Délmagyarország, 1914. szeptember (3. évfolyam, 218-247. szám)

1914-09-12 / 229. szám

Szegőd, Í914. szeptember 12. DfíLMAO Y AROKSZÁG 3 A miniszterelnöki sajtóosztály munkája. (Saját tudósító nktól.) Ezekben ,a nehéz, izgalmas mapóbban, onilkor szünetel a telefon és toéseclalmes a pest,©kézbesítés, a sajtó gyors hirszolg,állatának e megszokott segitőeszkö­®ei, a közönség pedig lázasam .várja a hábo­rús esemény ék hinadiását,"- megmehezedett a sajtó anunikája. Es aniktur a iháiboru kezdetén szorongó lagigcdiailofimriial gondoltaik arra a Publilfcum izgatott érdokilödését minden áldo­zatkészséggel kielégíteni akaró újságírók, hogy a természetesen szigorú cenzúra mellett, telefon és idején éribező •expresslevelek hijján hogy teljesitik hivatásai,kát, váratlanul segít­ségükre érkezett gyors, .hiteles és buzgó hir­szolgáilatávalL o miniszterelnöki sajtóosztály. Nap-nap után .megelégedéssel láthatja a közönség, hogy a háború ezen izgalmas nap­jaiban milyen sisiphusi munkát végez ia mi­niszterelnöki sajtóiiroda, .melynek ólén Dra­sche-Lázár Alfréd miniszteri osztálytanácsos és Németh Alfréd dr. valóban mint a ma­gyar sajtó hadvezérei, végzik ma a háborús eseményekről szóló 'hirszoilgálait stratégiáját. Körülbelül ezer mkigyar újság redukciójába, röpítik naponta a táviratokat és a legrégibb leghivatottabb újságíróik is elismerő csodáil­kozássail látják azt a zsurniaJAsztikai .készisé­•get, rutint, fcllkiisimeneiteseéget és gyorsasá­got, mellyel e meliéz, bonyodalmas munkáit végzik. IAiz egész magyar sajtó hálás elismerését érdiemül ki e .nehéz, izgalmas maipotóban a mi­niszterelnöki .sajtóiroda. Abból az elismerés­hői, melyet őfelsége, dicsőségesen uralkodó királyaink nyilvánított a magyar sajtó haza­fias munkája iránt, az oroszlánrész a .minisz­terelnöki sajtóosztály vezetőit, Drasche Lá­tár Alfréd miniszteri osztálytanácsost, Né­meth Alfrédet és buzgó munlkatáirtaikait ille­ti. Az elismferás .és érdem másik .része ,a táv­írda .agilis és kötellességtaidó M'vaitaQinioki kar iát illeti, alkik .a rájuk szakadt rendkívüli munka pontos elvégzése közben is különös, figyelemmel .igyékezuék .azon, hogy minél hamarább 'kézbesítsék a táviratokat a szer­kesztőségeknek és 'igy minél hamarabb 'elé­gíthessék ki .a közönségnek a .háború .esemé­nyei iránt való feszült érdeklődését. HÍREK oooo Konviktorok •vegyülitek ma a korzó délutáni közönsége közé, apró em/b&r-pallánták, k iket jól esett látnunk. Jól esett megpihentetni szemünket kis diákemberek feszes uniform isia.in. Ahogy végig vonultaik kettős rendekbe .sorakozva, kissé visszatetsző .volt. Mikor már annyi ezer dupla brodzakkos, bornyus, feltűzött szuro­nyu katonát láttunk elvannlini., meigjelaniiek a pezsgő diákélet első hírmondói, apad kato­nái egy nyugodtabb világnak, akiknek fegy­vere a Tacitus ós a hármas szabály. Máslkor .ha bejöttek szülőik felügyelete alatt az iskolapadok „gólyái",, szint, eleven­séget hoztak a városija, .A ^Seppilk" ós „Han­sik" ifjabb nemzedéket vezettek karonfogva, s ha tört magyarsággal .is, .de naiv kedves fölényük tudatában anagyarázták a város nevezetességeit, a hatalmas kőavar pózoló szobrait. S a fatornyos faluból .bekerült kis diák alig tudott beteilini a sok .látni valóval s lassanként megtanulta, hogy