Délmagyarország, 1914. július (3. évfolyam, 153-182. szám)

1914-07-14 / 165. szám

4. bélmagyarorszag Szeged, 1914. julius 4. létnek bennünket pártunk szervezetéért. Rá­mutatott, hogy szemünkre lobbantják, hogy az állam "s általában, a köztisztviselők pár­tunk szervezetében méltóan képviselve nin­csenek és hogy ott őket megillető helyet el nem foglalnak. Rámutatott a tisztelt barátom arra, hogy mi magunk fájlaljuk ezt a helyze­tet leginkább, mert igen sok tekintélyes, in­telligens elemnek a pártmozgalmainkba való bevonását nélkülözni vagyunk kénytelenek csak azért, mert a törvény, amely most már tizenöt esztendős, határozottan eltilt bennün­ket attól, hogy a köztisztviselőket pártmoz­galmainkba belevonjuk és hogy nekik bizo­nyos) megbízatásokat, a párt körül adhas­sunk. Én megengedem, hogy ennek az 1899­ben megalkotott törvénynek magyarázata fe­lett lehetnek eltérő vélemények, aminthogy mások — nem akarom mondani könnyebb lelkiismeretnek — túlteszik magukat a törvé­nyen és kiváló módon a törvénytisztelétnek nagyon ékes példájával szolgálnak — ellen­zéki pártok, amelyek tultévén magukat a törvénytiszteleten, belevonják a köztisztvise­lőket ott, ahol lehet. Engem, akit a part ve­zetésének felelőssége terhel, nem vezérelhe­tett semmi egyéb tekintet, mint az, hogy sem mi magunk a törvémyal összeütközésbe ne jöjjünk, sem azokat a köztisztviselőket ferde, a törvénnyel ellenkező helyzetbe ne hozzuk. — Egy másik szemrehányással is illet­nek, nem tudom vádnak, vagy panasznak te­kintsem, de azt hiszem, ez ép oly jogosulat­lan, mint az első. Méltóztatnak tudni, hogy a négy évvel ezelőtt lefolyt választás a párt egységének bizonyos megbontására vezetett. Ebből kifolyólag azzal a szemrehányással il­lettek bennünket bizonyos oldalról, liogy mi abból a konzekvenciát le nem vontuk és hogy Az ázsiai kendő. Irta: Krúdy Gyula. Az időjárás esősre fordult, hosszú, ned­ves fonalak ereszkedtek alá végtelen íolya­miáíjosÁiggali, az elhagyott keiében különös hangok támadtak a bokrok és a fák között, mintha sóhajtozna valaki, mig a régi házte­tőn állandóan kopogtatott egy láthatatlan mutatóujj — a hercegnő tehát elővette a re­gényeket. — Sok regénykönyve volt, amelye­ket fiatal korában olvasott, midőn még ráért a kályha mellé húzódni, nagyanyja ázsiai kendőjébe burkolózni és hosszan; ábrándosan kisérni a regények hőseit. Az ázsiai kendő most is ott volt valahol, csak meg kellett keresni és Punin és Baburin története a folytatásra várt. Húsz év előtt olvasta utoljára ezt a könyvet. A lapok kö­zött a himzett selyemszalag vörös rajtjai megfakultak, mint a kordovai bőr. Csak a himzett jácint fehérlett még a szalagon és Punin Baburinhoz ment látogatóba. Itt abba­hagyta az olvasást, mert szerelmes lett a hercegnő. A kendő ma is olyan meleg és puha volt, mint hajdanában, mikor talán még a nagy­anya vállát melegitette. — Vannak olyan régi kendők, amelyek nemzedékről nemze­dékre szállnak és egyforma hűséggel szol­gálják az egymás után következő asszonyo­kat. A kebel felett barátságosan, biztatóan, azt a csoportot megnyerni nem iparkodtunk. Ennek a jogosulatlanságát nem bizonyltja jobban semmi, mint az a körülmény, hogy pártunk