal emberek — Istenem, most ezek mind ellenségeink, még pedig a legrosszabb fajtájából! — mind a tor di quintói tiszti lovagló iskolába volzetni. Az aranyat-vosórt mozgalom legtouzgóbb részesei ép a magyar nők, akik garmadával hordták össze drága ékszereiket: karpereceiket, nyakékeiket, gyűrűiket ós 'hány, de hány vált meg legkedvesebb ékszerétől: még a jeggyiirütől is. Iskolás és munkás leányok, bájos, fiatal uri asszonyok és tiszteletre méltó matrónák versenyeztek a hazáért való áldozásban. Én inkább azt találom, hogy a mi asszonyaink minden tekintetben legalább is méltó utódjai a régi idők és szabadságharcunk nagyasszonyainak. Érintkeztem száz meg száz sebesülttel, megfordultaim a helybeli, fővárosi és falusi hadikórházakban és sehol panaszt, ellenben mindenütt dicsérő szavakat hallottam a rongyosan, véresen megjött hősök száljából, akik mentő angyalaikként tisztelték és magasztalták a magyar nőket. Láttam angyali béketűréssel ápoló, cselédi munkát végző, pad/lót súroló, katonákat fürösztő és tetvektől megtisztító úriasszonyokat. 'Nem egy szegény asszonyról tudok, aki finom, fehér kalácsot sütött lefog katonáinknak, mig ők ma guk beérték fekete, száraz kenyérrel. /Az adakozó listákban az előkelő úrnőkkel egy sorban olvashatjuk a Mari szobaleány és a 'Zsuzsi szakácsné nevét. A katonáknak téli holmival való ellátásáért szegény sgazdag, ifin és öreg magyai' nők ugyanazon iparkodó gondossággal munkálkodtak. De ki győzne 'mindent /fölsorolni, amivel a magyar nők nemcsak a harctéren küzdő, vagy onnan sebesülten hazatérő hősöknek, de az egész búzának a hálájára is méltóknak bizonyultak! Hog yaztán ezek mellett vannak „ugrándozó pojácák, érzéketlen figurák, akik nem képesek fölismerni az élet igazi értékeit," hogy „hiu versengés, pénz/óvár kapzsiság, ápolónői köntösbe bujtatott léhaság, cifra hamis gyász és sok más salak úszik a fökszinen," az minden esetre sajnálatra/méltó, de pojácák, /figurák ós salak minden időben került, még azokban a nagy időkben is, amelyekre Várady Erzsébet dr. oly szívesen és fölényesen hivatkozik. A kűlömbség az igazi érték és a salak közt az, hogy az igazi tak vezényelve, ahol inkább cirkuszi mutatványokat tanultak, mint modern lovassági szolgálatot, főképp azonban azon törték a fejüket, hogy Rómában minél kevesebbet unatkozzanak. És ez sikerült is nekik. Minden este lelkiismeretesen züllöttek, ami a fölötte filiszter Rómában nem valami könnyű dolog, ámde ők kieszelték az útját és módját. Egy nap ebbe a vidámságba — Róma, napsütés, fórum, campagnai lovaglás, vidám esték — belecikázott egy kellemetlen hir: Cadorna tábornok, mint mindig, miikor bejő Rómába, megszállott ugyanebbe a penzióba! (Akkor még nem volt vezérkari főnök, hanem, ha jól emlékszem, valahol hadtestparancsnok.) Erre a hirre a tisztek egy része menekülésszerüen elköltözött a penzióból, más részük pedig savanyu ábrázattal jártkelt. Cadorna abban a Ihirben állott, hogy kellemetlen elüljáró, az életvidám, kis hadnagyok réme. Ezen az estén a csinos lovastisztek közül egyik sem mert polgári ruhában mutatkozni, hanem mind diszegyenruhájukban ültek a csarnokban, mereven és szerencsétlenül. A tábornok frakkban jelent meg. Csaknem