Délmagyarország, 1915. június (4. évfolyam, 129-155. szám)
1915-06-20 / 148. szám
6 D3MAGYARORS5ÜÁG Szeged, 1915. Junius 20. érdekében fokozottabb buzgalom hatja át. Egyben rá kell mutatnom Szeged közönségének kiváló hazafias lelkesedésére, aminek eredményéül az enyhülés angyala hajlékot biztosithatott magának egy-egy fájdalom és nyomortanyán. Ki-ki a maga módján és tőle telhetőleg sietett segítségünkre. A közreműködésben tanúsított odaadó készségért e helyen is külön föl kell említenem Bödőné Trinksz Paula, Szántóné Ladányi Mariska, Bihary Teréz, Szász Gyuláné, Lauber Jőzsefué és Varga Borbála úrhölgyeket, König Péter és Ferenczi Frigyes urakat. Nemes áldozatkészségük címén külön ki kell emelnem dr. Cicatricis Lajos urat, városunk főispánját, begavári Bach Bernát, Wimmer Fülöp, Várnay Dezső, Winkler Testeérek ós Beregi Lajos urakat, Tury Kálmánná, Vigh Sándorné, Madarász Illésné és özvegy Korács Istvánné úrnőket, továbbá a szegedi Gázgyár részvénytársaságot, kik ifelülfizetés, illetve természetbeni szolgáltatá.sokkal voltak kegyesek a rokkant katonák ügyét magukévá tenui. Isten áldása, legyen munkánkéin, a készséges szereplőkön, az áldozatkész adakozókon egyaráut. Fogadják egyenkint és összesen a gyámolított rokkantak ós a [Szegedi Szabadoktatási Egyesületnek leghálásabb köszönetét. — Szeged és a haditermény részvénytársaság. Az uj termést a kormány lefoglalta s a további kezeléssel, valamint az értékesítéssel a Haditermény Részvénytársaságot bizta meg. A részvénytársaság husz millió korona alaptőkével alakul, amelyre kétezer darab tízezer korona névértékű részvényt bocsátanak ki. Ebből ezer részvényt az állam jegyez. Szeged város szombati tanácsülésén Taschler Endre főjegyző fölemiitette, liogy Szegednek is kellene jegyezni részvényeket. A tanács pártolta az eszmét és Balogh Károly pénzügyi tanácsos a hétfői tanácsülésen érdemleges javaslatot terjeszt elő ebben az ügyben. Dr. Somogyi Szilveszter polgármester kívánatosnak tartaná, lia a részvénytársaság igazgatóságában a város képviselője is résztven,ne, mert akkor módjában volna Szeged megfelelő ellátásáról gondoskodni. A hatóság ebben az irányban is megteszi a szükséges lépéseket, — Önkéntes ápolónői tanfolyam. A szegedi Vöröskereszt Egyesület junius és julins hónapban a IV-ik önkéntes ápolónői tanfolyamot rendezi dr. Krausz József főorvos előadó vezetésével. Az egyesület ezúton is felszólítja az intelligens úrhölgyeket, 'hogy az önkéntes ápolónői tanfolyamra minél előbb jelentkezzenek özvegy lovag Worzikovszky Károlyné e'inöknőnél, (Szeged; Tisza Latoskör ut 38., II. em., délután 3—4 óráig.). A tanfolyam teljesen díjmentes; kiképzett ápolónők is csupán csak dijtoentes szolgálatra vállalkozhatnak. A tanfolyamira 25 hallgatót vesznek fel. — A bajor király köszönete egy szegedi ujságir 'nak. Ortutay István, Józ ef főherceg élete cimü könyvének egy példányát megküldte a bajor királynak. A bajor kabinetiroda főnöke most meleghangú levélben értesitette Ortntayt, liogy a könyvet megkapták, a király nagy tetszéssel olvasta el és köszönetét küldi -a figyelemért. — Adományok. Wimmer Fülöp, a Sz gedi Kenderfonógyár vezérigazgatója egy szakértői szemle tiszteletdiját, 50 koronát küldött hozzánk a Vöröskereszt javára. — A Szegedi Kereskedelmi és Iparbank egy különleges ügyletből befolyt 100 koronát a Vöröskeresztegyesületnek Szeged állomáson felállított betegnyugvó céljaira juttatta, mig a megvakult katonák javára ujabban 200 koronát adományozott. — Barmos György alsótanyai plébános ma 200 koronát küldött dr. Somogyi Szilveszter polgármesternek, amit installációja ünneplésére szánt. iA mai viszonyok között helyesebbnek véli ezt az összeget a vak katonák javára fordítani. — A kicsi árubődé. Részletes beszámolót adtunk ma a rókusi állomás mellet levő kicsi árubódénak áldásos működéséről, amellyel a városszerte; uralkodó rettenetes drágaságot ellensúlyozni igyekszik. írásunkról tudomást szerzett a rendőrség és beidézte a kicsi árubódé tulajdonosát és megdicsérte. A kicsi árubódós a jövőben .hihetőleg uralkodni fog szenvedélyén, mert ha a cseresznyét továbbra is olyan olcsón fogja árusítani, mint eddig (48 fillértől egy koronáig literjét), megeshetik vele, hogy a hatóság kidicsérheti a bódéból. Ma tanuk ajánlkoztak nálunk önként, akik a kicsi árubódé árainak bihetetlen magasságát a biróság előtt is hajlandók bizonyítani. — Oro z fogságban. Dr. Grassely Károly szegedi ügyvéd, tartálékos hadnagy 'táviratban értesitette családját, hogy Jaranskban orosz fogságban van és jól érzi magát. — Biangardi Jakab zenész-őrmester, a szegedi bonvéd zenekar kiváló hegedűse Przemysl •elfoglalása alkalmából orosz hadifogságba került. Most értesiti egyik tanítványát, hogy a turkesztáni kormányzóságban él, jól érzi magát, csak nagyon vágyódik liazája után és őszintén sajnálja, hogy nem szabad hcszszabb tudósítást küldeni. — Iskola? értesítés. A kegyesrendiek vezetése alatt álló szegedi városi főgimnázium igazgatósága tudatja az intézet ifjúságával, hogy az évvégi értesítőt hétfőn 9 órakor osztálytermében kiki átveheti. — Zeneviz^gák. A városi zeneiskolában a vizsgálatok junius 18-án kezdődtek. Az első napon tartották az elméleti vizsgákat. Szombaton délután 4 órakor tartotta Kroó Margit zongoravizsgáját. Tanítványai helyes vezetésről és alapos készültségről tettek tanúságot. Különösen kitűntek: Strasser Zelma, Buttula Magda, Márton Fatime, Bába Margit és László Ilonka, ki König Menüetté-jét játszotta. A szülők- és érdeklődőkből álló hallgatóság elismeréssel halmozta el a tanárnőt és a növendékeket a sikerült vizsgálatért, — Elzárásra itélt paprikake eskedő. Búkor Lajos tatatóvárosi kereskedő paprikaraktárat rendezett be Szegeden a Valér'a-téren és innen szállította paprikáját szerte az országba, a szegedi paprika jó hírnevévé! kötve üzleteit. Feljelentés folytan a szegedi rendőrség vizsgálatot tartott Búkor raktárában és megállapította, hogy az ott felhal mozott paprika selejtes, festett áru. Dr. Temesváry Géza k'hágási bíró szombaton Búkor Lajost 15 napi elzárásra és 100 korona pénzbüntetésre i tél te; azonkívül a vegyvizsgálati díj megfizetésére kötelezte. Elrendelte a kihágási bíró az elkobzott paprika imégsemmisiitését. — Katonáink segítése. A Szegedi Nőipari és Háziipari Egyesület Hadsegitő Bizottsága legközelebb nagymennyiségű fehérneműt és szeretetadoimányt küld a harctéren küzdő vitézeink részére. lA tiszta fehérnemű a legnagyobb jótétemény, amit ézidőiszerint katonáinknak nyújthatunk, viszont a cigaretta, dohány, pipa, öngyújtó, csokoládé valóságos életszükséglet© a hadakozó bősöknek. Ezen tárgyakon kivül egészségük fentartásához nagy szükségük van szappanra, törülközőre, rovarporra, sósborszeszre stb. Végül nagymennyiségű zsebkendő egészíti ki a küldeményt, Hogy Szeged szeretetadománya minél jobban kifejezhesse azt a kiváló nagyrabecsülést és szeretetet, melyet értünk küzdő vitézeink iránt érezünk, a Iradsegitő bizottság ezúton kéri a hazafias közönséget, liogy a harctérre szánt adományait legkésőbb június 30-ig szíveskedjék eljuttatni a belvárosi óvodában levő műhelybe. A bizottság hazafias és emberbaráti céljaira legutóbb a következő adományok érkeztek: bégavári Baek Beriiátné (május és júniusi hozzájárulás) 200, Szegedi Kenderfonógyár részvénytársaság 100, Sagai Jáuosné ezredesné, Bécs (a Szeged és Vidéke utján) 20, ördög Vince, a feketeszéli gazdakör elnöke 14, a mórai elemi leányiskola IV. oszt, vizsgái csokor megváltasa, a rokkant katonák javára 10, Lesohner Mária (Tóth Aurelné szakácsnője!) a vak katonáknak 5 és a rokkant katonáknak 5, a mindszenti katholikus kör (a Szegedi Napló utján) 5 korona 60 fillér. Ezen adományokon tul a zsidó népiskola növendékei 5 ós fél kiló tépést és még számosan nagymennyiségű fémet adományoztak. — Lázitó román földműves. Fancán Miron román földrnives. bűnügyét tárgyalta szombaton a szegedi hadbíróság. Fancán rábeszélte Dombrana János, honvédét, hogy a harctéren adja meg magát az oroszoknak. A haditörvényszék egy évi és kilenc hónapi börtönre Ítélte a lázitó románt. — Uj üzlet a Kárász-utcán A Kárászutca 7. szám alatt uj férfid ivat áru- ós gyermekruhaüalet nyilt meg, amely szoldi kiEGY - Háborús dráma 4 felvonásban, MT" Hős csapataink kárpáti harcainak eredeti helyszini felvételeivel. ^ Az Omniáhan, Budapest legnagyobb mozijában 120-szor került színre. Az esti utolsó előadásokon a tenntartott és I. helyek (1 K) • számozottak, s előre válthatók a délutáni pénztárnál. Előadások: vasárnap délután 2 órától folytatólag. Gyermekjegyek csak az első előadásokon érvényesek. SZEGE DEN -„Urániában" bemutatásra kerül Vasárnap, junius hó 20-án. Pénztárnyitás hétköznap délután 3 órakor, vasárnap délután fél 2 órakor. Telefon 872..