Délmagyarország, 1915. február (4. évfolyam, 29-52. szám)

1915-02-09 / 35. szám

Szeged, 1915. február 6. DÉLMAGYARORSZÁG. 9 Roda-Roda a kárpáti harctéren. Roda-Roda a Neue Freie Presse (harc­téri tudósítója irja a kárpáti harctérről: A szél borzalmasan 'siivit, az ég beborul, a távolból ágyúdörgés hallatszik. Vonatunk gyors iramban "hálád a dörgés irányában. Egy huszár vágtat vejünk szemben a másik 'sín­páron. A ló megbokrosodik a gőzöstől, leug­rik a vasúti töltésről és 'mindkettő: a ló 'hu­szárostul nyakig süpped bele a hóba. Meg­állunk. A munkások leszállanak a vonatról és lapátokkal kiássák őket. A vasút mentén futó -országút mindjobban megélénkül. Hosz­sz-u -szánkó-trón jő velünk szemben, azután egy tüzérségi -előőrs. A legközelebbi őrháznál már eleven élet uralkodik. A trén sebesülte­ket és betegeket hoz, feketebőrü emberek — akárcsak az arabok — néznek ki a hósap­kák-ból, tíznapos harc -sarától és füstjétől fe­keték. Ugyanazok a szekerek megrakodnak azután munícióval -és élelemmel és visszatér­nek a tűzvonal felé. i Csodálkoztunk, hogy végállomásunk ilyen csendes és idillikus. Az orosz gránátok­tól vájt tölcséreket egy nelhéz ütegünk ágyú­állásoknak használta fel. Miután az ellensé­ges tüzérség két nap óta hallgat, nekik sincs egyelőre dolguk. A hó csikorog a lábunk alatt, amint a gyalogösvényen haladunk a szabálytalanul épült faluban, mely -tele van mindenféle fegy­vernemhez tartozó katonákkal. A tábori kony­hák alatt lobog a tüz, fáradt és víg, egészsé­ges és beteg katonák melegednek mellette. Szánkók szalmát és tüskés drótot visznek a hegyek közé. Itt i's jártak oroszok, az egész faluban nincs egy ép 'ablaktábla. Keressük a törzs-öt. Nem kell kérdezős­ködnünk utána, megmutatja az -utat a tele­fon-drót. Egyszerre -gyors egymásutánban két shrappnel dördül el fönn magasan a .-levegő­ben. A szemöldöke sem rezdül meg egv kato­nának sem; már megszokták. -Az a ikülön-ös asszony, aki fönt áll a szekéren, ugv lát­szik, szintén megszokta már. Amiint hallja a lépteinket le és elénk -ugrik: Nagyságos ur, finom csokoládé! Vagv tetszik cukor? Két ko­rona a kockacukor kilója. Gyertya, szappan, szardinia. -tetszik? Mindez az ellenséges tűzhatás körleté­ben. Egy -szegény vén zsidó 'asszony, 'aki -Ga­líciából menekült. A domb mögötti tüz hangosabhá válik, gépfegyverek is beleavatkoznak. Mind több sebesült érkezik, némelyek a fegyverükre tá­maszkodnak. Csaknem nimdnyá-junknak van szőrmemuffjuk. Azután jő egy fogolymenet; egész fiatal legények és -hosszú 'szakállú szi­bériaiak. 'Hallom, amint azt beszélik, hogy-egy palkovnikjuk (ezredesük) -elesett. A telefondrót egy tört ablakú házikóba fut. Hogvan, -ez a nyomorúságos viskó ta­lán . . .? De nincs kétség, hisz-en őr ál előtte — ez 'a kunyhó -egy cs. és k-i-r. dandárno-knak, Lauingen vezérőrnagynak a rezidenziája. — Nappal lehetetlen előre mennünk, uraim, — ' mondja a tábornok. Az oroszok mindenkire lőnek, aki mutatkozik. Két órával ezelőtt lelőtték főhadnagyomat, Majorkovi­cliot. Egy derék tüzértisztemet, a-mint állást keresett ágy-uja számára, ahonnan oldaliba tudja őket kapni. És mindig dum-dummal lő­nek. A mai éjjeli támadásnál csak dum-dum­mal lőttek. Már nincs is szükségünk az Qfy.osL látleletre, megismerjük a hangjukról. Szeren­csénk, hogv a fickók olyan rosszul lőnek, t-ul­magasan. Itt van mindjárt néhány száz ma­gazin, amit elvettünk a foglyoktól. Vájjon ki­végezzük -azokat, akiknél