Délmagyarország, 1915. március (4. évfolyam, 53-77. szám)

1915-03-28 / 75. szám

Szeged, 1915. március 23. DÉLMAGY AROítSZÁG. 163 kap és utána kezdetét veszi a betegek meg­tisztítása, amely baj ny,Írásból és zuhany vagy kádfürdőkben valló megtfürdetésből áll. Amiig, ez történik, ialddig mindegyiknek ru­hája és felszerelési tárgya külön e célra ké­szített zsákokban a fertőt leni tőbe kerül. (Miután a betegek igy a (hónapos harctéri szennytől megszabadultak, megkezdődik a csoportosításuk. (Amelyik beilső betegségben szenved, tiszta fehérneműben kijelölt ágyába vitetik, a sebesültek pedig ,a műtőre kerül­nek, fiiból valamennyinek kötését megújítják és icsák ezután kerüli barakkjába, Itt meg kell államink egy szóra és külön ki kell emel­nünk a sebészeti osztály működését, amely két modernül berendezett és kitűnően felsze­relt műtőben a legsúlyosabb műtéteket végzi gyönyörű eredménnyel. Hogy milyen apparátussal, pontossággal és hozzáértéssel történik a megfigyelő állo­más működésének itt leirt első etappja, an­nak jellemzésére elég megjegyeznem, hogy egy 600 főnyi betegtranszport a vonat meg­érkezésétől iszámitottt 3 órán belül ikerült tisz­ta fehérneműben, megújított kötéssel és meg­fürösztve, megnyírva a betegágyba. A betegek megfigyelése tulajdonkópen csak ezután kezdődik. lE célra öt teljes meg­figyelési nap áll rendelkezésre, amely idő alatt valamennyi beteget állandóan kezelik. Aki ez idő ailatt fertőző betegségben (szenve­dőnek, vagy gyanúsnak bizonyul, rögtön a fertőzött osztályra kerül, a többieket az es©­tenkint -oda dirigált betegvoriaton az ország belsejébe szállítják, Ihogy a különböző kórhá­zakban keressenek gyógyulást. Az állomáson tehát csak a fertőző be­tegségben szenvedők marad,naiki vissza és pe­dig a fentebb vázolt fontos okból. Ezeket u fertőző osztályon kezelik. 'Ez az osztály 1200 betegre van beren­dezve, akik 12 barakkban nyernek elhelye­zést. iE zárt osztály minden tekintetben el van különítve a szabad osztálytól, külön konyhája, szigorúan ©ílküilÖntett orvosi, ápoló és szolgaszemélyzete van éi< minden óvóiintéz­kedés megtörténik, (hogy a járványos beteg­ségek a fertőző osztály kerítésein belül loka­lizáltaissanak. Megfelelő számú orvos, öt szent Vince nővér, harminckét ápolónő és ugyan­annyi ápoló végzi itt a betegek ápolását ezer .veszély közlött, a ílegniagyiobb! önfelálido^iá4­sal .ós a. legszebb eredménnyel. A gyógyult betegek még sokáig baeíllHő­hordozók és ép ezért még soká (fertőzésre ké­pesek. Ez okból a fertőző osztály betegeit há­romszor egymásután megismételt nemleges (eredményű ürülék vizsgálat után küldi az or­szág belsejébe, vagy a harctérre, hiszen ak­kor a (fertőzés lehetősége már megszűnt. íme ebben áll a megfigyelő állomás mű­ködése és rendeltetése. A kórház adminisz­trációjának gazdasági részét a gondnoki hi­vatal végzi, nagy szalkavatottságigal, a fer­tőt,leintés nehéz munkája pedig külön szákem berekre bízatott. Itt külön meg keld emlékez­nünk •8(Z 8. Uomásra beosztott lelkészi karról, amely a lelkészi teendők udbéz feladatán ki­®0®00©000000®®0®(I 0 APOLLO mozGO SZÍNHÁZ 0 0 0 0 a 0 0 0 Vasárnap március 28-án Két Nordisk-sláger. A mull. Szinmíi 2 felvonásban. Nehéz szerep. Dráma 2 részben. 0 ,0 0 0 0 0 0 0 0 0 ——— gj Folqíafölap wriiriirariiní eioaddsoH Mintán z űrdfűf. li 0 0 0 vül a betegápolásban való segédkezesse! is nagy szolgálatot teljeisit a nagy cél érdeké­ben. Az állomásnak iknilön gyógyszertára van, a betegek ellátása pedig elsőrangú. Ilyen: eszközökkel, miniden szerv harmo­nikus együtt működésével a kormány bőkezű­sége (folytán rendelkezésünkre, boesájtott ilyen apparátussal bizonyára el fogjuk érni célunlkat: sikerülni fog az országot a járvá­nyok ibehurcolásiától megóvni. Rosenfeld Viktor dr, a besztercebányai fertőző osztály crvos-ifőnöke. «EH3B!»!íSitsaeaoE.ssBnaBonBDBaBuBBaB»os.zs!iaa.aBaaHf!BBB.e HÍREK oooo Hogyan kapnak lisztet a keres­kedők, iparosok és a közönség. A szegedi hatóság a következő hivatalos közlést teszt: A polgármester einölMlete aliat tt ártott közélelmezési bizottsági ülés 'határozatához képest április 1-től kezdve csakis hatósági utaílváhy alapján letet majd lisztet s, kenye­ret a város: területén beszerezni. A közönség .részére kiszolgáltatandó utalványok március két utolsó .napján a kerületi rendőrőrsökön osztatnák ki a legközelebbi négy hétre. A lisztnek ifeldolgozásával vagy árusításával foglalkozó iparosciknak és kereskedőknek (1 isztike x esk ed ők, f iis zerke resike d'ők. s z ató­csclk, sütök, cukrászok, vendéglősök, házi kenyérsütők, piaci kenyérárusok stb.) az áp­rilis hó l-ső heti 1'tszt-szükséglete az ipari és kere skie delm'i érdeikkép viseletek s zakvélemé­nyének meghallgatása utáíl fog megáMapit­tatni és kiutaltatni, azután pedig krM a fo­gyasztóktól az eladóit liszt ellenéiben besze­dett utalványoknak .megfelelő mennyiségű lisztet fog kapni. Hogy az élelmezési bizott­ság a viszonteláru'siitókn'ak és az iparosoknak első heti lisztszüikségletét megismerje, ada­tok beszerzésére egyrészt a kereskedelmi és iparkamarát kérte fel, .másrészt pedig utasí­tást adott ia rendőrőrsöknek, 'hogy a kerüle­tükbe tartozó érdekeltek kívánalmait sürgő­sen összeírják. A lisztelárusitók és lisztfel­dolgozóik emiitett első heti szükségletének gyors megállapyíhatása végett az érdekelte­ket a következőkre figyelmeztetjük: 'Lisztkereskedők, fűszer kereskedők, képe­sített siitőmesterek, ipari kenyérsütődék, cukrászok, szállodások, vendéglői iparenge­déllyel biró és kávéháztulajdonosok március 28-án délelőtt a ikereskedelim és iparkamará­nál jelentkezzenek és jeleintsék be az április első heti szükségletüket. Szatócsok és vegyes­kereskedők, korcsmárosok, kávékiimérők, .há­zikenyérsütők és piaci kenyérárusok ugyan­csak március hő 28-án vasárnap délelőtt a lakóhelyükre •Illetékes rendőrőrsöknél, jelent­kezzenek és jelentsék be az április első (heti: szükségletüket. A be.ielenetéseket szakbizott­ság fogja revid'iálni és a lisztutalványokat az érdekeltek március utolsó napjain vehetik kézhez a főkapitánytól. Aki: nem jelentkezik, arról a hétről elmarad' az utalványozástól. Az igényt a meglevő készlet figyelembe véte­lével takarékosan kell bejelenteni. — Az iskolaszék uj elnöke. A Faragó Ödön dir. haláiláivtail megüresedett iskola-széki elnö'ki széket szombat délután, négy órakor töltötték be ia városiháza bizottsági termében megtartott elnökvá!lasztó gyűlésen. A gyűlé­sen Kovács János törvényhatósági bizottsági1 tag elnökölt. Iskolászéki elnökül Gaál Endre •tíir. kuilturtanáiosnokot választották meg. — A beteg katonák élelmezése. A háborúnak kellett elkövetkeznie, hogy leomol­janak azok a válaszfalak, amelyek a polgár­ságot a katonaságtól elkülönítették. iMa a polgárság n'agy része katona és csialk egy ér­zés idotnlinátja a lelkeket: helyt állni az egész vonalon a haza szent ügyének védelmében. Az ország népének az a része, amelynek nem kellett hadba vonulnia, békés polgári foglal­kozásában teljesíti azokat a kötelességeket, (amiket nem a törvény ir elő, hanem a szív parancsa. Ezek között első helyen áll a be­teg, vagy sebesült katonákról való gondosko­dás. Ez a .magyar nemzetihez méltóan törté­nik. Szegény a gazdaggal vetekszik a jóté­konyság gyakorlásában, csakhogy a beteg, vagy .sebesült katonáik és hozzátartozójuk megfelelő ellátásban részesüljenek, szükséget •ne szenvedjenek. Mindezt a sebesült, vagy 'beteg katonákért! Ez a jelszó', ez foglalkoz­tatja leginkább a közönség érzés- és gondo­latvilágát, amelynek soraiból azzal ia kére­lemmel fordultak hozzánk: hívjuk f-el az ille­tékes katonai hatóságot, hogy a legszigorúb­ban vigyázzon arra, hogy a klatonai kórhá­zakban fekvő beteg, vagy sebesült katonák az előírásnak megfelelő élelmezésben része­süljenek, minőségben és mennyiségben egy­aránt. Noha jól tudjuk, hogy a katonai ható­ság ebben az irányiban is rnünidfent elkövet, mégis hangot adunk .a közönség kérésének, mert ebben a .kérésben megható im'ódon nyi­latkozik míeg a szívbeli jósága és. meleg sze­retete. — Ujabb adományok a Lázár-alapra. A Lázár György dr. elmlékéhek 'megörökíté­sére szánt alap javára legutóbb a következő adományok érkezteik a városi főpénztárba: Vendéglősök ipartársulata 50 korona. Felső ipariskola tanítótestülete 34 korona. El'ső Ma­gyar Általános, biztosító 110 korona. Bogyay Aranka 23 kor. 40 fillér. Szegedi Kjenderfonó­gyár 200 .ko-ronia. GeLléri Mór 15 korona. Ad­ria (biztosító 30 korona. Városi feisokereske­idelimli iskola felsőiáhy osztálya 10 korona. Városi felsőkéireskedeWi iskolai tanárok 12 korona. Nemzeti balesetbiiztositó 20 korona. ,Dr. Csierő Ede 20 korona. Szegedi" nőiipari é's háziipari egylet 30 korona. Back Bernát 100 korotna. Kovács Ferenc 10 korona. Szegedij kereskedelmi és iparkamara 100 korona. Pil­kclh Kákná'n és-neje 100 korona. K. L. 20 kor. Légszeszgyár 200 korona. (Itt elmlitjük meg. hogy a legutóbbi kimutatásban 160 koronával •szerepelt a Kereskedelmi! é's Iparbank. Ebből, .az összegből 100 korona a bánik .s 20—20 kor., Csányi János, Sziarv,ady Lajos és Vajda Sán­dor adománya.) — Húsvéti istentiszteieta zsinagógában. Hétfőn és kedden e'ste az istentisztelet hat oriakor kezdődik. I — A piac, a tanyaiak és a kofák. Normális körülmények között is az élet: küz­delem. De százszorosan az a mai háborús •világban. S a küzdelem nemcsak a fronton,, a harctereken1 folyik, Ihanem a harcterektől távol eső vidékeken is, az egész országban, .főképen a városokban. Ahol termelő ugy szól-, ván egyáltalán nincs, hanelm csak fogyasz­tóik vannak. Hallatlan' árakra voltunk élké-i szülve, hisz ez, velejárója a háborús viszo­nyoknak, de abból nelmi következik, hogy be­lenyugodjunk abba, hogy az élelmíszeráriu­sok kiuzsorázzanak bennünket. Az élelmiszer­uzsora már nem természetes velejárója a há­borus viszonyoknak, hanem visszaélés. Ezorv uzsora ellen minden eszközzel és rn'n.den módon kell küzdenünk. Egyik módja az lett volna, amit Szalay főkapitány rendelt el, az

Next

/
Oldalképek
Tartalom