keld köszönte­ni tanárjait s Ihol van a régi Iskola-utcában .a diák-cukrászda, hol számlálatlanul fo­gyasztják hónapok elsején hazulról kapott pénzmagból a tolókát meg a Ikrémes-piitét, Talán .kevesebben is tesznek az idén a tanulók, liász a beiratkozások és jelentkezé­sek számadatai nagy differenciákat mutat­nak a tavalyiakéhoz képest, iMégis a már be­érkezett 'diáíkdk ősi tradíciójukat híven le­tartják s az ,Lskoiaév kezdetét jelezve meg­kezdődik az antikvár könyvek eladása. Az utcán., kereskedések előtt pecsétes ruháju, .tintafoltos növendlélkieik jellemnek ímeg, s han­gosan kináljáik egymásnak 'könyveiket. — .Egy harmadikos számtan az áiliaimiiba. Legújabb kiadás! Eladó! Ki vesz latin nyelv­tant? — s már húzódik .is a sarokiba ikét kis diák, hegy vásárt .kössenek. Az egyiknek hóna alatt garmadával vannak a könyvek, a másik szorosan .tartja markában erszényét, melyben néhány lliafos van; ebből akarja megvásárolni .tankönyveit. Előveszi az uj .tankönyv-jegyzéklet & ha nem uj kiadásuak .az .idkolákönyvelk, .a vásárló megvetéssel hagyja ott az eladót — De .hiszem ez a könyv ugyanez. Nézze — s olvasni kezdi — a mohácsi vész 1526 — s ha egyezik a kiadás egymást megértőleg, megkötik a könyvvásárt 'De ana nem oly hangosak a diákok, mint máskor, lármájuk­kal nem verik fel az utcát a háberu tönkre­tette a diákemberek mozgó antikvái' könyv­piacát ... , — A háború alatt nincs előléptetés. Az állami és törvényhatósági hivatalokban a megüresedett állásokat a háború ideje alatt nem töltik be, sőt még az illetményrende­zésről szóló törvényben biztosított automa­tikus előlépéseket sem eszközlik. Mindez megtakarítás címén történik. Minden fillérre szükség lehet az országban hadi célokra; te­hát a legmesszebb menő megtakarítással kell élni. A belügyi kormány körrendeleti­leg figyelmeztette erre a körülményre a Csataképek. Ulánusok rnunkában. Luigi Barzini a Corriera della Sera­ttak ezt irja Cambraiból: Augusztus 21-én a Sombre völgyét hi­jfig köd takarta. Mintha novemberi reggel Jett volna, olyan hűvös, szomorú és szürke minden. A vonat, asmely engem Manage tefi vitt, lassan haladt át a félsötétségen, a fittynek szélein a (körülöttünk levő tájkép kontúrjait csak sejteni lehetett. A közel álló fik csak álló árnyékoknak tetszettek. Sehol eSy élő lélek a vidéken. A vidék el volt ha­tatva. A völgyben lent, egyszer az egyik, ^aj aztán a másik oldalon, egy világos esik Uizódott, a kocsiút, mely aztán magas fák Között végleg eltűnt. Mikor a vonat egy ki­fiob állomás mellett lassan haladt el, né­"any lovast pillantottam meg, akik az átjárót '"totók. Kis csoport volt lándzsák közepette, fittyeken mozdulatlanul lengett a fekete Posztócsik. Tehát ulánus őrség volt, melyet attam. A kocsiutról az őrség nyugodtan Gzte vonatunkat. Oly naivul nézett, mintha hcrő kíváncsiságból lett volna ottan. Lánd­saik nyugodtan meredtek hátrafelé. Lovas j? ®ó színtelenül emelkedtek ki a sötét hát­] fiool. Az ulánusok mozdulatlanul néztek és "^látszott rajtuk a gondtalan biztonság ér­Nem látszott rajtuk, mintha támadástól nének. Egészen másként képzeltem ma­hamnak egy ulánus őrjáratot. Olyanformán, "'fi a vadászt az erdő szélén. Talán tudták _ hogy az ellenség messze jár. Mind­^onáltal ugy viselkedtek egy megszállott szag utján, mintha Pomerániában lennének ,llafii hadgyakorlaton. Mikor a vonat elha­ladt mellettük, .könnyű galoppra fogták lovai­kat és csakhamar eltűntek. A lovasoknak az a végtelen sokasága, a melyet a német sereg maga előtt mozgat, be­fut minden országutat, minden dülőutat, min­denféle egyéb utat. Nem kell azt hinnünk, hogy észrevétlenek akarnak maradni. Akar­ják, hogy lássák őket. Minden csapat addig megy előre, amig rája nem lőnek. Határo­zott irányban halad előre, amig rá nem buk­kan az ellenségre. Az ő feladata, hogy eléje menjen a halálnak. Minden ellenséges fron­tot ilyen módon kutatnak végig. Az előőrsök életük kockáztatásával kikémlelik az ellen­fél haderejét. Ha tiz ulánus elesik, meghal, vagy megsebesül, még mindig akad kettő­három, aki megmenekül és jelentést tesz a látottakról. Ha az egyik őrjáratnak nyoma vész, egy másik, erősebb lép a nyomdokaiba. A tűz, mellyel fogadják, megmondja neki az ellenség erejét. Mert egy lovasjárőrre biztos pozíciójából minden ellenséges katona rálő, ez világos és emberileg könnyen érthető. Minden falubán, minden facsoportozat előtt, minden utkanyarulatnál az ulánusnak arra kell gondolnia: hátha ott rejtőzik az ellen­ség. Az ulánus tudja, hogy nincsen mögötte hátvéd és hogy feltétlenül lőni fognak rá. Mindig azt keli érezni, hogy egy láthatatlan és biztosan találó fegyver irányulna feléje. Mégis megy előre, mert német és mert fe­gyelmezett. Manage tovább éli csendes életét. Száz meg száz flamand bányász száll fel a vonat­ra. Ugy tetszett, mintha a háború ezer mért­földnyire innen dúlna, holott csak órai távol­ságra esett. Az emberek beszélnek a seregek mozdulatairól, csatákról, de nincsen fogal­muk a vérről, pusztításokról, romokban he­verő házakról. Az emberek ugy élnek, mint máskor és dolgoznak. A közúti kocsik köz­lekednek, az üzletek nyitva vannak, a mű­helyekben dolgoznak, a kávéházakban az asztalok és székek el vannak foglalva. A gyá­rak és bányák nem szünetelnek. A német in­vázió Belgiumot a legnagyobb tevékenység közepette lepte meg. Senkinek sem volt ide­je, hogy arra elkészüljön. A belga városok, mint az órák, egyszerre megállottak, ha a németek előttük állottak. Az ulánusok köze­ledésére az élet mindinkább elcsendesedett. A vasúti állomások egymásután kihaltak. S a német őrjáratok háta mögött mindenütt mozdulatlanság lett az ur. Belgium az in­vázió folytán lassankint mintha megkövese­dett volna. Manageba ez a mozdulatlanság még nem ért el. Ott még vibrált az élet. De néhány órával később, mikor az .első ulánu­sok feltűntek a város alatt, egyszerre itt is ráköszöntött a lakosságra s a sok munkás­kézre a merev mozdulatlanság, a nyugalom, a csend. A nép azt hitte, hogy a német katoná­suk csak átmeneti jelenség. Azt hitték, hogy az ulánusok csak azért merészkednek ilyen közelre jönni, mert meg akarják maglikat adni, 'keresik az ellenséget, hogy átszolgál­tassák neki fegyvereiket. A hivatalos belga jelentések arról szóltak, hogy Lüttichnél a belgák győztek és hogy a németek mindenütt nagy vereségeket szenvedtek. A hivatalos je­lentés az Antverpenbe való visszavonulásnak manőverszinezetet adott. És a nép ezeket a valótlanságokat mind elhitte. A csalódás az­tán keserves volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom