Délmagyarország, 1915. február (4. évfolyam, 29-52. szám)

1915-02-16 / 41. szám

Szeged, 1915. február 12. DÉLMAGYAROBS2AG. 3 Tüzérségi fölényünk okai. — Hősi tüzérségi küzdelem Homonnánál es Sabácnál. — Bécs, február 13. Aug. elején Abban a 'meg gyöződésben szálltunk 'hadba, hogy az orosz tüzérség nem sokat ér. Már osak azért sem, mivel a tüzérségnek intelligens altisztekre van szüksége — és ezeket Oroszország hon­nan vegye? Másrészt pedig a mandzsúriai hadi tapasztalatokra gondolva, az orosz gya­logságot gondoltuk bizonyos fokig fölénye­sebbnek. Azonban már a háború dső ütközeteiben — Kraszmk, Komarov, Lemberg — csapataink két megdöbbentő dolgot észleltek: az orosz gyalogság rosszul ilőtt, ami azóta sajnos itt­ott megváltozott, mert az ellenség egyes esa­pattestei azóta alaposan begyakorolták ma­gukat a lövésbe, az orosz tüzérség pedig 'ki­tűnőnek bizonyult. Eleinte ezt annak tulajdo­nították, hogy az oroszok a békében lefolyta­tott hadgyakorlatok révén az orosz- földön, a határszélen pontosan ismerték a távolsá­gokat és a terepet. Végre azonban meggyő­• ződtünk arról, hogy az ellenséges ütegek min­denütt kitűnően lőnek. Hogy az oroszok sok­kal több üteget tudtak a harcvoirralba állítani, mint mi, azt hagyjuk egyelőre tekinteten ki­vül. 'Shrapnellje.ik brfUiánsu! voltak beigazít­va és fempiroz'va. „Az első lövés már min­dig találat", hallottuk naponta mondani. Ez öntudatlan tulozás volt. Embereink az ütközet izgalmaiban nem vették észre az ellenség tul­köze'li, vagy tultávoli lövéseit. Azonban bizo­nyos, hogy az orosz tüzérségi tűz figyélem'­remléltó, elvitathatatlan fölényével állottunk szemben. Ép oly figyelemreméltó és elvitat­hatatlan azonban most, hogy az orosz tüzérek a harcmezőn való fölényüket már elvesztették. Munkájuk mennyisége és minősége sülyedt, mig a mi tüzérségünk nap-nap mellett mutat haladást ugy tapasztalatban, iránt sikerben. Általánosan és ellenmondás nélkül nyer megerősítést az a tény, hogy az orosz tüzér­ség fölénye oda van, esaik abban térnek el a vélemények, mikor kezdődött ez a különös változás a mi tüzérségünk javára? Némelyek szerint a tél kezdete óta. Ez megérthető és elfogadható, sőt algebrai, for­mulára is húzható. A harctér mindenütt mé­teres hóval volt borítva. Az ellenség nehezen tudott mozogni ágyúival, még nehezebben lő­szeroszlopaival. A gránátok hatása pedig csa'k esetleges teljes találatokra szorítkozott. A gránátlövedékek fele — amely a, cél előtt esett le, — csak havat és földet szórt fel, egyébként pedig hatástalan. Ugyanez áll a shrapnelltüzre is. A sáros talaj miatt a tüzér­ségi tüz kevésbbé volt érezhető, s így kevésb­bé volt tapasztalható annak fölénye, ha ez egyáltalán még meg volt. Dohát már nem is volt meg. A San melletti ütközet utolsó napjaiban már csodá­latot keltett, hogv az oroszok takarékosab­ban és rosszabbul lőtték és ezt elsősorban a municiószáliitás nehézségeinek tudták be. Az­óta azonban, meggyőződtünk arról, hogy az orosz ágyucsövekben van a hiba. Nem elég tartósak és gyorsan elhasználódnak. És mivel pótolhatatlanak, végül is fölülkerekedett a mi tüzérségünk. A mi bronzcsövünknek meglelhetnek a maga gyöngéi, de meni, fogja a rozsda, SZÍVÓS és ezért csaknem elpusztíthatatlan. Tüzéreink dicsérik és dicsérik