Délmagyarország, 1914. szeptember (3. évfolyam, 218-247. szám)

1914-09-23 / 240. szám

fezegeid, 1§14. szeptember 28. űtSLM AG Y ARQRSZAG » — A kórházak felállítására, valamin1 berendezési tárgyaikra stb. a vonatkozó felajánlásiak a testületek ós .magánosak nemes áldozatkészsége folytán oly maigy arányban, érkeznek, hogy a fölajánl áscík elintézése, a (tárgy,alk átvétele stb. a dolog természeiténél •f&gva késedelmet szenved, aimely körülményre -az ajánlattevők figyelme ezúton feühivai tik. Miniszterelnökség sajtóosztálya, — A Vilmos császár-úi felavatása. A magyar főváros' tanácsa tudvalevően el hatáimtu, hogy a Vilmos császár-utat ünnepélyesen fogja felavatni. Az ünnepélyt a Közmunkák Tanácsának ülése uitán néhány nappál akarták megtartani, közben azonban megkezdődött a gigászi küzdelem a német és francia hadak között, ,Á tanácsnak az a szándéka, hogy a Vilmcs császár-ut s a Rerlinitór üuinepélyeis feliavatáisát. csak akkor tartja meg, ha. a most folyó nagy küzdelem már éldőlt. — A francia tőkések pénze elfogyott. Berlinből jellentik: Az, Informatioin. cím a pénzügyi közlöny jelenti, hogy a 'francia tőkéseknek a háború előtt megtakariteitit pénzei már majdnem teljesen, elfogytak. A háború után majd keserves szükség köszönt a polgárokra ós a munkás középosztályra. <Bud. Tud.) — Jótékony művészi előadás. A katotenai segítéssel kapcsolatban a téli ruhanemű 'beszerzésének költségeire a, Korzó-mozi igazigatósága szerdáin 5, 7 és 9 órai kezdettel rendkívül érdekes előadásokat fog tartani, rendes hely árak mellett, A film-mutatvány ck során a következő képek fogják a közönséget gyönyörködtetni: Egy titokzatos festmény (dráma), A nagyravágyó szobaleány (dráma), A spanyol tengerpart (természeti kép), A boldogság kaipuja (vígjáték). A mozi-mutatványok közben igen magas nívójú müvé-tszi számokat adnak elő: Szántóné Ladányi Mariska, (ének), Radó Anna (ének), Szuchányi őrnagymé (szavalat), Járossy Jenő (tárogató). A még meglevő jegyeket a Korzó-mozi pénztára árusítja. CSATAKÉPEK. A TŰZVONALBAN. A tűzkeresztségen átesett katonák a leg.ellentétesebben festik le a háborút. Mig egyesek — különösen a huszárok — alig találnak szavakat, hogy ecseteljék azt a boldog érzést, amely a roham alatt szivüket dobogtatta s hogy lefessék azt a borzalmasan szép 'képet, amely a:z ütközet alatt szemük elé tárult, másik — különösen rohamban részt nem vett gyalogosok — egész egyszerűnek, szinte monotonnak mondják a csata lefolyását. Valóban, a modern csata — nem szólva a kisebb felderítő szolgálatra küldött huszárcsapatok kalandjairól s a véres szuronyrohamokról — meglehetősen egyhangú. A legkiválóbb haditudósitók és csataképfestők sem igen tudnak ujat mondani a nagy ütközetekről s valamennyien megegyeznek abban a megáilapitásbau, hogy a csata, amióta megszűnt a kézi tusa, nemcsak a szemlélőnek, de a résztvevőnek is egyhangú, majdnem unalmas. A modern csata-leirásokat nem is az előadott esemény, hanem a szemtanú leiróképessége teszi érdekessé. Egy ilyen csataképet festett a Neues Wiener Tagblatt hadi tudósítója, Busson Pál az északi harctérről. A cikkből leközlünk néhány megkapó részletet: ... A hadsereg zömére nézve meglehetősen egyhangúan folyik le a csata. A csapatok erős menetelés után elérik a frontot. A katonák vékony és a végtelenbe vesző rajvonalakban lövészárkokat ásnak. Itt-ott tüzérség vágtat előre, megállapodik valahol és fölhangzik a puskák ropogása, a gépfegyverek kattogása és az ágyuk tompa dördülése. A — Az átvonuló sebesültekért. A Vörös Kérészit Egyesület szegedi választmánya felhívja Szeged város társadalmát, hogy támogassa őt nemes munkájában, amely az átvonuló sebesült katonák gyógyításában és élelmezésében áll. A helyzet ugyanis az, hogy napról-napra száz ós száz sebesült vonul át a szegedi állomás okon, alhol kötözésre, élelmezésre várnak. Az áliicmáspaTaincsinokság a rókusi állom ásom, már egy tábori konyhát föl, is á'llliifcotit az (egyesület sürgetésére, a Szeged-állomáson azonban ,a Vörös-Kereszt szegedi választmánya vállalkozott arra, hogy szerény anyagi tő-kéja dacára, bár két kórházat fart fönin, az átvonulókait élelmezze is: A Vörös-Kereszt e szent céljára a,z adakozások már megkezdőditek. Az adakozók névsorát a. következők nyitották meg: Eisenstein Jakab dr. 100 korona, Oblátih Lipót 50 kor. Az adakozásokat a Vörös-Keres:z,t választmánya Rózsa Béla pénztárnak ur utján fogja nyugtázni, — Aranyat-vasért. Az „Aranyat-vasért" jelszavu „Pro patria 1914." gyürücskékért özvegy Ki.bling Nándorné ügyvezetőnél a városháza 11. számú helyiségében folytatólagosan az alábbiak cserélték: Somogyi Szilveszter dr. 1 érékes antik bro's és arany gyűrű. Fodor kapitány 1 arany gyürü. Özvegy Kibling Nándorné 2 arany gyürü. Berderich őrnagyné 5 K. Végman Ferenc dr. 4 arany gyürü, 2 sziv, 6 arany zsuzsu. Dr. Balassáné 1 arany karkötő. Sirsits Qyörgyné 1 ezüst ikarcsatt, 'tükörtartó, 2 tü, 2 kapocs, 2 arany karika és tiz K. Konez Margit 2 arany függő, 2 ezüst függő és amulett. Szandér Ferencné 2 arany gyürü. Makay Zádorné 2 jegygyűrű. Léderer Erzsike 1 betűs gyürü, arany sziv. Székely Sándorné 2 arany gyürü és függő, 3 arany tördelék és ezüst botfej. Genát Vilmácska 3 arany gyürü, egy kereszt, 1 amulett, 1 tula lánc, 2 ezüst órafoglalat. Jakabfy Rózsi 1 arany óra. Koncsek T. 2 arany gyürü, 1 ezüst gyürü és törmelék. Szokolay Gusztávné 1 arany karkötő. Balogh Ferencné 1 arany gyürü. Szenttamásy Tamásné 1 arany jegygyűrű. Domonkos Józsefné, Szirmay Károly, Oláh Gyuláné, Tandary Erzsike, Korláth Margit 1—1 arany gyiirüt áldoztak a haza oltárára. A többi nemes adományokért is a hét folyamán folytatólagos köszönetet mond az iígyvezetönö. katonák szorgalmasan lövöldözni kezdenek a csaknem láthatatlan messzi célpontokra, alacsony halmokra. Néha-néha a messzi távolban parányi emberek rohannak előre, hogy a heves tüzelésre ismét a földre bukjanak. A levegőben, a saját vagy az ellenséges rajvonal fölött gőzfélhőcskékbe burkolózott aranycsillagok robbannak szét: ezek a srappnellek. Golyóik és vasdarabjaik tompán csapódnak a földre, a homokba vagy a szertefröcscsenő iszapba. — Néha-néha sóhajtva emelkedik föl egy katona s csöndesen lebukik az árokba. A bajtársak gyorsan elszedik a töltényeit, ,a gyalogosok legdrágább holmiját; egy-egy katona megtörli poros ujjával a szemét s letakarja köpenyével a halottat . . . Hirtelen felhangzik a vezényszó: — Fel! A katonák csak ekkor látják, hogy a mezőn szürkészöld sapkás, világoskék egyenruhás emberek: ellenséges katonák futnak feléjük, szaporán tüzelve . . . Savanya lőporfüst terjeng a levegőben a fedezetek fölött; valahol ló nyerit, a szegény állat nem tud fölemelkedni; ,0tt segítségért kiált valaki; aztán sötét lesz és a katonák megpróbálnak — teljes fegyverzetben, harcra készen — szunyókálni a köpenyegük alatt . . . Busson ezután azt fejtegeti, hogy a csatatér csak eleinte gyakorol borzalmas hatást az emberre. — Csak az első halott látása szörnyű — mondja — később bizonyos tompa rezignálcióval szemléljük 'az ütközet szerencsétlen áldozatait. Épp ily gyorsan győzzük le a szokatlan érzést, amely úrrá lesz rajtunk, mikor az első golyók fütyülnek a fejünk fö— Furcsa