ilyeneket találtunk? Szegény ördögök nem tehetnek róla. ugy kap­ják készen. Mi -csak rnegállapitjuk az illetők nevét, századát és csapattestét, hogy azután a miiveit világra appellálhassu-n-k. Kinéztem az ablakon és szemem meg­akadt -egy kezdetleges ágy-ucskán, mely szán­talpon volt. — Az, az az én kedvencem, — kiáltott fel élénken a tábornok. — Ahová talál, -ott pusz­tulás és halál. Azután mosolyogva néz körül a szobács­kában. Nincs -sok látni való benne: az ágy — izon Michel százados ül, sajtóirodánk főnök-e, egv feneketlen nádszék, amelynek hiányzik a nádfonata — az az én díszhelyem, mivel én vagyok a vendég, a tábornok maga egy két­szersültes ládán ül. A mellette levő szobácskában a parancs­őrti-szt és a telefonosok. Épen jelentés érke­zik a jobb szárnyról: — Az elesett és megsebesült oroszok az éjszakáról még a 'lövészárkaink előtt fekiisz­nek. A sebesültek bebiirkolóztak a pokró­caikba és meg sem moccannak. Egyesek bi­zonyosan már meg -is fagytak; a vezérkari százados -nyög és ötven lépésnyire tőlünk rán­gatózik a fájdalomtól. — Micsoda, ötven lépésnyire tőlünk? — kérdezi a parancsőrtiszt a telefonon. — Igen, hangzik a válasz. A -százados órák hosszat c'suszott sebesülten a hóban ár­kaink felé, aztán végkép kimerült. Elküldtük érte és a többi sebesültekért egészségügyi ka­tonáinkat, háromszor tettek kísérletet, de az oroszok -mindannyiszor tüzeltek -rájuk, bár vi­lágosan volt látható a genfi kereszt. Az ellen­ség nem engedi, hogy sebesült bajtársaikat gondozás alá vegyük. Még nincs -v-ége a telefon-beszélgetésnek, amikor két katona beállít egy polgári egyén­nel, akit a tábori őrség fogott öl. Azt állítja, hogy mint mechanikus dolgozott Lembcrgbn és hogy az orosz álloinásparancsncktől en­gedélyt kapott arra, hogv családjának a meg­látogatására Magyarországba mehessen s ezt orosz okmányokkal bizonyítja. Folyékony magyarsúggal elmondja az ellen-séges pa­rancsnokságok székhelyét: A fősereg Krosnó­ban egy hadtest itt, -egy hadosztály -ott, egy dandár am-ott. X-be rögtön kellene egy táma­dó csapa-tot -küldeni, m-ert ott négy orosz zászlóalj táboroz egy tömegben. Az olyan ember persze, akinek ilyen igazolványa -van és olyan pontosan ismeri a katonai helyzetet, mindig gyanús. Legelőbb is a'anosan megmotozzák, azután majd meg­győződnek adatai meg-bizhatóságáról. Egy ez­red rögtön megkapja a -parancsot, hogy X. irányában föld-eritést végezzen. A mechaniku-st ismét átveszi az őrség. Egy kicsit meglepődik, Jleltoeli, hogy ő hazafi, — de udvariasan megértetik vele, hogy tö­rődjön bele a megváltoztathatlanba. Fe-szülten várom az -eredményt. Addig is egy kis útra indul-unk. Szürkület. Útközben egy grófi vadászkastélyt mutat, a melyet az oroszok nem régiben teljesen le­romboltak. A dandárhoz beosztott tiszt büsz­keséggel meséli el kis, bátor c-sapattestének eddigi -eredményeit. Közben elérkeztünk a taracküteghez, a mely egy meredek lejtő lábánál foglalt állást. Esti nyugalom. Az üteg legénysége deszkabó­dékban a kis kályha körül guggol, a tarackok csövei az ég felé 'merednek. A tisztek elősiet­tek és jelenté-sí tettek a tábornoknak. Ál­lunk és beszélgetünk; engem, az idegent, a nagyvilágból jöttét, -kérdésekkel ostromol­nak: — Mi történik u szomszéd hadtestnél? A többi csapattestnél? A főhadiszálláson? A francia fronton? Mit c-sinálnak az angolok? Valami fölismerhetetlen jön ie azonköz­ben a magaslatról, valami, valaki, akiben csakhamar