végrehajtó bizottságában helyet fog­laltak az akkori Gerliczy-párt vezetői közül jelentős számmal. Pártunk végrehajtó bizott­ságában helyet foglaltak az összes szegedi középiskolák igazgatói. Tagjai végrehajtó bi­zottságuknak az állami főgimnázium és fel­sőkereskedelmi iskola igazgatói is és tagja volt a városi főgimnázium tisztelendő igaz­gatója, mindaddig, arnig Szegedet elhagyni nem volt kénytelen. Be tovább megyek és rá­mutatok ennek a szemrehányásnak jogosu­latlanságára és igazságtalanságára azzal is, hogy annak a pártnak vezető lelke, spiritus rectora a szegedi ipartestület elnöke, Pálfy Dániel ma is tevékeny részt vesz végre­hajtóbizottságunk munkájában és magát tö­rekvéseinkkel teljesen azonosítja. Sőt talán nem szükséges rámutatni arra, hogy meny­nyire igaztalan ez a vád, ha arról méltóz­tatnak tudomást venni, hogy Jászai Géza mindannyiunk fájdalmára elveszett pártta­gunk, aki pártunk elnökségében foglalt ve­zető helyet, Jászai Géza püspök ur őméltósá­ga vélünk a legösszhangzatosabb működést fejtette ki mindaddig, mig végzete el nem szó litotta közülünk. Azt is szemünkre vetik, hogy ez a jelölés, amibe a tisztelt urak belemen­tek, hogy ez egy klikknek vagy klubnak ma­gánmulatsága. Önök nagyon jól tudják, hogy ez a vád is mennyire igaztalan. A jelölőgyülés re tfalragoszokon kibocsátott hirdetmények felhívták nem az első kerület munkapárti tagjait, hanem összes választópolgárait, hogy jelenjenek meg és abban a jelölő gyűlésben olyan kiváló, független tisztelt polgártársaink tették meg jelölő indítványukat, akik végre­i^ssbi^mmmmmmmm^üi melegitően hallgatja a sziv dobogását a sár­gás-vöröses selyemszövet, mint hallgatta azokat a sziveket, amelyek porrá válottak azóta. Sóhajtások, érzések, szép lábak és fi­nom kezek elmultának, tán kis neíelejtsek let­tek azóta a nagymama kék szeméből, ame­lyekből kis koszorút fonnak andalgó párok a temető környékén és az érzések, a szenvedé­sek és szerelmes vágyak tán a felhőkbe köl­töztek. Elmúlt nők vágyaitól olyan pirosak tán esténként a fellegek is, odafentről most tán a régi asszonyok könnyei hulldogálnak. A kendő a szívre ráborul és hűséges kí­váncsisággal hallgatja, hogy mi történik oda­bent. . ; .tti^l A tiz év előtti szerelem elröpült, a fér­fiú érdemtelennek bizouyult a hercegnő ne­mes érzelmeire és a hercegnő folytatja a re.­gény olvasását. Ejnye, be kár volt a nagy­szerű Punint és a mulatságos Baburint a lap­jelző selyemszalaggal tiz évre sirba tenni. Be kár volt a uagykendőt letenni a vállról, hogy az élet lármás majálisába kivágott fehér ru­hában lépjen ki a hercegnő! Mily jó lett vol­na mindig a kályha mellett maradni, köny­nyes szemmel mosolyogni Punin bolondsá­gain és hosszan ábrándozni Baburin kiilönc­ségein. Ó, dehogy volt érdemes a régi regé­nyek olvasgatását abbahagyni. Három napig esett odakint az eső és az ázsiai kendő olyan jó barátnőnek bizonyult, amilyen jó barátnők némely nők életében az hajtó bizottságunknak nem is voltak tagjai, most sem azok. Ilyen körülmények közt, azt hiszem, az önök helyeslésével találkozom, a mikor ismét megköszönöm a bizalmat, amely lyel számomra a jelöltséget felajánlani szíve­sek voltak és azt hiszem; hogy az önök in­tenciói szerint járok el és ez elől nem térek ki, (Hosszantartó éljenzés és taps.) — attól vissza nem lépek, mig önök máskérU nem ha­tároznak. íLelkes éljenzés.) Poharamat emelem tisztelt barátaim és polgártársaim, az önök és családjaik egészségére. (Hosszan­tartó éljenzés és taps.) Tonelli Sándor kamarai titkár beszélt ez­után. Madártávlatból nézi a mostani váiasz­tási mozgalmat és a körülményeket és arra a konklúzióra juthat csak, liogy Szeged ér­dekeit senki sem képviselheti jobban a parla­mentben, mint Rósa Izsó doktor. Kétféle ke­rület van az országban olyan, amelyik meg­tisztelve érzi magát, ha egy nagyszerű je­löltet állitihat és olyan, amely megtisztel va­lakit azzal, hogy jelöli. A legméltóbb, akit Szeged jelölhet, Rósa Izsó dr. Nem akar be­szélni arról a monstre deriutációról, amely se monstre nem volt, se deputáció nem volt, de eredménytelen volt. Eredménytelen volt azért, mert amikor Rósa Izsót jelölték, akolit másról már nem is lehetett szó. Schxvartz Rudolf szólalt föl ekkor, mond ván, hogy az egyik szónok tudja, unit beszél, a másik azt beszél, amit tud. Ü azt mondja el, amit tud. Huszonnyolc évvel ezelőtt, ami­kor iparos lett, mint nyalka legény negyven­nyolcas volt, de amikor Rósa Izsó személyét és tevékenységét megismerte, a szabadelvii­pártba, majd a munkapártba lépett és azt ta­pasztalta, ihogy Rósa Izsó dr. mindenkor aty­ja volt az iparosoknak. Az iparosokat minden­kor készséggel támogatta és érdekeiket szi­vén viselte s mindig harcolt azért, hogy sze­gedi városi és állami munkákat csakis szege­di iparosok kapják meg. Rósa Izsó dr. — ugy moud — olyan, mint a gazdag ember lánya: élettelen tárgyak lehetnek. Az elefántcsom­feszület az ágy felett, amelyre már századok óta lehelték utolsó csókjukat a család bú­csúzó tagjai, vagy egy kis velencei kép a fa­lon — lisztesarcu álarcosok és hosszú spá­dékkal bajvívó Harlequinek — 'amelyet gyer­mekkorunk óta látunk. És a mindenkori jó­barátnő, az Anya képe a Gyermekkel a kar­ján, hacsak egy vándor talián festette is, sok fohászkodást átvett már a régi házban és teljesített kívánságokat, amelyeket csak véle lehetett közölni a nőknek. Ó, mennyi különös titokról tud egy szelidarcu, régi Mária-kép. mennyi szomorúságban és bánatban virrasz­tett együtt a ház asszonyaival és mennyi1 megbocsátott! Kétségbeesésükben, fájdalmuk ban vájjon hol találhattak volna nyomban vi­gasztalást más helyen a család asszouyai, l'a nem az Asszonynál, aki hallgatag szelídség­gel tekintett alá? A harmadik este a hercegnő fáradta® eresztette le a regénykönyvet kezéből. ázsiai kendő lecsúszott válláról és a velenee' kép, valamint az elefántcsont-feszület eltűntek a félhomályban. A hercegnő unatkozott. Pum'1 már nem érdekelte, Baburin unalmas fráfer volt és odakünn még mindig hullott a végte­len eső. Az elhagyott kertben mintha meg­növekedtek volna a láthatatlan lények, ame­lyek hosszadalmas esőzések alkalmával szü­letnek a nedves bokrok alatt: olyan hango­san sóhajtoztak, fázósan mormogtak, mint'111 örökidőre birtokukba vették volna a kertetfej: MÍ1HÍITI 6TTEREM MIDII KERlllB ^^í^^sarnáp honvéd zene hangverseny

Next

/
Oldalképek
Tartalom