Délmagyarország, 1915. március (4. évfolyam, 53-77. szám)

1915-03-30 / 76. szám

Szeged, 1915. .március 23. DÉLMAGYARORSZÁG. 171 tás valamelyik szervéihez, hanem a feladási állomás felettes igazgatóságálhoz kell for­dulni. — Ipartestületi titkár és kocsfgyárcs pöre. Mandel Zsigmond szegedi kocsigyáros, már régóta feszült viszonyban állott Bozsá János ipartestületi titkárral. Tavialy jiumiius ihó, 14-én többek Mentéiéiben ugy nyilatkozott. Bozsóról, ihogy hivatalaiban hanyag, sőt olyan dolgokat is elkövet, amelyért fel jelentést kel­lene tenni ellene. A titkárnak tudomására ju­tott Mandel ezen kijelentése és feljelentette a kocsigyárost rágalmazásért. iJVLa tárgyalta ezt az ügyet a szegedi törvényszék legyük ta­nácsa. A bíróság azonban Ítéletet nem ho­zott, miért a vizsgálat kiegészülése véglett a, tárgyalást el kellett napolni. — Steinhardt Géza Szegeden. Steinhardt Géza, a budapesti közönség legnépszerűbb komikusa, hétfőn és kedden — végre! — be­mutatkozik Szegeden is. A háborús idők mi­att ugyan a filmen jön, még pedig egy végte­len vidám, 5 felvonásos bohózat címszerepé­ben. Dódi karriérje a darab cime, csupa ötlet, étetteljes munka, amelyben1 'olyan bohókás je­lenetek váltakoznak, Ihogy az egész 'nézőtér csak ugy dűl a kacagástól. Steinhardt pedig ez alakítással egyszerre a legjobb imoziikoimi­kussá lépett elő s bizonyára a külföld1 is lát­ni fogja, hogy van még 'magyar Ihnlm'or. A Korzó-mozi hétfőn és kedden játsiza a Dódi karrierjét, más, változatos filmek kapcsán. — Elitéit póttartalékos. A szegedi had­osztálybiróság ihétfőri déliélőtt Minn Tivadar, honvéd póttartalékos bűnügyét tárgyalta. A, vádirat szerint 'Minn öncsonkítást követett el azáltal, hogy iá jobb lábán, mindéin valószínű-, ség szerint valami vegyiszerrel olyan sérülést' idézett elő, mely 86 napi kórházi kezelés után gyógyult csialk be, A vádlott a tárgyalás, so­rán azzal védekezett, hogy 'lábsebet bakancs­törés idézite elő. A kihallgatott orivos'szakér­tők, bár ellentétes véleményen voltak, mind­azáltal azt megállapitottáik, hogy a sérülés, ne.rn a bakancstól származott. A íha'dlbiróság, Minn Tivadart másfél évi börtönre ítélte, ibsssísí. !l0sfí» aJa b°sszanbodás és kellemet­llKfH VflUIHKI len keze!ési költségek a lill^ Silil 111 házicsengő berendezésénél, llíllu llllJl IBBNDOFODURFDRT kapcsoltat a világítási há­lózatra. Kezelését s fentartást egyáltalán nem igénye. Kapható FÖNY© SOMA világítási vállalkozónál KöHesey-ssíea, Wagner palota. üBBEBsanBaagaiiEaKgaBsaaaaKBSsgesassassEBBaBaBHHsss'a'' Menekültek jönnek Szegedre. A Felvidékén néhány községet sztraté­giai okokból kiürit a hadvezetőség. Ezeknek lakossága az ország belső részébe telepedik meg. Szegedire is 1000—1500 menekült fog érkezni, akiknek elhelyezéséről a hatóság gondoskodik. Erről egyébként az alábbi hi­vatalos jelentést adták ki : Hadműveleti okok valószínűleg 'szüksé­gessé fogják tenni, hogy néhány feisőma­gyarországi község kiüríttessék: ennélfogva lehetséges, hogy a közeli napokban több csa­lád fog onnan Szegedre érkezni. A hatóságra hárul a feladat, hogy ezeket lakással és éle­lemmel ellássa. Habár a hatóság saját hatás­körében. is megteszi a szükséges intézkedé­seket, mégis nagyon 'kívánatos, hogy ebből az emberbaráti segítő akcióból a társadalom is kivegye a írmag,ar részét. Azzal a kórelem­mel fordult tohát a hatóság a közönséghez, hogy Ferenczy Mátyás tb. alkapitánynál (a városi