egy s'kie-s altiszt ismerhető fel. Je­lentést tesz a terepszemle eredményéről: — Igen, a mechanikus igazat mondott. X-ben sok orosz táborozik. Lehetnek vagy -öt­ezren. « Az üteg kez-d mozgolódni. A tisztek el­ttl sietnek, pa-rancsok -hangzanak el. Irányíta­nak, telefonálnak. Két perccel 'későbben -megdördülnek és halált szórnak a tarackok. A visszhang innen is-, onnan is hallatszik és a völgyek széltü'k­ben-hossziukban hangosak. Messzire kellett visszamennünk, amíg megint ráakadtunk a gőzösre, amelyen ide iöttünk. A gép azután vis-szavitt bennünket a hideg éjszakában otthonunkba: a vas-uti ko­csiba. Szegedi kereskedők a lisztkérdésről. (Saját tudósítónktól.) A kihágás! bíróság i közel jövőben több — ez ideig húsz-har­minc — nagyobbára kiskereskedő ügyét fog­ta tárgyalni. Valamennyi ellen az a vád, Ihogy a maximális li-sztáraka-t nem -tartották b-e. Az ügyeket a tárgyalási határnap kitűzése előtt Szalay József dr. főkapitány-helyettes áttette t kereskedelmi és iparkamarához, ahonnan a miniszter rendelkezése értelmében 'a -véle­ménynek három nap alatt meg kell étkezni. Ez után sorra kitűzik az ügyeket tárgyalásra. A tömeges eljárás akci-óbalép-és-re kész­tette a kereskedőket. Vasárnap délután Lö­vész Antal elnöklésével a „Szegedi Kereske­dők Egyesülete" választmányi ülést tartott, amelyen köz-e! m'á'sfélórás vita folyt a liszt­kérdésről. Elhatározta a választmány, hogy kedden -délelőtt küldöttségileg jelenik meg So­mogyi Szilveszter dr. főkapitánynál akivel tü­zetesen ismertetni kívánja a helyzetet, egy­szersmind kérni -fogja, hogy legyen tekintet­tet azokra a nehézségekre, amelyekkel külö­nösen a liszt-kereskedőknek kell megküzdeni. A kiskereskedők előadá-sa szerint a kér­dést m-ég -nem rendezték az egész -vonalon. Abban, amit előadnak, mindenesetre sok a megszívlel és e -méltó. Azt hisszük, illetékes ha­tóságoknak intézkedni kellene, hogy a -kér­dés sürgősen ugy -rendeztessék, hogy tn-eg le­gyenek óva a nagy közönség érdekei, de ugyanakkor a kereskedelem ne -legyen meg­támadva 'ekzisztenciájában. Fölött-e érdekes és tanulságo-s, ami-két előadnak. — A napokban — mondja az egyik — egy zsák lisztet kaptam. Megnézem a zsákot, látom, iho-gy nullás duplaéles. Azt mondom a segédnek, hogy jó le-sz mindjárt kimérni egy és félkilós csomagokban. Egy kiióná-l -többet ugyanis ne'm- adunk el egyszerre, de egy ki­lót is csak a jobb vevőknek adunk. Már a -ki­mérésnél nagyon -gyanús volt -nekem a liszt, de azt hittem, ihogy tévedek. Nem imiertem ugyanis hinni, hogy rosszabb minőségű lisz­tet szállítanak, -mint aminőt rendeltem és mint aminő a zsákon is szignálva volt. Később f-el­küldök a feleségemnek egy kiló lisztet tésztá­ra. A tészta elkészült, de milyen volt? Har­mad-negyedrangu lisztet kaptam a nullás he­lyett. Egy ügyvéddel volt is -kalamitásom miatta, az a szerencsém, hogy jó isimerősöm, különben 'bizonyára följelentett volna. — Nekem nincs lisztem — mondja az egy-ik nagykereskedő és nem is -tu-do-k köpni. Sok helyre irtam lisztért és ép -m'a kaptam választ a Nagykikindai Gőzmalom R.-T.-tól, a Zentai Hengermalomtól, Dungyerszky Lá­zártól Szenttamásról és a Temesvári Mü'ma­loin R.-T.-tól, hogy — nincs liszt. — Van liszt, — mondja a másik kiske­reskedő — csak nekünk nem adnak. Tulajdon­képen 'az a dolgok rendje, hogy a malmok­tól veszik a nagykereskedők, akik aztán a kiskereskedőknek adják tovább. Ma azt m-o-nd-

Next

/
Oldalképek
Tartalom