célzókészülékeinket, táv­csöveinket, gyutacsainkat, nyergeinket, ló­szerszámainkat, mozgókonyhánkat s rajkály­háinkat. Telefonanyagunkról és szerkocsijainkról megoszolnak a vélemények. Telefondrótunk (1896-os minta) nem sokat ér, három nap .alatt vége és örülünk, ha egy orosz tekercset és felszerelést zsákmányolhatunk. ,A szerko­csink pedig tuinehéz, megfigyelő létránk — a harctéren legalább — semimitérő. Ez utóbbiért azonban azzal vigasztalják magukat tüzé­reink, hogy „hiszen akadnak olyan szép fák!" Sokat, nagyon sokat tanultunk. Most tud­juk, hogy nincs vágtatás az állásba, ahogy a háború előtt gyakoroltuk és hogy a felkészü­lés (Abprotzen) után rögtön nem eshetnek az első lövések. Most a parancsnokok esti, szür­kületkor előrelopóznak, kikeresik az állást, megjelölik, éjjel a legénység ás és hajnalban egyenkint és a lóról leszállt legénység feltű­nés nélkül vontatja nem egyszer köteleken húzza az ágyukat a fedezékbe. Azután a ka­pitány elvégzi az irányitólköri feladatot és csak két-ihá'rom óra múlva hangzik el az első lövés. Az indirekt lövés ilett a szabály, mert az ellenség el van rejtőzve és lesz 'idő, amikor már nem lesz lovagló tüzérség, de annál több a nagy és legnagyobb kaliber. Az ágyuk ideje lejárt, helyükbe a tarackok és mozsarak lép­nek. Csak az utóbbiakkal lehet az ellenséget lövészárkaihóí kipörkölni. Ugyanezeket tapasztaltuk Szerbiában is, csakhogy a szerbek muníciója rosszabb, mint az oroszoké. « Most pedig emlékezzünk meg tüzérsé­günk legalább két hastettéről. Az első Sabác előtt játszódott le. Onnan két ut vezetett északnyugatra: ,az egyik Pri­cineviiicen át ia Szávához, a másik a Diáná­hoz. A 10. tüzérezred két ütege állott augusz­tus 17. e két ut között, és velük együtt a, jvtsohimi és koxmotaui gyalogság azzal a fel­adattal, liogy (két szerb 'hadosztályt lekös­senek. 'Gyalogságunkat vissza kellett vonnunk. Temtgánszky lo'vagssági tábornok a ikét üteg­nek azt a parancsát küldte, hogy másnak dél­előtt 11 óráig megmaradjon állásában. Tüzér­ség, csaknem egymagára — át nem tekint­hető terepen! 1200 irányaékal lőttek éllenséges gyalog­ságra. Teleszórták lövegeikkel az erdőt és a magasi atakat, mivel a szerb ágyúik észrevét­lenek maradtak és minduntalan állást vál­toztattak. Este éjjeli 'lövésre tettek előkészü­leteiket és folyton K-tempirozálsu shrapne'llek­kél lőttek. Ez úgyszólván az ellenséggel való kéziitusát jelent, mert az ilyen slhrapnellek 5—10 méterrel az ágyúcső előtt robbannak szét. 'Reggelig, sőt ikéső délelőttig szüntelenül igy kellett harcolni. 11 órakor megjelent a 3. számú bosnyák-hercegovinai gyalogezred. Ezzel egy csapásra megváltozott a szoronga­tott helyzet. Gyalogosaink felfejlődtek és egy lövés nélkül — ez nem frázis, mondják szem­tanuk — egészen ugy mint a gyakorlótéren, 500 lépésiig közelitették meg a szerbeket. És 'akkor rohamra mentek. Egyetlenegy lövés leadása nélkül. Az ütegektől távcsövön át nézték, mint nyomultak be a mi bosnyákjaink ;a szerb ár­kokba. Egyesek szuronyra kapták ellenfele­iket és formálisan a levegőibe ihajitottáik, má­sok lekapcsolták szuronya,ikat a puskáról, amelyet maguk mögé dobtak ós a csupasz szuronnyal estek neki a szerbeknek. [Miután igy 'kiverték a szerbeket, néhány tüzértisztünk odalovagdlt az ütközet szíinllie­)lyére. 