Délmagyarország, 1914. szeptember (3. évfolyam, 218-247. szám)

1914-09-25 / 242. szám

Szeged. 1914. szeptember 25. DÉLMAGYARORSZÁG 7 Szerbia anyagi helyzete. Szerbia hadikészleteit a legutóbbi két véres háború szörnyen megapasztotta. Tüzérségi fölszerelését némileg pótolhatta a törököktől és bolgároktól zsákmányolt hadiszerekkel, de egyéb készletei nagyon megfagyhattak, Pénzügyi tekintetben Szerbia a legutóbbi háborúban meglepően volt ellátva; állandóan bővében volt a pénznek, sőt pénzelte Montenegrót is és mindig bővelkedett pénzben, amikör albán árulókat és lázadókat kellett fizetni, a monarchia ellen irányuló összeesküvőket kellett anyagilag támogatni. Műit évben 250 milliós kölcsönt helyezett el, ennek az összegnek nagyobb részét már megkapta és kifizette a háború alatt kibocsátott kincstári utalványokat és rekviziciós utalványokat. Az ujon elfoglalt területek egyelőre nem jelentettek Szerbia részére gazdasági erősbödést, mert azoknak a 39.000 négyzetkilóméterre terjedő területeknek a termelőképessége normális időkben is minimális, amennyiben ott a termőföldnek csak 10—15 százaléka volt müvelés alá véve. És ezen a kis megművelt területen is nagyon megcsappant a termelés. A háború alatt a gazdaságoknak amúgy is kezdetleges fölszerelése elpusztult, a lakóházak és gazdasági épületek egész tömege a lángok áldozata lett, a lakosság tízezrével elmenekült és a háború után szakadatlanul vándoroltak ki a kegyetlenül üldözött mohamedánok, albánok és bolgárok. Uj vasutak építéséhez még hozzá se fogtak a szerbek. Az országutak ugyanabban a siralmas állapotban vannak, mint voltak a háborúban. Ami kis jólét még volt azokon a területeken, az is megszűnt, mert a Szerbiából odaözönlött hivatalnokok az ellenséges érzületű lakosoktól két-háromszoros adót és tömérdek önkényesen kirótt bírságot harácsoltak össze, de az adókból és bíróságokból ezek csak egy részt szolgáltattak be a kincstárnak, a többit maguknak 'tartották meg, mert az a balsejtelmük volt, hogy a tulkönnyen szerzett hódításnak hamarosan vége szakadhat. A szerbek most abban bizakodnak, hogy Franciaország megint bőven fogja őket pénzelni és ömleni fog az országba a francia arany. Ebben erős csalódás éri őket. Párisban már a monarchia ultimátuma a tőzsdén valóságos deroute-ot idézett elő. A francia és az orosz papírok árfolyamai rohamosan hanyatlottak, a szerb papirok árfolyamai meg épenséggel hanyatt-homlök zuhantak lefelé. Az Agents de change-ok hatalmas testülete kénytelen volt rendkívüli intézkedésekhez folyamodni, hogy a szörnyű pánikot leplezze. Hivatalosan kimondta, hogy 3%-os francia járadékot nem enged 80%-on alul jegyezni. Pedig a piacon ezt a papírt nyakrafőre kínálták 75 és 74%-os árfolyamon. A nagy orosz bankok papirjai pedig egy napon 25—28%-ot vesztettek. Az Agents de ohange-ok testülete kijelentette, hogy bianco-eladásokat nem enged meg és csak olyan ikinálatot jegyez, melynél az eladó a kínált papirokat a valóságban bemutatja. Ilyen körülmények közt a szerbek a francia piacon egy sou-t nem fognak kapni. Az ellenünk gyakorolt pénzügyi és kereskedelmi bojkottot most uzsorakamattal fogjuk visszaadni Szerbiának. il]®®®®®®®®®®®®®®®® 22-én délben a Tisza szálló előli elveszett pisztoly, képem Jutalom ellenében a Tiszában beadni. Petőfi riadója - ma is aktuális „Száraz ágon, hallgató ajakkal, meddig ültök, csüggedi madarak?" Hol vagytok, hova lettetek, dicsőséges modern poéták, akik ákkora gőggel pattantatok a magyar Pegázus nyergébe, kiszorítva s kidobva onnan mindenkit, aki megszokott csengésű ritmusokban, hagyományok által megszentelt érzelmekről mert még dalolni? Ugye, most nem tudjátok: mihez fogni, hogy egy világfölfordulásnak ránkszakadtával egész mélységében és egész fönségében megnyilatkozott a magyar ember lelke? Ugy-e, elment a szavatok, látva, hogy egetverő hullámokban csap föl körülöttetek mindaz a nemzeti érzés, ősi nemes indulat, amelyet ti a „nyugati kulturáltság" címén a nemzetköziség generálzaftjába igyekeztetek belefoj fogatni? Ugy-e most meg kellene, hogy ihlessen benneteket a Petőfi lelke? A nemzet ma azt várja a poétától, hogy szavakba öntse az érzelmeket, melyek a szivekben tombolnak. A katonának is, a polgárnak is vers kell, nóta kell, amely ébren tartsa, fokozza harci