Délmagyarország, 1915. január (4. évfolyam, 1-28. szám)
1915-01-13 / 12. szám
6 DÉLMAGYARORSZÁG. Szegted, 1915. január 82. Az oroszok már parlamentairt küldtek liozzúnk: megadásról, miről beszélt ás egy rémes számot mondott, amennyien az oroszok körülvettek btnnünket. De megadásról szó sem volt. Kikémleltük, hol a leggyengébb az orosz gyiirü: hátul a visszavonulás útirányánál látszott a legbátorságosabbnak a támadás megkezdése. Nem sokkal a köd felszállása után megkezdtük a támadást. Tüzérségi harc nélkül, csupán puskatüzzel nyitottuk meg a támadást, mely nemsokára az egész vonalon rohamba ment át. A roham által több helyen sikerült megzavarni az orosz frontot, amelyben óriási rendetlenség támadt. Ennek a zűrzavarnak köszönhettük aztán, hogy támadásunk sikerrel járt: az orosz gyüriit áttörtük anélkül, hogy egy sebesültet, vagy ágyút is hagytunk volna az ellenség kezében. Egyes századok a nagy zűrzavarban természetesen elszakadtak egymástól, makor azonban később ismét egyesültünk, nagy meg 1-epetés várt mindnyájunkra: bár mi is szenvedtünk veszteségeket, mindegyik század sok orosz foglyot hozott magával. A rohammai adták meg magukat a gyáva fickók, számra nézve mintegy ötezren. Ezenkívül néhány ágyat és gépfegyvert is elvettünk az oroszoktól. Itt történt, hogy szembekerült egymással a gyalog harcoló honvédhuszár és a vad kaukázusi kozák. A honvédhuszárok két századdal voltak, a kozákok vagy ötszázan. Valami rémes kegyetlenséggel rohant egymásra a két csapat. A kozák nem adja meg magát, min; az orosz gyalogos, de a magyar huszár nem is nagyon kíváncsi a megadásra, ütni, pusztítani akarja a kozákot. Ugy is történt, a kozákok vad nekilendüléssel mentek neki a harcnak, de honvédhuszáraink is neki láttak a munkának, amelynek a végén ötszáz kozáknak csupán összeszabdalt, összetört títeme maradt a csatatéren. A kozák nem adja meg magát, inkább j meghal. De akik látták ezt az ütközetet, azt mondják, ott megadásról nem is lehetett szó. Ott verekedés volt, — mint alvégi és felvégi legények között — és az egyik féln k a csatatéren kellett maradnia. Nanseo Péter a német militarizmusról. A költő levele a dánokhoz. d okolták meg, hogy a mostani időkben nem elégi ti ki őket a nemzetiségi párt programja. Lncaciunak ós Goga O'ktaviannak ez az elhatározása nem lepett meg senkit. A memorandumpör lliőee, a hírhedt liaofalusi pópa csak önmagához volt következetes, mikor ezzel a nyilt színvallásával ujabb bizonyítványt állított ki magáról. A nemzetiségi párt azonban már előre tudta, hogy kivel van dolga és jó előre tiltakozott Lucáéin további barátsága ellen és a Romanulban megjelent felhiválsával a legfényesebb dokumentumát adta annak, hogy csak azokkal káván együttműködni, akik a magyar haza érdekében akarnak munkálkodni. Uzsok alatt ötezer oroszt fogtunk. Irta : H. O. főhadnagy, a vezérkarhoz beosztva. Ungmegyei harctér, január 8. Csapatunk, mely az uzsoki hágótól kissé délkeletre eső magaslatok körül foglalt állást és teljesen önállóan operált, mintegy tizenkétezer emberből állott. Nagyobbrészt magyar honvédbakák, fiatal, tüzes legények, a kik ezen a környéken szagoltak először puskaport, de ettől aztán olyan tűzbe jöttek, hogy alig lehet őket visszatartani a legvakmerőbb dolgoktól. Ilyen csapatot vezényelt a mi parancsnokunk, aki másnapra erőteljes offenzívát tervezett az Uzsok körül helyt foglalt orosz seregek ellen. Éjszakára pihenőt adott seregeinek, csupán az őrsöket állította fel, amelyeket különösen észak felé, az orosz front irányában messzi kitolt. Hajnalig semmi sem történt. Reggel felé sürii köd szállt le, ami akadályozta a kilátást, de parancsnokunk a köd dacára is meg akarta kezdeni tegnap elhatározott mozdulatait. Ekkor a jobb- és baloldalon felállított őrsök azt a jelentést 'hozták, hogy mindkét oldalon hatalmas orosz seregek tiintek föl, a melyeknek valószínűleg bekerítő céljuk van. A jelentések adatai később szaporodtak és kitűnt, hogy az éjszaka, a köd védelme alatt az orosz seregek -megmozdultak és rejtett utakon, valamint a baloldalt fekvő völgyön át, amelynek torkolata az ő birtokukban volt, nagyszámú orosz csapatok kerítették körül katonáinkat, sőt egyes mozdulattal, melyet megakadályozni elkéstünk, a visszavonulás útját is elvágták tőlünk. A jelentésekből kitűnt, hogy az orosz ekapatok, (amelyek tizenkétezer emberünket körül kerítették, túlnyomó számban vannak; csupán frontjukat megtámadni képtelenség, •mert akkor oldalról és hátulról is pusztító tüzet kapunk, a visszavonulás jobb pozícióba szintén lehetetlenné vált, — valósággal kétségbeesetté lett a hangulat. KIN XAXIASS.SAA........ ....... .................. J-OBB 0únzmk u istpyeittgjrt! Berlin, január 9. Nansen Péter ellen, aki annak idején cikket irt a Berliner Tageblattba, amelyben németbarát érzelmeit leplezetlen módon tárta föl, a dán lapok nacionaüsztikus részében hetek óta folyik polémia, amelyben; különösen Nansen azon állítása ellen: „Mi Németországgal kulturailag sokkal közelebbi rokonságban vagyunk, mint bármely más nemzettel" folyik Németország dán ellenségei részéről a harc. Most Nansen a Berlingske Tidendeben még egyszer körvonalazza németbarát álláspontját és azon fáradozik, hogy ellenesei érveit megcáfolja. Kari Larsen tanárnak „a német militarizmusról való büszke és bátor és a legtöbb dánra nézve érdekes és uj elmélkedéseire" támaszkodik. Minden lényeges dologban — mondja Nansen — 'Larsen elmélkedései egybevágnak azzal, amit olyan német költők, mint Hauptmann és Richárd Dehmel nekem megmagyaráztak és amit tehetséges német orvosokkal, jogászokkal és katonatisztekkel való beszélgetéseim alapján ismerek. És nem régiben olvastam egy cikket Rudolf Euckintől, amely sok helyen csaknem szórói-szóra ugyanazt mondja, amit Kerl Larsen. De az összes kiváló németek, akik akár szóval, akár Írásban védelmezték a német militarizmust, mint nemzeti kultur tényezőt, mint az együttérzésre, közös haladásra nevelő etikai és vallási népniilitarizimust, mind -azon a véleményen vannak, hogy az a viszonyok alakulása következtében egy különleges német fénomen, valami olyan, ami n-em ültethető át más né pekbe és fajokba. Azt mondták, hogy más nagy országoknak is meg van a maguk militarizmusa, de a német militarizmus a népakaratból kinőtt szent áldozat a haza számára és igy a többi militarizmusnál erkölcsösebb és jobb. De imágától értetődően nem a militarizmus az, amely végső célunk vagy éppenséggel ábrándunk. Én •tulajdonképpen soha egyetlenegy némettől sem hallottam a német militarizmust mint világvallást kívánni, amint ezt Larsen lehetőnek gondolja; én nem hiszem, helyesebben tudom, hogy a németek általában nem ábrándoznak a ném-et militarizmusról, mint olyan végcélról, melyre törekedni érdemes. A németek, miként az összes germánok, romantikusok, rajongók, akik a militarizmust önifentartásuk -szükségszerű követelményének veszik és amilyen fegyelmezettek ők, áldozatkészen meghajolnak előtte, de ábrándjaik egészen más, napsugaras strandokon kalandoznak. A német népfegyelem, a mely iránt a legnagyobb tisztelettel viseltetem, a német militarizmust talán erősebbé tette, mint bármely más országban, eltekintve Angliától, amely a tengeren eddig a legerősebb volt. Mi európaiak mindannyian szégyenkezve állhatunk itt, amiért az emberek még n-em elég érettek a boldogság azon álmára, amely szellemünkben évezredek óta él. Ennek a háborúnak tehát meg kellett jönnie és az is lehetséges, hogy fognak utána -következni még mások és még borzasztóbbak. De minden háború előtt minden országban sokan és sokan fognak ábrándozni olyan korról, a mikor a vallás és erkölcs nem gyilkolásra szánt technikai találmányokon épül föl. >:»«c.A.x.nEssa................HE.Bassa*ss(i«.< A Délmagyarország telefonjai Szerkesztőség 305. Kiadóhivatal 81, ~ szt István Fflszerkereskedésben 11 • W • 18 1 ^ ÓVAKODJÉK • Csemegeüz lejben (J || p | gj ||) alátaSÖft. 3Z UTÁNZATOKTÓL!!