mindig polgári ruhában járt, de jaj volt annak a hadnagynak, akit ugyanilyen öltözetben csípett meg; rémes eseteket meséltek egymásnak erről. A tisztek bemutatkozását csaknem udvariatlan gőggel /fogadta, amiről értéket följegyezte Klió a történelem aranylapjaira, a salakot pedig ellepte g feledés tnolia, amint a mottani pojácák és figurák •sem számíthatnak aura, hogy a történelem fel fogja jegyezni a nevüket az utókor számára követendő például. Nagyon ósdi és nem ig igazságos felfogás a imiultban csak dicséretre, a jelenten csak kivetni valót keresni és találni. A jelen példa eleven ereje pedig paedagogiai értékesítés céljából is hatékonyabb, mint a tőlünk távolabb eső m/ultra való hivatkozás. És végül uem tartom semmiképpen sem igazságos dolognak uéliá.ny haszontalan ós léha nő miatt jóformán az összes magyar nőket pellengérre állítani. Olasz, orosz, angol vagy francia /fordításban az mindenesetre kedves olvasmány lészen, ami annáj sajnálatra méltóbb, mivel nem adja a magyar nők igazi ós hü képet. iStrieyl F. József. HÍREK oooo — LAPUNK KÉZBESÍTÉSE. Nagyon kérjük igen tisztelt előfizetőinket, hogy a lap késedelmes, hibás kézbesítését a kiadóhivatalnak jelenteni szíveskedjenek, hogy minden sérelmet nyomban orvosolhassunk és a további tévedéseknek vagy mulasztásoknak elejét vehessük. v - A magántávirat-forgalom újból megnyi t. S egeden a mult hónap 23-án tudvalevőleg beszüntették a magántáviratíorgalmat. A postafőnökség ma hivatalosan közli, 'hogy a holnapi, csütörtöki nappal újból megkezdődik a magántáv iratforgalom. — Schultheisz altábornagy ki iintetése. A király a Lipótrend lovagkeresztjét a hadiékitménnyel adományozta devecseri Schultheisz Emil altábornagynak, hadosztályának vitéz és eredményes vezetése elismeréseid. Ez a magas kitüntetés a szegedi társadalomban is örömet kelt, mert Schultheisz Szegeden lakott és innét ment föl az északi harctérre. a szalon egyik szögletében mindjárt suttogva panaszkodtak is. Még. előttem áll a kép: a nagy, csontos, világfi arcú, de jéghideg tekintetű tábornok túlzott kényelemmel egy fonott székben; a fiatal tisztek feszes tartással és halálos csendben a nagy csarnok ellenkező fala mentén; mi külföldiek, akiknek pedig egyáltalán nem volt okunk az ijedtségre, szintén idegesen és elfogultan ültünk kis, fonott asztalkáink mellett. A tábornok kitűnően ápolt körmeit nézegeti. Egyszerre csak hanyagul odanéz ifjú bajtársaira. C. gróf, a bájos, ifjú velencei gróf ijedten összerezzen, majd bátor lovasként a veszélyes akadály előtt összeszedi magát: — Excellenciád? Cadorna gróf jobb hüvelykujjának a körmét nézegetve jeges közömbösséggel kérdi: — A Saluzzo-ezredből való? Az ezredből hány ur van most Tor di Quintóba vezényelve? A kedves, fiatal hadnagv még nem bizonyos ugyan felőle, nem fogja-e egyszeriben bekapni, mégis szeretetreméltóan és katonásan felel. A tábornok most a bal hüvelykujjának a körmét szemlélgeti, egy szót sem szól többet és a kis hadnagy is leszerepelt. Szegény C., mintha leforrázták volna, visszabújik a sarokba; egy fél óra múlva a hatalmas ur egy hasonlóan száraz kérdéssel egy másik tiszthez fordul, azontúl pedig nem léteznek számára a tisztek, hanem az esti