kedvét, lelkesedését, minden lelki és testi erejét. „Százezer katonát küldjetek vagy egy példányt a Marseillaiseból!" — üzente Napoleon Egyptomból Parisba, Hihetetlen hatása van ilyenkor egy gyújtó versnek vagy dalnak. „Nincsen nótánk, uram!" — panaszkodott a napokban egy altiszt. A ikatonák már ráuntak arra az egy-két tákolmányra, mely a szerbekről szól; szeretnének már valami egyébről is énekeim: muszkáról, franciáról, angolról, — ha volna mit. De nincsen. A magyar poéta cserben hagyja a magyar katonát. Addig is, mig megjön, megszólal a mai időknek a nemzethez méltó dalnoka, — ugyan hova fordulhatnánk biztató, erösiíö szóért gazdagabb forráshoz, mint a mérhetetlen hazaszeretetnek, egetvivó lelkesedésnek öröktüzü forrásához: Petőfi dalaihoz? Vegyük elő Petőfi Sándor hallhatatlan harci riadóját és tegyük azokat némi átalakítással (nem szöveg-változtatással, csak egyszerű törlésekkel) alkalmivá. Lényegükből e szózatok nem veszítenek ezáltal semmit. De álljon itt egy példa: a „Föl a szent háborúra!" költemény, mely néhány versszak elhagyásával a legaktuálisabb és leghatásosabb harci szózattá válik, lángra lobbantva minden honfi szivét. íme Petőfi riadója: Föl hazámnak valamennyi Lakója, Ideje, hogy tartozását Minden ember lerója; Ki a házból, ki a sikra Emberek, Most az egész Magyarország Legyen egy nagy hadsereg! Sok az orosz, nagy a száma, Mi Hasznai Többen leszünk mi ott; talán Száz is jut egy oroszra. És ha volnánk kevesebben Mint azok: Hála Isten, minket hí ugy A világ, hogy magyaroki Ne féljetek, gyermekink, ne Féljetek, Nem szúr által dárdájával A vad kozák titeket; Feleségink, kedvmink, ne Sírjatok, Idegenek ölelése Nem tesz csúfot rajtatok. S ti apáink, anyáink, szent Halottak, Sírotokon ellenség ne Tapodjon, nem tapodhat; Inkább vesszen ki nemzetünk Egy szálig, S dagadjon föl kifolyt vérünk Arja az ég boltjáig! Minden, ami szent előttünk Kockán van, Ha a világ tárríml is meg, Győznünk kell e csatákban; Ha mii jómnak el kell veszni, Vesszen dl Ki fog mostan fukarkodni Életével, vérivel! És te Isten, magyarok nagy Istene! Légy népeddel, hű népeddel, Jó népeddel, légy vele! Tedd hatalmad fiaidnak Lelkére, Világdöntő haragodat Fegyvereink élére! Adhatunk-e tüzesebb és — alkalomszerűbb buzdítást katonáinknak, mint Petőfinek ezt a hatalmas riadóját! «BBBBaBaaBaBBBaaBBBBaBBBaBaBBBBaBBBBaBBBB»aaaaaa*»aj A harcmezőről az oltárig, az oltártól a harcmez őre. (Saját tudósítónktól.) A harc vér virágot termő mezejéről megsebesülten került Szentesre a kórháziba. S amit eddig tán hiába keresett: a szerelem, a kórágyon lopta bele magát a szivébe. Fiatal, daliás hadnagya az osztrák-magyar ármádiának Regula Antal, kinek a szive a szentesi kórházban gyúlt szerelemre a szépséges Forgó Valéria tanárnő iránt. Mindkettő szép és fiatal. Istenem, • mi könnyen terem ilyenkor a szerelem. Nem az ellobbanó lángú, könnyű szerelem, a kalandot kereső, hanem a halálosan komoly, a párját, az élete párját kereső, sarjadt ki a szivükből, a sebesült hadnagyébői és az irgalmasságot gyakorló, sebesültápoló tanárnő szivéből. Egymáséi akartak lenni és lettek is. Az egyetlen akadályt, mely egyesülésük útjában állott, elhárította a legfelsőbb hadúr, a mi jóságos királyunk, a:ki nemcsak katonai érdemrendekkel ékesiti fel vitézeit, 'hanem az ő oly sok megpróbáltatáson keresztül ment, megértő, nagy szivével a szerelemben is meg tudja jutalmazni az ő harcos hőseit. Egy tollvonással boldoggá tette az ö vitéz hadnagyát, Regula Antalt és megengedte, hogy kaució nélkül léphessen Forgó Valériával az oltár elé. Tegnap még nászát ülte a felgyógyult, derék hadnagy s ma már viszi megint a vonat messze Galíciába. Az alig megmelegedett puha, édes családi fészekből a harcmezőre, ahol vérözön fölött halálthozó golyó és jeges szellő sivit. A halálthozó golyókkal és jeges szellővel bátran száll szembe az uj férj, akinek életéért remeg, aggódik és imádkozik az ő egynapos, szerelmes hitvese, Forgó Valéria. A minden seregek ura ott fenn a csillagos égben pedig bizonyára 'meghallgatja a könyörgő, ifjú feleség imáját s épségben és sértetlenül visszahozza neki az ő vitéz hadnagyát: Regula Antalt. l»BXBBii«BBBSBBBBBBBB»BB»BB»SBBBBBBBBBBBBsaBBia6»«»« A Délmagyarország telefonjai Szerkesztőség 305. Kiadóhivatal 81.