orvosság? A humor az életnek ,a napsugara, amely 'derűssé, raigyagóyá, színessé és meilegigé teszi aiz életet. Ölyaá sze szélyes is, ,minit a napsugár. Néha bújósdit játszik és a (felhők mögé rejtőzik, hegy egyegy pillanatig a legkomorabb felhők mögül ií ikicsLilainj'On egy-egy percre. A legvéresebb komoly,ságok (közepette is talál magának helyet, ahol ,meghúzódjék és alkalom adtán a legkomolyabb pillanatban is derűt áraszt. Ilyen humoros Ikis eset történt a minap az ipartestületi Vöröskereszt-kórházban az egyik sebesülttel. Ifjabb Nónay Dezső, hon véd ezredesünk legidősebb fia mindennap reggel letméri iázmórővel a sebesülteket. Mikor a múltkor,ibaiu ©gy előtte való nap érkezett nj sebesültet !le akart mérni és a lázmérőt szokás szeriont a. beteg hóna alá akarta dugni, az mindenképen tiltakozott, hogy: — Nem kell, nem ,k©lli! — Deíhát ezt muszáj, erősítette Nónay. — Nékem nem kell, mert egy nagysága már tegnap este dugott a hónom alá ilyen orrosságot, Egész éjjel nem tudtam tőle aludni, mert féltem, hogy összetörik. — A sebesülteknek. Köszönetet mondunk azoknak, kik az ipartestületi VörösKereszt kórházban lévő sebesülteknek a következő adományokat adták: Szánthó Dezsőné és Szántó 'Sándorné cigaretta és sütemény, Micskey Kálmánné sütemény, Klazsik Szilárdné fehérnemű, Wedl Ferencné 4 párna, Rigó Endrémé 3 üveg befőtt, Deutsch Irénke fehérnemű, Zanczinger Antalné, százados neje fehérnemű, Lehner Kálmánné fehérnemű és 1 doboz >tea, N. N. 24 drb zsebkendő, Feldmann Sári .fehérnemű ós harisnya, Szokoloines Sziiüárdinó fehérnemű, párnák és harisnya. Nónay Deasőné, — A hadifogságba jutott tisztek. Esztergomiból jelentik: Az itteni hadifogolyelosztó állomáson mintegy 500 orosz és szerb tiszt van, akiket most ,osztanaik széjjel a háború végéig tartó lakhelyeikre. Eddig 220-at osztattak széjjel közülük Vas- és Pozsonymegyék kisebb városaiba és falvaiba, A tiszteket mindenütt lehetőleg közösen valamely uriházban vagy intézeiben szállásolják el. A 'megengedett területen szabadon mozoghatnak, de napjában kétszer jelentkezniük lőtt s amikor először halljuk a gránátok éles „vuh-vuh-vu,h"-ját s az ágyúgolyók dörrenését. Az emberek csak kis ideig hajlanak a földre a gránátok elől; a mi katonáink különösen vakmerően viselkednek, de az oroszok bizony nem szívesen hagyják ott a fedezetet. A mi katonáink ugy szeretnek „dolgozni", mint a bolgárok: bajonettel . . . Érdekes és bizonyára megnyugtató, hogy a harctéren kapott seb általában sokkal kisebb fájdalommal jár, mint hiszik, sőt a csata hevében gyakran megesik, hogy a katona észre sem veszi a sebet. Több harcossal beszéltem, akik a 'fejükön vagy a karjukon sebesülték meg. „Azt hittem, hogy cimborám ütött meg" — mondta az egyik, akit megkérdeztem: érezte-e, mikor megsebesült. „Én pedig azt hittem, hogy tkő repült a karomhoz" — mondta a másik. A sajtóhadiszálláson tartózkodik Herrings német hírlapíró, aki az lltisen tartózkodott, amikor a hajó a Taku-erődöt ostromolta. Az ostrom alatt a hajókémény egy darabja felszakította a mellét, megsértette a tüdejét és ugy beszorult a bordák közé, hogy sehogy, se birta kirántani a sebből. Herrings •elmondta, hogy sok vért veszített és a seb nagyon fájt. Egyszersmind azonban — mint a legtöbb súlyosan sebesült — öt is hatalmába kerítette az a jóleső nemtörődömség és gondtalanság, amely megfosztja a halál minden borzalmától. Senki se kínozza tehát magát azzal, hogy borzalmas képeket fessen a sebesültek szenvedéseiről. Legtöbbjük egészen nyugodtan, csendesen fekszik. Azt mondják, hogy még leginkább kinos: a lőtt seb a tenyéren.