Délmagyarország, 1914. augusztus (3. évfolyam, 186-217. szám)
1914-08-24 / 210. szám
DÉL MAG YAEORSZA G kalap- és keztyükészitéssel, bor-, likőr-, gabonakereskedéssel, régiség és ércgyüjteménnyeh Neve a történelemben is szerepel az 1801. február 9-én Lunewielleben megkötött békéről. Blainville körülbelül 15 kilométerrel beljebb fekszik a francia földön a Mosel és a Meurthe folyók találkozásánál, szintén Nancy alatt. OLASZORSZÁG SEMLEGES. Rómából jelentik: Salandra olasz miniszterelnök előtt egy küldöttség jelent meg, mely a külpolitikára vonatkozó tájékoztatást kért a miniszterelnöktől. Salandra a küldöttségnek kijelentette, hogy Olaszország semleges marad. Mozgósítás nincs. Angol csapatok francia parton. Budapestről táviratozzák: Az Esti Újság berlini távirat alapján azt irja, hogy Calaisban és Dünkirchenben (Dunkerque) angol csapatok partraszállottak és Belgium felé masíroznak. (Calais kikötő város és elsőrangú erősség Pas-de Calais francia dópartcmentben, a Calais-tengerszoros mellett, a tőle 28 kilométernyire szemben levő Dower fontos angol kikötővárossal szemben, körülbelül 80,000 lakossal, virágzó selyem-, csipke- és gyapotiparral, továbbá lenszövéssel, sör- és hajógyártással. Hajóforgalma rendkívül élénk. Mint tengeri fürdőt is nagyon látogatják. 1347-ben III. Eduárd angol király elfoglalta és a franciák csak 1558-ban Guise herceg vezérlete mellett tudták visszaszerezni. Diin'kirchen (Dunquerque) hadi és kereskedelmi kikötö Nord francia d ép a r lementben, az Északitenger partján körülbelül 55,000 lakosa van. Hajógyártással, kémiai iparral, osztriga-tenyésztéssel, vászonjuttia-, pamutszövéssel, vitorlavászonkészi léssel stb., stb. foglalkoznak. Rendes hajóösszeköttetése van Havre, Rotterdam, London, Southampson, Hull és Szentpétervár városokkal. Dünkirohen Liliétől 76 kilométernyire fekszik. Kikötője egy előkikötőből és 6 medencéből áll, mindkét mólóján őrtüzek égnek és van egy 59 méter magas világító tornya. A kikötő 5—7 méter mély. Egy sebesült főhadnagy a szerbiai harcokról. Egy főhadnagy, aki most érkezett meg sebesülten a szerbiai harctérről, a következő dolgokat mondotta el: — Húsz kilométerre Sábáétól; (szerdán támadtuk meg újból a szerbeket. Ez a támadásunk minden vonalon sikeres volt. A szélrózsa minden irányából vonultak föl csapataink és nem messze a kiindulás helyétől rátaláltunk az első szerb ciapatokra. A szerbek, ugy látszik, készültek arra, hogy Sabác felöl fog derékhadunk bevonulni Szerbiába és ezért Valjevó közelében összpontosítottak négy hadosztályt. A Sumar-, a Drinu-, a Czrna-Planina- és a Duna-diviziók állnak itt, északon Jankovics Bózsó tábornok vezeti őket, a nyugati seregnek pedig Martinovics tábornok a parancsnoka. Mi a Sumar-divizióvaJ ütköztünk össze. Tüzérségünk kitűnően fedezte élőnyoimulásunkat, de a szerbek is kitartóak voltak és csak akkor, amikor már megtizedeltük seregeiket, kezdték meg a visszavonulást. Podgqricza-Ada irányába menekültek, de menekülésük közben fölmásztak a fákra ós onnan lövöldöztek ránk. Különösen a tiszteket igyekeztek harcképtelenné tenni, de mondanom sem keli, hogy seregeink és különösen a bámuilatraméltó vitézséggel harcoló magyar ezredek" ezt az orvtámadást is hamarosan ellensúlyozták. A szerb főhadsereg most Valjevó felé menekült. Mi minden oldalról a legvehemensebben támadjuk őket és egyáltalában nem engedjük meg nekik, hogy offenzívába menjenek át. A szerbek harcmodoráról elég talán annyi, hogy szemben az ellenséggel gyávák, de orvull 'támadnak, kegyetlenkednek és ha megfutamodnak, arról egyáltalán nem gondoskodnak, ihogy sebesültjeiket és halottjaikat fölszedjék. Ez a munka is a mi egészségügyi csapatainkra vár. A szerbek egyáltalában nem céloznak, vaktában lőnék és innen van, Ihogy lövéseik nagyon' gyöngék. Hat milliméteres kailiberü fegyvereik golyói messze a gyalogság feje fölött süvítenék el, inkább a tartalékokat veszélyeztetik és lőtávolságon tul visznek. A halottaink száma nagyon kevés. Inkább sebesültek vannak. A szerb hadsereg inkább a srapnellel dolgozik; ezért van' annyi srapnelllsérülés, inig a .gránátaik egyáltalában nem robbannak. MÉG NEM MENT EL AZ OROSZ ULTIMÁTUM. Bécsből jelentik a Budapesti Tudósitónak, hogy Oroszország ultimátuma még nem ment el Törökországnak. Pogrom a zsidók ellen. Bukarestből táviratozzák: Oroszországban több helyen pogromot rendeztek a zsidók ellen. ANGOLOK A BELGA ERŐDÖKBEN. Antwerpenből jelentik: Több ezer angol katona a belga parton partra szállt és az erődöket megszállotta. Albán hódítások. Budapestről jelentik: A „Magyarország" arról értesül, hogy Issza Boljetinac albán fölkelő vezér csapataival megszállotta Kalkandeln-t és Prizrendet. Itt emiitjük meg, hogy Péter montenegrói herceg az egyik szerb csapat parancsnoka lett. NÖSTITZ QRÓF MEGSEBESÜLT. Prágából jelentik: NostHz gróf, az eihunyt Ferenc Ferdinánd trónörökös sógora, a Icsnicai harcban megsebesült. Németország hadláliapoiban van Japánnal. Berlinből táviratozzák: A berlini Kreuz Zeitung azt hiszi, hogy Japán ultimátumára nem fognak választ adni. (A miniszterelnökség sajtóosztálya.) Berlinből táviratozzák este: Japán ultimátumára az itteni japán ügyvivő előtt a következő szóbeli niylatkozdtot tették: Japán követelésére Németországnak nincs mit válaszolnia. Ennek folytán indíttatva érzi magát arra, hogy tokiói nagykövetét visszahívja és hogy a berlini japán ügyvivőnek kiadja útlevelét. (A miniszterelnökség sajtóosztálya.) RADZIECHEW MELLETT. Lembergből jellentik: Radziechew mellett az oroszokat megvertük. Csapataink folytatják az előnyomulást. KIRÁLYUNK A NÉMET CSÁSZÁRHOZ. Öfölsége táviratban üdvözölte Vilmos német császárt abból az alkalomból, hogy a német sereg olyan fényes győzelmet aratott Metznél a franciák fölött. Ágyúzzák Namurt. Berlinből jelentik: Namur előtt tegnapelőtt este óta dörögnek az ágyuk. Szeged, 1914. augusztus 24. Nyolcezer orosz fogoly! (Hivatalos jelentés.) Berlin, augusztus 23. Erős orosz haderő nyomul a Gumtoinnen—Augerburg vonal felé. Az első német hadtest e hó 20-án ismételten megtámadta a Gumbinnen felé előnyomuló ellenséget, amelyet visszavert. A harcban a németek 8000 orosz katonát elfogtak és 8 ágyút záskmányoltak. A német hadtest egyik lovas hadosztályáról hosszabb időn keresztül nem érkezett hir. Kitűnt azután, hogy a hadosztály két ellenséges lovashadosztállyal állott szemben. A német lovashadosztály tegnap érkezett vissza a hadtesthez, 500 orosz fogollyal. További orosz erősítések Preegeltől északra és a inaueri tavaktól délre nyomulnak elő. Keleti hadseregünk további mozdulatáról még hallgatni kéli, nehogy idő előtt eláruljuk az ellenségnek intézkedéseinket. A nyugati harctéren végbemenő előrehaladásról rövidesen további közléseket lehet majd tenni. Az ellenség ujabb 'kísérletét, hogy Feiső-Elszászba előnyomuljon, a lotharingiai harctéren kivívott német győzelem meghiúsította, az ellenség Felsö-Elszászban is visszavonulóban van. Augerburg kerület a porosz Gumbinnen kerületben 40,000 lakossal. Pregel keleti Poroszország főfolyója. Iusterburgtól két kilométernyire hajózhatóvá lesz. Kőnigsbergig kisebb tengeri hajók is feljöhetnek rajta. Mauertó 105 km. területű tó Kelet-Poroszországban. Iusterburgtól délre. ÚTBAN ALBERT ÉS NIK1TA. Bécs, augusztus 23. A Neue Freie Presse berlini jelentése szerint Albert belga király, családjával együtt Angliába szándékozik menekülni. Albert király a belga hadak fővezére és ugy látszik, hogy iniincs már sok bizalma se • regéhez és arra a megállapításra jutott, hogy csúf dolog ugyan a szökés, de hasznos. Egy budapesti jelentés szerint a Mosztárbóíl oda érkezett veteránok azt , beszélik, hogy Nikita, a minden imonteueigróiak reitíenhetetlen cárja Szerbiába menekült vejéhez, Petár királyhoz. GYÖRGY HERCEG MEGSEBESÜLT. Szabadkáról jelen tik: Százba tvanör szerb hadifoglyot hoztak tegnap ide. A hadifoglyok elbeszélték, Jiogy az egyik csatározásban György herceg, a volt trónörökös is megsebesült. HÍREK AZ OROSZ HARCTÉRRŐL. Cscrnovitzből jelentik: Az éjjel a bukovinai határon az orosz csapatok ismét megkísérelték az előnyomulást. Csapataink viszszaverték az oroszokat, akik nagy veszteséget szenvedtek. Stockholmból jelentik: Szentpétervár megerősítésén az oroszok lázasan dolgoznak. Budapestről jelentik: Az orosz harctérről ma hetvenöt hadifoglyot hoztak ide. CSERNOCH RÓMÁBA UTAZOTT. Bécsből táviratozzák: Csernoch János hercegprímás a monarchia bíborosaival ma Rómába utazott. Az összes harcterek legjobb és legáttekinthetőbb térképei legolcsóbb áron Várnay L. könyvkereskedésében (Kárász-utca 9.). Felelős szerkesztő - Pásztor József. Kiadótulajdonos: Várnay L. Nyomatott Várnay L. könyvnyomdájában Szeged, Kárász- 9