Délmagyarország, 1914. december (3. évfolyam, 309-338. szám)

1914-12-18 / 326. szám

Szeged, 191.4. december 333. DÉLMAGYARORSZÁG 7 Magyar-imádat Németországban. S A Neue Freie Presse hadi tudósi tója irja Gresz-LengyelországbcH: Visszatérvén az északi 'hadszinterekre, engedélyt kaptam, hogy Orosz-Lengyelor-szágból, ahol a német, osztrák és magyar -csapatok vállvetve küz­denek, körutat tehessék. Az oroszok erede­ti haditerve az volt, hogy óriási túlerejükkel előbb megsemmisítik az osztrák-magyar kád­sereget, azután pedig teljes erejükkel Német­országra vetik magukat. Tervük az osztrák­magyar csapatök hősiességén hajótörést szenvedett. Az oroszok most már más ter­vet kíséreltek meg. (Lengyelország felé és •Szilézia irányába dobták óriási csapataikat, mire az osztrák-magyar hadvezetőség nyom­ban megiídelt erői uii csoportosításával és megakasztotta! az oroszok előnyomulásút, megtörte offenzív újukat. Igaz ugyan, hogy •csapataink kénytelenek voltak e miatt Prze­-myslt ismét magára hagyni és bizonyos orosz erőket a Kárpátokba engedni. 'Mégis ezek az áldozatok 'meghozták .gyümölcseiket), mert nemcsak, 'hogy ''megállították az orosz túl­erő hömpötygését, hanem mi az egész egész vonalon offenzívába léphettünk át es közös erővel meghódítottuk Lodzot. ahol az oro­szok borzalmas 'veszteségeket szenvedtek. Ezt a csodálatos sikert csak egy mindenfélekép­pen kiváló együttműködés eredményezhette. Az összes mellék tekintetek elestek és a közös ellenséggel szemben, álló hadseregek egybe­olvadtak a győzelem érdekében. Igazi „váll­vetett" küzdélem volt ez a szó legtisztább ér­teimében. Cgy ködös reggelen érkeztem célom kö­zeliébe. A vonat orosz földön haladt'már és egyik 'hatalmas csapattest a másik után vo­nni t fel mellettünk. Németek, majd osztrákok és magyarok tünedeztek fel éis az állomások nyüzsögtek a csukaszürke és zöldszünii egyen­ruháktól. A katonák egymás mellé helyez­kednek el a vasúti kocsikban és hamar össze­barátkoznak. Ezen a vonalon egész tucat színmagyar ezred helyezkedett el. Természe­tesen a félsősziléziai népifölkélő s a zombori baka között nem mondható folyékonynak a társalgás, de azért mindnyájan megértik egymást, ha másként nem megy a dolog. Kölcsönösön cigarettával, pipadohánnyal trak­tálják egymást és kezet fogván egymással, nevetve mondják: — Szervusz, Kamerád. Egy nagyobb állomáson magyar népfel­kelő áll őrt a bejáratnál és a pályaudvaron karcsú magyar zsandárok cirkálnak. A né­niét uniformisok úgyszólván eltűnnek itten a tok csukaszürke ruha között. A városka pol­gárai válogathatnak, hogy melyik tetszik lobban, nekik, a magyar huszár, a dragonyos, a magyar baka vagy az osztrák vadász^ — Hej, milyen csinos, jóképű legények a magyarok és milyen pompás gyerekek az osztrákok. — mondja egy öreg ur, aki a vas­Úti kocsiban együtt ült velem. — Tudja olyan barátságosak, olyan vidámak, olvan izé . . . ntondja már. — Olyan fessék. — Igen, igein. Igaza van, olyan fessek. Ezen' az állomáson három magyar fiu száll be hozzánk. Fiatal, üde kölykök és az őrmesteri stráf vadonat újonnan ragyog a gallérjukon. Három napig Boroszlóban időz­tek, hogy bevásároljanak sok mindenfélét az ezredük számára. Egyik sem lehet idősebb buszonkét esztendősnél. Végtelen rokonszenv­vel beszélnek arról, hogy töltötték Boroszló­ban az elmúlt napokat. — Az emberek mindenfelé olyan kedve­tok voltak, szívesen üdvözöltek s megkér­dezték: Magák osztrákok? Mi azonban büsz­kén