Délmagyarország, 1914. július (3. évfolyam, 153-182. szám)
1914-07-10 / 162. szám
Szeged, 1914. julius 10. DÉLMAG YARORSZAG i ÍPl. (Saját tuáósitónktól.) Gerliezy Ferenc báró halálával — mint köztuidoimásu — uj választási harc kényszere nehezedett a város első képviselőválasztó kerületére. A nemzeti munkapárt érthető és örvendetes egyhangúsággal Rósa Izsó dr.-t, a pártnak érdemekben gazdag és ritka bölcsességü vezérét jelölte. A hivatalos jelölés még meg sem történt, máris olyan hirek szállingóztak a városban, hogy a szegedi katiholilkus körben elégedetlenséget keltett Rósa jelöltetése, mert nagyobb bűnnek tartották azt, hogy a zsidó hitközség elnöke, mint amilyen érdemeseknek azokat a szolgálatokat, amiket a városnak hosszú évtizedeken át tett. Utánajártunk a dolognak és megtudtuk, hogy a kat'holikíus kör tényleg foglalkozott választási dolgokkal. Teljesen mellékesnek tartjuk, hogy a nevezetes tanácskozáson megjelent urak szerint magánbeszélgetés, vagy értekezlet keretében történt-e a kérdéses megbeszélés. Ezek a hírek azóta is állandóan kisértenek, szükségesnek ¥ tartottuk tehát, hogy — amennyire lehet, — megállapítsuk, hógy komolyan programjába vette-e a katolikus kör azt, hogy a vallási viszályokat Szetteden állandósítani kivánja. Ép ezért Dobay Uyula dr.-hoz, a kör elnökéhez fordultunk, akit eddig politikailag intranzigens, társadalmi és vallási kérdésekben türelmes ember • uek ismertünk. Az elnök ur szives volt nyi'utkozni, alább nyilatkozatát egész terjedelmében közöljük és csak azt jegyezzük meg, hogy a nyilatkozat szavai valóban liberálisak, a tartalma azonban nekünk olyannak tetszik, mintha aranyhidat akarna készíteni arra az esetre, ha a régi harcot, — tetszetősebb termában — még fel újítanák. De mi bizur.k Fobay komolyságában és egyelőre örömmel "Vágtázzuk nyilatkozatát, 'hozzáfűzvén persze, hogy résen leszünk és várjuk a tetteket. A kérdések, amiket Dobay Gyula diához intéztünk és a válaszok szórói-szóra a következők: 1. Állítólag van egy frakció Szegeden, a melynek az élén az ügyvéd iur áll és amely hakeió Rósa Izsó dr.-ral szemben, mert a zsidó hitközség elnöke, jelöltet akar állítani. — Ez nem igaz — mondotta Dobay Qyula dr. Egyet mondok csak, hogy megértsenek. Ha van személy Szegeden, akit tisztl'lek és becsülök, ugy Rósa Izsó dr. az, akijei hosszú évek óta együttműködtem. Legkevésbé lehet kifogásom ellene, mint zsidó eÜen, mert én a vallást politikai küzdelemnél, sőt más téren se tekintem irányadónak. ?e méltóztassanak azonban elfeledni, hogy ró ellenzéki politikát vallok és az én nézeten az. hogy a politikai ellenfélnek — ha 'kazán ellenzékiek vagyunk — kardcsapás nélkül nem szabad átengedni a győzelmet. Tehát jelöltet kell állítanunk. Természetesen ellenzéki jelöltet első sorban, de ha ilyen •nincs, akkor itt-ott kell ártani a hivtalos kormánypárti jelöltnek és magának a pártnak, ahol ártani tudunk. — Én tehát, ha ellenzéki jelölt nincs, hajlandó vagyok még a munkapárti jelöltet is támogatni, ha az nem hivatalos jelölt, mert a főszempontot, hogy a pártot mint ellenzéki, gyöngitsem, megbontsam. Ha tehát a munkapártban nem hivatalosan például egy másik zsidót jelölnek, én azt fogom támogatni Rósa Izsó dr.-ral szemben. És, nogy még világosabban megértsék az én felfogásomat: ha a munkapárt hivatalos jelöltje nem Rósa Izsó dr volna, 'hanem más, a párt azonban Rósa Izsó dr.-t is fölléptetné, akkor ón Rósa Izsó dr.-t támogatnám a hivatalos jelölt ellen. Ez az igazi ellenzéki politika szerintem s ennek somimi köze ahoz, hogy én katholi'kus hitvallású vagyok-e, vagy sem. Különben én ezt kifejtettem a függetlenségi párt legutóbbi gyűlésén, amikor azt mondottam, hogy ép az ellen kell a függetlenségi pártnak fölvenni a harcot, aki a munkapártnak a szemefénye, hivatalos jelöltje, tehát Rósa Izsó dr. ellen. 2. Tekintettel arra, hogy Rósa Izsó dr. egy hitközségnek és nem egy vallási alapon szervezett társadalmi egyesülésnek az elnöke, üdvösnek tartja-e az ügyvéd ur, hogy az ő 'felléptetésével kapcsolatban ujbóí vallási harcok szikráját vessék bele a közhangulatba? — Á legnagyobb mértekben elítélném ezt — volt a válasz — akár az egyik, akár a másik oldalról tört.énne, mert az csak esetleges dolog, hogy akár a hitközség, akár a katholikus kör elnöke valaki. Szeged különben is igen rossz talaja az eféle vallási villongásoknak, ami pedig engem illet, hogy mennyire távol állnék az ilyesmitől, arra csak egyet emilitek fel,- azt, hogy én mindenféle pártállásu ellenjelöltet támogatnék, csak éppen néppártit nem és túlzó szociálistát. Néppártit azért nem, mert elveimmel ellenkezik ennek a pártnak a programja, túlzó szociálistát pedig azért nem, inert Szeged választópolgársága komolyságához nem volna méltó. Miondomi pusztán az a célom, mint függetlenségi érzelmű embernek, hogy küzdjünk a munkapártnak az elten az oszlopa ellen, akit hivatalos jelöltnek kiáltottak ki. küzdjünk azért, hogy a kormánypárt ezzel is meggyöngüljön, mert az csak a mi javunkra válik. A választási kámpány krónikájához tartozik még, hogy a függetlenségi párt jelöltet állit az első kerületben. Szerdán délután és este tárgyaltak Budapesten a (képviselőházban és a tárgyalások Sághy Gyulával és Andrássy Gyula gróffal való véglegezése után annak van a legnagyobb valószinüsége', hogy Széchényi Aladár gróf a szegedi elsőkeriileti mandátumért függetlenségi párti programmal harcba száll. Széchenyi Aradon Tisza István gróffal szemben nagy kisebbségben maradt. Jelöltetése természetesen más elbírálás alá esik, mint egyéb kombinációk, mert tisztára politikai színezete van és az érthető, Iha egy párt hódítani akar, vagy egy mandátumért sikra száll. Az aztán más kérdés, ihogy épen Szegeden és épen az első kerületben dehet-e győzni függetlenségi párti programmal, vagy, hogy Széchenyi egyénisége van-e annyira súlyos, hogy a siker legkisebb reményében vehesse fel a harcot a népszerű és nagytekintélyű Rósa Izsóval, akit vallás- és pártkülönbségre való tekintet néikiil Szegeden nagyrabecsülne'k és feltétlenül tisztelnék. A nemzeti munkapárt I. közigazgatási kerületének intéző bizottsága az Európaszálloda éttermében csütörtökön délután öt órakor választási nagy értekezletet tartott. Pénteken délután öt órakor az értekezlet újból összeül. Az első pártvacsora mindén valószínűség szerint hétfőn este lesz az Európában. A párton nagy a lelkesültség, különösen nagy örömet okozott, hogy a jelölt személyére vonatkozó tekintettel olyanok is bejelentették csatlakozásukat, akik a munkapártnak nem tagjai. ua •••••••••••ufiRnasaaaRaaaa a Szerb püspökök Tiszánál. Budopeströl jelentik: Ma délelőtt Tisza Istvánt a magyarországi szerb egyházak képviseletében Letics, Nikolics és Zobkovics püspökök keresték fel. Letics kérte a miniszterelnököt, hogy tolmácsolja felsőbb helyen a magyarországi szerbek loyális hűségét és megbotránkozását a merénylet felett. Tisza kijelentette válaszában, hogy ezt a hűséget soha kétségbe nem vonta senki és a szerb ügyeket jóindulattal fogja elintézni. Az albán káosz. Pétervárról jelentik : Mérvadó helyen azt mondják, hogy Turkhan pasa itteni missziója nem fog sikerrel járni. Turkhan pasának az a feladata, hogy az orosz kormányt rábírja, hogy Albániát pénzzel és katonai erővel fámogassa. Az orosz kormány erre csak akkor volna hajlandó, ha Anglia és Franciaország Albániának hasonló támogatást ígérnek. Operettszerü dolgokat jelent Durazzóból a Corríere delin Sem tudósítója: IAZ osztrák és 'német önkénteseik többször bajbakaptak ós véres csetepatékat rendeztek. A nacionalisták mozgó hullánál>• nevezték el a fejedelmet, aki előtt szerintük csak két ut van: — Vagy a tenger felé, vagy Rastbnl felé, a fölkelők ellen. De semlmi esetre sem szabadna itt tétlenkednie Dnrazzóban. Vasárnap éjjel Durazzó védelmezői ijedtükben ágyúzni kezdtek tizenöt ifölkelőre, a kik balásszerszámaikat keresték a. laguna mellett. A mirdita előőrsök megláttak néhány íosendőrt, akik a laguna llikljánál barátságosan beszélgettek a fölkelőkkél. — Jó viszonyban vagyunk velük, — magyarázta a mirditáknak egyik csendőr, rejtelmesen mosolyogva, Bib Doda még Durazzóhan van. KijelenGrand Cirkusz Schmidt M. Szegeden a Mars-téren. nagy díszelőadás. pénteken iulius 10-én Jcgyek előre válthatók: Pető Ernő dohánytőzsdéjében, Széchengi-tér 3. szám, a Tisza-szálloda mellett.