Délmagyarország, 1914. szeptember (3. évfolyam, 218-247. szám)

1914-09-03 / 220. szám

Szeged, 1914. szeptember 3. jjtÉLMAG Y AROJRSZ Aü A A mai kozáklovasság. Elmondja a német nagy vezérkar egyik ezredese. A német nagy vezérkar egyik tagja, Sch. ezredes, ez év április havában, hosszabb cikket irt a berlini katonai szakfolyóirat számára a mai kozák lovasságról. A porosz vezérkari ezredes hat évíg mint katonai attasé működött Pétervárott és jelen volt az oroszjapán hadjárat végső hadi műveleteinél is, a melyeknél az orosz lovasság tudvalevőleg igen nagy veszteségeket szenvedett és az operációhoz fűzött várakozásokból jóformán semmit sem1 tudott beváltani. A nagyérdekü cikkből rövid kivonatban a következőket 'közöljük : —Nem lehet benne kétség, hogy hadjárat esetén az oro-sz haderő lovas tömegei igen sok kellemetlenséget volnának hivatva okozni bármely hatalomnak, abban az esetben, ha magukhoz tudnák ragadni a gyors offenzivát s az ellenséges területet el tudnák árasztani. Azaz, ha- meglepetésszerüleg, hirtelen- léphetnének föl, még mielőtt a megtámadott fél a maga haderejét megfelelő számban mozgósíthatta volna. Ha azonban ez az „elárasztás" nem sikerül, vagy az orosz hadműveletek nehézkessége miatt elkésik, mint ahogv utolsó háborujokbari az egész vonalon elkésett — a mai orosz (kozák) lovassági katonai értéke távolról sem oly jelentős, mint ahogy a laikus közönség, a régi hagyományok és riasztó mesék hatása alatt, el szokta képzelni. A mai kozák már évek óta nem az, aki még.csak 1904-ben is volt, s ezt a szembetűnő változást legjelentékenyebb mértékben azok a titkos forradalmi szervezetek okozzák, melyeknek tagjai failuról-falura vándorolva a szegény orosz paraszt álmatag szemeinek felnyitásán fáradoznak. Hogy milyen sikerrel, azt a kaszárnyákban lefoglalt lázító iratok műit évi nagy sokasága eléggé bizonyltja. Jelentős 'körülmény, hogy e titkos ügynökségek propagandája ép azokat az orosz területeket nyerte meg céljainak a legnagyobb mértékben, melyekről régebben a legjobb lovas-anyag soroztatott — tehát az úgynevezett kisorosz, másnéven ukrainai kerületeket. A kaukazusi, knbuni és a valaha hires doni kerületekből sorozott lovas-anyag ma már messze elmarad elődei mögött és évtizedek óta nem versenyezhet az uikrainai területekről sorozott kozák csapatokkal, melyek egységes és belsőleg konszolidált viszonyok között Oroszország nagyon értékes katonai erejét képezhetnék. Konszolidált viszonyokról azonban ép e nagykiterjedésű ukrainai kerületben már rég nem leíhet beszélni, a közel harminc milliónyi ukrainai nép folytonos forrongásban van a nagy orosz uralom ellen, amely elnyomja és háttérbe szorítja őket, hadjárat esetén pedig őket iparkodik a legnagyobb fokban kihasználni. Előrelátható, hogy a legközelebbi hadjáratban az orosz hadvezetést igen érzékeny csalódás fogja érni az ukrainai kozákok részéről s amennyiben a vezérkar a fegyelemben bizva. mégis csak ezzel a lovassággal próbálja „elárasztani" az ellenséges területeket, azt hiszem, nagyon hamar meg fog róla győződni, hogy helytelenül számított, midőn a fegyelem mindenhatóságára épített. Ezzel a fegyelemmel különben is furcsa viszonyban vannak különösen a kozák csapatok. A tisztikar részéről az a bizonyos jövedelmező önzés ugyanis itt jelentkezik a legfeltűnőbben s a tiszt urak legnagyobb része még arra sem méltatja a kozák legénységet, hogy ez a legénység ne vegyen észre mindent, a mi a szent rubel megszerzése körül elkövettetik. Ily körülmények között az ukrainai kozák lenézi tisztjeit és nem sokat törődik velük. Igaz, hogy a dolog kölcsönbe megy, mert viceversa u tisztek sem törődnek a legénységgel. Van elég olyan kozá'kszotnya is, amely hétszámra nem látja magánüzletei-* vei elfoglalt parancsnokát. E furcsa viszonyok persze megtermik a maguk nemkülönben furcsa gyümölcseit és ez meglátszik a legénységen is, a lóanyagon is, amely gyönge, olcsó és minden kicserélésnél olcsóbbá válik. Ha ugyan végkép el nem tűnik. Az ily nyomtalanul eltűnő lovaik és egyéb legénységi fölszerelések eltűnése dolgában örökös vizsgálatok folynak az összes kormányzóságokban — a vizsgálat azonban csak igen ritkán nyer valamelyes befejezést. a legénység természetesen ezt is tudia és csaik igy történhetik, hogy a kozák akárhányszor maga is eladja a lovát 60—80 rubelért, hogy beállítson helyette egy olcsó, 30—40 rubeles gebét és a különbözetet megossza az őrmesterrel. Ez a manipuláció mindenfelé szokásban van. Valószínű, hogy a tisztek is tudnak róla, de vagy nem akarnak, vagy nem mernek ellene tenni. Mi lesz azonban ezzel a silány lóanyaggal egy hadjáratban? Ezekkel a gyönge lovakkal akarják — minden egyébtől eltekintve — az ellenséges területeket „elárasztani?" Képtelenségnek látszik, hogy ilyesmire komolyan gondoljanak. Az orosz vezérkarban vannak képzett, intelligens emberek is, akik megtiszteltek barátságukkal, erről a témáról azonban egyikük sem tartotta tanácsosnak hangosan nyilatkozni. Dini ••••••••••••••• a. ••••••••••••••• A szegedi színészet és a háború. (Saját tudósítónktól.) Mai számunkban behatóan ismertettük a szegedi színháznak és színészetnek azt a helyzetét, amelybe Almássy Endre igazgatónak a háború következtében foganatosított intézkedései juttatták. Ugy volt, hogy a színtársulat tagjai kenyér nélkül maradnak, bár az igazgatónak hozzájuk intézett levelében olyan passzusok is voltak, amelyekből arra lehetett következtetni, 'hogy az előadások bizonyos teltételek mellett megKezdődnek. Megírtuk azon kívül, hogy Almássy a színtársulat -több tagjár azzal bocsájtotta el. hogy az uj alakulásnál semmi esetre se lehet rájuk figyelemmel. Az igazgató tegnap Szegedre érkezett és mai cikkünkre a következőket mondta el: — Nem> szeretek a színház kicsinyes dolgairól nyilatkozni akkor, amikor millió és millió ember áll egymással harcban. A színtársulat tagjait szerződés-biztosított jogomnál fogva bocsájtottam el. Az előadásokat megkezdjük. Hogy mikor, tenmészetesen nem, tudhatom. A minisztertől, a szinügyi bizottságtól és a tanácstól is függ. Ha lehet, szeptember 15-én, ha nem, később, de október 1-én. minden bizonnyal. A társulatnak konzorciumszem szervezete lesz. Az uj alakulásnál egyes régi tagokra valóban nem reflektálok, de annak olyan természetű okai vannak, amelyekről nem, kívánok nyilatkozni a nyilvánosság előtt. A színigazgatónak ezt a nyilatkozatát közreadjuk, mondanivalónk nincs több ebben az ügyben. Egyébként is nem azért foglalkoztunk vele, mintha fontosnak tartanok, hogy megnyilik-e a színház, hanem azért, mert laurés jöuenöőlése. A hírneves francia szociálista és békebarát, Jean Jaurés, aki.életével fizetett azért, mert megtévelyedett nemzetét óva intette a háborútól, 1913-ban könyvet irt: „Az uj hadsereg" cimmel, melyben szociális politikai dolgok mellett azt is tárgyalta, hogy vájjon Franciaország a mai rendszer mellett elbirna-e egy német támadást. Fejtegetéseinek pesszimizmusát a mai háborús fejlemények igazolják. Könyvének idevonatkozó részét, mely jövendölésnek is beillik, a következőkben közöljük: Ha Franciaország és Németország között holnap háború ütne ki, hogyan is alakulna az? Németország kétségtelenül a támadó eljárást alkalmazná ellenünk. Ezzel azt akarom mondani, hogy a németek sietnének mielőbb francia területre behatolni, hogy az alig összegyűlt francia sereg zömére egy olyan csapást mérjenek, mely az ellenfelet levágja, vagy legalább is annyira elkábítja, annyira ingadozóvá teszi, hogy teljes harci energiáját és győzelmi lelkesedését többé nem tudja feltalálni. Minden arra mutat, hogy holnap ez lesz Németország metódusa. A berlini nagy vezérkarnak ez naponta határozottabban és világosabban nyilvánuló szándéka. Berlinben esküsznek az offenzívára ugy az egyes operációkra, mint az egész hadjáratra vonatkozólag. Ezt akarják keresztülvinni a részletekben és a teljességben, a taktikában és a stratégiában. Hiába emelik ki Clausevitz és Moltke azt az erőt, mely a taktika részére a védelmi eljárásban rejlik. A német rendszerből minden defenzíva és ínég a defenzívának árnyalata is ki van kapcsolva. A németek feltétlen támadással fognak kezdeni. Behatolnak majd határainkba, de nemcsak azzal a szándékkal, hogy idegen területet megszálljanak, az ellenfelet gazdasági és szociális életére való nyomással és végeredményben kapitulációra szorítsák. Invázió lesz az, a mely egyenesen az ellenséges főerőre veti magát, hogy azt körülkerítéssel teljesen megsemmisítse. Ha az ellenfélnek az volna a szándéka, hogy kitérjen, vagy hogy az események folyását feltartóztassa, akkor addig fogják szorítani, amíg kénytelen lesz a harcot férfi férfi ellen fölvenni. Erre a célra (mindjárt kezdettől fogva nagy embertömegnek kell rendelkezésre állania, amely nagy hatásokra képes és ennek a tömegnek, dacára annak, hogy óvnia kell egységét és együttműködését, mégis olyannak kell lennie. hogy kellőképpen legyen széttagolva s gyorsan legyen mozgatható. Ez szükséges, hogy az ellenséggel mindenhol és gyorsan tudjon találkozni. Tehát: határozott cél és nem merev terv! Az ellenfelet föl kell keresni, azt minden áron elérni és körülkeríteni. Nem volna elég elölről megtámadni az ellenséget, hátrálásra kényszeríteni anélkül, hogy érezhető veszteségei volnának. Az igy hátraszorított hadsereg még meg van és könnyen lehetséges, hogy veszteségei dacára meg tudja tartani erkölcsi erejét. A körülkerítés azonban bátor eszköz arra nézve, hogy nagy csapás legyen rá mérhető; nagy anyagi csapás erőinek részleges tönkretevése által, erkölcsi csapás azáltal a lesújtó hatás által, melyet egy ilyen körülzárás az ellenfélre feltétlenül gyakorol. Mintha a kiszámított előnyomulásokban rettenetes szellem rejlenék, a bátorság és győzelmi erő szelleme, mely messzire elhat a legyőzött nép legtávolabbi összességébe is és abban a szenvedett veszteségen túlmenő pótolhatatlan érzetét kelti. Maillard ezredes egy katonai szakmunkájában helyesen jegyezte meg, hogy a németek betörésük alkalmával a tömegek hatásához hozzá alkalmazzák mozgékonyságuk hatását is. Németország tehát tudja, nagyon jól tudja, hogy mit akar. Vájjon tudja-e Franciaország is? Rossel őrnagy nagy nyomatékkal hangoztatja, hogy: nem. Franciaország a hadsereg hivatalos vezetőitől beszámolást követel terveik felől és a következő kérdéseket tárja eléjük: — A jelenlegi hadsereg, ugy, ahogyan azt a polgári pártok megteremtették, képes-e' egy offenzívára? Képes-e erre stratégiai szempontból? Nem! A fővezetőség ezzel a gondolattal egyáltlaában nem is foglalkozott. A német sereg a mozgósítás első két, legfőlebb három napjában előbb volna harcképes, mint a mienk és talán a délnémet országrészekből állított kontingensek is a mozgósítás hetedik-nyolcadik napjain már útban volnának a Vogézek felé. — És vájjon hogyan állunk a védekezéssel? Nem jobban! Eddig egy francia hadvezér sem merészkedett arra, hogy a defenzívának a szemébe nézzen és azt előre szervezze. Még egy miniszter sem gondolt arra, hogy a nyilvános közvéleménnyel dacoljon és azt aztán újra alakítsa. Az emberek millióit fogják lehetőleg a határ mentén, a Maas magaslataiban — mint a szorítóban