feleltük: Mi magyarok vagyunk! Es ép olyan kedvesek maradtak azontúl is. _ Fgé­toen idegen emberek asztalukhoz és házukba hívtak, mindnyájan pezsgőt ittunk. — Együtt harcolnak a német csapatok­kal? — kérdeztem tőliik. Bakáink Boroszlóban Egy német katonatiszt levele. — Természetesen. Tetszik tudni, vállt vállnak vetve, mint ahogyan a hadseregpa­rancsokban (szokás mondani. Mellettünk, egészen hozzánk csatlakozva fekszik egy né­met regiment. Ha időnk van, meglátogatjuk egymást kölcsönösen és -meghívnak bennün­ket, mi pedig őket. De a mim-etek jobban sze­retnek hozzánk jönni, mert mi kitűnően fő­zünk gulyást. Az öreg ur mellettem szelíden mosoly­gott, könnyes szeméivel megsimogatta a ma­gyar legényeket és mikor a legközelebbi állo­máson kiszállt, igy búcsúzott tőlünk: — Isten veletek fiuk. Nekem is van há­rom ép olyan fiain, kettő nyugaton harcol, a harmadik pedig itt 'küzd a hazáért. Az egyik már elesett, de- a másik kettő él még. A Frankfurter Zeitung legutóbb érkezett számában egy német katonatiszt következő levelét olvassuk: — Az utóbbi időben ismételten alkalmam volt Budapesten megfordulni s az egész ma­gyar népnek a hősies buzgólkodásban való egységességét szermélyesen (megcsodálni. A győzélemre való eltökélt akarattól nagy és kicsiny egyaránt át van Íratva és semmiféle vagyoni vagy véráldozattól nem riad vissza. Mily kitűnően verekednek a magyar ezredek s micsoda hőstettéket követnek el a hönvéd­csdpatok! Hala istennek, ezeket a tényeket nálunk is jól ismerik. De nem általánosan is­mert — s áll ez sajtónk nagy részére is — Magyarország helyzete a kettős monarchiá­ban, aminek az a magyarázata, hogy sok lap mindig csak a német-osztrák csapatokról, a német-osztrák fegyver társakról stb. bestéi. Ez pedig megbocsáthatatlan háttérbe szorítása a mi derék szövetséges társainknak, ami ter­mészetesen nem szándékos ugyan, de ami azért ott mindenkinek zokon- esik. mint ahogy magyaroktól már ismételten hallottam. Erről végre is tudomást kellene venr gész né­met birodalomban, de ki vált ke, < a sajtónk vérébe kellene átmenni annax a tudatnak, hogy Magyarország teljes egész és egyenjo­gú fele a kettős monarchiának, ehhez képest tehát osztrák-magyar hadseregről kell be­szélni s kivétel nélkül mindig ezt a megjelö­lést kell használni, valahányszor német és osztrák-magyar közös intézményről van szö. Az a mentegetőzés, hogy ez a megjelölés hosszú szót eredményez, egyszerűen- tartha­tatlan. Ne múljon azon a néhány szótagon, mikor arról van szó, hogy a piros-fehér-zöld zászló alatt küzdő fegyvertársainknak kül­sőleg is megadjuk azt a tiszteletet, ami őket megilleti. F sorok közzétételét és terjesztését kérem. Visszavonulásunk Szerbiában. A szerb harctéri helyzetről beavatott helyről a következőket közlik: Legutóbbi of­fenzivánk Szerbiában október utolsó harma­dában kezdődött és több mint hat héten át szakadatlanul, úgyszólván pihenő nélkül tar­tott. A teljesen elázott, nehezen járható agya­gos utón ember és állat többé-kevésbé kime­rült. A legénység ruházata i:s nehezen állt el­lent a viszontagságos időjárásnak. Az élelem, főleg pedig a lőszer irtán szállítása nehézsé­gekbe ütközött. Ez a pihenő nélküli előnyo­mulási vágy lehetett az, amely a bajt elő­idézte. A visszavonuló szerb sereg, amely csak a hátvédjét engedte harcba bocsátkozni a mi csapatainkkal, előre kijelölt helyeken A Délinagyaiország telefonjai Szerkesztőség 305. Kiadóhivatal 81. gyülekezett és megfelelő segitséget kapván emberben és hadianyagban egyaránt, napokon át pihenve és felkészülve várhatta a mi csa­pataink előnyámulását. Az ellenséges felek ilyenformán aránytalan erőviszonyok között kezdték meg a kiizdefmeket. Arangyelovác és Milánóvác előtt, valamint Válj evőt ól délre akadlak csapataink először erre az előre el­készített eltenállásra és az előnyomulástól fá­radt seregünk nem volt képes azt a támadó erőt kifejteni, amely a szerbek túlerőben levő ellenállásának megtörésére szükséges lett volna. Ezt hivatalosan is jelentettek. Csapa­taink újból és újból megpróbálkoztak a meg­pihent és tulerős ellenséggel szemben és utoi­só erejüket megfeszítve mentek küzdelembe. Azonban az erők aránytalansága éreztette hatását. A mieink a végén kénytelenek voltak visszavonulni. Hangsúlyozni kell, hogy visz­szavonulni voltak csak kénytelenek. Vissza­vonulásukat azonban a pihentebb szerb sereg követte és ezért nem volt tanácsos csapatain­kat az ellenség közelében ellentállásra képes védelmi vonalon csoportosítani. SZERB MAGYARÁZAT. Róma, december 17. Az utolsó négy nap folyamán Nishen kiadott hivatalos jelentések­ből megállapítható, hogy az osztrák-magyar hadsereg visszavonulása meglepő volt. A szerb jelentésekből az eseményeknek követ­kező képét állíthatjuk össze: Az osztrák-magyar hadsereg december harmadikán ért el arra a helyre, ahol a szer­bek fel akarták venni a mérkőzést. Itt helyez­kedett el-a szerb haderő zöme, inig a jobb­és a balszárny igen hosszú, körülbelül száz kilométeres vonalban fejlődött ki. Bár a szer­bek szándékosan és tudatosan választották ki ezt a területet a harc szinteréül, fegyvereik győzelmében nem voltak biztosak. A decem­ber harmadikán megáldott harc nagy heves­segge' folyt négy napon át és ez idő alatt a szerbeknek igen nagy veszteségeik voltak. December 6-án a szerib hadsereg balszárnya Usfeénél éjjeli xtánwdásH intézett, amelynek azonban a szerbek nagyobb jelentőséget nem tulajdonítottak. Ez alkalommal az Usicénél álló osztrák-magyar csapatok visszafelé vo­nultak. A szerbek nem tulajdonitottak na­gyobb jelentőséget, mert az ily mozdulatok a részlet-harcokban, egy igen hosszai csata­vonal egyik-másik pontján- gyakran meges­nek. Reggel azonban, amikor kivilágosodott, a szerbek azt látták, hogy az osztrák-magyar hadsereg egész vonala visszavonulóban van. A visszavonulás oly észrevétlenül történt, hogy az osztrák-magyar hadsereg már je­lentékeny távolságban volt, mikor a szerbek ellentámadásba léptek. A szerbek ennek tulaj­donítják, hogy visszavonulás megkezdése után csak két helyen jutottak érintkezésibe az osz­trák-magyar csápotokkal: Valjevómíl de­cember 8-iíkán és Usicénál december 9-ikén, ahol az Osztrák-magyar csapatok visszafor­dultak cs ujabb támadásba léptek a szerbek­ke! szemben. Az itt leirt Harctéri események­nél a szerbekre nézve véresebbek voltak azok a harcok, amelyeket a másik osztrá'k-magyar sereggel Szerbia északi határának közelében vivtak. A másik vonal általános visszavonu­lása következtében azonban ez a seregünk is más pozícióba helyezkedett el. Tengeri csata a svéd szigetek körül. Stockholm, december 17. A Dagens Nyhether közli, hogy közvetlenül a délkeleti svéd szigetvilág közelében tengeri csata volt. Ciántól délre is hallották az ágyú dörgését. A csata körülbelül 10—12 percen át tartott. Egyik ágyúlövés a másik után következett. fyto S.v- 5- .' 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom