Délmagyarország, 1914. július (3. évfolyam, 153-182. szám)
1914-07-10 / 162. szám
Szeged, 1914. julius 10. DÉLMAGYARORSZÁG 7. HÍREK oooo Wimmer Fülöp (Saját tudósítónktól.) A város egész közönsége osztatlan érdeklődéssel fordul az wóbbi napokban egy betegágy felé, amelyben a Szegedi Kenderfonógyár nagynevű ve zér-igazgátója, Wimmer Fülöp várja a j-avu íást. Szombaton hivatalosan Budapesten járván, már ott rosszullétet érzett Wimmer, de megközelíthetetlen agilitása nemliagyta nyugodni, dolgát elvégezte, este hazajött és részt vett a munkapárt vezetőségének azon az iilésén, amelyen a Rósa Izsó dr. jelöltetésére vonatkozó javaslat megszületett. Meg kell tó jegyeznünk, hogy ennek a javaslatnak ekyik legjobb és leglelkesebb mozgatója ugy a Párt, mint a város érdekéből épp Wimmer fii'löp volt, akinek sikerült is minden ehcnkező kombinációval szemben ezt a tervet valósággá érlelni. A munkapárt értekezlete után rosszulléte fokozódott és — most már hitelesen megírhatjuk — eleinte súlyosnak 'átsző, de csak rnuló természetű betegsége ágynak döntötte a közgazdaságilag és küzuletileg egyaránt elsőrendű, nagy koncepciócsupa terv, csupa munka embert. Ma Szegedre érkezett Winrumerhez Be"cdikt egyetemi tanár, aki a beteget megvizsgálta s ugy nyilatkozott, begy két-három hét -múlva gyógyulásnak kell beállni. Wimmer betegsége érthető megdöbbenést és részltet keltett az egész városban, sietünk tehát "Viivánosságra hozni ezt az autentikus örömhírt. Állapota kielégi tő és remélhető, hogy 'minél előbb visszatér ugy vállalata élére, mint a közéletbe ez a nagyon független, min% szókimondó, ritka értékes és a közéleti harcok minden terén nagy energiákat bökez-üen pazarolni tudó harcos. — AZ IDŐJÁRÁS. A meteorológiai ínjzet jelenteje szerint: Lényegtelen hőváJtoh/,v és helyenkint eső vagy zivatar, várható. Sürgőnyprognózis: Enyhe, sók. helyütt Cs«t)adék, zivatarok. — Déli hőmérséklet '•5 C. — Jászai Géza végrendelete. Jászai tózának, a nemrég elhunyt belvárosi plébánosnak julius 17-én délelőtt 9 órakor bontják e| a végrendeletét Lugosi Ferenc dr. járásr9sági jegyzőnél. ^ — A trónörökös Nagyváradon. Károly P,iC özsef főherceg, aki a nagyváradi H számú közös gyalogezred alezredese — mint Nagyváradról jelentik — augusztus véhsn tezrede látogatására Nagyváradra érkeA szemle idejére a trónörökös állítólag ^ ar a nagyváradi 19. tábori tüzér ezrednek ^ mJajdonosa lesz s e minőségiben ő fogja ezetni a tüzérség gyakorlatát. y. — A városi főmérnök szabadságon. I W-h Mihály városi ifőmérnök ma kezdte meg hétre terjedő szabadságát. Távollétében 'r° Benő heljiettesiti. — Pósa Lajos temetése. Pösa Lajos, 2 Én Újságom szerkesztője, a gyermekvig'l-gnépszeriibb poétája tegnap éjjel a Lie ^szanatóriumban meghalt. Egy hónappal 'me'e'2 és lelkes szeretettel ünnepelk tisztelői irodalmi működése negyvenedik Jtóudulóját. Az ősz költő már ekkor gyön•rekedett, jubileuma után ágynak esett és most szép csendesen, fájdalom nélkül, elaludt a Liget-szanatóriumban. Szombaton délután temetik a református egyház szertartása szerint. A Petőfi-házban ravatalozzák fel és innen fogják kísérni lelkes olvasói — a gyermekek és szülők — utolsó útjára. A főváros diszsirihelyet ad a kiváló gyermekpoétának. A temetésen a Petőfi Társaság, Singer és Wolfnerék, — negyven év óta kiadói — és az Én Újságom szerkesztősége fogják elbúcsúztatni. Temetése impozáns lesz, több egyesület képviselteti magát s lerója kegyeletét Szeged városa is, ahol irói pályáját kezdte. Felesége és nevelt leánya, Sárika gyászolják. - Károly király Brassóban. A romár királyi pár ezelőtt gyakran rándult át szinajai birtokáról Brassóba. Két év előtt azonban egyik brassói lap erősen megtámadta a remién királyi párt, amely igen megneheztelt és azóta nem jött Brassóiba. Tegnap azután a román királyi pár újra meg-jelent Brassó utcáin, gépkocsin bejárták a (várost és azután visszautaztak Szinajába. Megbékültek. — Uj egyetemi taráról,. Réczey Imre dr. egyetemi tanár örökének, a sebészeti tanszék betöltésének rég vajúdó kérdése végre a közeli napokban dűlőre juit. Az utód Kűzni ik Pál dr., a budapesti Szent János-kórház főorvosa lesz, az ő helyébe pedig Manninger Vilmos dr., a aMrgit-kórház ifőorvosa keriilllgyanesak most töltik be a műtéttan tanszékét is Verebélyi Tibor dr. magántanárral. — 14:840. Mint a téllel az időszaki fagyok, a nyárral a gyilkos napszurások, ugy járnak a tanítói pályázatokkal együtt a pályázati rémségek. Best vármegye közigazgatási bizottsága ma tartott ülésén Petri Mór tanfelügyelő beszámolt arról, liogy a megyében (megüresedett harmincöt tanítói állásra hétszázötvenen pályáztak. Még szomorúbb eredmény áll rendelkezésére az újpestieknek. Ott tizennégy állás üresedett meg és nem kevesebb, imint nyolcszáznegyven állástalan jelentkezett. — A bojkottált református templom. Dani várról jelentik: A Pozsega vármegyében levő Darnváron julius ötödikén gyászistentiszteletet tartottak az összes templomokban Ferenc Ferdinánd trónörökös emlékezetére. A református templomban is a legteljesebb kegyelettel imádkoztak az elhunyt fenség ilelkiüdveért, de a résztvevő közönség esak az egyházközség híveiből telt ki. A hivatalos körök, annak dacára, hogy a polgármestert és a város urait idejekorán értesítették, teljesen távol maradtak. A többi templomokban, a katholikus, szerb és zsidótemplomiban teljes számmal és díszruhákban-, jelentek meg a hatósági emberek, akik igy nyíltan bojkottálták a református templomot. (A távolmaradás oka a horvát türelmetlenségben kereshető: a református templomban ugyanis magyar az istentisztelet nyelve. A horvát fül szívesen hallgatja a katholikus pap latin szavait, a görög.-kátholikusok ó-szláv igéit, a zsidók német imáit, csak a magyar nyelvet nem szívleli. Pedig a szeijevói gyilkosok nem ás ezen a nyelven beszéltek . . . — A bolgár kölcsön. A Matin jelenti Szófiából: Radoszkivov miniszterelnök és Toncscr pénzügyminiszter értekezletre hivták össze az összes pártok vezetőit és eléjük teresztették a berlini Disconto Geseltsclhafttal iiegkötendő kölcsönszerződés tervezetét. Az •Ilenzé'ki pártok vezérei a Disconto GeseJl elhalt feltételeit nagyon terheseknek találóik s azt mondják, Ihogy Franciaországban sokkal kedvezőbb feltételek mellett lehetett olna a kölcsönt lebonyolítani. Az ellenzékiek ,ie nu különösen két állami szénbányának a Disconto Gesellschaft részére való átengedését ós a portolagoszi -vasútra való bekebelezést tartják elfogadhatatlannak. A kölcsönszerződés értelmében a kölcsönösszeg 500 millió frank, 5 százalékos kamatozással és 84 százalék kibocsátási, árfolyam mellett adatnék és ötven év alatt Jenne törlesztendő. — Sinus jósol. Sirius, aki alatt Vargha László időjóst kell érteni, kiadta júliusra a jóslását. Mindenekelőtt megjósolja, hegy júliusiban az időjárás kissé szeszélyesnek ígérkezik. Több napokban kisisé hűvös, szeles, sőt viharok is fognak átvonulni s utána igen meleg napok jönnek, .helyenkint esővel, ittott zivatarokkal. Júliusiban is ígérkezik nagyobb zivataros eső, itt-ott jéggel keverve fog esni. A napfoltok erős kitűzéssel jönnek. Ilyenkor a nap lángjai 2—3000 mértföld magasan csapnak fel és tüzesoképen botlanak vissza a nap égő óceánjaiba. Nagyobb csapadékok és itt-ott zivatarok várhatók még pedig a következő napokban: 1, 2, 4, 5, 7, 12, 19, 22, 23, 24, 25 és 29-én. Több napokban nagyobb zivataros esőkben itt-ott jéggel keverve fog esni. ,Eze'k a napok elég szép és meleg időket ígérnek, nagyon sok eső nem várható. Ha egy-két hűvös, szeles, esős idők jönnek, utána elég szép napok várhatók. Mindezek után egy-két földrengést jelent be Sirius, sajátságos, jósszierü magyarságával és helyesírásával. „.Európa több részében —• mondja —kisebb-nagyobb földrengések ígérkeznek és hazánkat is érinteni fogja egyes helyeken, sőt a fővárosban is észlelhető lesz, mintegy harmad vagy negyedrendűnek ígérkezik. A földrengés dörelyhez, hasonló a mennydörgéshez, amely igen mély dörellyel vonul át. Délkeleti részről fog áthúzódni és Északnyugati irányában vonul át. Felhivom azért igen tisztelt olvasóim becses figyelmét arra, hogy amikor észlelni fogjuk a földrengést, ne ijedjünk meg, hogy most már komoly baj következik be, óh nem, sokan, akik mélyen alusznak, nem is fogják tudni, mikor is történt meg . . ." Köszönjük a szíves figyelmeztetést, nem ijedünk meir. Qh nem. — Beteg a német császár. Berlinből jelentik: Vilmos császár tudvalevően nem jelent meg Ferenc Ferdinánd temetésén. Elmaradását különféle verziókkal próbálták magyarázni, többek között betegséggel is. Hogy mi volt az igazi ok e körül, még ma sincsen világosság, de igen könnyen lehetséges, hogy a németek császárát .betegség tartotta vissza attól, hogy megjelenjék legjobb barátja végtisztességén. Arról beszélnek, hogy Vilmos császárnak ismét kiujult régi fiilbaja. A császár sokat szenved, erős fájdalmai vannak és keveset alszik. — A halasi szerencse. Amint liire kerekedett a szegedi halászlének, a debreceni mézeskalácsnak, a kabai asszonynak és a mándoki fenének, ugy lesz híressé a halasi szerencse is. Halas ugy is rászorult erre a kis hírnévre és ne.m árt neki, ha a nevét országosan emlegetik. Aztán ne legyen ez a város hálátlan, hanem köszönje meg ezt a kedves ajándékot a polgármesterének és a katholikus plébánosának. Ezek az urak csinálták meg azt, hogy ma-holnap az az ember, aki a felebarátjára valamiért megharagszik, imigyen káromkodik: — No, hogy érjen meg a h&'asi szerencse! Nem főnyeremény a halasi szerencse, de nem is olyan valami, aminek örülni lehetne. Söt mindenki borzalommal gondol arra, ha a jókívánság beütne és íhailasi szerencse érné. Halason ugyanis a trónörököspár tragikus halála gyászistentiszteletre serkentette a kálomista és pápista egyházakat. Erre az alkalomra két megbúvót (szerkesztettek az egyházi férfiak. Az egyik igy hangzik: Fölhívás! Tisztelettel értesd beim, hogy a halasi ref. egyház a Ferepc Ferdinánd trónörökös