'Tizenkét lliellyen tálaltak élőre elké­szített tüzérségi állásokat, .amelyekben pilla­natról-pillanlatra változtatták a szerb tü,zérók pozíciójukat. A szerb ütegek előtt a kukori­cásban és mögöttük egy bükkerdőoskében ra­kásszámra feküdtek a szerb bullák. Tüzére­ink munkája. A (lövészárkok pedig, áhotl a bosnyákok dolgoztak, megteltek vérról. * * * Egy fejezet a kommroiri ütközetből: Augusztusi 08. a 26. számú honvéd tarack­divízió Schrey őrnagy alatt Drabovánál, öt kilométernyire délnyugatra Komarovtóll, ál­lott készenlétben. 'Este 7 órakor parancsot ka­pott, hogy a leitmeritzi honvéd dandárral — Gassrnann vezérőrnagy — Komarov felé kezdje meg a menetelést. Mély, csillagfényes éjszaka. Átvonultak Janovk/m, egy végnélküli falun, azután egy mély uton az erdő felé. Egy sebesült tiszt jött velük szembe és kérve kérte a táborno­kot, hogy ne menjen tovább, mert az erdő teüe 'van oroszokkal. Miután ez a jelentés be­igazolódott, állást foglaltak Janovka kijára­tánál az ut mindkét oldalán. A lovakat nem fogták ki, nyilt mezőn éjszakáztak. Hajnaliban előkészültek az előnyomul,ás­ra. A taraök-d iviziónak a Komarov-felé vezető úttól keletre, szorosan Janovka mentén kel­lett felállania, ezt ugy csinálták, hogy a ta­rackokat az udvarokon és kerteken keresztül egyenkint vitték állásaikba. A 2. számú üteg a falu nyugati szélén, a csoportnak körülbe­lül ,a bal szárnyán, az 1. számú üteg pedig néhány száz lépéssel arrébb keletre állott fel. A gyalogság megszállotta a falu északi szélét ós a közvetlenül előtte fekvő magaslatot. A front előttii mélyedésben 600 méternyire volt az edrő. Mikor fölkelt a nap, a gyalogsági pionírok ép ,a harcvonalban álló szélmalmot bontották le, mivel az ellenségnek túlságosan jó célt nyújtott. Eben a pillanatban jöttek az ellenség fe­lől az első slhrapnellek és ujabbak követték az elsőket: az 1. számú ütegünknek és a Ja­novka mögött álló ágyú taligáinknak szálltaik. Mialatt tarackjaink fölvették az ellensé­ges tüzérséggel a párbajt, a honvédség elül az, erdőiben, igyekezett tért nyerni. Sajnos, hasztalanul. Az oroszok sok századdal és gép­fegyverrel! állottak lesen és folyton visszaűz­ték gyalogságunkat. A ikomarovi harcteret az orosz tüzérség ugyancsak ismerte, hisz lő- és gyakorlótere volt az. Tüze borzasztóan elárasztotta tehát 1. számú ütegünket, néhány pillanat múlva Eisner kapitánynak két tüzére 'elesett, két tisztje és tizennyolc tüzére súlyosan megse­besült, felderítő tisztje a lábába kapott lö­vést, leesett a megfigyelő létráról és betörte egy bordáját. Az ágyútaldgáknál még bor­zasztóbb volt a helyzet. Az üteget egy időre ki kellett vonni a harcból. A front ellőtt az erdőben veilőtrázóan dö­rögtek az orosz gránátok. Gyalogságunk is­mét a falu előtti magaslaton helyezkedett el. Az ellenség jelt adott, hogy tüzét most a nyu­gati szárnyra ontsa. Azonban 2. számú üte­günk szerencsésebb volt: az oroszok maguk maszkírozták e'l céljukat, mert a homokos ta­lajt rövidflövései'kkel valóságos' tornadóvá ka­varták föl. A leitmeritzi tüzérek precízül dolgoztak, mindazáltal tarthatatlanná vált a helyzet. Három tarack már künn volt az ál­| Vendéglőben M MINDENÜTT KÉRJEN HATÁROZOTTAN ,7 Esab ez az eFBdefl, a oalödi i r 11 1 KÁVÉHÁZBAN M Főszerkereskedésben ifmiiinn ü • I Csemegeüzletben (j fj f| 11 IS 1 Vttr nalátasör J ' • ÓVAKODJÉK • f. az UTÁNZATOKTÓL!! J

Next

/
Oldalképek
Tartalom