Délmagyarország, 1915. április (4. évfolyam, 78-102. szám)

1915-04-21 / 94. szám

Szeged, 1915. április 7. DÉLJNfcAGYARORSZÁG. 7 Az orcszl©ngy®lorszá.gi Ihadisziiitérről Írják április 16-án. lEigy csapat katona lassan halad előttem a kórházihoz vezető uton, Kettős sorban vagy egyenként vonulnak hcsszn menetiben. A járás keskeny és ezek a betegek egyáltalán nem szeretik a gidresjgödrös kövezetet. A lábuk fáj, néhánynak a Iáiba vastagon be van burkolva vagy posztóesiamát búzott rá. Csak néhányan tudnak még valahogyan menetelni, a legtöbbje sántikál vagy vonszolja magát. Két tüzér, akinek még jó a Iáiba, erőfeljje®eai támogat két gyalogost. Ezeknek, mint még töWb másnak is, a iába fagyott e'l. .Ez a baj leginkább a gyalogosokat és a lovasokat éri, amikor a nehéz, szolgálat sokáig tartja a lövés zárokban vagy nem engedi le a nyeregtől. Az enyhébb időjárás beálltával néhánynál érzékenyen jelentkezett a szigorú hideg és a hiányos vérkeringés hatása; mások már régebben észrevették a bajt, de azt hitték, liogy kórházi áipolás nélkül is túlesnek rajta. „Végre még sem inent már tovább, a gebéim nem akarnak tovább vinni" — mondta az egyik gyalogos, akit megkérdeztem, hogy honnét jöt és .miket tapasztalt. A fájós lábúakat teher automoibilok hozták idáig a harcvonalból és most rövid utat kellett még gyalog megtenmiök. A kényelmetlen utazáls csak fokozta némelyek fájdalmát. Nem várhattuk, hogy jókedvűek legyenek, de levertséget sem lehetett rajtuk észrevenni, Beszéltek a fáradalmaikról, de a saját egyéni sorsuk nem kötötte le minden érdeklődésüket; behatóan, kérdezősködtek a hadiszintér helyzetéről és az otthoni viszonyokról. Újságot csal, ritkán láthattak és a keleten a háborús helyzet megakadályozta, az otthonnal való rendszeres levelezést, Sckan nem tudnak semmit az utóbbi hetek esaményeről, de mindent tudni kívántak. „Neon puhították még meg az oroszokat?" „Elfoglaltuk már Reianst?" „Hogy állunk Calaisvalf Ilyen kérdések zaidultak ráim. Az egyik azt akarta tudni, mit végzett a birodalmi gyűlés, a mfáisák padiig, hegy vájjon nemsokára békekötésre kerül-e a sor. Amennyire lehetett, igyekeztem mindenkinek a kíváncsiságát kielégíteni és csodálkoztam azon, hogy ezek a sajnálatraméltó embereik egyéni szenvedéseik mellett annyi érdeklődést tanúsítottak a saját közvetlen sorsukon kivül álló kérdések iránt. Egyikük puskával a kezében csaknem egész éjszakán keresztül hason feküdt a hóban. Ez végre a kórháziba kényszeritette. Két lovas több napon át alig szállt le a lóról. Neim csoda, ha sokmik elfagy a lába. Az ilyen fáradalmak azonban neim egyes jelenségek. Az erőltetett támadásoknál és az ellenség csökönyös üldözéséinél egész csapatrészek nek kell hasonló munkát vógezuiök. Hiszen tudomásunk van már állandó harcok között megtett eddig hallatlan menetelésekről, amelyeket megnehezítettek a rossz szállások és a gyakran hiányos élelmezés, mert az élelmező oszlopok nem követhették elég gyorsan a csapatokat. Mindezen fáradalmak súlya és a nélkülözések ellenére a legénységnek aránylag igen csekély része csupán anynyira törik le, liogy többnyire csak rövid időre kell kiválnia a harcolók sorából. Amit a csapatok ebben a háborúban véghezvisznék, anélkü, liogy testileg és szellemileg letörnének, messze túlhaladja az emberi teljesítőképesség lehetőségéről való eddigi fogalmakat. Enneek a háborúnak mindenesetre a 1 egicsodá 1 a t r aiiné 1 tóbb jelenségei azok a tapasztalatok, amelyeket ebben a tekintetben szerzünk. Bizonyos, liogy a háboru egészen rendkívüli esemény. Kérlelhetetlen kényszer ala veti az embert, lelkesíti, fokozza az energiáját és a legszélsőbbig fokozza az erőket. Végre is azonban egyetlen embernek sem telhetik öröme a háborúban, annak borzalmas következményeiben. Többnyire (mindenki •szükséges rossznak, ha nem borzasztó szerencsétlenségnek tekinti vagy érzi. Almikor a házunk ég, minden erőnkkel menteni .igyekszünk. Ha azonban választhatna, minden okos ember szívesebben uj ház építésére fordítaná minden tudását és megakadályozná a tüzet. Most azonban oltani kell! De nem szabad ennek a háborúnak a tapasztalataiból legalább reményt merítenünk a jövőre nézve? Nem szabad elvárnunk, hogy későbbén, amikor békés, kulturális eszmék megvalósításáról lesz szó, gyümölcsözőleg működhetnek közre azok' a tapasztalatok, amelyeket a háboru bőségesen szolgáltat a teljesítőképességek lehetőségének a mértékéről? Végtelenül sajnos lenne, lia minden ilyen reményt el kellene temetnünk. Optimista vagyok; azt hiszem, liogy sok tanulságot fognak levonni a háborúiból és a békekötés után ezeket, az emberek tudatába viszik át és a magánéletben nemes célok elérésére használják föl. Társadalmi viszonyaink egész fejlődését •eddig bizonyára túlságosan a közvetlen fényűzés szempontja alá helyezték. Nagyon is megszoktuk, liogy valamely tét .gyümölcseit azonnal és személyesen akarjuk élvezni és gyakran öntudatlanul is eltávolodtunk attól a gondolattól és akarattól, hogy áldozatot hozzunk az összesség érdékei jövendő céljainak. Nem kfe nyereség volna, ha az említett tapasztalatok az ideális akarat uj, erőteljes lendületét vinnék a néptömegekibe. A katona, aki a háborúba megy, mindent köteles kockára tenni anélkül, liogy ezért koronáikban és .fillérekben kiszállítható kártalanítást várhatna, egyáltalán nem is szólva arról, hcigy az élet és az egészség elveszítése egyáltalán pótolhatatlan. A családapa pusztán csak azt tudja, liogy a felesége és a gyermekei nem maradtak teljesen gondoskodás nélkül. De ez kis vigasztalás csekély ellenérték álhoz képest, amit kockáztatnia kell. KORZO /V\OZl Igazgató: VAS SÁNDOR. Telefon 11-85. s s f Előleges jelentés! | Pénteken, szombaton és vasárnap BánH bán. Tragédia 5 felvonásban. Irta: Katona József. Filmre alkalmazta: dP. lanOUlfS Jeníf. Főszereplők: I Jászai /V\ari, j 7 s Nagy Adorján, PAULAI ERZSI, s Dr. Janovics Jenő, Szenfgyörgyi István stb. j Ha azonban a liábonu mindén áldozatot megkíván és amint kitűnik, a leghihetetlenebb teljesítmények végrehajtására 'képesít, akkor lehetségesnek kell lenni annak is, hogy az az ember, aki átélte mindezeket a nehézségeket, békés eszmékért is legalább megközelítőleg ilyen nagy áldozatokra legyen készen. És idealizmusa, áldozatkészsége, amelyet az összesség szolgálatában tanúsít, másokat is törekvései körébe fog vonzani. Ha a háborúnak ilyen hatásai lesznek, akkor megépíti a tartós béke alapját, mnlllllHII,,„„ll„11„1|lli,lllllíllsI1|lliiHj Orosz levél a sapka alaft. Debreceni tudósi tónk irja: Tegnap este másfélezernyi orosz fogoly érkezett a Kárpátokból. Az oroszok nagyn éhesek voltak, de egy cigarettáért mindenüket odaadták volna. Erős dohányos emberek szinte sirvn panaszolták, hogy napok óta ne»m jutottak szivni valóhoz. A foglyokat bámuló tömegből levált egy fiatalember, aki tréfálkozva azt mondta az egyik orosznak, hogy a sapkájáért ad egy cigarettát. — Ide vele, — mondta az orosz, — é® már át s adta a sapkát. A cigarettát megkapta, de az adakozó a sapkát nem akarta elfogadni. Az orcsz kijelentette, hogy az üzlet-üzlet és többet nem akart tudni a cár formaruhájának erről a kiegészitő részéről. Hajadonfővel folytatta útját a megfigyelőbe. Ebben az orosz sapkában találta meg az uj tulajdonos az aláiblbii érdekes levelet, melyet Fi rzevics Fedor akart hozzátartozóinak elküldeni. A levél igy hangzik: Kelt levelem nem tudom hol, 19il5. IIL. 6. Kedveseim! Jobb egészséget kivánclk nektek, mint amilyennel mi rendelkezünk. Anynyi nálunk a beteg és a halálra fáradt ember, hogy arról fogalmatok sínesen, de harcolni kell, mert tudjátok még odahazulrői, hogy az Atyusk'áért mindenképen meg kell halni a szegény katonának; akár az ellenséges golyótól, akár a saját testvéreink golyóitól, amit parancsszóra eresztenek belénk. Ölelem és csókolom Jafccivlivics Ivánt, annak feleségét Akulinát és gyermekeit, továbbá Anidrej és Péter öcsémet. Mi újság Oroszországban? Mi olyan helyen vagyunk most, amelyről fogalmunk se volt. Nem látunk semmit, csak óriás hegyeket, nem érzünk semmit, csak rettenetes hideget és nem hallunk semmit, csak az osztrák ágyúinak rettenetes hangját. Isten kezében vagyunk. Egymás után dőlnek ki legjobb pajtásaink, a egy-egy nagy golyó lecsap közénk, húszan is meghalnak egyszerre, Bízom Isten képességében, hogy engem meg fog tartani számotokra. Tegnap azt mondták nekünk a tisztek, liogy a háboru nem tart már soká. Egy nagy várost kell elfoglalni, aztán haza küldenek mindnyájunkat, de én ugy látom, liogy még nagy idő van addig, mert ezekkel az osztrák katonákkal nem bimmk el. Legutóbbi leveleteket megkaptam és nagyon fájt, hogy ti is éheztek. Hát mi van odahaza, hogy nem adnak lisztet? Az igért pénzt ne küldje el a sógor, nnetr ugy sem kapom meg. Csomagban küldjetek 3 font cukrot és kétszersültet. Pénzein van, de nem tudok semmit se venni, mert itt se falu, se város nincsen, csak átkozott hegyek. Kedrves öcséin arra kérlek, a feesógemlmel és gyermekeimmel tégy jót, főleg az asszonyt ne bántsad. Áldjon meg érte az Isten. De most mér zárom levelemet Ás sokszor csókollak benneteket a ti Fedortok. Firzevics Fedor ezt a levelet nem tudta elküldeni, a sapkájában tartogatta, mig nem egy éjszaka magyar honvédek fogságába került.