bánház II. emeletén) szíveskedjenek jelentkezni: azok, akik az ideérkezőket ifejen­kint és naponkint 96 fillérért' eltartanák. A gyermek ékért féle fizetés jár. Az elhelyezés, természetesen nemcsak a város belterületén, hanem a tanyáikon is történhetik. Igen való­színű, hogy az ideérkezők között sok lesz a munkaképes egyén, akiknek Imlunkába 'helye­zéséről a Munkaközvetítő Bizottság ifog gondoskodni. Aki tehát ipari, mezőgazdasági munkást óhajt nyerni, levelezőlapon, vagy, élőszóval forduljon a Kereskedelmi! és Ipar­kamara II. elmeletén lévő munkaközvetitő bizottsághoz. Telefon száma 785. as»B£a8BXS;saKaS8aES!2BSESS3CSSaaSBSBaaa»ESI(SKSBaiiBaBB SZÍNHÁZ ö V ES Z ET oooo MŰSOR: KEDDEN: Varsányi Irén vendógiMlép­tév-eil, (bérletben, rendes hely,árakkal Timár Liza, Szíri mii. (Páros 2/a-os.) SiZElRiDAN: Varsányi Irén veudógíel­léptével, bérletben rendes hely árakkal, elő­zör Délibáb-utca 7. Vigjáték. '(Páratlan 3/a-osJ 'CSÜTÖRTÖKÖN: Varsányi Irón huesu­falilópt,élvei bérletiben r endes beilyárakka], 'má­sodszor Délibáb-utca 7. Vígjáték. (Páros bróosí) A színházi Iroda jelentése. A szegedi színház legkedveltebb vendége Varsányi Irén — s egyúttal a legritkábban látott vendég1 — mert nagy fővárosi elfoglaltsága mellett szinte esemény, hogy Varsányi vendégsze­repelni mehessen, Szeged városa iránti szere­tétének adja bizonyítékát, mikor a szezonban, •legelőször éppen ide és cs'ak ide jön, hogy el­játsza két legújabb és legkedvesebb szerepét. Timár Lizát Bródy Sándor — ez a legna­gyobb magyar drámaíró — ugy irta meg, hogv minden mondatát Varsányi' Irénhez s. az ő kivételes nagy talentumához fiüzte ék képzelte. Ez a két magyar zseni egymásra találva, igazán nagyot és művészit teremtett s Timár Liza Varsányi előadásában a Heg-, ujabb idők legszebb művészi megnyilatko­zása. Második és harmadik fellépte ia kiváló, vendégnek egy olyian finom és híres vigjá­ték, a Délibáb-utca 7., szegedi premierjével, lesz összekötve, h'ogy ezt az eseményt min­den, vidéki színház méltán irigyelheti Szeged-, tői. Egy nagysikerű — a közönségtől rég várt pompás fehér darab — Hajó Sándor munkája először és Varsányi: Irénnel 'kerül színre, kinek művészete vitte a 'darabot a fő­városiban üs esietnényszámbíi ímenő sikerre, ez egy oly művészi szenzáció, hogy színhá­zunk történetében sokáig emlékezetes marad, A színház a legnagyobb igyekezettel készül a pompás darabra s Varsányi' mellett a sze­gedi társulat javia erői lépnek sorompóba a sikerért. Nagy Erzsi, Almássy Endre, Kör-, mendy Kálmán, Szeghő Endre, Matány An­tal, Bende László játszák a vigjáték (főszere­peit s a darab és a vendéget megillető gon­dossággal és szorgalommal igyekeznek iga­zán ünnepivé avatni az előadást. korzo-mozi Igazgató VAS SÁNDOR. Telefon 11-85. szájp adSási pj] nélkül. Az általam készített rágásra kitűnően használható a valódi fogak­tól fel nem ismerhető, az eredeti fogakat tel­jesenpótolják. Készítek továbbá arany koroná­kat és levehető arany hidakat jutányos árak mellett. Vidékiek 12 óra alatt lesznek kielégitve r Bar! a AfJOStOll fogtechnikus m SZEGED, KÍGYÓ-UTCA 1. SZ. m TELEFON 1634. Kedden, március hó 30-án szezon szenzacioja 12* !! a főváros legelső komikusának vendégszereplése. Bemutatásra kerül Dodi # M # arnerje bohózat 1 előjáték és 4 felvonásban. Főszereplő: Steinhardt öéza. Valamin! az uj kisérő műsor! Iliiül 5.7 és g iran Rendes helyárak!!

Next

/
Oldalképek
Tartalom